Hód-Mező-Vásárhely, 1891. július-december (21. évfolyam, 28-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

Hód-Mező-Vásárhely, november 8.1891. ---------------------­*) Előfizetési dij: ^ Egész évre. . 4 frt. Fél évre . . 2 * Negyed évre . 1 „ Egyes szám­ára 10 kr. E­­­íj fizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és a „Hungária- könyv­nyomda. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. ^ Megjelenik s minden vasárnap. . a."______________/1» fit a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. Huszonegyedik évfolyam. 45-ik szf­m. Sz 'V • ££ 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal IV. ker. Mária-Valéria­­Greza .­. szám. Bérmentet­en levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetések és nyílttéri­­g, közlemények mérsékelt­­ áron vétetnek fel. 7 IS • '­_____________ .it iparos segédeink önképzése. A szegedi iparos ifjak egyesülete nemrég körlevelet intézett a hazai társ­egyletekhez, melyben arra hívta fel őket, alakuljanak át közművelődési és önképző egyesületekké. A sajtó igen csekély kivétellel tel­jesen napirendre tért e körlevél felett, pedig az eszme megérdemli azt, hogy életrevalóságával foglalkozzunk s figye­lemre méltassuk a czélt, mely nem egyéb, mint minden politika kizárásával, egye­dül a tanulás és ismeretek fejlesztése által szolgálni a hazai ipar ügyének. És ez eszmével foglalkozni most annál is inkább időszerűnek tűnik fel, mert a vasárnapi munkaszünettel járó kedvező helyzet az iparossegédek ön­képzési törekvéseinek csak előnyöket nyújthat. Az eszme nemes s a czél elérésére valóban kívánatos is. A törekvő és a nemesebb után vá­gyódó iparos ifjúság bővíti ismereteit, nemesíti szivét, lelkét és kedélyét s ez által elvonatik a hazafiatlan és áldatlan törekvésektől, melyek idegenből csem­­pésztetnek be hozzánk, s tetszetős jel­szavak használása mellett, a társadalmi rend felforgatásával hirdetnek soh­a el nem érhető eredményeket, de a­melyek­től a valódi hazafias magyar ifjúság nemcsak a múltban fordult el, de a je­lenben sem akar azokkal érdekközösség­ben állani. Az iparossegédek önképzési és köz­művelődési egyesületei nem akarnak mást elérni, mint azt, hogy törekvéseik által a munka tiszteletét vívják ki, saját ér­­telmességöket fokozzák, hatványozzák. Akarják ezeken kívül, hogy szorgalmuk és kitartásuk által bizalmat keltsenek fel maguk iránt, s becsülést érdemelje­nek ki minden irányban. Most, midőn a vasárnapi munka­szünet életbe lépett, midőn a törvény a munkában kimerült testnek pihenést biz­tosít, az az iparossegéd, ki nem a korcs­mái örömöket keresi, hanem munkás voltából kifolyó önérzetével is számot vet, az üdülés mellett önképzésével is foglalkozhatik s erre is szakíthat magá­nak időt. Az iparossegéd, ki az egész hét fo­lyamán dolgozott, a vasárnapot részben bizonyára önművelésére fordítja. Az ipa­ros ifjúsági egyesületekre tehát ezután sokkal jelentékenyebb feladat vár s nem csalódunk, ha azon reményünknek adunk kifejezést, hogy az ifjúsági dalárdák is új életre kelnek. De midőn az iparos ifjúságot ön­képzési és közművelődési egyesületek és körök alakítására buzdítanák, nem mu­laszthatjuk el egyszersmind azt is figyel­mükbe ajánlani, hogy egyesülési törek­véseikből az egyesület kaszinói minőségét ne hagyják számításon kívül. Mert ha­bár a kaszinóknak fő czéljuk a társas összejövetelek útján való szórakozás, mindazonáltal a művelődésnek ma már hatalmas eszközei és emeltjűi is. A hírlapok és könyvszekrények a szórakozási eszközök mellett békésen megférhetnek, s ha a szellem üdülést óhajt, a tisztességes szórakozás mindig megengedhető Alkalom adtán egy-egy felolvasás nemcsak élvezetet nyújt, de gazdagítja is ismeretkörünket. S ha az iparos if­júság törekvésének csalhatatlan jeleit mutatja, bizonyára mindenütt fognak akadni kiváló férfiak, kik felolvasásokra vállalkozva, ez által nemcsak az iparos ifjúság tekintélyét emelik, hanem az egye­sület tagjainak igényeihez mért könnyed modorú, tanulságos előadásaik által az ott tartózkodást is kellemessé, vonzóvá teendik. S mit szóljunk még a színi előadá­sokról, melyek kellő korlátok között az önképzésről és művelődésről