Hód-Mező-Vásárhely, 1878. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1878-10-20 / 42. szám

Lapunkra folyvást előfizethetni az ok­tóber—decemberi évnegyedre j­árttal. Elő­fizetni lehet vagy a szerkesztő lakásán (Tarján, 1176. sz. a.), vagy Goldberger B. ur könyvkereskedésében a főutcán, vagy főlapkihordónknál nyugtatvány mellett. úgy helybeli mint vidéki hátralékos előfizetőinket sürgősen kérjük az előfize­tési hátraléknak a lehető legrövidebb idő alatti beküldésére. A HH.-M.-Vásárh­ely“ szerkesztő-k­iadóh­ivatala. Az üzletpangás és a hazai pénz­intézetek. (Vége.) Szerző úgy hiszi, miszerint betéti pénzintéze­teinknek e röviden körvonalazott szabályozása nem­csak a jövőbeli alakulások elé nem vetne gátat, de még a már fennálló vállalatok létét sem tenné kér­désessé. A legtöbb intézet csupán nevét fogná vál­toztatni s azon takarékpénztár, melynek részvényesei a humanitárius ügy előmozdításánál inkább óhajtják az osztalékokat, egyszerűen bevallaná célját s „be­téti bank“ címet venne föl. És bizonyára nem ké­pezne akadályt azon követelmény sem, hogy rész­vénytőkéiket hozzák helyes arányba elfogadmányaik­­kal. Amely takarékpénztár 40—50 ezer forint rész­vénytőke mellett ma 4—5 millió betéti átlaggal bir­ó 70—80%-os dividenciát oszt, minden rázkódtatás nélkül képes lesz tőkéjét uj befizetés vagy uj kibo­csátás által 4—5 százezer írtra fölemelni, mely után, ha többé nem is 70—80, de még mindig igen tisztességes száztól­ fog jutni osztalékul. Szerző itt a hazai első takarékpénztárnak a tőke­emelési eljárá­sára mutatva, néhány hazai takarékpénztárt sorol föl, melyeknél fölillenik a tőkeszaporitás, mely ész­revétele után hangsúlyozni kivánja, hogy „az ily tőkeszaporitás folytán oly életerős bankok alakulná­nak az országban, melyekre támaszkodva tíz év múl­tán, mikor az osztrák nemzeti bankkal most már létrejött egyezmény tartama letelik, jegybankügyün­ket, gr. Lónyay Menyhért tanácsa szerint s Észak- Amerika mintájára, a legkönnyebben és legcélszerűb­ben rendezhetnék.“ Hitelintézeteink szabályozásánál a fősúlyt arra fektetvén, hogy a betétek csupán rövidtartamú pénz­ügyi műveletekben helyeztessenek el, a kivitelnél leg­nagyobb akadályul tekinthetőnek állítja szerző azon körülményt, hogy a létező intézetek betéteinek igen tetemes része már meg van kötve ingatlansági köl­­csönökben. Ez akadályt, véleménye szerint, akkor lehetne és kellene elhárítani, ha valamennyi betéti intézet törvényhatóságilag arra köteleztetnék, hogy hypothecarins kölcsöneit záros határidő alatt valamely hazai jelzálogintézet közvetítésével egyenértékű zálog­levéllé változtassa át; e zálogleveleket azonban, ne­hogy árkeretüket a tömeges piacradobás megrontsa, ismét bizonyos időtartamon belül, csupán azon arány­ban, amint azt betéteinek fölmondása szükségessé tenné és csak a kibocsátó intézet közvetítésével ad­hassa el, így 1—2 év bőven elég fogna lenni mind­két irányban, melynek elteltével aztán a ma meg­kötve levő több mint százmillió frt tőke teljesen föl­szabadulna. Az itt előadott nézeteknek azonban megvan az az Achilles-sarkuk, hogy e módon csupán a személyi hitelről lenne gondoskodva, s a reál- vagyis inkább a földhitelről ellenben nem, sőt ez utóbbitól amaz első javára még a segédforrások is elkoboztatnának, amelyek eddig rendelkezésére állottak. Bármennyire be kell is ismernünk, hogy hazánk földmivelő ország és hogy ennélfogva a földhitel el­látása kiváló fontosságú közügy, mindazonáltal ezt csak másodrendűnek kell tartanunk még nálunk is a személyi hitel mellett. Nncs ország a föld kerek­ségén, mezőgazdasága bánily virágzó legyen is, melyben a földhitelügy kejlődése és megerősödése megelőzte volna a személyi hitelét, hanem mindenütt ez utóbbi járt­amaz előtt. Tény, hogy a személyi hitel gyorsabban termel, jobban gyümölcsözik, s ugyanazért gyorsabban alkt új tőkét, mely tőke­szaporodás versenye aztán szükségkép a kamatmér­séklést mozdítja elő és tény továbbá, hogy a mező­­gazdaság csak ott prosperá, ahol azt erőteljes ke­reskedelem gyámolítja. Az ingatlansági hitel tehát csak ott lehet és csupán az olcsó, ahol az üzleti és kereskedelmi hitel