Hód-Mező-Vásárhely, 1887. július-december (17. évfolyam, 28-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

­VII-ik évfolyam. 1887. 37-ik szil. I Előfizetési dij: vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Hevesen minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, 111-ik tized 828. szám alatt küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a h.­m.-vásárhelyi „­gazdasági­(Egylet“ közlönye. Vasárnap szeptember 11-én- Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr. többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 60 kr. nyílttérben a 4 hasábos pe­titsor dija 15 kr A lapot illető ügyekben napon­ként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. A gazdasági egylet gabnakiállítása ellen­ is. Azt mondtuk lapunk múlt számá­­ban, hogy ha a gazdák a helybeli ter­ménykereskedők mellőzésével közvetlen érintkezésbe akarnak lépni a fogyasztó közönséggel, vagy ha úgy tetszik a Vág, és Vidéket, gúnyos szavai szerint — a „világpiaczokkal" , ezt teljes jog­gal tehetik. És miért is ne tennék azt ? Tehetnék kétféleképen is. Vagy nyers terményeiknek keresnének a kül­földön állandó piaczot, vagy állítanának egy nagyobbszerű­ kiviteli mű­malmot. Mert az ám a bodzafa ágyúból való lövöldözés, mikor a laptárs azt akarja elhitetni a termelőkkel, hogy­ a világ­piaczok képviselői nem fognak száz,­ezer, vagy tízezer mázsánként változó minőségekkel bibelődni, hanem egy egész ország vagy egy egész nagy­vidék terményének átlagos minőségével kell számolniok s nem fognak lejönni Vásárhelyre búzát venni, ha még úgy hívja is őket a vásárhelyi gazdasági egylet, s inkább megfizetik a közvetítő kereskedőnek azt a kényelmet, hogy malmukba kapják a búzát utánjárás nélkül a kívánt mennyiségben és a verseny által mindig a minimálásra szo­rított­ áron. Ez az állítás csak akkor állhatna meg, h­a úgy volnának a közvetítő ke­reskedők a terményekkel, mint az egy­szeri debreczeni csizmadia a kétgaraso­­sok csinálásával, hogy minden darabra ráfizetett egy krajczárt. Vájjon csak azért vannak a közvetítő kereskedők, hogy ne nyerjenek, hanem veszítsenek az általuk összeszedett terményeken ? Nyernek lesz ők, s bár megvalljuk, hogy a gabnaárak hirtelen esésekor ők is sokszor ki va­nnak téve annak, hogy a remélt hasznot elveszítik de a leg­több esetben nyernek, néha nagyon sokat is nyernek. Nem is volna jó, ha nem nyernének, de nem is volna ellen­kező esetben egyetlenegy közvetítő ke­reskedő sem. A közvetítést — mellesleg meg­jegyezve, — az eladók és vevők ké­­nyelem-szeretete hozta létre. Más ér­telme és haszna nincs. S hogy mégis a kényelmet e tekintetben túlságosan is szerető gazdák talán mellőzni kíván­ják a közvetítő kereskedőket, annak ■nem lehet más oka, mint az a körül­mény, hogy a közvetítők túlságosan is kihasználták a termelők ezen kényelem­szeretetét, jóhiszeműségét és tájékozat­lanságát s a mivel a laptárs a terme­lőket vádolja, hogy t. i. törvénytelen mértékkel manipulálnak, — azt igenis a termelők számtalan esetben tapasz­talták némely közvetítő kereskedőnél. Ezt látszik bizonyítani az a körül­mény is, a­mit a laptárs egyenesen ta­gad, hogy a külföldi képviselők, mol­nárok stb. kénytelenek voltak már több­ször maguknak azt a fáradságot venni, hogy felkeressék a termelőket szemé­lyesen, összeszedték a termelők gab­­nakészletét és jobb árt fizettek értte, mint a­milyent a közvetítők nagy le­ereszkedés után ígérni kegyeskedtek. Ez az utóbbi években a mi tudo­másunkkal megtörtént Orosházán, B.