Hód-Mező-Vásárhely, 1886. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1886-10-10 / 41. szám

verte a színház megnyitása alkalmából rendezett ünnepeket, még el sem bocsátotta barátsággal fogadott vendégeit, midőn egy nem várt rettenő­­vendég toppant be; a kolera, melynek l­átoga­­tása Szegeden elvonta minden egyéb dologtól a közfigyelmet. A vészes járvány megérkezése nem mond­ható ugyan váratlannak, hogy bennünket hama­rább megkeres mint más vidéki várost, mind a mellett f. hó 3, midőn hirtelen s nagy erővel megérkezett, általános jön a félelem, annál in­kább, mert a rettenetes vendég városunk ható­ságát is készületlenül találta. Az első nap mindjárt öt koleraeset for­dult elő, melyek közül kettő halálos volt. Más­nap 29-re szaporodott fel a kolerabetegek szá­ma s ezek között hét volt halálos kimenetelű. A főispán a közigazgatási bizottságot rendkívüli ülésre hívta össze, hatóságunk álta­lában a legkomolyabb rendszabályokat határoz­ták el a kolera elleni védekezésben. Kirendel­ték az összes tan- és nevelő­intézetek bezára­tását, az orsz. vásár elhalasztását ; a járvány­bizottság folytonosan ülésezik, az izraeliták h­osz­­szúnapján a temetőbe menni megtiltatott. A kolera az alsóbb néposztály tagjait tá­madta meg, s a katonaságot és a rabokat sem kímélte meg, és ez természetes is, ahol töme­gesen vannak az emberek, ott fészkelheti­ be gát leginkább a kolera. Harmadik napon a kolera betegek száma ismét emelkedett, de a halálesetek száma arány­lag már­ kevesebb volt. Felhívás H-M.-Vásárhely város közönségéhez. Miután a kolera a szomszéd ,Szeged vá­rosában fellépett s attól lehet tartani, hogy kö­zelségénél fogva városinnkba is be fog hurczol­­tatni, e súlyos bajnak lehető kikerülése tekin­tetéből a nagy közönség a következő rendsza­bályok szigorú megtartására hivatik fel. 1. Minden egyes lakos úgy a város­ból mint külterületén lakását s háza környékét tisz­tán tartsa, szobáit naponta gyakran szellőztesse, árnyékszékeket, peczegödröket, csatornákat na­ponta 10 deka nyers carbolsavval 1 liter víz­ben, vagy 1 kiló vasgaliczczal 3 liter vízben feloldva fertőtlenítse. 2. Testét mindenki naponkinti gyakori mosdás, vagy fürdés által tisztán tartsa s házi szükségletre, ivásra, mosdásra, fehérneműek mosására csupán az ártézi kutakból nyert vizet használja, annak edényeit mindig befödve tartsa, fehérneműit, ágyneműit lehetőleg gyakran vál­toztassa. 3. Az étkezésben, ivásban mértékletes le­gyen, mindenki azt a táplálékot használja, me­lyet megszokott ha lehet, leginkább főtt eledelt egyék s vigyázzon, hogy a gyomrát meg ne ter­helje, különösen a vacsora­ kevés eledelből, le­fekvése előtt legalább 2 órával költse el. Ivás­ra a talán legjobb a mi kristálytiszta ártézi vi­zünk ; a­ki azonban borhoz szokott, azt csakis étkezés közben s mérsékelten élvezze ; — az eléggé ki nem forrt új bortól pedig szigorúan óvakodjék. 4. Napi munkáját minden megerőltetés nélkül végezze, az éjzszakát pedig nyugalomra használja s a mulatságoktól tartózkodjék. Iru­­házatát az időjáráshoz alkalmazkodva használja s különösen a meghűléstől őrizkedjék; oly egyének pedig, kik könnyen hasmenést kapnak, a hason flanek­ s lábaikon meleg harisnyát vi­seljenek. 