Hód-Mező-Vásárhely, 1893. július-december (23. évfolyam, 53-105. szám)
1893-12-03 / 97. szám
Hódmező-Vásárhely, 1893. decz. 3. 97. sz. Huszonharmadik évfolyam. •®------------------------Előfizetési dij: Egész évre . . 4 frt. Fél évre . . 2 . Negyed évre . , Egyes szám ára 5 kr. Előfizetéseket és hirdetéseke elfogad a kiadóhivatal és a HUNGÁRIAI könyvnyomda. •®------■------------------ti KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági-egyesület“ közlönye. Megjelenik heten mint kétszer, vasárnap és csütörtök reggel. * ®— ------------------------® * I Szerkesztőségi és kiadóhivatal IV. ker. Szentesi utca 28. szám. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetések és nyírbéri közlemények mérsékelt áron vétetnek fel.. A mai tanácskozás. Illetékes helyről még hetekkel ezelőtt sürgetve voltam, hogy a gazdasági egyesületben vegyem már elő a kendertermelés ügyét, mert a kender alá szánt föld őszi előmunkálatot kíván, ha tehát késem, az ügy egy évet veszíthet. Beláttam a sürgetés alaposságát, de nem mozdulhattam, míg egyesületi új házunkba be nem vonulhattunk. Ez okon a tárgyalást csak a mai napra tűzhettem ki, s ma is csak annyi időnk van, hogy jóformán a kendei kikészítő gyár kiküldöttjét hallgathatjuk meg csupán — ha ugyan szerencsénk lesz hozzá — s az ő előadása nyomán tehetjük meg a további intézkedéseket. Abban a reményben, hogy talán mentől több hallgatót vonzok s megkönyítem a tárgyalást, előadom némely nézetemet. Ami a megkésést illeti, nézetem szerint akik sovány földeken gazdálkodnak, azok valóban megkéstek, mert a kender csak jól elkészített, mély miveletű tápdús földben termelhető haszonnal. Ehhez pedig sok helyen 2—3 esztendő is, tehát nagy idő szükséges. De a rétiek nem késtek meg, mert a rétieknek sok olyan földjük van, amely minden nagyobb őszi előmunkálat nélkül, csekélyebb mivelés mellett is, gazdagon megtenni a kendert, csak a magot kell jól megválasztani. Ezt bizonyosan a rétiek nagyon jól tudják, mert én, aki nem vagyok réti birtokos, tőlök hallottam. A másik amit mondani akarok az, hogy szerintem az első évi kendertermelésnek okszerűn csak kísérleti jelleggel kell bírnia , tehát elöljárójában minden gazda, birtokának csak anyagad részét szánja rá, amennyin érzékeny kár nem sújthatja; de minden gazda, akinek arra alkalmatos földje van, valamelyes területtel álljon a kendertermelő társulatba, így is kikerülhet — ha nem csalódom 4—500 katasztrális hold. A kísérletezést minden irányban úgy is csak be kell hoznunk, ha haladni, gyarapodni akarunk. Aki nem próbál, nem tanul. Azért van a kísérletezés, hogy kicsiny hasznon nagyobbra buzduljunk; kicsiny káron nagyot okuljunk. Kísérletek nélkül a tapasztalati ösmereteket nem lehet kellően gyarapítani; ösmeretek nélkül pedig nincs okszerű gazdálkodás; e nélkül pedig hanyatlik a magyar. Hozzá kell tehát fognunk a kísérletezéshez nemcsak a kendertermelés dolgában, de minden irányban. De a kendertermelésbe meggyőződésem szerint nemcsak azért kell belemennünk mert felszólítottak rá s igy kísérletezés tárgya lehet, jövedelmet ígérnek utána, hanem azért is, mert magyar ipart pártolunk vele! Ha külföldi gyár kérné a kendert, tán az én szívem is halkabbat dobbana, de a magyar iparnak van ám rá szüksége! Ez megérdemli, sőt megkövetelheti az áldozatokat is! Mikor a magyar ipar azt mondja a magyar földmivelésnek: adj kendert, mennél jobban felemelkedem én, annál jobban megadom a kendered árát s szolgálok neked olcsó, tartós hazai