kellő ellátásáról már előbb gon­doskodva volt, ellenben a meglevő, de az összes hi­telszükségletek ellátására túr nem elég segédeszkö­zök el­forgácsolása minden rányban pangást és teng s­gődést eredményez. A kérdés helyes elbírálásánál igen fontos mo­mentum továbbá, hogy míg a személyi hitel nagyob­­bára helyhez kötött s csak egyes kivételes esetek­ben terjeszkedik túl a hiteligénylő lakhelyén is, a földhitel a záloglevelek útján univerzálissá tehető. Ha tehát a betéti bankjaink által most ingatlansági kölcsönökben megkötött tőkét fölszabadítjuk, azzal iparunknak és kereskedelmünknek azon segedelmet adjuk meg, melyet a haza határain túl nem, vagy alig kereshetnének, ellenben földhitelügyünkről kel­lőleg és a legalkalmasabb módon gondoskodhatunk földhitelintézeteink szaporítása vagy erősbítése által, melyeknek zálogleveleivel az itthon hiányzó tőkét könnyen megszerezhetjük külföldről is. E zálogleve­leket, melyeknél tőkéiket szükség vagy kereslet sze­rint bármikor könnyen kivonhatják, igenis vásárol­ják betéti bankjaink minél tömegesebben s mozdít­sák elő azok árkeretének szilárdítását, amely módon bizonynyal több és általánosabb hasznú szolgálatot teljesítendenek földhitelügyünknek, mint tesznek mos­tani kölcsönzéseikkel. Értekezése további folyamában szerző még az állami hitel iránti intézkedésekre is áttér. Igen nagy bajnak tartja, hogy kölcsöneink legnagyobbrészt kül­földiek és ennek okát főleg a rosz szokásnak és né­pünk előítéletének tulajdonítja. Hogy e szakítás elérettessék, arra nézve oly törvényhozási intézkedéseket tart szükségeseknek, me­lyek alkalmasak a nemzet indolenciáját s megszoká­sait sikeresen leküzdeni s amelyek ha nem is rögtön, legalább lassan kint vevő­ közönséget neveljenek állam­papírjaink számára a nép alsóbb rétegeiből is. Fran­cia- és Angolországban, tehát a világ két leggaz­dagabb s a közgazdasági tökély legmagasabb fokán álló országában a takarékbetétek kizárólag csak ál­lampapírok vásárlására fordíthatók. És azon kor­mányrendelet, mely a francia takarékpénztárakat min­den betéteikkel államventek vásárlására kötelezi, ép­pen a legnagyobb pénzügyi diszolució idején bocsát­tatott ki. Lehet, — így folytatja tovább — hogy a mi viszonyaink közt hasonló abszolút rendszabály tán nem volna célszerű, azt tartom azonban, hogy a rendszer némi mérsékléssel nálunk is alkalmazható. Ha például egy-egy személy takarékpénztári bera­kása 2000 írtra maximíroztatván, kimondatnék, hogy ez összeg, teszem, ötszáz írtig készpénzül kezelendő s állampapírok vásárlására csak a többlet fordítandó, takarákpénztárainknak még mindig elég forgó tőké­jük maradna a rendeltetésükkel megegyező kisebb hitelügyletek ellátására is. Hasonlókép megengedhe­tőnek, sőt a magánhitelügy érdekeivel sem ellenke­zőnek hiszi szerző a részvényes vállalatal alakuló takarékpénztárak s betéti bankok arra köteleztetését, hogy alap- és tartaléktőkéik bizonyos meghatározott, fele vagy kétharmad részét tartozzanak állampapírokba és hazai jelzálogintézetek zálogleveleibe fektetni, mely módon legalább 20—30 millió frtnyi ily értékpapír nyerne mindjárt biztos elhelyezést. 43-ik szám. Vill-ik évfolyam. 1878. Vasárnap, október 20-án. Előfizetési díj: Vidikrt postán ti helyben : egész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelelt : minden vasárnap reggel. Egyen szám­ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I. tized, 1176. sz. a. Bassy Gy.-f le ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­bos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. A békés-bánáti ref. egyházmegye uj esperesének első körlevele. A nevezett egyházmegye uj esperese az alább kö­vetkező nagyérdekű körlevelet intézte az egyházmegye kebelében létező valamennyi egyházi hatóságokhoz: Nagytiszteletű Presbyterium! Értesülve lenni méltóztatnak ny. h. esperes nt. Haj­nal Ábel urnak legközelebb köröztetett hivatalos levelé­ből a felől, hogy a békés-bánáti ref. egyházmegye espe­resévé megválasztatásom folytán, főt. és nagyságos Ré­vész Bálint püspök ur f. é. 1313. sz. a. kelt ideiglenes fölhatalmazására, az esperesi hivatalt a f. é. szept. 24-én H.-M.