­Csa­­bán s a Bácskában. A bánáti svábok között pedig nem is voltak képesek meghonosulni a közvetítő kereskedők, minthogy az okos sváboknak évek óta állandó gabna-kiállításaik vannak. Vá­sárhelyre is érkeztek schweitzi fogyasz­tók, molnárok, terményvásárlás végett, de az itteni ügyes alkuszok jó korán kiszimatolták, mielőtt érintkezhettek vol­na a gazdákkal s elriasztották őket innen. Várjon mi okból, mi czélból tet­ték ezt ? Szerintünk nagyon is könnyű mód­dal létre lehetne hozni a közvetlen ösz­­szeköttetést a külföldi fogyasztók és a termelők között és ez nagy haszonnal járhatna mindkét félre nézve. Ez azon­ban csak úgy történhetnék meg, ha gaz­dáink szolid alapon szövetségre lépné­nek, állandó terménykiállítást tartaná­nak s lenne egy teljesen megbízható és alaposan képzett ügyes szakemberük, ki az összeköttetést fentartani képes volna. Bizony sokkal több haszonnal járna az gazdáinkra nézve mint a­mennyibe ter­­ménykészleteknek közvetett módon ela­dása kerül. De ettől ne ijedjenek meg a hely­beli kereskedők. Őszintén kimondva az igazat: a mi gazdáink között nincs meg az a komoly elhatározás, az az erő és bizalom, mely ehhez múlhatatlanul szük­séges volna. Azt mondtuk még, hogy termelő­ink nyers terményeiket helyben feldol­gozva küldhetnék a „világpiaczokra“. És miért ne tehetnék ezt ? Ha olyan felföldi városok, melyeknek ha­tára nincs, alig 3—4000 lakossal bír­nak s a melyek nem is termelnek , tart­hatnak fel oly kivitelt, mű­malm­okat, melyekből Kairóba, Alexandriába stb szállítják a lisztet: itt az áldott termő­földeken a nagy Alföldön lakó termelők kiknek a gabonatermesztés különben is egyedüli foglalkozásuk, miért ne állít­hatnának fel egy nagyszerű kiviteli mű­­malmot ? Hiszen már a szomszéd Szente­sen, Orosházán stb. — ha jól tudjuk — a termelők részvényekre állítottak fel ily malmokat vagy komolyan terve­zik azok felállítását ! Miért kell csupán a vásárhelyi embernek annyira elmara­dottnak, a sült galambot szájába váró­nak lenni?! És vájjon nem vehetnének-e részt e vállalatban azok, kik most közvetítő kereskedők s kik félnek attól, hogy gazdáink a saját lábukra találnak ál­lam ? No de ettől se ijedjenek meg ter­ménykereskedőink. A mi termelőink na­gyon ártatlan emberek , néha-néha sze­retnek ugyan az ilyen dolgokról be­szélgetni maguk között, de ennél aztán nem is mennek tovább. El lehet da­lolni sok termelőnkre hogy : „Aludj babára aludjál.“ Mindezek elmondására pedig a „V. és V“-nek az a vádja kényszerített, hogy a gazdasági egylet erővel ellen­tétbe akarja állítani az egyes osztályok érdekeit. Vegye figyelembe a laptárs, hogy ha ezt akarná, akaratra sem jog­talan sem törvénytelen nem lenne, mert az valótlan lét érdeke lenne a gazdák­nak. Igyekezzenek terménykereskedőink hogy ez az akarat ne legyen egy a cselekedettel s az ő érdekeik megférje­nek egy gyékényen a gazdák érdekeivel. ______ Sz. . . melyben élénk vonásokkal van megvilágítva­­ ama kényszer­helyzet, me­lszerint a közvetett adók egy részének behozatala elől saját jól fel­fogott pénzügyi helyzetünkben tovább kitérni nem lehet. Ha most netalán elodáztatnék is — amit egyátalán véve károsnak, városunk fejlődésére nézve hátrányosnak tartanánk, soká