Szent Domonkos Rendi Katolikus Leánynevelő, Hódmezővásárhely, 1927
ből: A gyapot, len, kender és feldolgozásuk. A juhtenyésztés, selyemhernyótenyésztés, a szén, a fizikából: A csillagos ég csodái, A levegő meghódítása, ezenkívül vetítettünk történelmi képeket, több mesesorozatot, bibliai és tréfás képeket. Tanulmányi kirándulásaink a következők voltak: Október 11-én a II. o. természetrajzi kirándulást tett. Április 27-én az I. és II. osztály tanulói a városkertet nézték meg. Május 4-én a III. oszt. tanulói a helybeli majolikagyárat, 18-án a téglagyárat, június 12-én a IV. osztály tanulóival együtt a szövőgyárat tekintették meg, május 23-án az I. és II. osztály tanulói Mártélyon voltak földrajzi és természetrajzi kiránduláson, a III. és IV. osztály tanulói pedig a szegedi múzeumot, légszeszgyárat és a város nevezetesebb épületeit tekintették meg. A szíves fogadásért és szakszerű magyarázatért hálás köszönetünket nyilvánítjuk ezúton is a Szegedi Légszeszgyárnók. Igazgatóságának, Krupinszky László igazgató úrnak és Nacsa István szövőmester urnak 9. Az iskola ifjúsági egyesületei a Mária Kongregáció és az Aquinói szent Tamásról nevezett Önképzőkör, tanárelnöke ez évben Béni M. Gizella polg. isk. tanárnő volt. Az Önképzőkör szeptember 30-án tartotta alakuló gyűlését. Rendes tagjai voltak az intézet III. és IV. osztály növendékei. Az Önképzőkör ifjúsági elnöke Orbán Sári IV. oszt. tanuló, alelnöke Zsarkó Erzsébet, jegyző Olexik Anna és Rostás Emerencia, háznagy Borbiró Katalin IV. oszt. tanulók. Az egyesület egyéb hivatalos teendőinek elvégzésére, a bírálatokra stb.-re 12 tagú bizottságot választottunk, kik mindnyájan törekedtek megbízásuknak a lehető legjobban megfelelni. A kör munkásságának irányító elvéül: Gyakorlat teszi a mestert, közmondás választotta. Dolgozzunk tehát Isten dicsőségére, hazánk és a magunk javára, volt az első irányító tanításnak veleje. Ennek értelmében az Önképzőkör nem annyira a külső, ünnepélyes szereplésre, mint inkább a gyakorlásra, igazán önképzésre törekedett. A gyűléseket kéthetenként tartottuk. Díszgyűlésünk kettő volt: a kör védőszentjének Aquinói szent Tamás ünnepén és Árpádházi boldog Margit, a magyar leányok példaképének ünnepén, január 26-án. A szőlői értekezleteken mindkét alkalommal szavalatok, énekszámok, monológok és jelenetekből álló kedves kis műsort adtak elő. Különösen dicséretet érdemelnek buzgóságukért Herczeg Ilona és H. Nagy Györgyi a zenében, Szántay E., Poderni E., Szabó Eszter, Krakovszky M. III. oszt., Fülöp E. és Czuppon E. IV. oszt. tanulók a szavalásban, Fülöp E. IV. oszt. tanuló érdekes meséjével, Varró Rozália III. oszt. tanuló szórakoztató felolvasással. Gyakorlati téren is szépen munkálkodtak a kör tagjai. Legalább egy dolgozatot mindenki készített, de szorgalmáért ezen irányban külön meg kell emlékeznünk Szántay E. III. oszt. tanulóról. Szorgalmasan dolgozott még a rajzban