Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)

1873-01-26 / 4. szám

Hód-Mező-Vásárhely. Illik évfolyam. — 4. sz. Vasárnap, január 26. 1873. Közérdekű társadalmi hetilap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közlemények, úgy a hirdetések is a szerkesztőnek küldendők. Előfizetési feltételek: Vidékre postán is helyben házhoz hordva, egész évre.........................................................4 írt. fél évre...............................................................2 ., negyed évre..........................................................1 ., Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések 3 hasábos petit sora, vagy ,annak helye, egyszeri hirdetésnél 5 kr. többszörinél 4 kr. — Bélyegdíj minden beiktatásért 30 kr. — A Nyilttérben hasábos petit sor iktatási díja 15 kr. Az előfizetési pénzek Schéner Imre egyleti pénztárnok, alapszót küldését illető felszólalások Dús Imre könyvkötő úrhoz utasítandók hol a egyes számlai is kaphatók. A „véradó.“ Valami rettenetes szó ez. Ennek hallattára, ennek olvastára szinte látja az ember, miként szállja meg a muszka a lengyel falvakat és városokat, mint hajtja össze a nép fiatalságát, virágát, miként szedi ki annak díszét és mindazokat, kiknek izmaiban erő feszül, szemeiben tűz mutatkozik, számlálatlanul, irgalmatlanul, a mennyi csak van, és viszi a Kaukázusba, és viszi azontúl Ázsia belsejébe, hogy ennek a szabadságért epedő európai Vérnek árán megvegye, leigázza az ott vad műveletlenségben, de szabadon élő s magukat tigrisként védelmező népeket, és otthon parlagon hevernek a mezők, a vidám jó kedv ismerretlenné válott, a katonaságra alkalmatlan nyomorék nemzedék a pálinkából merít tüzet, elkorcsosulást, és halált. Ez véradó. Talán mondhatjuk véradónak azt is, mikor a magyar vitézség az olasz szolgaságnak volt porkoi lábja. De hát van még, ami ama múltra emlékeztetne bennünket? Csoda történt velünk? Hiszen, mintha nem is ebben a században lett volna az! A magyar nemzet szabad, sorsának független ura, milyen nem volt századok óta s amilyen a magyar köznép nem volt azelőtt soha ; és az osztrákmagyar birodalom részéről egy gróf Andrássy Gyula vezeti azt a végzetteljes nagy mesterséget, melynek neve: diplomácia, melyek titkaiban fogarazik meg úgy a béke, mint a háború. És az egész Európa fegyverben áll, hogy a nemzetek annak külső védelme alatt belől rendezhessék, gyarapíthassák magukat, szerezhessenek tudományt, gyűjthessenek gazdagságot, élvezhessék az életet, s hogy készen legyenek arra a nagy háborúra, mely az időnek mellében készül, melyről mindenki sejti, hogy előbb utóbb be kell következnie, s mely meg fogja változtatni Európa ábrázatját, kivált annak keleti felén. És ki áll Európában, ki áll az egész világon oly kevés számmal és oly rokontalanul egyedül, mint a magyar? kinek van úgy szüksége katonára, mint a magyarnak? kinek érdeke kívánja annyira, hogy katona legyen utólsó porontya is, mint a magyaré? És a katonaság ma a műveltség iskolája s nem többé az elkorcsosulásé; nyakra-főre állíttatnak a magyar katonai tanintézetek, hogy értelmes és jellemes tisztek és altisztek képeztessenek, kik tudásukat és jellemüket a legénységbe is beoltsák, hogy ezek a netaláni harcban öntudatos hősök, a rövid szolgálati idő letelte után pedig a békét megbecsülni és fenntartani képes, rendet és munkát szerető önérzetes polgárok legyenek. Mind e tulajdonságokra végtelen szükségünk van s úgy látszik, hogy itthon