Hód-Mező-Vásárhely, 1872. április-december (2. évfolyam, 16-50. szám)

1872-08-04 / 31. szám

IT. évfolyam. -- 31. sz. UT éd-Mező- Vas­a­sh­­­ely. Vasárnap, augusztus 4. 1872. M K G J E L E N I K hetenkint egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közle­mények a szerkesztőnek küldendők. Közérdekű­ társadalmi hetilap. Elől­izetési feltételek: Vidékre, postán és hely hév házhoz hordva: egész évre..................................................4 frt, fél évre................................................................ „ negyed évre..................................................­ „ Egyes szám ára 10 kr. HIRDETÉSEK 3 hasábos petit sora, vagy annak helye, egyszeri hirdetésnél 5 kr, többszörinél 4 kr.—Bélyegdij minde­n beiktatásért 10 kr. — A nyílt térben 3 hasábos petit sor iktatási dija 15 kr. — Az előfizetési pénzek és hirdetmények, valamint a lap szét­küldését illető felszólalások Borsi Géza egyleti pénztárunk­aihoz utasítandók , hol a lap egyes számjai is kaphatók. A kisdedóvó-intézetekről. (Vége.) Elősoroltuk a veszélyeket, melyektől egy szülő sem képes visszatartani kisdedét; elmond­tuk az akadályokat, melyek a műveit szülőket is gátolják abban, hogy gyermekeiknek helyes ne­velést bírjanak adni: ismertessük meg az óvoda beléletét egy rövid vázlatban; tüntessük fel a nagy különbséget, mely az óvodát a külső élet­től elválasztja, mely az óvodába járó kisdedet a fentebb bemutatott gyermekeken felül emeli Jöjjetek jó szülök, tekintsetek e képre, e mozgó anodlibetre, melynek minden­észe tündök­­lik. Nézzétek az emberi társadalom e miniatűr kidását, e kis köztársaságot, ami nincs easztrend­­szer, nincs válaszfal, mindenki egyenlő, s csakis az egyélű érdem emelkedik ki a többiek sorából, mi oly nagyon nehéz, mert mindenki érdemesí­teni iparkodik magát a nevelőbácsi szeretetére, dicséretére, — nézzetek be az óvodába! Ott vannak a fürge gyermekek, vidám ta­vaszi napon az udvar fái alatt. Ha kérdezitek tő­lük, mit csinálnak? Jó kedvvel felelik, hogy ját­szanak. Igen, az a sokféle foglalkozás, miket végeznek, a tanulás, rend és testgyakorlat, mind játék az! Örömmel tesznek mindent, játszva ta­nulnak, munkaszerű játékkal szoktattatnak a já­­tékszerű munkára. És ez mindég így van, reggeltől estig, egyik nap úgy mint másik nap. Míg egy részük nyájas beszélgetések között vagy ártatlan és tanuságos dalocskákat zengedezve az udvaron játszik, ad­dig a másik rész a teremben végzi a számtalan foglalkozások valamelyikét minden erőltetés nél­kül. Itt nincs dresszúra, az ily foglalkozásokat jutalmul tekintik a kisdedek. S ha vége van a munkának, minden gyermek szépen elrakja esz­közeit, mert ők már tudják hogy: rend a lelke mindennek. Ezek a kedves foglalkozások pedig nagyon komolyak ám , mert fejlesztik az értelmet, ügye­sítik a testet; azok a beszélgetések sem haszon­­talanságok, mert az alatt a zsenge keliekben ön­tudatlanul vernek gyökeret a jónak és nemesnek rangjai; az értelem minden irányban erösbül, fej­lődik, s a gyermekek előtt feltárul a nagy világ számtalan változataival, ők öntudatra jutnak, is­merni kezdik rendeltetésüket, így azután halad az idő, de ki venné itt azt észre? és a kisdedek is haladnak. Lelkükben sok fogalom áll tisztán lerakva, szívük tele van ne­mes érzelmekkel, jó indulatokkal, a