5. Mihelyt valaki legkisebb bajt, különö­sen hasmenést vagy görcsöket (gyomrában vagy beleiben) érez, azonnal feküdjék meleg ágyba s hivasson rögtön orvost, mert tapasztalat sze­rint az olyanok gyógyulnak meg leginkább — kik — ha rosszul érzik magukat, s azon-­­ nal orvosi segélyhez folyamodnak. Hogy pedig­­ e város szegénysorsú lakossága a kellő orvosi­­ segélyben minden időben részesüljön, a város , 8 kerületre osztatott s a hatóság gondoskodott, hogy minden kerületben egy egy orvos álljon a szenvedő közönség rendelkezésére, ki éjjel­­nappal a betegeket a kellő segélyben díjtalanul TÁRCZA. Az utolsó álom.*) — Rajz. — Irta: SÍKOR MARGIT. — Mi? Micsoda? ! Már hogy én loptam volna el?! Ejnye, istenadta koldusa! Én, lopni! Én! No ez szép, még ilyet merne rám fogni, a tulajdon háziasszonyára! Majd megmutatom én mindjárt, hogy ki vagyok, csak várjon! Én lopok! Én ! Ez a köszönet érte, hogy a há­zamba fogadtam lakásra egy ilyen koldust ! Piha ! Ilyennek nem is kellene helyet adni tisz­tességes házban ! Ki is doblak innen, te sömör! Ki, én! Vastag, vörös ökleit csípőre szorítja s úgy kiabál be a düledező, kis vityilló alacsony nyílásán, melynek sötét zugába valami fekete kis tömeg van összezsugorodva egy szalma­zsákon. A nagy lármára előkerül nehány kiváncsi szomszédasszony, s meginterpellálja a nagy tűz­zel kiabáló Zöldesnét, hogy : — Hát mi történt komaasszony. Az megtörüli duzzadt, vörös ábrázatját­­ kék kötényébe s nagyokat fújva, indulatosan adja elő a tényállást. — Hogy mi történt ?! Hát ez a vasorrú , bába, ez az aszott szilva, ez az . . . — Nos, mi csínált ? — Hát azt meri rám fogni a gyalázatos, s hogy elloptam neki a dunyháját. Kell is nekem­­ az ő silány portékája ! Különb asszony vagyok *­~Mutatvány a­ „Magyar Családi Lapokéból,­­ mely kitűnő vállalatról lapunk mai számának Irodalom­­ rovatában emlékezünk meg. Szerk. A magyar gazdák immár a külföldi kon­­kurrenczia hiú erőfeszítésein felbátorodva, a biztosítási üzlet formáinak átalakítására is mer­nek gondolni. Kezdik pedig a reformot a jégbiztosításon. A magyar társaság és a magyar gazdák jég­biztosítási szövetséget alakítanak, hogy olcsóvá tegyék ezt a biztosítási ágat. Belátták, hogy a­­ jégbiztosítás olcsó, de mégi szolid csak úgy le­het ha az a szövetkezeti elv alapján lesz be-­­ rendezve. *) Az „Első magyar általános biztosító-társaság“­­ által alapítani szándékolt, sőt mondhatjuk alapított „Magyar gazdák jégbiztosítási szövetsége“ tárgyában , Borsod megye jeles gazdája és az ottani gazdasági egy­let érdemes elnökének, Melczer Gyula alispánnak ezen közérdekű czikkét felkérés folytán közöljük. Szerk. — Hát elismeri ugye hogy elvette. —­­ Vette az ördög? Ne feleselj mert ki­doblak ! — Hát dobjon ki ! most már elszedte tő­­lem, tehetetlen betegtől, minden vagyonomat, s most már koldussá tett, hát csak dobjon ki, s legalább meghalok már egyszer. Úgyis, nem­­tudom, mit akar még velem az a jó isten .. Nehéz, fájdalmas sírásba tört ki. — Mért is élek még mindig ? Mire vár még egy ilyen szerencsétlen lélek ? Hiszen már leszolgáltam a halál bérét ezzel a sok szenve­déssel ! Hát rosszabb vagyok én az utolsó csú­­szó-mászó féregnél is ? Arra rátipornak és meg­döglik. De engem hiába sértegetnek, bántanak én . . . nem tudok meghalni ! Pedig majd megvesz a hideg és az éhség ! Oh én Istenem ! --- Mert büszke kutya vagy ! Az ilyen kevélyeket megveri az Isten! Hát derogál egy ilyennek a koldulás, mi ? Aztán nem is olyan szegény maga ! — kezdte alantabb hangon — mint a­hogy