Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)

1873-04-20 / 16. szám

Hód-Mező-Vasárhely.___ III-ik évfolyam.­­ 16- sz._________Vasárnap april 20. 1873. Közérdekű társadalmi hetilap. Megj­elenik hetenkint, egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közlemények, úgy a hirdetések is a szerkesztőnek küldendők. Előfizetési feltételek: Vidékre postán is helyben házhoz hordva, egész évre...................................................4 írt. fél évre........................................................2 „ negyed évre ........................................... . 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések 3 hasábos petit sora, vagy annak helye, egyszeri hirdetésnél 5 kr, többszörinél 4 kr. — Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. — A Nyilttérben 3 hasábos petit sor iktatási díja 15 kr. — Az előfizetési pénzek Feket­e László úrhoz a ref. nagyiskola épü­letében a lap szétküldését illető felszólalások Dús Imre könyvkötő úrhoz utasítandók hol a lap egyes számjai is kaphatók. H.-M-Vásárhely, ápril 16. Az önállóság szentesíttetésének alkalmából, amint városcselédek jó előre jelezték, dobos és falragaszok hirdették, városunk megnézte magát ablakokba és emelvényekre helyezett gyertyák, mécsek és lámpák kivilágításánál. A sokaság hullámzott a szűkké vált főutcán, bámult, számlálta itt-ott a gyertyákat, összehason­lította az ablakok díszítményeit, de élénkségnek, kedély­­izgalmaknak, örömnek hirét-neszét sem lehetett venni. Kíváncsiság volt, mely tódult megnézni az újat, a­­ szokatlant, és ha ezen piaci fényár mögött nem tudta fölfedezni a korszakot jelző esemény magvát, az esz­mét , az nem az ő hibája. És ez az egész mozgás, ez az egész ünnepélyes látszat a leghívebb kifejezése állapotunknak: test va­gyunk a lélek központja nélkül, anyátlan méhevat v­i­gyünk. És ennek az állapotnak itt az ideje, hogy vé­gett érjen, de csak egy lehetőséggel, hogy a kor­mány, miután a törvény szentesítésével megadta a városnak az önállóságot, állítson élére főispánul jól választott férfiút. Igen, hat év alatt annyira és úgy éltünk a szabadsággal, hogy végre is városunknak minden íze érzi, hogy megártott, s betegek vagyunk tőle, és pártkülönbség nélkül a kormánytól várjuk a segélyt. És hisszük, hogy amidőn ezt bátorságunk van ki is mondani, akkor egy­felől vádolhatnak ugyan ben­nünket gyámoltalansággal, kivált azok a városok, melyek a főispántól való megszabadíttatásukért kérvényeznek, noha nem kevésbé van szükségük reá, s javukra is válik, de másfelől azon mesterkéletlen önismeretnek adjuk jelét, melyben foglaltatik szebb jövőnk csírája. Inkább van okunk attól tartani, hogy a mienkhez hasonló állapot, mint hasonló okok következménye, oly sok felé van az országban, hogy a kormány szük­séget lát alkalmatos erőkben. Állíthatjuk, hogy itt a közönség annyira érzi a helyzet tarthatatlanságát, hogy rendet csinálni köny­­nyebb, mintsem gondolni lehetne azután, hogy vá­rosunk hirhedette len belső felfordultsága miatt. Nézetünk szerint, melyet a körülmények isme­rete sugall, mégis három tulajdonra szüksége van a főispánnak, ki itt biztosíthatja a sikert, hogy olyan férfiú legyen, kinek a közelebbi hat év alatt a vásárhelyi politikai mozgalmakban sem közvetlenül, sem a szegvári Csongrád megye útján közvetve sze­repe nem volt; hogy meghallgatván mindenkit, nem indulva senki után, eltekintve a személyek által foly­tatott pártküzdelmektől, szerezzen közvetlen ismeretet és meggyőződést városunknak helyi közérdekei felől; s hogy ezen érdekeket személyekkel nem azonosítva, a maga részéről kevesebb súlyt fektessen annak el­lenőrzésére , hogy kik választatnak meg a hatóságba, mint annak nyilvántartására, hogy a megválasztot­tak helyesen fogják-e fel s lelkiismeretesen töltik-e be hivatásukat. Akik itt a közelebbi évek mozgalmainak része­sei voltak, vagy