Hód-Mező-Vásárhely, 1893. július-december (23. évfolyam, 53-105. szám)

1893-12-03 / 97. szám

Hódmező-Vásárhely, 1893. decz. 3. 97. sz. Huszonharmadik évfolyam. •®------------------------­Előfizetési dij: Egész évre . . 4 frt. Fél évre . . 2 . Negyed évre . , Egyes szám ára 5 kr.­­ Előfizetéseket és hirdetéseke elfo­gad a kiadóhivatal és a HUNGÁRIA­I könyvnyomda. •®------■------------------ti KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. Megjelenik h­eten mint kétszer, vasárnap és csütörtök reggel. * ®— ------------------------® * I Szerkesztőség­i és kiadóhivatal IV. ker. Szentesi­ utca 28. szám. Kéziratok nem adat­nak vissza. Hirdetések és nyírb­­­éri közlemények mér­sékelt áron vétetnek fel.. A mai tanácskozás. Illetékes helyről még hetekkel ezelőtt sürgetve voltam, hogy a gazdasági egyesület­ben vegyem már elő a kendertermelés ügyét, mert a kender alá szánt föld őszi előmunkálatot kí­ván, ha tehát késem, az ügy egy évet veszíthet. Beláttam a sürgetés alaposságát,­­ de nem mozdulhattam, míg egyesületi új házunk­ba be nem vonulhattunk. Ez okon a tárgya­lást csak a mai napra tűzhettem ki, s ma is csak annyi időnk van, hogy jó­formán a ken­­dei kikészítő gyár kiküldöttjét hallgathatjuk meg csupán — ha ugyan szerencsénk lesz hozzá — s az ő előadása nyomán tehetjük meg a további intézkedéseket. Abban a reményben, hogy talán mentől több hallgatót vonzok s megkönyítem a tár­gyalást, előadom némely nézetemet. A­mi a megkésést illeti, nézetem szerint a­kik sovány földeken gazdálkodnak, azok va­lóban megkéstek, mert a kender csak jól el­készített, mély miveletű tápdús földben ter­melhető haszonnal. Ehhez pedig sok helyen 2—3 esztendő is, tehát nagy idő szükséges. De a rétiek nem késtek meg, mert a rétiek­nek sok olyan földjük van, a­mely minden nagyobb őszi előmunkálat nélkül, csekélyebb mivelés mellett is, gazdagon megtenni a ken­dert, csak a magot kell jól megválasztani. Ezt bizonyosan a rétiek nagyon jól tudják, mert én, a­ki nem vagyok réti birtokos, tő­lök hallottam. A másik a­mit mondani akarok az, hogy szerintem az első évi kendertermelésnek ok­szerűn csak kísérleti jelleggel kell bírnia , te­hát elöljárójában minden gazda, birtokának csak anyagad részét szánja rá, a­mennyin érzékeny kár nem sújthatja; de minden gaz­da, a­kinek arra alkalmatos földje van, vala­melyes t­erülettel álljon a kendertermelő tár­sulatba, így is kikerülhet — ha nem csaló­dom 4—500 katasztrális hold. A kísérletezést minden irányban úgy is csak be kell hoznunk, ha haladni, gyarapodni akarunk. A­ki nem próbál, nem tanul. Azért van a kísérletezés, hogy kicsiny hasznon nagyobbra buzduljunk; kicsiny káron nagyot okuljunk. Kísérletek nélkül a tapasztalati ösmereteket nem lehet kellően gyarapítani; ösmeretek nélkül pedig nincs okszerű gazdálkodás; e nélkül pedig hanyatlik a magyar. Hozzá kell tehát fognunk a kísérletezéshez nemcsak a kendertermelés dolgában, de minden irányban. De a kendertermelésbe meggyőződésem szerint nemcsak azért kell belemennünk mert felszólítottak rá s igy kísérletezés tárgya le­het, jövedelmet ígérnek utána, hanem azért is, mert magyar ipart pártolunk vele! Ha kül­földi gyár kérné