teszi magát, isten tudja ám ország-világ, hogy valami nagy, titkos kincs lóg ott a nyakába — hiába tagadja. — Micsoda kincs ? kérdi szörnyű kíván­csisággal az egyik szomszédasszony. Miféle tit­kos kincset rejteget ez a halál menyasszonya ? Hogy mit ? ! tudja az ördög ! Ám csak annyit tudok, hogy szörnyen dugja mindenki elől. Úgy őrzi azt a zacskót ott a nyakán mintha Dárius kincse volna benne ! Valaminek kell abban lenni, valami drága jószágnak. — Mért nem nézi meg egyszer, ha alu­­szik az öreg ? kérdezi az előbbi titkos sutto­gással.­­— Oh, sm lehetne ! De nem fér ahhoz se Isten, se ember. Tudja eszembe jutott ez már nekem százszor is ! Meg is próbáltam a minap, mikor azt gondoltam, hogy már meg van halva, mert már se szólt, se beszélt, hanem olyan fakó ábrázattal feküdt ott, mintha az utolsót járná. — Bementem hozzá szép csendesen, aztán kihúztam azt a kis tarka zacskót a keb­léből , hát egyszer csak felugrik mint valami vi­pera, elkezd ordítani mintha nyúznák, és mi­kor erőszakkal le akartam tépni száraz nyaká­ról ezt a kölönctet, akkorát harapott az ujjamba, hogy kéket-zöldet látott a szemen­ ! S ezzel megmutatta vörös, érdes kezén azt a kis sebhelyet, melynek gyenge forradása volt két ujján : — Ugye ? lássa, hát ilyen fogai vannak annak a bestiának! Na de nem is igen van ám, mibe elkoptatni őket. Már megint vagy két hete nem evett semmit. Csak is ez a betegsége ficki, ez a baja. — Ejnye, ejnye, szegény pára ! még­is csak sajnálom. Talán majd hozok át neki egy kis zöldséget a levesemből, hogy legyen va­lami kis rágni valója. —­ So’­se bántsa, szomszédasszony. Isten én is megtenném, én se vagyok tigris, de hát mért lóg a nyakába az a kincs ? mért nem se­gít avval magán ? — Váltasson fel belőle egy aranyat és mindjárt lesz mit enni. Mi segítsünk rajta, mi akik talán szegényebbek vagyunk ná­lánál ? Jó is volna ! Ezalatt benn, a füledt, penészes viskóban, kínosan nyöszörög kemény fekhelyén a szegény öreg asszony. Kiaszott, sovány testét csak úgy dobálja az erős láz. Forró homlokáról hideg gyöngyök permeteznek, elkékült ajka érthetet­len szavakat mormol. Galambősz haja felbo­­m­llva, betakarja gyéren vézna, sovány vállait. Kinos erőlködéssel felül ágyában, s részesítse s részére a szükséges gyógyszereket a város közpénztára terhére megrendelje. A kö­zönség pedig atalán a titkos gyógyszerektől s a kurázsiaktól gondosan óvakodjék. Végül figyelmeztetik a közönség, hogy ko­lerában megbetegült vagy elhalt egyéneket ne látogasson. Egyébként legyen mindenki nyu­godt s vidor kedélyű s őrizkedjék a félelemtől, mert ez utóbbi az egészségnek ártalmas. Polgártársak! Midőn az itt elősorolt rend­szabályoknak pontos megtartására saját maguk s családjuk érdekében komolyan figyelmessé tétetnek s jóakaratúlag felkéretnek, elvárja a városi hatóság, hogy e város minden józanul gondolkozó s mindenkor engedelmes lakossága eme jóindulatú utasítást híven követendi s le­gyenek meggyőződve, hogy csak igy kerülhe­tik ki a bajt, mely az előző járványokban oly sok családot árvaságra s nyomorra juttatott; mert minden alkalommal, de különösen a már 1 3 év óta más országokban s városokban uralgó legutóbbi kolera-járvány alatt az tapasztaltatott, hogy a­kik az itt javasolt rendszabályokat hi­­ven követték, a kolerától leginkább megmene­kültek.­­ Isten velünk ! Hm-Vásárhelyen, 1880. október 7-én. A városi tanács. H.