Állami Polgári Fiúiskola, Hódmezővásárhely, 1894

igazgatói jelentés az 1894—95. tanévről. Minthogy a liivásárhelyi állami polg. hiyiskola élete alig 1­1 hónapos, ez idő szerint e szerény jelentéssel kíván a nagy közön­ség előtt megjelenni. Hun­ Vásárhely város tan­ügy barátai közül többen évek óta törekedtek arra, hogy a mindinkább néptelenné vált közs. felső fiu népiskola, mely előbb ipari és gazdászati, utóbb csak gazdá­­szat szakoktatással volt összekötve, polgári iskolává alakittassék át. Ámde törekvésök több éven át sikertelen maradt. Míg azon­ban a lankadást nem ismerő főtiszt, Bernátsky Ferencz plébános és főt. Leltmann Lajos rabbi urak fáradhatatlan működésök foly­tán elvégre is létesült. Hogy többek támogatásával — bár nagy időre, — czéljukat érték, mindenek fölött asgos dr. Tergina Gyula kir. tanfelügyelő és tek. dr. Baksa Lajos polgármester uraknak kö­szönhető, kik a kezdők munkáját diadalra segítni semmit el nem mulasztottak, sőt állásuknál fogva azok nemes törekvésének na­gyobb lökést adtak, így valósult meg, — támogatva a város tek. tanácsa és törvényhatósága által is, — 1894. évi szept. Lén az állami polgári fiu-iskola, melyet, még intelligens emberek is, szü­letésekor halvaszületettnek állítottak, mondván: „hisszük, hogy több növendéke lesz, mint volt a beszüntetett felső fiú-népiskolá­­nak, de nagyon jó lesz, ha 40-en iratkoznak be.“ Ámde e legjobb akaratú urak is örvendetesen csalódtak, mert az iskolának kibé­relt helyiség a beiratkozott növendékek felét sem volt képes be­fogadni s ez oknál fogva kénytelen volt az ekkor még gondnok­ság nem létében a tek. tanács a tanári kar hozzájárulásával a 4 osztályú intézetet két, egymástól távol eső helyiségben helyezni el, a mi pedig mindenesetre a tanítás hátrányára és a tanárok fáradságának növelésére szolgál. A közs. felső népiskola beszüntetése s helyébe — ez idő szerint — az állami polgári fiu-iskola felállítása meglepetés szerű­ gyors munka volt. Még 1894. évi aug. első felében semmit sem tudtunk arról, hogy e változás az 1894—95. tanév kezdetével meg fog történni, sőt reményleni sem mertük, és már aug. végén megtörtént a lehetetlennek hitt változás, úgy, hogy nem is volt

Next