mind e tulajdonoknak becsét nem tanuljuk ismerni . — Ily körülmények között, ily időben általán véve piacon és után útfélen a rettenetes „véradó” névvel bélyegzni a magyar katonaállítást már magában nem egyéb, mint lehűteni, elfojtani a honszeretetnek azt a készségét, melyre ez ideig a magyar ifjúság leginkább, mondhatnék, egyedül tanúsította magát képesnek; nem egyéb az, mint a gyávaságnak egérutat nyitni, sőt az erény palástját kölcsönözni ; egyértelmű az a honárulásnak azzal a nyojmorul! fajtájával, melyet alakilag igy minősíteni nem lehet, de ártalmasabb az ellenséggel való szövetkezésnél, mert a nemzet életerejét mételyezi meg, — hasonló a rágalmazáshoz, mely egy-egy szeplőtlen élet becsületében gázol anélkül, hogy a törvény megfoghatná. — Hát még oda lépni a családi tűzhelyekhez, hol a szülők, rokonok, barátok, anélkül is helytelen félelemtől izgatva, egybegyülve keseregnek elveszendőnek vélt fiók miatt, és közidök kiáltani, hogy „ezt a rettenetes adót, ezt a véradót a ti vállaltokon jmég terhesebbé teszik hotelen lelkipásztoraitok, egyházi elöljáróitok, tehát azok a kiknek szent kötelessége családi boldogságtok, lelki üdvösségtek felett őrködni!“ Micsoda lélek kell ehez? Holott mindenki is tudja, és csak készakarva lehet ítemtudottnak venni, hogy anyakönyvek vezetőinek kötelessége ennél a dolognál sem több, sem kevesebb, mint lelkiismeretesen kiírni és bizonyítani azt, ami ama könyvekbe évekenát bevezettetett, és sem ahhoz tenniük, sem abból elvenniük semmi szik alatt nem szabad. Ha ezen könyvveknek gyakorlati vezetésében, a régibb intézmények szerint célszerűtlenség volt is, azon már több év óta változtatás van téve s azért, — még ha, összefüggés-ben lenne is az újoncilleték kivetésével — a jelen tiszviselőket vádolni képtelenség, holott a jelzett intézmény egyetemes gyakorlaton alapult, valamint a változtatás is hivatalos uton egyetemesen hozatott be. De nincs is az összefüggésben azzal a sérelemmel, mely fölött Vásárhelynek oka lehet panaszra amiatt, hogy aránytalanul sok újoncot kell állítania. Ha e részben rávitelesen igaztalanságot szenved városunk lakossága, annak kinyomozása és orvoslásának kieszközlése a városi és megyei hatóságok kötelessége, kiknek segítségért a netalán szükséges adatokat és segédközremunkálást bizonyosan meleg részvéttel ajánlanák fel és hoznák meg az egyházi elöljárók. De nem is a lakosság sérelme itt az igazi ok a vádolásban. Évek óta szemeinkkel látjuk, hogy a legszentebb eszmék, a legszentebb nevek alatt a legrútabbul használtatnak fel arra, hogy ennek tapasztalatlansággal párosult jóhiszeműsége kizsákmányoltassék személyes gyűlöletnek, személyes érdekeknek szolgálatára. Dacára társadalmunk felfordult állapotának, legalább a ref. egyház kebelében még eddig békesség honolt, s ha fájdalom a mostoha idők nem állítottak is kiáltó bizonyságokat valami pezsgő egyházias életről ; azért merült fel olykor egy-egy örvendetes jelenés, mely életet hirdetett és küzdést ez életért az élettel. Hanem vannak, a kiknek, szükséges, hogy a békének s az egyességnek ez a menedéke is feldulassék, hogy viszály és belső meghasonlás tépje szét e gyülekezetét is, s kiknek, bár folyton szórták az üszköt, három év óta nem sikerült lángot éleszteni s céljukat érni; azok állanak elő most, még mindég ,nem nyughatván, ama vádak harsogtatásával, melyeknek képtelenségét épen azok rettenetes volta igazolja legvilágosabban. Hisszük, reméljük, hogy a ref. egyház