a kendert, tán az én szívem is halkabbat dobbana, de a magyar iparnak van ám rá szüksége! Ez megérdemli, sőt meg­követelheti az áldozatokat is! Mikor a ma­gyar ipar azt mondja a magyar földmivelés­­nek: adj kendert, mennél jobban felemelke­dem én, annál jobban megadom a kendered árát s szolgálok neked olcsó, tartós hazai gazdasági eszközökkel. A pénzünk nem megy ki az országból, sőt a magyar kenderipar pi­­aczot teremt magának a külföldön is s hozza be a sok pénzt s gazdagítja vele a hazát, é s piaczot teremthet, mert a magyar kender a világon az első minőségű! A régibb évtize­dekben magyar gyári ipar nem volt, nyers terményeinket kivitték a k­üld földre, s feldol­gozva behozták s mi megvettük tízszeres áron ; ez után szegényedett el hazánk, egész az ínségig; jaj volt annak, a ki akkor köl­csönre szorult! sok esetben a mostaninál tíz­­szerte nagyobb kamatot fizetett! lelketlen uzsorások szipolyozták ki a magyar vérét! Ez a végtelen nagy fontos ok parancsolja, hogy mikor a magyar gyári ipar kendert kér, ter­meljünk neki! De más oldalról az is igaz, hogy az a gyár a­mely tőlünk nyers terményt kíván, biztos alapokra legyen fektetve s a kezdés s gyarapodás nehézségeit ki­bírni képes legyen, nehogy a rosz számítás, hozzá nem értés, a csekély tőke alap, vagy bár­mi oknál fogva magával a bukásba rántson minket is. Éljen a hazafias érzés, álljon a hazafias kötelesség , de a biztos számítás, az elegendő tőke­erő s a becsületes ígéretbeváltás legyen az alapja ! Hazafiságból bukni senki nem köteles, sőt inkább az igaz hazafiság parancsolja, hogy a veszteségektől mindenki őrizkedjék. A feljebb való esztendőkben volt már egy ilyen kendertermelést tárgyaló tanácskozás. Akkor egy réti nagy­birtokos kérdezte : mi a biz­tosíték ? E kérdésre a válasz elmaradt, s a kérdő nagy­birtokos sem termelt kendert. En­nek daczára megkísérlették Kovács József és Kristó Sándor urak , de ők is fájdalom ! Két év múlva veszteséggel vonultak vissza. Ez előzményt tudnunk kell. Nem azért, hogy el­kedvetlenedjünk, hanem azért, hogy kellő biz­tosítékkal induljunk el. Szerintem a biztosíték egyik része a kísérletezés volna. Minden bir­tokos , a­kinek arra való földje van, pró­bálja meg. Ismerve azokat az urakat is a­kiket név szerint említeni bátor voltam, hi­szem, hogy tekintve az ügy nagy fontosságát, ők sem vonják ki magukat; legalább a ta­nácskozásban való részvételükre bizton szá­mítok, s erre őket s többi gazdatársaimat tisz­telettel kérem is. A mi társadalmunk. Sokféle értelme van ennek a szónak de legyakrabban a műveltebb középosztályt, egymással való­­hivatalon kívüli érintkezésé­ben nevezzük meg vele. Ilyen értelemben használom én is. Alig van hálásabb tárgya az írónak en­nél a társadalomnál, a­melyről épen azért mert már mint fogalom is oly sokféle terjedelmű évszázadokon keresztül lehet írni annékül, hogy a tárgyat kimerítenénk. A hosszú idő alatt amióta a társada­lomról írnak, voltak bizonyos korszakok, a­melyekben ez a kérdés határozottan előtérbe nyomult és talán nem csalódom, ha azt állí­tom, hogy a mi korunk is ilyen korszaknak a kezdete. Az imént jelzett értelemben vett társa­dalom alkotó elemei folyton