természetben feltalálják Istent, tisztelik őt, s szeretik a mun­kát. A nagy úr fia együtt játszik a szegény nap­számoséval, és szépen megférnek együtt; itt a kitűnés s a kor különbözteti meg a kisdedeket A nevelő szeretete, türelme egyenlően megoszlik a gyermekek közt; ők is ragaszkodnak bácsijuk­hoz, nyájasak, szívesek, fürgék és igazak; ha van közöttük, ki a családi körben vagy cselédek­től helytelenséget tanult el s azt az óvodában gyakorolta, beismeri bűnösségét, igy a büntetés is ritkán jön alkalmazásba, s ha jön is szelíd, és mnittdössge a játéktól egy pár percre vonatik el a kis bűnös, ki oda van képesítve, hogy belássa, miszerint e büntetést megérdemelte, s ezután job­ban vigyázzon, mert rész viseletével az óvó bá­csit is megszomorította. Beismeri a gyermek vét­két, s a büntetés jó eredménye el van érve. íme jó szülök! az óvodából egy kép, melyet az eredeti százszorosán felülmúl. Mily megfizethetetlen már az is, ha a kisded a sok veszélyt­­ megóvatik; ha a szülő háborít­­hatatlanul végezheti napi munkáját; ha ne­m kell félnl­i minden pillanatban attól, hogy a gyerme­ket valami baj érheti. Hátha még hozzá veszszük, mikép az óvoda nemcsak megóvja a gyermeket az ezerféle szerencsétlenségtől, hanem gondozza, jobban mint a szülő, szeliden türelmesen szakava­tottsággal és egész odaadással; megmenti a vi­lági élet lelki bajaitól, unatkozás ellenére gon­doskodik játékról, kedvesen foglalkoztató eszkö­zökről, melyek tapintatosan vannak kiválasztva; s hátha felgondoljuk, hogy az óvoda mindenek­­fölött nevel, a gyenge lélekbe korán beleoltja a jó és nemes iránti hajlam­ot, s alapot ad a későb­bi nevelésnek! A kisdedóvó intézet minden te­kintetben megbecsülhetetlen és áldást hozó in­tézmény ! Nézzétek a nagy különbséget az óvodába járó s az otthon veszteglő vagy utcán csapongó gyermekek közt. Ez piszkos, rongyos, vad vesze­kedő, káromkodó, beteges, amaz pedig tiszta, rendes, szelíd, békés, jó kedvű, simulékony, bá­tor, egészséges és szép beszédű. Nincs is nagyobb öröme a jól szoktatott gyermeknek, mintha óvodába mehet. Hány gyermeket adnak fel óvodába, kivel otthon roszul bántak, vagy elhanyagolták, mert nem értek rá vele foglalkozni, s ha ily elhagya­­tottságban roszat tett, megbüntették, bevitték a szobába az asztal alá, s midőn felviszik az óvo­dába, nem tudva, hogy ez lesz neki az igazán jó hely: bátortalan, vad, bizalmatlan; a szülői ne­velés már ellátta egy némely jó tulajdonsággal. Azt gondolja az ilyen gyermek, hogy ide is valami börtönbe hozzák, itt is dresszúra alá ke­rül, és rángatja, levágja magát a földhöz, mintegy tiltakozni akarván újabb bántalmazások ellen. Nehéz megtartani. Hanem azután néz, figyel és elgondolkozik, kitalálni igyekszik, milyen hely ez, ki fogja őt bántani, s lassan kint tapasztalja, hogy nem bántja senki, s csodálkozik, hiszen itt nem bántanak sen­kit, itt a sok kis pajtás mind vidám, szépen ját­szik, sőt az óvóbácsi is köztük van, és lám , tőle sem félnek, oda mennek hozzá, megölelik, s az óvóbácsi együtt játszik velük. Azután ezek a gyermekek itt olyan rendesek, olyan tiszták,szó­fogadók ! Szabad nekik a homokban is játszani, mitől őt elvonták, miért megbüntették, s bevitték a szobába, hogy neki adja magát a semmittevés­­nek vagy azon gondolatnak és talány megfejté­sének, hogy hat