Hód-Mező-Vásárhely, 1885. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

fogyás 40 tanuló. Lehetetlen sajnálatos jelenség­nek nem tartanom. Sohasem volna igazság a tan­intézetek szellemi és erkölcsi értékét egyedül a tanítványok számához mérni, hiszen a mérsékelt szám fegyelmi ellenőrzése sokkal szigorúbb, ér­telmi fejlesztése behatóbb, vallásos és erkölcsi nemes­ítése sokszorosan mélyebb lehet csak kö­zepes jóakarat mellett is , de a távol álló közön­ség a látszat után ítélvén, könnyen a kereslet és forgalom aránya szerint osztályoz; továbbá míg egyfelől bizonyos dolog, hogy egy jóravaló fő­­gymnasium gyújtotta fény épen nem veszít hevében és erejében, ha 300 tanuló között oszla­nak meg sugarai, más­felől nekünk helyi okaink is vannak, melyek sajnálatossá teszik eme min­den esetre tetemes hanyatlást. Mintegy négy éve jelzett már a létszámban lassú kár, de fokozatos csökkenést, ily rohamos mértékűt azonban még egyszer sem. Nem lesz talán fölösleges, ha ez apadás egy­némely lehető oka körül puhatolódzni megkísérlem. Egy rész esik bizonyára — főleg a helybelieknél — tandíjainknak legalább részleges magasságára és kezelésök szigorára; másik rész esik talán arra, hogy a szülők látván, a tudomá­nyos pálya egyoldalú összetorlódását, gyermekei­ket mindinkább adogatják, kivált a gyöngébb te­­hetségűekre nézve mindenesetre hálásabb, gya­korlatibb életpályákra. Ha növendékeink számbeli apadásának valódi alapját ez okban eltaláltam volna, nem lehetne szavam, mert hazánk a mai­nál kevesebb, a közpályákra utalt emberekkel is beérhetné, úgy­hogy ha itt kívánalmaink lehet­nek, az inkább a tudományos pályán képzett férfiaknak minőségére, mint mennyiségére vonat­­kozhatik. Társadalmunknak már­is legnagyobb terhe a félig-meddig iskolázott úrhatnámság, a képzettségnek csak kalmazával bíró követelés. De azt mégis sajnálatosnak találom, hogy míg csak a múlt tanévben is 288 növendékünk között volt helybeli 170, vidéki 118 , most a 248 tanuló között találunk 142 helybelit és 106 vidé­kit. Míg tehát a vidékiek száma 13-al, a hely­belieké már 28-czal csökkent, míg a múlt tanév 112 ev. reform, növendéke közül helybeli volt 8%, ez évben 92 között van 64 , tehát a fogyás 23. esvén­y szerint a mintegy 35000 lelket számláló ev. reform, egyházunkban mintegy ha­­todfól száz lélekre egy tanuló, míg a többi fele­kezetek dicséretes törekvése csaknem 80 tanulót szolgáltat a közös tanintézetnek. Látható, hogy a csökkenés városunkra, itt is legtúlnyomóbban ev. reform, hitsorsosaink rovására esik. A hódmező­vásárhelyi ev. reform, főgymnasium természetes hivatása szerint első­sorban városunk é s azt hi­szem, senki sem vádolhat szűkkeblűséggel, ha azt mondom, hogy a fentartó felekezeté, és csak az­után rendeltetése — a­mit hazafias örömmel tel­jesít is — használni a vidéknek s igy közvetve a hazai közművelődésnek. Nem örömest esném ellenmondásba. Nem tartom én föltétlenül kívá­natosnak, hogy szorgalmas, józan és takarékos vagyonos gazdáink valamennyi gyermekét az eke mellől a gymnasiumba tereljük, de közügyeink öntudatos intézésének, e tiszta magyar város ér­telmi színvonalának emelése szempontjából na­gyon is kívánatosnak látnám, hogy vagyonos gaz­­dászaink felekezeti különbség nélkül városunk s ösz­­szes egyházaink ügyeinek a jövőben legtermészete­­sebb és hivatott intézői 3—4 gymnasiumi osztályt végezve, az elemieknél szélesebb ismeretet szerez­nének. Nevelnünk, tökéletesbitenünk és