szaporodó igé­nyeikkel könnyen ellentétbe jöhetnek vagyoni helyzetükkel s ez a lehetőség sokakat megdöb­bent s a társadalmi élettől vagyis inkább a társadalmi érintkezéstől vissza riaszt. Ennek következtében azután a társadalmi élet pang, a műveltebb elem­ek érintkezése igen megrit­kul s e miatt valamely város intelligens kö­zönségét igen könnyen megrovás érheti. Mert kétségtelen az, hogy pezsgő lük­telő társadalmi élet nélkül ama legfőként huma­­nistikus feladatok, a­melyeknek betöltése a társadalomra néz, nem oldhatók meg oly sze­rencsésen, mint a­hogy azt magának a tár­sadalomnak jól felfogott érdeke is kívánná. Az egészséges társadalmi élet megterem­tésének művészete tehát legalább minálunk abban rejlik, hogy számolva a társadalom alkotó elemeinek anyagi helyzetével a tár­sadalmi érintkezés alkalmait, annélkül, hogy azok erkölcsi, szellemi stb. színvonala alá szállana, olcsóvá tegye. Ugyan vannak-e nekünk ilyen művészeink? A mi társadalmi életünkben — azt a legrosszakaróbb ellenségünk sem vitathatja el, — kétségtelenül van valami természetesség, ha egyébb nem hát az, hogy városunk gaz­dálkodó jellegének megfelelőleg nálunk is ősszel kezdődik ez az élet. Ez idén például társadalmi életünk első mozzanata — a nagy aratási pauza után — a műkedvelő társulat november 18-iki és 19-iki szinielőadása volt. Műkedvelőink igen ügyesek, többé ke­­vésbbé bírnak bizonyos művészi inklinalioval ép úgy mint társadalmunk zöme is, minek folytán a műkedvelő előadások mindig igen szép közönséget vonzanak a sas-vendéglő nagytermébe, s minthogy egy egészséges tár­sadalmi életnek ily nemű passzív szórakozásra, nemesítő élvezetre is van szüksége, a műked­velő társulat által nyújtott alkalmak, — noha a magas belépti díj miatt épen ama művé­szet hiányában szenvednek, melyet egészséges társadalmi élet megteremtésére szükségesnek mondottam a nagyközönségre nézve igen ked­vezőek és jó hatásúak. Más kérdés az, hogy ezen alkalmak ilyen kedvezőknek és jó­ hatásúaknak mondhatók-e magukra a műkedvelőkre nézve. Ezt a kérdést azonban ezúttal békében hagyva s tárgyamnál maradva, azt hiszem, hogy jó hatással v­olna társadalmi életünkre, ha a műkedvelő társulat színi előadásaira szólló belépti jegyek árát olcsóbbra szabná, mert ez az igen csekélységnek látszó körül­mény következményeiben formálisan bénulólag hathat társadalmi életünk egyébb mozzana­taira, mert a folytonos erőltetés eler­nyedést szül. Társas életünk második mozzanata gya­nánt vehetjük a Kaszinó november 25-iki társas­ vacsoráját. A „Kaszinó“ aristokratikus fogalmához a mi társadalmunk úgy látszik, sehogy sem bír hozzá szokni. Noha a Kaszinónak majd­nem 300 tagja, van társas összejövetelein nem igen vesznek részt 30—40-nél többen. És en­nek is van bizonyos természetes magyará­zata. A kaszinó egyesíti tulajdonképen a mi intelligenciánkat, már­pedig tekintve a fér­fiak családjait is, mi nálunk sem a gazdák, sem az iparosok között nincsenek akkora kü­lönbségek általános műveltség, vagyoni hely­zet és józan gondolkodás tekintetében mint intelligenciánk között. A kaszinóban tehát teljesen hiányzik a társas szellem. Nem tekintik magukat a tagok, mint

Next