-Vásárhelyre egybehívott egyházmegyei bizottság előtt elfoglaltam. A nehéz, de a bizalom nemes virágaival behintett pálya kezdetén, kezeimet, mielőtt azokat Isten segedel­mével a munkára vetném, üdvözlő szavaim mellett az egyházmegye tisztviselői, egyházmegye presbytériumai, hivatalnokai felé nyújtom ; könyörgésre emelem föl Is­tenhez, az erő és kegyelem, a minden áldás örök kút­fejéhez. Tudom, hogy a fényes nevű, mert örök értékű al­kotások áldásával megkoszorúzott elődök után, mily nagy felelőséggel járó feladatot tűz a különben is igen nagy fontosságú esperesi hivatal elé a múltak öröksége s a jövő reménye! Tudom, hogy az erős kezek által bölcsen alkotott épület fönnmaradását, tovább­építésének lehető­ségét , gyenge vagy avatatlan kezek között, a menthet­­len elporladás veszélye fenyegeti; tudom, hogy e helyen, hova az egyházmegye bizalma által egyik kormányzóvá emeltettem, a valódi prot. lelkészi jellem, a­nélkül, hogy az, a világi elemnek „királyi papság és szent nép“ ér­telmű rendeltetésével ellenkezésbe jönne, bár különleges, de egyik nagyhatású tényező az esperesi hivatal rendel­tetésszerű betöltésében. Midőn azért e fényes múltú, virágzó s nagy kiter­­jedésű egyházmegye engem az egyszerű, szerény tehet­ségű s tapasztaltságban ifjú lelkészt, bizalmának karjain, az esperesi székbe emelt, nem lehet, hogy ne érezzem csekélységemet, szembe a megbízatás nagy fontosságú és nagy felelősséggel járó voltával. Mindamellett, az általam hálás szívvel fogadott megtisztelő elhívásnak, Isten nevében és segedelmével engedni kötelességemben állónak ismertem ; parancsnak kell­ azt vennem, mely bizalommal, de éppen azért erős köteleztetéssel Isten országa szent ügyének érdekében munkára hívja a legkisebb erőt is, azon a téren, melyet számára az isteni gondviselés kimutatott, hogy a nemes cél felé való futásban, a kitartó törekvés próbára tevő súlya, terhe alatt, az akarat erős elhatározásának, a tehetség fejlesztésének, az erő szilárdításának nyomán erőről-erőre, nyereségről-nyereségre haladhasson. Ily alapon, ily elhatározással igyekszem megközelí­teni a célt, „gondot viselni a nyájról, melybe a szent­lélek vigyázóvá tett", első lenni a szolgálattételben, ert állani az evangéliumi hit tiszta hirdetése s az er­­kölcsiság fölött, „azon az egy alapon, melyen kívül más alapot senki nem vethet, mely a Jézus Krisztus"; haladni az élő reformátió szellemében, „de nézvén mindenkor a hitnek fejedelmére és elvégezésére, a Jézusra"; őrt állani magyar protestáns egyházunk jogai fölött, oly hűség­gel, hogy ha kell, „még életem sem legyen drága"; őrt állani egyházmegyénk egyházközségeiben és egyetemében az ékes és jó rend fölött, szövetségre lépvén a törvé­nyességnek, igazságnak és méltányosságnak ama célra legbiztossabban elsegítő erejével; ezt állam­ iskoláink, tudományos intézeteink ügyeinek haladása, fölvirágozta­­tása fölött, megóva ezekben és féltékenyen őrizve, ameny­­nyiben hatásköröm engedi, de távol a merevségnek még árnyékától is, hitfelekezetünknek­, meggyőződésünk szerint, nemcsak egyházunk fönnállására, vallás-erkölcsi életünk valódi életnyilvánulására, de az egyetemes mivelődés és haladás biztosítására is évszázadok folya­mán alkotó tényezővé bizonyult, erős befolyást gyakorló érdekét, igen­­ az evangéliumi vallásosság és erkölcsiség, az ékes és jó rend, a ref. hitfelekezeti egyetemes értékű s igaz prot. jellegű nyilvánulás, az iskolai nevelés és oktatás, szóval az Isten országa terjesztése ügyének szentelni csekély erőmet, az élő hitben, munkás szere­­tetben, a törvényességnek, igazságnak, méltányosságnak gyakorlásában s a józan haladás felé való törekvésben. Ily alapon, ily elhatározásban üdvözlöm esperesi pályám kezdetén egyházmegyénk presbytériumait, kor­mányzó és tanácsos tagjait, lelkész-társaimat, a tanári és tanítói kart, az egyházak minden hivatalnokait, min­den igaz tagjait ! S midőn ama kincsek által igyekszem s reményiem beválthatni a bennem helyezett nagybecsű bizodalmát, viszont kétségtelen bizalommal kérem és várom mindenki részéről a kötelességnek, a nemes cél elérésére Isten segedelmével biztosan elvezérlő betöltését.

Next