azokba bármiként bekeveredtek, azok­­többé nem kérdés, hogy önhibájuk, vagy a viszo­nyoknak összeütközése és bonyolódása folytán-e?) ma lehetetlenek, már csak azért is, mert személyükkel okvetlen van kapcsolatban valamely esemény, mi irá­nyukban a közönségnek egyik vagy másik, számítá­son kívül nem hagyható részét elfogulttá teszi; pedig múlhatlan kellék, hogy a közönség egy legyen legalább abban, hogy jóhiszeműséggel fog az új élethez, mely jóhiszeműség el sem is marad egy a mi pártviszo­nyaink iránt semleges férfiúval szemben. Eddig itt, úgy özönvíz előtt, mint özönvíz után, a személyek kérdése állott mindeneken felül, és a dolgok a színfalak mögött csináltattak ki, a nyilvá­nosság csak szemfényvesztés volt. A pártférfiak fő­gondja és mestersége abban öszpontosult, hogy a kormány képviselőjét maguk felé fordítsák, mi célból annak is örültek, ha azt az ellenfél szemében gya­nússá tehették, s ha elérték céljukat, többé nem volt macska az egerek között. Azonban a közönség eléggé, sőt nagyon is ki­mutatta, hogy a személyekben nem igen válogatós, de annál inkább óhajtja a rendet, a kifelé és befelé egyaránt erős kormányzást, és annyi szabadság után valahára az eredményt. S bizonyos az, hogy Vá­sárhelyen nincs nélkülözhetlen ember, és ez még sze­rencse ; de nem bizonyos az, hogy van-e elég alkal­matos ember, és ez már nem szerencse. Azonban megnyílik az önállóság nagy iskolája, a munkához dolog, a tanulásra alkalom van elég, kitünhetik min­denki , és ha az ellenőrzés avatott és lelkiismeretes fog lenni, a dologkerülők maguktól elpárolognak, a munka pedig halad, hogy öröm lesz látni. Úgy legyen ! A községről. J. H.-M.-Vásárhely az immár csak ő­felsége szentesí­tésétől függő törvénynyel a városok sorába lépett. E tény eléggé fontos, hogy figyelmünket a községi dolgokra irá­nyozzuk s azokat általánosságban megbeszélve, tekintet­tel legyünk a különösen minket érdeklő helyi viszonyokra is. Mert aki városunk községi beléletét csak némileg is ismeri s nem egyszerűen azon száraz statistikai adat után ítél, hogy alföldi város 52.000 lélekkel s 13­0 mértföld területtel, nem fogja tagadhatni, hogy e tekintetben még sok kívánni valónk van, vagy tán jobban mondva, hogy alig is van valami még, ami iránt kívánságunk ne volna és pedig hogy a létező rész megszűnjék, a hiányzó j­ó pedig megalkotassék; valamint nem fogja tagadhatni, hogy van különösen egy kívánságunk, melyre mindenek­előtt nagy súlyt fektetünk, midőn szükségét érezve fo­hászkodunk : városi rendezés jöjjön el a te országod mi­­hozzánk is. Törvényhozásunk megalkotta ugyan a törvényt a községi rendezésről, a melynek értelmében városunk is a városok sorába emeltetett Törvényhozásunk meg­hozta e törvényben az elveket és föltételeket is, a melyek szerint a község minden külbefolyástól és nyomástól menten, saját magának ura lehessen s jólétét akként mozdíthassa elő, amint bírja és tudja. A törvény maga azonban a jólétet meg nem teremti, legfölebb is előse­gítheti s jogszerűségben megoltalmazhatja azt minden hivatlan beavatkozástól, akár az állam, akár más törvény­­hatóság vagy a saját közegei részéről; a törvény meg­jelöli és előírja az utakat és a módott, a­melyen a kitű­zött cél felé haladnunk lehet és működnünk kell, de magát a haladást a törvénytől hiába várnék. Pedig tudom, hogy nem egy akadt már eddig is, s még több fog akadni még ezentúl köztünk , aki kérdezi, hogy mit nyertünk hát vele, ho­gy várossá lettünk ? Erre a felelet az, hogy semmit és m­i­n­d­e­n­t, polgártárs i­s hogy melyiket e kettő közül akarjuk nyerni , az tökéletesen és kizáró­lag mitőlünk függ. Mert nem nyertünk semmit, sőt né­mileg még kárunkra is válik ezen vívmányunk akkor, ha meg nem értjük és jól föl nem fogjuk azt, hogy mit akarunk és mit kell akarnunk. Ha meg nem értjük azt, és egyet nem értünk abban, hogy mindenekelőtt egyet kell