Polgári Leányiskola, Hódmezővásárhely, 1933

ricz Zsigmond: Sári biró; Jókai—Havasi: Az új földesúr; Csathó Kálmán: Te csak pipálj, Ladányi; Csiky Gergely: A nagymama. 10. Ifjúsági egyesületeink: a) az önképzőkör október 3-án, b) ifjúsági sportkör október 3-án, c) Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület október 21-én tartotta alakulasát s kezdte meg működését. Ezekről tanárelnökök tesznek külön jelentést. 11. Iskolai ünnepélyeink. 1. Szeptember 15-én évnyitó ünnepély. 1. Hiszekegy. 2. Megnyitó beszéd, tartotta az igazgató. 3. Fegyelmi és rendszabályok felolvasása és értelmezése. 4. A zászlótisztelet ébrentartása végett két tanuló által magasra tartott lobogó előtt Havas István «Zászló előtt» c. versét szavalta Brutman Irén III. o. t. 5. Vörös Sándorné tanárnő által feltett: Belenyugszotok-e Magyarország fel­darabolásába? és: Mit akartok? kérdésekre a gyermekek esküre e­melt kézzel kiáltották az erre adandó választ. 6. Himnusz. 7. Tisztelgő elvonulás a zászló előtt. II. Október 6-án az aradi vértanúk emlékére gyászünnepély. 1. Havas—­Erődi: Arad felé kerekedik, ikíarének. 2. Alkalmi beszédet tartott az igazgató. 3. Pósa Lajos: «Október 6.» Szavalta Halmi Márta II. o. tanuló. 4. Ábrányi Kornél: «Október 3-án», szavalta Vörös Jolán III. o. t. 5. Lamperth—Sztoja­­novits: Arad felé szomorúan. Ép.ekkettős: Búza Ilona, Libor Magda IV. oszt. tanulók. 6. Tóth Kálmán: «Kik voltak a honvédek? Szavalta Vecseri Éva IV. oszt. tanuló. 7. Szózat. Énekkar.­­ III. December 15-én, 17-én Márton Árpádné önképzőköri tanárelnök tenderett karácsonyi ünn­epélyt. Az előadásokat az Iparegylet nagytermében tartottuk. A termet dijtalannul engedte át az Ipartestület, amiért e­­nnél is hálás köszön­etet mondunk. Az ünnepély műsora: 1. Fáik—Sztojar­ovits: Karácsonyi-dal, énekelte a IV. osztály. 2. Szabolcsba: Karácsonykor, szavalta Vecseri Éva. 3. Csikós betleheme­zés (alföldi). Csikósok: Karácsonyi Ida, Al­bert Margit. Juhász: Tóth Ju­iánna; angyalok: Olasz Erzsébet, Szmojanovics Klára. 4. Pásztorjáték (felső tiszavidéki). Pásztorok: Ferenci Ida, Helembai Julianna, Rébek N. Margit; angyalok: Szendy Anna, Takács Ilona, Tóth Ka­lin, Váradi Zsuzsánna. 5. Napkeleti bölcsek a jászol előtt. Gáspár: Kovalik Margit; Menyhárt: Dobos Margit; Boldizsár: Libor Magda; angyal Búza Ilona. 6. Fiala: Magyar ábránd, zongorán előadta Márki Gizella. 7. Dr. Bohda­­r­eczky: «Karácsony», egyfelvonásos színmű. Rendőr: Benyhe K. Erzsébet; János bácsi: Hegyi Ilona; Pista: Nagy Ilona; Vica: Suhajik Erzsébet. 8. Fáik—Sztojarovits: Harang-kar, énekelte a IV. osztály. 9. Két álom (alkalmi jelenet). Karácsonyi angyal: Antal Erzsébet; álom­ tündére: Vörös Jolán; Klári: Szőlősi Ilona; Karcsi: Rostás Erzsébet; kis tündér: Feldman Klári; madarak tündére: Olasz Ibolyka; Barack-lekvár: Vörös Mária; Cirmos cica: Grimai, Elza; Krampusz: Brujman Irén. 10. Pék és kéményseprő (záró párbeszéd). Pék: Imre Eszter; kéményseprő: Török Lídia. IV. Március 15-én nemzeti ünnep Márton Árpádné és Tóth Margit ta­nárnők rendezésében. 1. Dr. Haluski—Révffy: Fohász. Énekkar. 2. Megnyitó beszéd: «Diák honvédek», tartotta a tanárelnök. 3. Rudnyánszky Gy.: Ima. Sza­valta: Szabó Ida I. o. t. 4. Petőfi Sándor: «Csatadal», szavalta Hajdú Esz­ter I. o. t. 5. Március 15-i eseményeket ismerteti Benyhe Kis Erzsébet IV. o. tanuló. 6. Petőfi—Hazslinszky: Talpra magyar. Énekkettős: Búza Ilona és Török Lidia IV.­­. tanulók. 7. Paulovich Ferenc: Március 15. Szavalta Ko­valik Margit IV. oszt. 8. Vályi Nagy Géza: «A honvéd», szavalta Vörös Jolán IV. oszt. 9. Vörösmarty: «Harci dal», Szavalta Pál Teréz III. oszt. 10. V. Sipos Ida: «A háromszínű zászló», alkalmi színdarab. Személyek: Öreg szülő: Ve-

Next