halogatható­­ nem volna, de bízunk törvényhatóságunk tag­­­­jainak helyes gondolkozásában, hogy t. i. min­den mellékérdekek és gondolatok feltétételé­vel egyedül városunk jóléte fogja őket a hatá­rozat meghozatalában vezérelni. Hogy szokatlanok lesznek kezdetben ezen adók, az világos dolog, de a mi népünk, ha igaz okokkal felvilágosíttatik a szér üdvös vol­táról, készséggel hajlik meg a helyzet paran­csolta szükség előtt. És még egyszer különösen azt kell han­goztatnunk, hogy a közvetett adók a legigaz­ságosabbak, mert egyedül csak azok járultak­­ azokhoz, azok viselik, a­kik a közvetett adó tárgyát képező czikkeket használják. Nem fizet például fogyasztási adót az, a­ki húst a székből nem vitet, nem fizet fogyasztási adót az, a­ki bort, pálinkát nem iszik, nem fizet kövezetvám-díjat, aki valaminő czikket be nem hoz, nem fizet helypénzt, aki valamit nem árul, nem fizeti az átiratási krajcrárokat, aki valamit nem vesz stb. A városi tanács javaslata a keddi köz­gyűlésen kerül tárgyalás alá; kívánatos, hogy minél többen vegyenek részt a bizottság tagjai közül a város közönségére, pénzügyi helyzete megjavítására irányzott ezen üdvös határozat meghozatalában. Minél korábban nyitta­tik meg e jövedelmi­­ forrás, annál előbb el lesz érve ama c­él, hogy lakosságunk adóterheinek emelése nélkül oly bevételek biztosíttatnak a közpénztárnak, melyekből a követelte szükségletek fedezhetők lesznek. -ír- ‘ A közvetett adókról- E lap hasábjain több alkalo­mmal szület­tünk a közvetett adókról. Elmondottuk, hogy városunk terhei a fokozatos fejlődéssel kapcso­latosan folytonosan emelkednek, a haladás, az előbbre törekvés parancsolta kérdések elől pe­dig nem zárkózhatunk el, ha városunkat a szomszédos alföldi nagy és törekvő városok mellett elmaradva látni nem akarjuk. Elmondottuk, hogy a földbirtok,­­ a ház, a kereskedelem, az ipar annyira meg vannak a mai viszonyok között már adóval terhelve, hogy 60°­0-fok­ra emelkedett községi pótadóinkat fokozni egyenlőnek tartanánk ma­gának a tőkének megtámadásával. Felhívtuk a köztörvényhatóság tagjainak figyelmét arra, hogy számot­ vetve helyzetünk­kel, oly módokról kell gondoskodnunk, melyek szerint egyrészt az adófizető közönség tovább adóval ne terheltessék, másrészt pedig a vá­rosnak újabb és igazságos oly jövedelmi forrá­sok nyittassanak, melyekből a kor követelte újabb intézmények létesíthetők legyenek. A városi tanács a közvetett adók egy részének behozatala végett indokolt jelentést terjesztett a törvényhatósági közgyűlés elé. A körös-tisza-marosi ármentesítő és belvíz­­szabályozó társulatnak f. évi szept. 1-jén Szentesen tartott rendkívüli közgyűléséből * Gróf Károlyi Tibor társulati elnök a rendkívüli közgyűlést a társulati érdekeltség szép számmal egybegylik­ tagjai jelenlétében délelőtt 10 órakor megnyitván, a napirendre térés előtt Szojka Gusztáv társulati főmérnök váratlan ha­láláról kegyeletesen emlékszik meg. „Engedjék meg — úgy­mond — hogy a napirendre térés előtt kifejezésre hozzam azon fájdalmat, mely társulatunkat főmérnökének Szojka Gusztávnak halálával érte ; azt hiszem, önök mindannyian ismerték érdemeit ; tudják, mit tett a múltban, miként szolgálta társulatunk ügyeit ; közelebbi időben emelkedtek ugyan hangok, melyek kis­­sebbíteni igyekeztek érdemeit, azt hiszem azon­ban hogy alkalma lesz még a jövőnek őt iga­zolni s megmutatni, hogy benne oly férfiút vesztettünk el, ki közbecsülésünket kiérdemelte. Ha ezen elégtételt neki életében meg nem ad­hattuk, fejezzük ki az elhunyt iránt jegyzőköny­vileg méltánylatunkat.