értenünk, kell pedig azért mert tennünk, munkál­kodnunk kell és pedig együtt, együttes és összetett erő­vel; ha meg nem értjük azt, hogy ily cselekvéshez és munkálkodáshoz nem csak váll­vetett munkaerő, hanem jóakarat, buzgóság és kitartás is szükségeltetik, hogy miután oly sok az a jóból nálunk, ami hiányzik, s miu­tán hogy továbbá emberi gyarlóságunknál fogva mi csak a valamiből csinálhatunk valamit, csak a már létezőből alakíthatunk tovább, semmiből pedig csak isten tud te­remteni, hogy ezért tehát, ha valamihez akarunk jutni, tűrnünk és áldoznunk is kell. Ha meg nem értjük azt, hogy egy községnek mint egy családnak lévén tagjai, ér­dekeink közösek, egybevágók és kölcsönösek, az egyesek­nek kára kihat az összeségre és viszont az összeségnek jóléte kihat­ó befolyással van közvetve és közvetlenül az egyesekre is; hogy a községnek, mint összeségnek jólé­téhez nem csak az alamizsnára és kényszeradományra van szüksége, hanem összes tagjainak jóakaratú és köl­csönös támogatására és segélyezésére is ; ha mondom, mindezt meg nem értjük, úgy nem nyertünk semmit, hanem vesztettünk. De ha helyzetünk iránt tisztába jővén, meggyőződést szereztünk magunknak arról, amit tennünk kell s szilárd meggyőződéssel elhatározzuk, hogy ezt tenni önzetlenül akarjuk is, akarunk értte jóindulattal fáradni s a­hol szükség áldozni is; ha megszűntünk helyi érde­keinket és községi ügyeinket fonákul a politikai pártkü­lönbség szempontjából tekinteni és mindig és mindent aztán ezen kaptafára szabni, mitsem törődve azzal, hogy azután jó vagy rész lesz-e így ? ha ügyeink vezetését, ha a hivatalokat nem engedjük az atyafiaskodásnak és önző külbefolyásoknak áldozatul hozni, hanem azokat az értelemre és szakavatottságra bízzuk, nem kérdezvén, jobb vagy baloldali kézbe adjuk-e ; ha a közügyeink körüli intéz­kedéseinkben nem engedjük határozatainkat a szenvedély és gyűlölködés uralmának befolyása alatt létesülni és a jónak felismert törekvésben politikai vagy magán ellen­felünknek is szívesen segédkezet nyújtunk, ha megértve végre a korszellem nagy parancsszavát, mely úgy a gaz­­dászat, ipar és kereskedelem, vagy akár a közművelődés, tudomány és művészet terén, mint az élet bármely más viszonyaiban is mindig és mindenütt óriási haladást mu­tat, mi is lankadatlan tettre buzdulunk, akkor mindent nyertünk. Akkor városunkra egy új korszak nyílik, mely­ben a megalkotott törvény útján és segélyével munkál­kodva, minden eddigi bajaink orvoslását eszközölhetjük. Tespedésünk akkor virágzássá válhat és városunk a szó teljes értelmében felvirágzásnak és jólétnek fog örvend­hetni, de mindenesetre tennünk, önzetlenül munkálkod­nunk és áldoznunk kell. Ezek előrebocsájtása után lássuk most már, hogy mi teendője van hát a jól rendezett és vezetett község­nek, mik annak jogai és kötelességei? Dr. Fi­löp Károly. (Folytatjuk.) Városi közgyűlés. (Április 5-én.) (Vége.) A tegnap tartott gyűlés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetett. Ezután Nagy Sándor képviselő azon indítványt te­szi, hogy miután a városi közgyűlés azon akalommal, mi­dőn a városunk önállósításáról szóló törvényjavaslat az országgyűlés alsóházán keresztül ment, nem mulasztotta el köszönetét kifejezni azon férfiak iránt, kik itt ennek érdekében szót emeltek, most miután ezen törvényja­vaslat a felsőházon is keresztül ment, és itt is találkoz­tak férfiak, kik hathatósan támogatták, s különösen a főispán úr az, ki a város önállósági kérdésében magát igen kitüntette, neki köszönőkrat küldessék. Az indít­vány közhelyesléssel fogadtatván, a köszönőirat átadásá­val polgármester elnöklete alatt Kossa László és Ember István küldöttségi tagok bízattak meg. Ábray Károly képviselő azon indítványa, hogy Nehrebeczky miniszteri tanácsosnak e tekintetben szerzett érdemeiért szintén fe­­­jezze ki a közgyűlés köszönetét, helyeslőleg elfogadtatott.

Next