Hód-Mező-Vásárhely, 1876. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1876-10-22 / 43. szám
43-ik szám. II-ik évfolyam. 1876. Vasárnap, október 22-én. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorér egyszeri beiktatásnál 6 kr -kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyílt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben : egész évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized, 1176. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Fölhívjuk előfizetőinket s lapunk pártolóit az október—decemberi évnegyedre az előfizetések megújítói síim. Az előfizetési, évnegyedre j irtot, helyben elfogadja szerkesztőségünk s elfogadják lapkihordóink. Vidéki. előfizetőinket kérjük, hogy előfizetéseiket egyenesen a szerkesztőséghez II.-III.Vásárhelyre címezve intézzék. Nehány teljesszámu példánynyal az év elejétől még folytonosan szolgálhat a szerkesztőség. A vessző az iskolában. * Minthogy a helyi lapokban az iskolai fegyelem s különösen a testi büntetés az utóbbi időkben több alkalommal szóba hozatott, szolgálatot vélek teljesíteni az ügynek, ha e tárgyat a közönség előtt részletetesebben igyekszem ismertetni és pedig azon álláspontról, melyet a neveléstudomány a humanitás érdekében általánosan elfogadott. A neveléstan alapelve: a növendékekben fölébreszteni azon erkölcsi érzetet, melynélfogva a jót a jóért becsüljék és tegyék, a roszat pedig a roszért megvessék és kerüljék. Ez elvből kiindulva a növendékek értelmi tehetségeinek és akarati erőinek fokozataihoz képest ezt az alaptörvényt találjuk a nevelőknek előszabva: „A gyermeknek parancsolunk, a fiúnak törvényt szabunk, az ifjúnak pedig tanácsolunk.“ Mindaddig, míg az ifjúság magaviselete kényszerhelyzetet nem teremt, ez alaptörvénytől nincs okunk miért eltérni, vagy rajta módosítani. Ha azonban egyesek részéről a nevelés sikere veszélyeztetnék, kötelessége a nevelőnek visszavezetni a növendéket azon helyzetbe, melyet a nevelés célja megszab és követel. A visszavezetés e módjáról szól az iskolai fegyelem. A fegyelem nem pusztán büntetésből áll, mint azt közönségesen értelmezik; nem is egészen olyan eljárás az, mely csak jóval akar boldogulni, hanem magában foglalja együttvéve a jutalmakat és büntetéseket. Lényege: a példaadás, oktatás, intés, fenyegetés, jutalom és büntetés. Hogy ezek közül egyes esetekben melyik használandó, azt a körülmények eléggé megmutatják a nevelőnek. Én ez alkalommal az iskolai fegyelemnek egyik részéről, a büntetésről fogok szólani. „Iskola fegyelem nélkül — malom víz nélkül.“ Ezt mondta Comenius, a 17-ik század legnagyobb nevelője, s ezzel kimondta azt is, hogy a nevelésben a büntetés is szerepel. A büntetés maga sokféle, a legegyszerűbb figyelmeztetéstől föl egész a testi büntetésig. Eltekintve a büntetés egyéb nemeitől, egyedül csak a testi büntetésre szorítkozva, azt a kérdést vetjük föl: szabad-e az iskolákban testi büntetést használni? Igen vagy nem? Mielőtt e kérdésre határozott feleletet adnánk, nézzük meg, miként gondolkoztak- e tárgyról a különböző idők tekintélyesebb nevelői. Trotzedorf Bálint (a 18-ik század nagyhírű paedagogja) iskolájában „vesszővel, bezárással, hegedűvel mindenkit büntettek, kit az ifjúság kebeléből választott igazságszolgáltató tanács elitélt, s a nemeseket még jobban, ha magukat nem nemesen viselték. “ A jezsuitáknál a tanító maga nem alkalmazott testi büntetést, hanem a corrector, mert a jezsuiták föltételezték, hogy a tanító később olyan méltóságra juthat, melyben a tanítónak vagy a rendnek ártalmára vagy hasznára lehet. (A jezsuitákat különben csak a históriai valóság kedvéért hoztuk fel, mert nevelési céljuk hátterében is rendjük érdeke sötétlik.) Locke János, a 17-ik században Anglia híres paedagogja és bölcsésze, ezt mondja: „A verés * E cikk szolgáljon válaszul a „Vál. Közlönynek“ ellenünk folytatott kötelezködéseire s értesse meg úgy vele, mint tévútra vezetni, szándékolt olvasóival, hogy vannak határozott paedagógiai elvek, amelyekről a nevelőknek és tanítóknak semminemű körülmények közt lemondaniok nem szabad. Szerk. csak makacsság esetén használandó.