“ Az elnök indítványa egyhangúlag határozattá emeltetett. Ezután Kristó Lajos, H.-M.­Vásárhely polgármestere, interpellációt intézett a társulati főigazgatóhoz : Tekintetes közgyűlés! Engedelmet kérek, hogy a tárgyalás előtt egy kérdést intézhessek a tek. Főigazgató úrhoz, mert a kistiszai zsi­lipnek nem nagy vízállás,hanem igen mérsékelt vízmagasság mellett történt beomlása,ezen össze­omlást követő körülmények összhatása által támadt állapot és azon következmények melyek az öszeomlást kísérték, teszi kötelességemmé ezen felszólalást. Tehát én, tisztelt közgyűlés, elte­kintve attól, hogy vizsgálnám, hogy a zsilip­szakadás katasztrófáját nagyrészben és főként a hibás tervezés okozta-e, vagy az építésben rejlik a hiba vagy része van-e benne a társu­lat részéről a felügyelet hiányos voltának vagy épen a gondatlanságnak,az átélt tapasztalat nyo­mása alatt azt vagyok bátor kérdezni a fői­gazgató úrtól, hogy a Tisza vizének észreve­hető áradásával szemben a mindszent apátfalvi társulat területét alkotta földek birtokosainak jogos aggodalmát képező azon körülmény mel­lett, hogy az ezen területen levők a zsilipsza­kadás helyén a Tisza vizének nyílt rése előtt állanak, tett-e valami és minő intézkedést, avagy milyen intézkedést szándékozik fogana­tosítani a végből, hogy a társulat ezen terü­lete hasonló meglepetésektől megóva és meg­mentve legyen a vizáradás bekövetkezése ellen. Mire Fekete Márton főigazgató követke­zezőleg válaszolt: Tisztelt közgyűlés! A tisztelt közgyűlési­­ tag úr felszólalására bátor vagyok jelenteni. *) A körös-tisza-marosközi árm. társulat köz­gyűléséről szóló s a „Szeg. Híradó“-ból átvett köz­lemény nem ölelvén fel mindazt, a­mi a közgyűlésen letárgyaltatott: azt hisszük, hogy a most gyorsírói jegyzetek alapján a közgyűlés minden egyes tárgyá­ra a legrészletesebben kiterjeszkedő ezen tudósítás közlésével jó szolgálatot teszünk városunk közönsé­­■ gének. " S­z­e r k, hogy részemről a központi választmányhoz épen ezen ügyben részletes és kimerítő jelen­tés létetett, mely is itten a közgyűlés tárgya­lásához fog anyagul szolgálni, s én azt gon­dolom, méltóztatnak megnyugvást találni, hogy miután épen legelső tárgyut van felvéve a zsi­lipszakadási ügy s ezen tárgygyal összefüg­gésben vannak felszorolva mindazon intézke­dések és javaslatok melyek a helyzet kény­szerítő körülményeinél fogva részint foganatba vétettek, részint sürgősen végrehajtatni java­,­sol­atnnk ha a tárgysorozat első száma alatti jelentésemre hivatkozom s annak felolvastatá­sát kérem. Ezek után a napirend a társulati főigaz­gató terjedelmes és kimerítő a katastropha ál­tal előidézett helyzet történetét magában fog­laló s a társulat által foganatosított intézkedé­sek tiszta képét feltüntető jelentésnek felolva­sásával vette kezdetét. Maga a jelentés a tár­sulat pénzügyi helyzetének megvizsgálására s tisztázására kiküldött pénzügyi bizottság mun­kálatának felhasználásával s az abban foglalt javaslatoknak felölelésével készült, melyet is olvasóink tudomásának kiegészítésére s az ügy közvetlenebb megismerésére végett alábbiak­ban kivonatosan közlünk: (Folyt. köv.) : Tanügy. Tanévet megnyitó beszéd.