alkotott pro­gramja keretébe szintén beilleszthetők. Csak a napokban olvastunk egy iparos ifjúsági műkedvelői előadásról, melyen az egyesület elnökének „A műhelybe vissza“ czím­ű darabja adatott elő. Az iparos életből vett alkalmi vígjáték, mely a szo­­cziális törekvéseket s az indokolatlan sztrájkokat ostorozza, nemcsak a közön­ségnek tetszett, hanem gyakorlati haszna abban van, hogy a szövegben kifejtett tisztult s helyes elvek az iparos ifjúság­nak mintegy vérébe mennek át s jöhet bárhonnan is­mételyező áramlat, hazafias iparos ifjúságunk nem válik annak áldo­zatává. Megjegyezzük még, hogy az iparos ifjak egyesülete csak akkor lesz szilárd alapokra fektetve, ha mint tisztán társa­dalmi és erkölcsi intézmény akar mű­ködni s csupán csak erkölcsi eszközökkel akarja czéljait elérni; s ha ezen az ala­pon kívánja társas összejövetelei által az együvé tartozás és társulás érzetének ápolását fejleszteni és ha önképzése és közművelődése tekintetében is az erköl­csi elvek vezérlik. Városunkban évek óta áll fenn ipa­ros ifjúsági egyesület, mely már eddig is szép jelét adta annak, hogy erkölcsi alapon törekszik az önképzés és közmű­velődés útján előre haladni. Ez az ön­képző egyesület nemcsak egyszerű ösz­­szejövetelek által akarja czélját megva­lósítani, de alakított körében dalárdát és műkedvelő műkedvelő színtársulatot s a s­mi leginkább elismerésre méltó, beteg­­segélyző egyesületet is hozott létre s annak alapját kívánja gyarapítani az időnként rendezni szokott dalestélyek és színi előadások tiszta jövedelmeivel. A közönség eléggé méltányolta már eddig is iparos újainknak ez irányú tö­rekvéseit s mi is mindig őszinte elisme­réssel és jóakarattal nyilatkoztunk azok­ról. Csak a színi előadásokra nézve van annyi megjegyzésünk, hogy azok ne kö­vetkezzenek ezután oly sűrű egymás­utánban mint eddig, mert a sok próba már a munkaidő megcsonkítását vonja maga után. Más tekintetben az erkölcsi irányú önképzési és közművelődési törekvések­nél bennünk mindenkor őszinte támoga­tókra és pártfogókra talál a hazafias ipa­ros ifjúság. Nyilatkozat. A „Hód-Mező-Vásárhely“ legutóbbi szá­mában az ármentesítő társulat, azzal vádolta­­tik, hogy a határunkban talált régiségektől városunkat rendszerint megfosztja. Ezen vád ily alakban meg nem állhat, mert a társulat, illetve szakasz-igazgatóság szabadon nem rendelkezik az ásatások alkal­mával felszínre jutó régiségekkel. Ezekre nézve igen közeli keletű — ez idei aug. hó 8-áról szóló — olyan miniszteri rendeletek vannak, a melyek szerint az ilyen s ezekhez hasonló régészeti anyagok, mint közkincseknek felszínre kerülése, az építtető társulat tisztsége részéről a legközelebbi poli­tikai hatóságnak s egyidejűleg a magyar nem­zeti múzeum igazgatóságának — haladéktala­nul feljelentendők oly czélból, hogy azok a megsemmisítéstől, vagy éppen elidegenítéstől megóvassanak. Ellenkező esetben az eltitkolok, vagy oly értékes tárgyakkal csempészkedők ellenében az 1878. évi V. t.-cz. 366. szakaszá­ban kiszabott büntetés jön alkalmazásba. A szakasz-igazgatóság csak ezen rende­leteknek tett eleget, midőn a legutóbb fel­színre jutó mártélyi leletről a Muzeum igaz­gatóságát értesítette, s tekintve, hogy a Mu­zeum igazgatósága a leletre azon szempotból is reflektált, hogy az sokban ki fogja egészí­teni a már korábban ezen lelő­helyről szár­mazó archeológiai ismereteket, — kétségte­len, hogy a társulatnak a Múzeum igényét figyelmen kívül hagynia nem lehetett, mert eltekintve a nemzeti Múzeum iránt egyeseknek és testületeknek egyaránt tartozó kötelességet képező előzékenységtől, erre nézve a társulati tisztségnek első­sorban a miniszteri rendeletét kellett tekintenie útmutatásul. Ha egyes nyerészkedő emberek kezébe jutottak volna a talált, becses régiségek s a társulat ezt elnézte volna, akkor méltán illet­hetné a sajtó részéről vád ; de midőn a tár­sulat felsőbb utasításhoz alkalmazkodva, a nemzet első műintézete részére, mely mind­nyájunk büszkesége,­­ megmenté és biztosita a talált régiségeket, akkor csak kötelességét s mondhatjuk hazafius kötelességét teljesité. IT.-M.-Vásárhelyen, 1891. nov. 1. Pokomándy István, sza­k­asz-i­gazga­t­ó.

Next