“ Lockee szavai annyival inkább figyelemreméltók, mert hasznos tapasztalatait angol főnemes ifjak tanításából merítette. A philantropistáknál (Basedow, Salzmann, Campe) a büntetések: a háznak éles kefével való dörzsölése, fakészlettel evés, szolgává tétel, bezárás, stb. A dunamelléki reform, egyházkerület 1810-iki „Tanításmódja“ a verést csak az iskola gondnokának jelenlétében engedi meg. Tehát megengedi. Pestalozzi Henrik, a „nagy emberbarát“, a „neveléstan irodalmának királya“ azt mondja: „a pofonütés alkalmas időben nem helytelen.“ Bisterweg így nyilatkozik: „Jaj annak az iskolának, melyben bot uralkodik, de jaj annak is, hol az soha nem lehet az ultima ratio. A kotnyeles , vakmerő miért kérdésre legjobb felelet a por.“ A gyakorlati gondolkozású angolok közt számos tekintély nyilatkozik a fegyelmi szigor mellett. Burke, midőn Genlis asszonyság az angolok nevelési elve iránt kérdező, a nyirfa-erdőre mutatott, melyből az Eton-School számára nem kis mennyiségű vesszőt használtak föl, melyeknek még a híres Foxra (angol miniszter) is nyomós hatásuk volt. Stoy a testi büntetésről röviden és velősen ezt mondja: „Aki a vesszőt kíméli, gyűlöli fiát. “ A fentebbiekkel az összes neveléstudomány csaknem minden irányát engedtük szólani. Nézzük a közvetlen jelent. Dr. Lehermann Adolf, a test- és egészségtan képezdei tanára Budapesten, az összes magyar sajtó által osztatlan dicsérettel fogadott „Test- és egészségtan“ című, ez évben megjelent munkájában (e munkának egyetlen családnál, egyetlen nevelőnél sem volna szabad hiányozni!) ezt mondja: „Az iskolai fenyítésnek csak odáig terjed jogosultsága, ameddig ez a gyermekek egészségének hátránya nélkül történhetik.“ „A testi büntetést a kisdedkorban legcélszerűbb abbanhagyni.“ „Ami a testi büntetések paedagógiai jogosultságát a későbbi években illeti, mi azokhoz csatlakozunk, kik a testi büntetést megengedhetőnek tartják akkor, ha minden szelidebb eszköz elégtelennek mutatkozott és ha a szelidebb büntetési módok iránti érzékenység nincs meg“ stb. stb. Általában a jelenkor paedagogjai közt annyira helyénvalónak tartják iskolában a vesszőt, hogy a még túlságosan evangéliumi alapon álló Lubrich Ágost is (a nevelés-oktatás tanára a budapesti egyetemen) így nyilatkozik: „Szükséges tehát a nevelésben mind a jutalom, mind a büntetés. Innen van azon jelenség, hogy még azok is, kik elméletileg ellenük harcoltak és harcolnak, a gyakorlatban megcáfolják magukat, mert ők sem nevelnek jutalmak és büntetések nélkül.“ „A büntetést rendes nevelői eszközül nem ismerjük el, hanem ott, hol más eszközből kifogytunk, ezt is alkalmazandónak tartjuk.“ Íme, ha végigpillantunk a neveléstan történetén, minden korban, minden nevelő szerint ott találjuk a vesszőt az iskolában. Az egyes idők paedagogjai közt csak a testi büntetés alkalmazásában van különbség. Jelen időnké a dicsőség, hogy ezt is a tiszta humanitás elvére fektette. Ez utóbbi értelemben tehát határozott válaszunkat igennel adjuk a fölvetett kérdésre. Akik tehát ellenkező értelemmel gondolkoznak és beszélnek, legszelídebb kifejezéssel élve: a testi büntetést magát összetévesztik annak célszerűtlen vagy épen káros alkalmazásával. A dologgal, joggal, törvénynyel való visszaélésből soha sem szabad elítélni a dolgot, jogot és törvényt. Hogy a testi büntetések alkalmazásánál minden visszaélésnek eleje vétessék, arról az új kor paedagogiája három minden körülmények közt érvényes törvényben gondoskodott. Ugyanis: 1. A testi büntetés csak végső esetekben használandó, ha már minden más eszközből kifogytunk. 