nemes­ítenünk a jóra való magyar fajt nemzeti paran­csoló szükség. Nem csökkentené ez szerintem, sőt emelné, tisztítaná jövő gazdái hivatásuknak tudatát. Nem tudom, helyesen tapasztalom-e, de szerintem gazdálkodóink ifjaira nagyon fölférne még egy kis ismeret, mert korunk társadalmi felületességének kalmáza talán kelleténél is job­ban észlelhető rajzok, a műveltség bensősége nélkül. Míg tehát magunk nem használjuk fel any­­nyira, mint kell vala, saját iskolánkat, helyzetünk a vidékkel szemben nem kevésbbé nehéz. Közel­ben általában saját tanintézettel biró nagy­közsé­gek környeznek; közelben és távolban fényes, a művelt élet sok föltételével, a magasra fejlődött ipar és kereskedelem élénk forgalmával rendelkező városok s bennök régi, hírneves tanintézetek ha­talmas versenyével kell a mi nagyon is félreeső, vidéktelen, egyszerű városunknak s benne ifjú fő­gy­mnasiumunknak egyenlőtlen küzdelemre szállnia. Hiába, és természetes, a fény csábítja, a név vonzza a gazdag szülőket, a megélhetés sokféle módjai hívják az arra utalt szegénysorsunkat. De épen ezekért és ezek ellenére küzdenünk és előre kell törnünk; küzdelemben van az élet és rajta Isten áldása, a maradás a tespedés és majdan a halál jele. (Folyt. köv.) TÁRCZA. ZRÍNYI ILONA. (Horváth M. után szabadon­) (Folytatás.) Fájdalom, a nemes nőnek ezen mély és tiszta vallásosságából fakadó hite meghiúsult, sőt a vész jellege feje fölött mind magasabbra tornyosult. Tökölyi hódítmányai, a Rákóczi vá­rak egymásután tárnak kaput a császári vezé­rek előtt; a szerencsétől elhagyott kurucz ve­zér békeajánlatait Bécsben hidegen elutasítják, megfélemlett pártfelei egymásután hagyják el, sőt többen önzéssel határtalan nagyravágyással vádolják, a­ki csak hatalmi vágyból folytatja a háborút. Ereje így szét­foszladozik, csaknem egész Felső-Magyarország elesik. De a legfő csapás még hátra. A török benne keresvén rop­pant veszteségei okát, a temesvári pasa 1685. őszén, izgatva a császári tábornokok által is, főleg azon biztatásra, hogy az ozmán a kért békét igy bizonynyal megnyeri, oktalan hevében Temesvárott elfogatván, lánczokba verve, Nán­dorfehérvárra viteti. A török szempontjából ez oktalan tett Tökölyinek legelszántabb híveit is Lipót hűségére tereli, a meglevő várak tovább hódolnak. Be is látja a török botlását, de már hasztalan bocsátja szabadon a kuruczvezért, nem ér az semmit, Caprara már ez év végén Munkácsot is megszállotta. Ilona tehát, a­mitől annyira félt, elszakit­­tatott forrón szeretett férjétől; elszakittatott, hogy csak hét év után könyzápor között borul­hasson az imádott kebelére. Messze vezetne czélunktól a több mint 2 évig húzódott ostrom tényeit itt részleteznünk. Munkács ez idő szerint első rendű erősség, meg­rakva vitéz őrséggel, bőven ellátva élelmi- és ostromszerekkel. Mint a sziklavár hatalmas bás­tyái , nem kevésbbé erős hőslelkű asszonyának rendületlen szive. Nagy lelke nem csak az őr­ségben tudta ébren tartani a hűséget és harczi kedvet; nem csak mindenre kiterjedő gondos­sága lehetőleg ellensúlyozni törekedett a csá­szári tüzes golyók okozta romlást, hanem hadai sorában csüggedetlen bátorságot mutatott az ostromtűzzel szemben is. Pedig a veszély nem csekély volt; márc­ius 30-án több tüzes bomba hatolt be épen Ilona lakosztályába; ápril 14-én ismét egy tüzes bomba szintén az ő fogadó termének boltozatát robbantotta szét, april 27. pedig egy nem kisebb mint 190 fontos Juliánka kisasszony lakó­szobájának boltozatát hányta szét. A bombák nagysága 60 fonttól egész 190 fontig emelkedett. A határozottan kemény ost­rom 1686. márcz. 