-M.-Vásárhely önálló törvényhatósági joggal felruházott város építési rendszabályai. (Folytatás.) A padlások tűzfalai 0­ 15 méter vastag­ságban téglából készítendők 2 métertől 2 méter­re terjedő távolságban gyámoszlopokkal ellátan­dók, a saját teteje síkjánál 0'24 méterrel ma­gasabbra veendők és kívül belől tűzbiztonság végett bevakolandók. A boltozatok vastagsága 0' 15 méternél vékonyabb semmi szik­ alatt sem lehet, és arány­­­lagos távolságban eső ívhederrel ellátandók. Hol a tömör építés nehézséggel jár, ott a lakrészek elkülönítésére szánt tégla­falak­ok vétlen tartó vasakra (Traversek) építendők. A menyezet szerkezetének módját az építkező tulajdonos szabadon választhatja. Ha csak lehet azonban a földszinti helyiségek és a legfelső emelet menyezete tömör födemény­­nyel készítendő, de bármely szerkezettel ké­szíttetik is, megfelelő vastagságban tűzmentes borítékkal mindenkor ellátandó. Pinczék és alagsora helyiségek födémei nem fagerendázatból, hanem szilárd boltozat­ból készítendők. A csapos gerendáknak 6 méter széles he­lyiségeknél közepén 0,21 méter magasaknak­­ kell lenniük. HíB méter csapos gerendák csak 1­6 méter szélességnél keskenyebb helyiségekben alkalmazhatók. A fedélszék talp gerendái a padlásnak tűzmentes borításainál legalább 0-15 méterrel magasabbra helyezendők; a födél és bárminő fákat a tűzfalakba vagy kemény tahikba beereszteni egyáltalában nem szabad. A 30 méternél hosszabb tetőzet tűzmentes anyagból készült tűzfallal elkülönítendő, ez pe­dig mindkét oldalról bevakolandó és a közle­kedésre vasajtóval ellátandó. Ezen tűzfal a te­tőzeten kívül 0,24 méternyivel magasabban álljon. A födél párkányzatok csak tűzmentes anyagból készíthetők, ott azonban, ahol a födél zsíndelylyel fedezik be, vagy emeletes épüle­teknél, a párkányzat fából és bádog bevonás nélkül is előállítható ; a párkányzat a tetőszék­től elkülönítve a legszigorúbb felügyelet mellett , biztosan megerősítendő. Hogy minden épületben lakosztályokból és padlásról, úgy pinczékből a közlekedés az utczával könnyűséggel történhessék az épület terjedelméhez képest egy vagy több főlépcsővel az utczávali közlekedés végett pedig legkeve­sebb 5 méter Urbeni szélességű kapuval ellá­tandó. A főbejáratok egyes lépcsőinek szélessége 0-32 méternél kisebbre csak kivételes esetekben én, mint ő, nem szorultam az ő ócska pulyka­tollára ! Nem volt az pulykatoll — nyögi egy gyenge, fulladozó hang ott a kidt­lt-bedült viskó sötétjébe. — Csupa pehely volt az egész dunyha. A méltóságos Zalaváry grófnétól kaptam mikor ott szolgáltam és férjhez mentem. — Férjhez ment ám a vén bolond, —• mondja dühös rikácsolással az előbbi hang. — Minek kellett ilyen vén szatyornak férjhez menni?! Dejszen, meg is bánta, mert az a gézengúz ura magához vette, aztán a takarékpénztári köny­vecskéjét a harminc­, évi bérrel együtt, a­mi benne volt, és — odébb állt a fiatal szeretőjé­vel. Úgy kell az ilyen vén leánynak, minek szerelmes már az ilyen? A sötét lyukban sziszegő hang volt hall­ható, mintha erővel vissza akarná fojtani valaki kitörő keservét. — Az én szerencsétlenségem nem tarto­zik senkire, — hörögte elfojtott hangon. — Mit bolygatja azt, a­mi már 20 év óta el van temetve ? . . . Aztán én nem panaszkodtam sen­kinek, hát ne vesse a szememre senki. — Elhiszem hogy nem panaszkodott — kint diadalmasan a veszekedő