2. A növendék testi épségére annak hátrányosnak nem szabad lenni. 3. A testi fenyíték olynemű alkalmazása, mely a növendék becsületérzését megtámadja — pl. a nyilt megvesszőzés, elitélendő, egyetlen eset kivételével. És ez az egyetlen eset következő: „Ha a növendék vétsége az összes ifjúság előtt tudva van és az botrányos volna, akkor az egész osztály, vagy a legrovottabb növendék előtt hajthatni végre a testi büntetést, nehogy azt gondolják a növendékek, hogy a törvényszegés büntetlenül maradhat.“ (Lubrich.) „Azok fognak törvény szerint élni, kik ifjúságukban megtanultak a törvénynek engedelmeskedni.“ Ezt mondta Trotzendorf 345 évvel ezelőtt a goldbergi iskolai törvények magyarázatában. Nekünk nevelőknek ép e törvényszerű, ez erkölcsös élet meghonosítása intézeteinkben jutott nemes föladatul, s ha ezt — amint szükséges — szelíd mérsékléssel, odaadó buzgalommal, ha kell , jutalommal, ha kell, szigorú büntetéssel is, kitartóan keresztülvinni igyekszünk, iskoláink a szép erények, a törvénytiszteletek házai lesznek, s ép ez okból a nevelés-történet jelene és múltja alapján ez eljárásunkért joggal várhatjuk a művelt világ osztatlan pártfogását és elismerését. (x-i-y.) Városi közgyűlés 1876. okt. 19. Elnök : Dani Ferenc főispán ; jegyző : Vajda Gyula főjegyző. Első helyen a polgármester havi jelentése, pénztárvizsgálati jegyzőkönyv s az árvaszéki elnök jelentése olvastatott föl, s mindannyi tudomásul vétetett. A közigazgatási bizottsági tagságról lemondott ifj. Német Pál helyett a választás 1876. november 10-ikén ejtetik meg. A jövő évi költségvetés tárgyalására szintén nov. hó 10-ike tűzetik ki. Az árvapénztári tisztség 1874-ik évi számadása a döntvényező bizottsághoz utasittatik. A m. kir. belügyminisztérium , Lotto János, Sulyok Elek, Csikós Mór számadók felfolyamodását, melyben nevezettek magukat a számadásukra nézve minden fenntartás nélkül felmentetni kérték, elutasította. A Sámson község környékén elhalt helybeli lakosoknak a sámsoni sírkertbe leendő eltemetése, illetve azoknak hullaszállítási engedély nélkül a határon leendő átvitele ellen a törvényhatóság részéről nehézség nem létezik. A m. kir. belügyminisztérium körlevele, mely szerint Baka-Bánya és Béla-Bánya kis városok Hont megyéhez tett csatolása közöltetik, tudomásul szolgál. Ugyancsak a m. kir. belügyminisztérium Vigh Zsigmond felfolyamodását figyelmen kívül hagyván, a terhére felszámított összeg behajtását elrendelte. Szeged város közönsége a Dugonics-ünnepélyen küldöttség részvétért a törvényhatóságnak köszönetet szavaz. A városi utászok a f. évi rendkívüli vízbajokban teljesített odaadó szorgalmukért fejenkint egy-egy pár csizma, illetve e helyett 8—8 frt, a két útibiztos pedig 15—15 írttal jutalmaztattak. Juhász Sándor adótisztnek a tűzoltás elméleti és gyakorlati elsajátításáról a fővárosban nyert bizonyítványai tudomásul vétetnek s elvárja tőle a közönség, hogy a többi tűzoltók betanítását mielőbb eszközölni fogja. Neuder Henrik abbeli kérelme, hogy a regale-jogok bérlete Spitzer Adolf szombathelyi lakosra átruháztassék — nem teljesittetik. Dr. Berger Ferenc a háza előtti 9 □ ölnyi térségért követelt 90 irtot 45 frtra leszállittatni kéri, nem helyeseltetik, hanem a fizetésre 9 havi részletben halasztás engedélyeztetik. A körtvélyesi összeomlott csárda helyett a töltésen belől egy másik fog építtetni, s e végből a szükséges terület átengedése iránt Károlyi György gróf úr megkeresetik. A szőlőhegyi rendszabályok a beérkezett folyamodványokkal együtt a belügyminisztériumhoz fölterjesztetnek.