tagjainak látása még nem homályosult meg annyira, hogy a templom falain belől se tudják megkülönböztetni a kiterjesztett erősség vezércsillagát a lidérctől, mely a mocsárnak kigyuladott, párája. A főutca kövezése. (Vége.) Mint fentebb említettem, miután a kövezésről az 1872-ik évben már szó sem lehetett, az út ágyának behomokolására pályázatott hirdetett a közgyűlés. Homokot lehetett szállítani a szigetből és vasúton. A szigetből az uradalom egy hold föld használatáért új évig 400 frt haszonbért kért előleges fizetés mellett. A homokot a tón keresztül kellett volna kocsin szállítani, amelyen keresztül készített út még nem volt egészen szilárd, máris félni lehetett, hogy esős időjárás mellett a szállítás a 400 frt. haszonbér fizetése mellett sem lesz eszközölhető. Más oldalról az alföldi vasúttársulat. ajánlkozott e homokszállításra Orosházáról vagy Horgasról az indóházig szállítva egy felemelt homokszállítóval 10, felemelés nélkül 6 írtért, megjegyezvén, hogy kivált az orosházi homok tetemesen jobb a szigetbelinél. — így voltak a körülmények, midőn a zárt ajánlatok felbontatván, az 1000 köbölet tevő homokolás, az erre legolcsóbban vállalkozott Eibeschütz Lipótnak adatott által köbölenként 16 frt 75 krért oly feltétel mellett, hogy tartozik a homokot Orosházáról hozni, s a homokolást november 1-ig bevégezni. Elkezdődött tehát a homokhordás s elején száraz, kemény megállapodott talajra rakatott le. — De ez nem sokáig tartott igy. A vasuttársulat az Orosházáról való homokhordást beszüntette, Horgasról ígérkezett továbbra is szállítani, — a közgyűlés a horgasi homokot csak több idei kísérletek után fogadta el, mivel az orosházi kövezés alá sokkal jobb a horgasinál. Ezen tárgyalások mind időbe kerültek, azután jött az eső, majd a fagytól lehetett tartani, ekkor meg a szakosztály tiltotta be a homokolást kérvén a közgyűlést a további intézkedések végett. A közgyűlés a főutcán lakó képviselők felszólalására az indóháznál még kivül levő homokot behordatni rendelte, oly feltétel mellett, hogy abból még a mészárszék-utca is behomokoltassék s a még hátralevő körülbelől fele rész csak tavaszszal, közvetlen a kövezés előtt hordassék be. Ezen idő alatt felbontottak a kövezésre beadott zárt ajánlatok is. A kövezési feltételek egyik sarkalatos pontja volt mindeddig, hogy az út fele részben, nevezetesen a közepén kocka-, fele részben pedig hasított kővel burkoltatik. A két legjutányosabban vállalkozó volt Meyer és Eibeschütz. Meyer az összes földmunkával és négy hüvelyk homokolással együtt a hasított kővel való burkolat négyszegölét 15, a kockakővel való burkolat négyszegölét 33, vagyis középár szerint 24 artért vállalta el, míg Eibeschütz minden hátralevő munkálatok teljesítése mellett vállalkozott oly módon, hogy a hasított kővel való burkolat négyszögölét 16, a kockakőért 29, vagyis középár szerint 22 frt 50 kr. fizettesék A szakosztály mint legolcsóbban vállalkozót Eibeschütz Lipótot ajánlotta. Közgyűlés e tárgyban november 5-én tartatott, mely lemondván előbbeni határozatáról, egyedül hasitott kővel kívánta az utcát burkoltatni s annak eszközlését szavazás utján, négyszögölét 15 írtjával számítva, Meyernek adta által. Ezen végzés ellen legközelebbi beadványában Eibeschütz tiltakozott, előadván, hogy a hirdetés kocka és hasitott kőre szólott s a szerint legolcsóbb ajánlat ő általa tétetett, hogy ő kész, ha a kövezés egyedül hasitott kővel kívántatik, annak négyszögölét 14 fitér telíteni.