12-től april végéig tartott, mialatt csak nagy bombát több mint 700-at lövetett Caraffa a várba, azonban törekvése az erőd szirtfalain, a vitéz őrség s bátor asszonya hősiességén teljesen megtörött; april végén az ostromló sereget másfelé hívta rendeltetése, a felszabadult várbeliek pedig e hó 28-án buzgó imában rebegtek hálát a seregek urának a meg­­tartatásért. Munkács ugyan a kemény ostrom alól fel­szabadult, de nem a körülzárás alól is, mert Caraffa a vidéken erős lovas hadat hagyott ostromzárul; mindez azonban csak megnehezí­tette, de egyáltalában meg nem gátolta a vár­belieknek a vidékkel elég gyakori összekötte­téseit, sőt azt sem okozta, hogy a várban meg­ható családias ünnepek is ne tartassanak. így május 29-én Ilona neve napját tartó, gazdag lakomára gyűjtötte össze a várban levő főren­deket és az őrség összes tiszteit, majd gyer­mekei állanak elő s némi ajándékok után előbb a 9 éves Ferencz, majd a 13 éves Juliánka szavaltak anyjuk tiszteletére hosszú költemé­nyeket, melyeket az saját kezével másolt le Ilona az ostromzárlat daczára 1686. nya­rán és őszén gazdagon ellátta várát minden szükségessel. Kellett is, mert az ostromzár 1687-ben folyton tartott, de Ilona bátorsága nem csökkent, hite nem ernyedt, pedig férje szerencsére a török újabb és szörnyű vereségei folytán egészen aláhanyatlott. Tökölyt az ország területéről kiszorítva, hada foszlányaival Szer­biában várta a kedvezőbb fordulatot. Munkács tehát magára hagyatott, de büszkén daczolt, hisz őrsége még hű, élelme, lőszere van, a pénz hiányán az áldozatkész Ilona ékszerei beváltása által segít. 1688. elején egy új sereg élén meg­érkezik az eperjesi vértörvényszékről országos hirű Caraffa, és a mit a hőslelelkü asszonytól bombái, fenyegetései által ki nem csikarhatott, a vár birtokába jut árulás által. — Lássuk most ezt. Tökölyi az ozmán magyarországi hatalmá­nak alásülyedésén kétségbe esve, nem remélte, hogy ügyei a félhold segélyével kivánt fordu­latot vehessenek : még a múlt nyáron titkos jegyekkel levelet ír Ilonának, melyben arra kéri, udvari papja által tegyen ígéretet a pápának, hogy ha ő szentsége részére a császár kegyel­mét kinyeri, nem csak maga tér át a kath. hitre, hanem arra hitsorsosait is rábírni igyek­szik. Ilona restell a titkos jegyekkel bajlódni, a megfejtést férje meghitt kanczellárjára Abso­­lon Dánielra bízza. A buzgó lutheránus Abso­­lon elszörnyüködve olvasta a rettenetes szándé­kot, és Radics Endre várkapitányt részére meg­nyervén, együtt értesítik Caraffát, hogy ha fel­tételeiket elfogadja s tervek végrehajtására pár hónapot enged, kezére játszák Munkácsot. Ca­­raffa természetesen két kézzel adja meg a biztosítást. Az összeesküdtek ettől kezdve pa­­zaran osztogatják a még félévre is elég élelmet, sőt egy részét el is rejtik. Radics csakhamar jelenti asszonyának a fenyegető szükséget és inti, hogy ideje korán gondoskodjék a maga, gyermekei és hű őrsége sorsáról, mert a tél végére kegyelemre lesz kénytelen feladni a vá­rat. Csaknem nyomban érkezik reá Caraffa ba­ráti jóakaratot színlelő levele, melyben élénken festve a török vereségeit, feltüntetve férje sa­nyarú helyzetét, ellentétben rámutatva Lipót diadalmas hadaira, hivatkozva arra, hogy to­vábbi dacza királya ellen teszi lázadóvá, emlé­keztetve gyermekeinek, a fényes