asszony, ki ész­revette az elnyomott sírást, s ez édes elégült­­séget szült lelkében és még jobban feltüzelte a csatározásra; — elhiszem, hogy nem panaszko­dott, mert mindenki szemébe nevetett volna. Persze, szégyelt leány­fejjel megvénülni, hát főkötő alá akart bújni minden áron ! — Akármiért tettem, kinek mi mondja rá ! — válaszolt sértődve a kamrácska lakója. — Adja viszsza a dunyhámat ! Olyan hideg van itt majd megfagyok. — Ejnye, te csörgő kígyó nem halgatsz ? Juszt se adom vissza, s vézethetik, magasságának azonban a 0’15 mé­­­­tert meghaladni soha sem szabad. A függő lépcsők azonban mindenkor 1 méter tágas tartós anyagból készült korláttal ellátandók. Nyílt folyosók, melyek a közlekedést a lépcsőzetekkel egyedül eszközük —­ tűzmentes anyagokból készítendők, legalább 1 méter ma­gas vas korláttal ellátandók, a nyílt folyó­sók tartós márványból vagy hasonló erős­­ és biztos anyagból készítendők. Ha az építkezési küldöttség előtt a tar­tók kellő hordképessége kételyt támasztana, azokat a tulajdonos költségére meg is próbál­hatja. A zárt folyosók 126 méternél keske­­­­nyebbre semmi szín alatt nem építhetők. A kéményeknél általános szabály, a­mint már a 23. §-ban is említetett, hogy minden fanemű­ a kémény belső üregétől 0-24 méter távolságra helyezendő. A kémények falazata, a padlás burkolatától fölfelé kívülről is bevako­landó. A buvó kémények 05 méter űrterjedel­­műek legyenek ; buvó kémények csövei legke­vesebb 015 méter vastag téglafalazattal le­gyenek építve. A szlik, vagy egyedül fűtésre alkalmazott­­ cylinder kémények legalább 0,9 méternyi át­­­­mérőjűek legyenek.­­ Nyílt tüzelésű szű­k kémények nagyobb átmérővel látandók el. Minden fűtési csoportozat, minden eme­letben külön ily kéménynyel, ez pedig alsó vé­génél szorosan elzárható ajtócskával látandó el, a padlásokon alkalmazott tisztító ajtók csak kü­lönös esetekben engedhetők meg. Fakéményeket építeni egyáltalában nem szabad, füstvezető csöveket az utczára alkal­mazni tilos, saját udvarra is csak indokolt szük­ség esetén, hatósági engedély és kellő óvin­tézkedések megtétele mellett engedhető meg. A konyha és nyílt folyosók talaja tűzmen­tes anyagból készítendő. A tető mindenkor cserép vagy zsindely, vagy egyéb tűzmentes anyagból készítendő, nád vagy gaztető építése azonban semmi kö­rülmények között meg nem engedtetik. A már meglevő nád vagy gaztetők javítása megenged­tetik ugyan, de csak dugdosás és szegés, nem pedig borítás által. A nád vagy gaztetők megengedett dug­­dosása alatt a tetőnek helyenként „nád marok­kal“ általános varrás vagy lekötés nélkül való javítása értetik, mely javítás azonban semmi esetre sem lehet oly mérvű, hogy ez­által mintegy általában megújittassék; a meg nem engedett borítás alatt pedig a tető felső réte­gének általános varrás melletti megújítása értetik. Az erészetek alkalmazását az építési kül­­­­döttség határozza meg olyképen, hogy azok az­­ épülettől a nap melegét és a világosságot el ne zárják. Nádból vagy sövényből kerítést készíteni nem szabad. (Folyt. köv.) Gazdaság. A magyar gazdák légbiztositási szö­vetsége. *) Nagy az egyéb biztositó társaságok ha­ragja a szövetségre, de különösen a magyar társaságra, mely azt megalkotja. Hogyne, "mi­kor egy társaság, mely­­maradhatna konkordá­tumban velük s a 'haruspexek közé tartozhat­nék, kik a magyar' gazdák felett nevetnek, ki válik közülök,­­ mint ők mondják, árulója lesz a „részvényeknek“ s a magyar gazdák párt­jára áll. Érthető e harag, de a dolog úgy áll, hogy a magyar gazda szempontjából nagyon üdvös e szövetkezés és melegen óhajtandó minél na­gyobb sikere. Mert mi a czélja a gazdák jégkár elleni­­ szövetkezésének?