miért is bánnak e vele igy, ny.kor csak játszani akart, csak elakarta *u,agát foglalni legj i&hogy tudja, h’.fert neki senki sem segit, mert et a»”',;! stm foglaljad. Egy szép kis házat akart a sárban csinálni azért vitték be. Lám itt az óvo­­dában a nevesp­ácai is a boltokban játszik, ő is épít kis házat, ő is segít kis kertet csinálni s meg­mutatja a gyermekeknek, hogyan készítsék el. Amott talicskákon hordják a homokot az építés­hez , minden gyermek olyan szépen játszik , az óvóbácsi mindenütt ott van, igazgatja őket, ügyel rájuk és megmondja, hogy vigyázzanak egymás­ra, szépen játszanak, ruhájukat el ne piszkolják, mert a rosz gyermeket nem szereti. És ekkor egyet sóhajt szívéről mintha va­lami kéreg pattanna le, és néz és megbarátkozik új helyzetével, azután örül. Oda megy hozzá is az óvóbácsi és nyájasan beszél hozzá, bátorítja, neki is ad foglalkoztató eszközöket, őt is bele­vezeti a játékba, megismerteti a kis barátokkal, kik olyan nyájasak hozzá és neki bátorkodik, elkezd be­szélni , követi most már nemcsak szemével az ovóbácsit hanem mindenestől, kézen fogja, rokon­szenvez vele és úgy örül, hogy itt lehet! Azután a kis gyermekek közé vegyül. Majd szép sorban bevonulnak egy szobába hol sok min­denféle játékok, képek vannak, azokról is beszél az ovóbácsi, közbe közbe dalolnak egyet, a bá­csi meg hegedül. Beszél nekik jó gyermekekről, mond meséket, történeteket, ők azok olyan szé­pek ! Megtanulja belőlük a jó gyermek, hogy helytelennek, nyalánknak, piszkosnak, engedet­lennek, rutbeszédűnek lenni csúnya dolog, hogy az olyan gyermeket, ki ilyet tesz méltán meg­veti mindenki. És ő fogadja magában, hogy jó lesz, olyan mint az ovóbácsi mondta, roszat soha sem tesz. Azután szép verseket is tanít az ovó­bácsi! Van ott minden, lehet ott játszani, sok szé­pet tanulni. Ezeket elmondja otthon szüleinek és azok hallgatnak, s h­a valami helytelent monda­nak vagy tesznek, a kis­gyermek meginti őket, azt mondta óvóbácsi, hogy az nem szép stb. Azt mondja a híres W­i­l­d­e r s­p i­n volt kis­ded nevelő Angelhonban, és sok példát is hoz fel rá, hogy oly szülők, kiknek gyermekeik kisded­óvó intézetben jártak, mintegy megszégyenülve gyermekeik erényes viselete által, elhagyták a káromkodást, tolvajságot, s jámbor, erényes, val­lásos polgárokká javultak. De én is tudok rá példát. Röviden adtam elő az óvodák célját, hasz­nát és áldását, de hiszem, hogy e néhány halvány sorból is eléggé meglehet azt érteni. A­ki pedig ezekből nem tudná felgondolni, hogy az óvoda kiszámíthatlan szellemi és anyagi hasznot ad, hogy ez a legnyereségesebb intézmény­ szeren­cséltessen bennünket az intézetben. Biztosítjuk őt, hogy ha talán ismeret­hiányból előítélettel vi­seltetett az intézmény iránt, meg fog térni és me­­legkeblű áldozatkész barátja leend Krisztus e földi országának. Fodor Lajos: Égető szükségeink. Az élet nem egyéb Büchner szerint mint küzdelem a létért, mely küzdelemnek végcélja az, hogy magunk és utódaink számára a jóllétet biztosítsuk. Boldog az oly község, melynek lakosa, az oly ország, melynek községei a jóllét áldásainak örvendhetnek! Valamint helyes azon állítás is, hogy midőn saját városunk felvirágzásán mun­kálkodunk , akkor honfiúi kötelességet is teljesítettünk , közeletve a haza jóllétét mozdítottuk elő, egy darab kő­

Next