Rákóczi-ház sarjainak jövőjére, mint keresztyén s lovagias férfi tanácsolja, hódoljon meg s bizza sorsát a császár kegyelmére. Ilonát ádáz szerencséje abba a szörnyű helyzetbe sodorta, hogy imádott férje és bál­ványozott gyermekei ellentétes érdekei között kellett választania. Hányatott lelkében megren­dítő harcz dúlhatott. Egyik perczében, jól tudva, hogy Munkács eleste csak súlyosbítja férje hely­zetét, más­felől, mert a szégyen égette hősi lelkét, hogy az eddig dicsően védett várat most dicstelenül adja fel, szeretett volna daczra kelni Caraffával és vára omladékai alá temetkezni; de a másikban, midőn az élelem hiánya miatt az akaratlan meghódolás parancsoló kényszerű­sége, majd gyermekeinek gyászos sorsa villant fel szemei előtt és szivében megcsendült az anyai szeretet elnémithatatlan szózata: ő, a ki már János öcscsének megrendítő esete miatt is legalább részben magát vádolta, nem vehetvén lelkére, hogy gyermekeit s bennök a dicsősé­Budapest főváros lakóinak egyik legkelleme­sebb foglalkozása a negyedévenkint megejthető harczolkodás. Kevés dolog van, mely a megalvás­­nak induló polgári vért oly fiatal pezsgésbe jut­tatná, mely a megromlott egészséget oly hamar helyreállítaná, mint egy becsületes hurczolkodás. Először is az alkudozás a hordárokkal, kiknek erre nincs külön díjszabályzatuk, hanem minden ne­gyedév elején nagyúri megvetéssel nézik le a hoz­­zájuk folyamodókat s hosszas alkudozás után ke­gyeskednek hajlandóságot mutatni a leereszkedésre, aztán jön az elhagyandó lakás házmesterével a kel­lemes összeütközés, a kiköltözés idejét és mikéntjét illetőleg; természetesen a házmester úr többnyire azon iparkodik, hogy a gorombaságoknak ez alka­lomra válogatott szótárából javított és bővített ki­adású emlék­mondatokat véssen a távozó régi la­kónak gyarló emlékezetébe, — ezzel párhuzamo­gos Rákóczi házat férje iránti szerelmének ál­­dozatul dobja, midőn Caraffa minden időhala­dékot megtagadott, tört szívvel végre megha­jolt mostoha végzete előtt. Az alku 1688. jan. 14-én a következő feltételek mellett köttetett meg: az őrség Li­­pótnak hűséget esküdve, teljes bű­nbocsánatot nyer. Ilona teljes szabadságban Bécsben fog lakni, de onnan császári engedély nélkül nem távozhatik, jegy- és nászjavait megkapja, éksze­reit visszanyeri, melyeknek összes értéke a lel­tár szerint meghaladta a 70,000 iitot; az árvák megkapják összes ingó és ingatlan javaikat, de gondnokot részökre ő felsége rendel; ellenben Tökölyi ingóságai, főleg a töröktől nyert ath­­name és védlevél kiadandók és a vár átadásá­ról, mint lázadó és polgári halott, nem érte­síthető, és csakugyan Tökölyi értékesebb fegy­verei, lószerszámai, arany és ezüst szerei és becses ingóságai, — nehány szép darabot Ca­raffa tartott meg magának, — részint Lipóthoz, részint a nagybányai pénzverdébe küldettek. Midőn e föltételek Ilona elnöklete mellett az összes őrség gyűlésében felolvastattak, a tömeg az őrséget, az árvákat és Ilonát illető pontokat ujongva fogadta, de a Tökölyit sújtó tételeknél sik­ csönd és néma fájdalom szállotta meg a gyűlést, míg az úrnő arczán a halálsápadtságot a harag lángoló pírja váltotta fel. Ők a hitvesi és anyai szeretet mily iszonyú küzdelmet vív­hatnak szivében a családi büszkeséggel! El­némul, majd könyekre fakadva e szavakban tör ki: „Hát annyira jutottam, hogy szivem uram kárhoztatását önmagamnak kell aláírnom!“ És megtette. A leltározás márcz. 