­­ Semmi egyéb, mint az, hogy csupán annyi díjat fizessünk be, amennyiből valamennyiünk­­ esetleges jégkára fedezve van és egy krajczár­ral se többet. Miután azonban tavaszszal, mikor bevallásainkat benyújtjuk, még nem tudható, mennyi kár lesz a nyáron át egy 20° 0 al mér­sékelt tarifa szerint számíttatnak ki dijaink. A­mennyiben azután a jégévad végén kitűnik,­­ hogy befizetett dijainknak például háromnegyed része elegendő volt már a károk kifizetésére,­­ dijaink egy negyed részét nyereményképen vis­s­­­szakapjuk. , Azzal ijesztgetik most már a magyar gaz­dát az egyéb társaságok körlevelei és újság­­, czikkei, hogy igen ám, de ha több lesz a" kár annál, a­mit befizettünk, akkor újból kell díjat fizetnünk s igy egy évben kétszeres díjjal le­szünk terhelve. Ezt csak olyan ember hiheti el, ki nem­­ olvasta el a jogbiztosítási szövetkezet alapsza­­­­bályait. Ez alapszabályok világosan kimondják, hogy a szövetségi tagok a veszteséges évben­­ sem kötelezhetők utánfizetésre. Igaz, hogy minden gazda, midőn a szö­vetségbe belép, készfizetői kezességet vállal egy évi leszállított díja erejéig, de ezen össze­gek csakis azon egy esetben hajthatók be és csakis egyetlen egyszer a 12 év alatt, ha a károk 750­0-kal múlják felül a díjbevételt s még így is csak, miután már a tartaléktőkét föl­emésztették. Nos van-e, a­ki elhiszi, hogy a jégbizto­sítási üzlet 75"/„ veszteséggel járna? Van e, a­ki elhiszi, hogy ez üzletágért, ha ilyen veszte­séges volna, annyira törnék magukat a többi társaságok ? Van-e, aki elhiszi, hogy a jégbiz­tosítást, ha 75 . veszteséggel járna a jó ban­kár urak nem szívesen engednének át a magyar gazdáknak ? Nem,­­ ne akarjanak velünk e jó urak se körleveleik, se a­­­lapok útján abszurdumot elhitetni. Ha a jégbiztosítás oly nagyon káros , Valot vojm­­i, már rég­ meg­ bulitajtott torhá­ra ládon­i társaságot. Előttünk vannak az „első magyar“ összes hitelesített mérlegei, melyekből az a tény de­rül ki, hogy igenis némely évben a jégbiztosí­táson vesztett néhány százalékot, de 75%-ot még csak megközelítőleg sem, soha. A legtöbb évben azonban annyit nyert ez üzletágban, hogy a néhány veszteséges évért nagyon is bőven jön kárpótolva, é­s a mérleg kétségbevonhatlanul mutatja, miszerint az első magyar fennállása óta minden 12 üzlet év együtt a jogosztályban is fényes nyereséggel járt. Csak például álljon itt a legújabb mérlegek néhány számadata: A jégü­zlet tiszta nyeresége : 1871— 1882-ig 12 év alatt 823.300 frt 79 kft 1872— 1883-ig „ „ „ 881.858 „ 52 „ 1873— 1884-ig „ „ „ 2,021.430 „ 41 „ 1874— 1885-ig „ „ „ 1,726.510 „ 22 „ tett ki. Amely üzletben 12 év alatt minden bi­zonynyal ennyit lehet nyerni, az nem rossz üzlet. * _ De másról beszél Bodóné asszony, mikor a bor árát kérik. A társaságok czikkei folyto­nosan azt feszegetik, hogy a magyar társaság­nak egyszer, egy hat éves cziklusban vagy 20 %/o-nyi vesztesége volt. De hát ki is akar 6 éves szövetséget ? Hiszen éppen azért kell 12 évre szövetkeznünk, hogy néhány jeges esz­tendő ne rontsa meg zárszámlánkat. Persze, a-/t

Next