*) Nagytiszteletü és­zek. elöljáróság és tanári kar ! Mélyen tisztelt közönség! Kedves tanuló ifjúság! Midőn szívünk kedveseit, avagy csak rö­­vid napokra és közel útra bocsátjuk is el do­bogó keblünkről, nemcsak Isten áldását kér­jük útjukra, nemcsak az ég oltalmáért esede­­zünk számukra, hanem szeretetünk melegségei­ben áldást hozó tanácsokat, üdvös intéseket is óhajtunk részekre utitársakul. És helyén is van ez. Az útnak lehetnek veszélyei, a jövő mindig bizonytalan ; szerencsétlenségünk ese­tén önmagunkat vádolnók és itélnék el, ha az eltávozót egy-két jóakaró szó nélkül bocsátot­tuk volna kétes útjára. Kedves Tanítványaink ! Mi is egy év, az 1887—88-iki tanév hosszú és bizonytalan útja előtt állatok ez órában. Pályafutástokon virul­hat, és — szivemből óhajtom — viruljon szá­motokra öröm, de, — óvjon a nagy Isten, — lábaitok előtt lesekedhetnek csalfa örvények is. Ma a viszonlátás édes örömében, egy sokat ígérő jövő tündéri káprázatának mámorában boldogságtól ragyog a rezotok, de ki biztosít, hogy az év folyamában öröm nem fordul bá­natra, a rezotok derült mosolyára nem borul-e majdan a szenvedés, a fájdalom fátyola ? Meg­lehet mindez. Isten atyai oltalmát kérem azért tiszttársaimmal együtt pályafutástokra; az ő szerető hangja védelmezzen meg mindnyájun­kat minden bajtól, vésztől, adjon erőt a mun­kára, gazdag áldást a ti törekvéstekre, sükert a mi fáradozásunkra, hogy az általunk elhin­tett magvak, mint az evangyeliumi szántóvetés, fogékony szigetekben és lelketekben teremte­nek bőséges gyümölcsöket. Azonban, ha hivatalos tisztem nem pa­rancsolná is, szivem ösztönöz, hogy a tanév­emez első órájában egyszersmind lelkem mé­lyéből fakadó tanácsokkal bocsássalak el ben­neteket Kedves ifjak, ez uj iskolai esztendő pályafutására. Atyai tanácsra, buzdító intésre mindenkinek és mindenkor szüksége van, an­nál inkább az ingatag, zaklató érzelmek heves ostromainak kitett ifjúi és gyermeki kebelnek. Vajha szavaim boldogulástokat akaró szívből fakadva, megtalálhatnák szivetekhez az egye­nes utat! Ma egy éve lelki életünk értelmi oldalának fejtegetéséből kiindulva, intéztem hozzátok buzdító és tanácsló szózatomat: hadd legyen ez óra arra szentelve, hogy lelkünk érzelmi világába pillantva mondjak el egyné­melyeket épüléstekre, tanuságtokra. Az egységes lélek három főiránya: az értelmi, érzelmi és akaró között, hogy úgy szóljak,a középső helyet az érzelem foglalja el, összekötő kapcsul amaz első, és ez utóbbi kö­zött. Amaz kelti életre, de ez viszont nemesíti és eszményíti emennek pedig helyes irányt mutat. Nincs lelkünknek tehetsége, mely az ifjúi években határozottabban uralkodó volna, mint ez. Erősbbül és tisztul az évekkel ez is, de uralma mégis ez életkorban túlnyomó. Leg­alsó fokán az érzelem, mint életérzés, mint a testi élet állapota, tehát tüzetesen a szerves testi élethez kötve, mutatkozik. Ha testi szerves életünk szabadon követi természetes folyását; ha duzzadnak ereink, feszülnek izmaink, vidám csermelyként lüktetve pezseg a vér, elragad a gyönyör emelő,­­ ha gátolják, marczangol a gyötrő fájdalom érzete. Ki nem tudná ezt? És mert az érze­lemnek ezen foka a testi élettel oly benső kapcsolatban áll: e részben Kedves Tanitvá­n) F. hó 4-én a/ U'8 .­8-iki tanévet megnyitó isteni tiszteleten felöl ,­asta : Futó Mihály fögynm.. igazgató tanár.

Next