20-án elkészült. Ilona javai egyelőre a kassai kamaránál tétettek le, maga gyermekeivel rangjához illő kiséret fede­zete alatt Bécsbe utazott. Itt újabb kínos jele­net várt reá. Kollonics kardinál gyermekei gyámja a 11 éves Ferenczet anyja kebeléről letépve, hogy ezután csak ritkán láthassa, a prágai, majd neuhausi jezsuitákhoz adta neve­lésbe, Juliánét pedig az Orsolya szüzek bécsi kolostorába záratta. Ide vonult Ilona is, hogy megmaradt egyetlen vigaszával, serdülő leányá­val legalább egy tető alatt maradhasson. (Folyt. köv.) Gazdaság. Egy méltatlanul elhanyagolt takarmánynövény. A föntebbi czim alatt Bimler Pál uradalmi tiszttartó s a békésmegyei gazdasági egylet egyik legkiválóbb és legtekintélyesebb tagja az úgyne­vezett sorghum czirokra hívja fel gazdatársai figyel­mét a „B. Közlöny“ utóbbi számában. Felszóla­lását közöljük nem csak azért, mert Bimler úr a gazdálkodás terén nagy tiszteletben álló elismert tekintély, hanem azért is, mert a­mit ő ajánl, azt a mi gazdáink is szívesen fogadhatják. Ismeretes dolog a gazdavilág előtt — mondja Bimler úr — hogy az idén általában szűk a ta­karmány­termés. Ezen az állattenyésztőkre nézve épen nem aggály nélküli körülmény arra indított, hogy egy régebben meglehetősen kultivált, újabb időben azonban teljesen elhanyagolt takarmány­növényre felhívjam gazdatársaim figyelmét s ez a sorghum czirok. Nem vonom én kétségbe a szinte késő nyáron is vethető mohar némely előnyeit a czirok felett. Jobb szénát ad az s ősszel is köny­­nyebben szárítható, mint emez, de erős talajban a czirok hasonlíthatatlanul nagyobb takarmány tömeget szolgáltat a moharitá­­s őszi fogyasztásra zölden kitűnő nedvdús takarmány szavasmarhának kiszárítani nem szükséges, csak annak idejében mielőtt zászlóját kihányná, le kell kaszálni s jó­kora rudasokba rakni, így hónapokig eltartható a nélkül, hogy elromolna. Bevermelésre is kivá­lóan alkalmatos. . A czirok apothezisa gyanánt legyen szabad a múltból egy adatot felhoznom. — Az aszályos 1863 ik évben látván, hogy úgy a széna, mint a szalma termés, mely utóbbi azonban mellesleg mondva, közel egyenértékű volt a szénával, a minimumra redukálódott, felugaroltattam 40 hold árpatarlót azon szándékból, hogy azt, mihelyt a föld kellően megázik, czirokkal bevetem. A várva várt eső után, mely csak július vége felé jött meg, a czirokot azonnal elvetettem vetőgéppel. A kö­vetkező időjárás rendkívül kedvező volt, úgy hogy M­a Szeptember vége felé 5—6 láb magasságot ért el a vetés. Mivel az őszi hűvösebb időben nem kel­lett tartanom a czirokszár megfásodásától, azért vártam be a növény említett rendkívüli felnyur­­galását. Ekkor lekaszáltattam s rögtön behordva a tarlóról, a szecskázó szín körüli gyepre nagy rudasokba összerakattam. Október elejétől január végéig kevés szalmával vegyítve, szecskázva s fü­­lesztve 80 darab jármos ökröt bőven kitartottam vele, s igy sikerült minden gond és zavar nélkül az összes jószágot kiteleltetnem. Pedig de sok gazda őszült meg akkor télen a takarmányszükség gondjai miatt. Habár a jelen év távolról sem hoz­ható párhuzamba a 63-ik évvel, még­sem lesz felesleges ajánlott kedvencz növényéül vetését meg­kísérelni. Értesítés és fölhívás. (A csongrádmegyei tanítók utazása az országos kiállításra.) Az indulás történik Szegedről július hó 16-án (csütörtökön) a magyar államvasutak (alföld-fiumei vasút) d. u. 6 óra 52 perczkor induló vonatával. Érkezés Budapestre 17-én 5 óra 50 perczkor reg­gel. A magyar államvasutakon utaznak a m­ágo­­csiak (fölszállva Orosháza állomáson), a derekegy­­háziak és h.-m.-vásárhelyiek (a h.-m.-vásárhelyi állomástól), a dorosmaiak és szegediek (a szegedi állomástól) és a horgosiak (csatlakozva a horgosi állomásnál.) A csongrádiak, szentesiek, mindszentiek és szegváriak vagy a szegediekkel együtt indulnak, mely esetben hazulról a 16-án lefelé közlekedő gőzhajóval érkeznek Szegedre és itt csatlakoznak az államvasutakon induló főcsoporthoz; vagy pedig (amennyiben előnyösebbnek találnák) az osztrák magyar államvasuton utaznak föl, a délutáni sze­mélyvonatra Félegyháza állomáson fölszállva. A sövényháziak és kistelekiek ugyanezen vonatra Kistelek állomáson szállnak föl. Érkezés Budapestre 16-án este 8 óra 10 perczkor. A vasúti, esetleg gőzhajóra szóló kedvez­ményes jegyek azon állomástól és odavissza esz­közöltetnek ki, ahol a fölszállás történik. Az uta­zási jegy és egyéb kedvezmények idejekorán való kieszközlése érdekében mélhatlanul szükséges, hogy a bejelentés legkésőbb július hó 7-ig megtétessék a kir. tanfelügyelőséghez a következőkről: 1. A kirándulásban résztvevő kiküldöttek vagy önként csatlakozók neve. 2. A csongrádiak, szentesiek, mindszentiek és szegváriak részéről annak bejelentése, hogy a szegedi vagy félegyházi állomásról kivánnak-e ki­indulni. 8. Hogy az önként csatlakozók az alábbi kedvezményekből, melyeket kívánnak igénybe venni. Kilátásba helyezett kedvezmények: vasuta­kon 50% ármérséklet a III. kocsiosztályra, eset­leg a gőzhajón ugyananynyi az I. osztályra; to­vábbá olcsó elszállásolás (naponkint 40 kr.) a fő­városi iskolákban; 20 krás beléptijegyek a kiál­lításra, féláru menetjegyek a közúti vasútra ; ezen­kívül közös étkezés a kiállítás területén a szegedi halász csárdában fejenkint 1­árt 20 kv napi ár mellett. A közös étkezés áll: villás reggeliből reggel 8—9 óra közt (kétféle hús étel) és ebédből d. u. 3—4 óra közt (három tál étel, kenyér és italok külön fizettetnek. A közös étkezés, úgy a közös elszállásolás az erre jelentkezettekre nézve kö­telező. Azok, kik segélylyel küldetnek ki, föltétle­nül köteleztetnek a csoporttal együtt tartani, a föl­utazásban, együttlakásban és a kiállítás látoga­tásában. Az orsz. kiállítás általános oktatásügyi, ipar­os gazdasági oktatási csoportjainak megtekintése szakképzett egyén kalauzolása mellett csoportosan történik, két, esetleg 3 napon át reggel 9 órától d. u. 3 óráig. A délutáni étkezés utáni idő el­töltésére Budapesten külön programm fog meg­­állapíttatni. Az orsz. tanszermúzeumot és a főváros né­mely gyakorlati irányú kiválóbb tanintézetét a társaság szintén egy csoportban fogja megtekin­teni. A fővárosban idézés 3 napra terjed: július 17, 18 és 19-re. Azontúl kiki tetszés szerint ha­zautazhatok, vagy tovább maradhat fönt. A kiküldöttek figyelmeztetnek, hogy a 15 frtnyi segély mellett sajátjukból még némi pénz­zel lássák el magukat. Fölhivatnak a kiküldött tanítók és ezeken kívül azok, akik a társasághoz önként csatlakozni kívánnak, hogy föntebbiekre nézve a kir. tanfel­­ügyelőségnél július hó 7-ig személyesen vagy levél útján jelentkezzenek. A tanítókon kivül fölhívom a csatlakozásra a népiskolai tanhatóságok tagjait (iskolaszéki tagokat, lelkészeket és közs. elöljárókat), kik csat­lakozási szándékukat a fenti módon és időpontig bejelentetni kéretnek. Szegeden, 1885. julius 2. )Lévay Ferencz kir. tanfelügyelő. CSARNOK. Az elnök ur. (Karczolat.) Irta : Kacziány Géza.

Next