gazdasági eszközökkel. A pénzünk nem megy ki az országból, sőt a magyar kenderipar piaczot teremt magának a külföldön is s hozza be a sok pénzt s gazdagítja vele a hazát, é s piaczot teremthet, mert a magyar kender a világon az első minőségű! A régibb évtizedekben magyar gyári ipar nem volt, nyers terményeinket kivitték a küld földre, s feldolgozva behozták s mi megvettük tízszeres áron ; ez után szegényedett el hazánk, egész az ínségig; jaj volt annak, a ki akkor kölcsönre szorult! sok esetben a mostaninál tízszerte nagyobb kamatot fizetett! lelketlen uzsorások szipolyozták ki a magyar vérét! Ez a végtelen nagy fontos ok parancsolja, hogy mikor a magyar gyári ipar kendert kér, termeljünk neki! De más oldalról az is igaz, hogy az a gyár amely tőlünk nyers terményt kíván, biztos alapokra legyen fektetve s a kezdés s gyarapodás nehézségeit kibírni képes legyen, nehogy a rosz számítás, hozzá nem értés, a csekély tőke alap, vagy bármi oknál fogva magával a bukásba rántson minket is. Éljen a hazafias érzés, álljon a hazafias kötelesség , de a biztos számítás, az elegendő tőkeerő s a becsületes ígéretbeváltás legyen az alapja ! Hazafiságból bukni senki nem köteles, sőt inkább az igaz hazafiság parancsolja, hogy a veszteségektől mindenki őrizkedjék. A feljebb való esztendőkben volt már egy ilyen kendertermelést tárgyaló tanácskozás. Akkor egy réti nagybirtokos kérdezte : mi a biztosíték ? E kérdésre a válasz elmaradt, s a kérdő nagybirtokos sem termelt kendert. Ennek daczára megkísérlették Kovács József és Kristó Sándor urak , de ők is fájdalom ! Két év múlva veszteséggel vonultak vissza. Ez előzményt tudnunk kell. Nem azért, hogy elkedvetlenedjünk, hanem azért, hogy kellő biztosítékkal induljunk el. Szerintem a biztosíték egyik része a kísérletezés volna. Minden birtokos , akinek arra való földje van, próbálja meg. Ismerve azokat az urakat is akiket név szerint említeni bátor voltam, hiszem, hogy tekintve az ügy nagy fontosságát, ők sem vonják ki magukat; legalább a tanácskozásban való részvételükre bizton számítok, s erre őket s többi gazdatársaimat tisztelettel kérem is. A mi társadalmunk. Sokféle értelme van ennek a szónak de legyakrabban a műveltebb középosztályt, egymással valóhivatalon kívüli érintkezésében nevezzük meg vele. Ilyen értelemben használom én is. Alig van hálásabb tárgya az írónak ennél a társadalomnál, amelyről épen azért mert már mint fogalom is oly sokféle terjedelmű évszázadokon keresztül lehet írni annékül, hogy a tárgyat kimerítenénk. A hosszú idő alatt amióta a társadalomról írnak, voltak bizonyos korszakok, amelyekben ez a kérdés határozottan előtérbe nyomult és talán nem csalódom, ha azt állítom, hogy a mi korunk is ilyen korszaknak a kezdete. Az imént jelzett értelemben vett társadalom alkotó elemei folyton szaporodó igényeikkel könnyen ellentétbe jöhetnek vagyoni helyzetükkel s ez a lehetőség sokakat megdöbbent s a társadalmi élettől vagyis inkább a társadalmi érintkezéstől vissza riaszt. Ennek következtében azután a társadalmi élet pang, a műveltebb elemek érintkezése igen megritkul s e miatt valamely város intelligens közönségét igen könnyen megrovás érheti. Mert kétségtelen az, hogy pezsgő lüktelő társadalmi élet nélkül ama legfőként humanistikus feladatok, amelyeknek betöltése a társadalomra néz, nem oldhatók meg oly szerencsésen, mint ahogy azt magának a társadalomnak jól felfogott érdeke is kívánná. Az egészséges társadalmi élet megteremtésének művészete tehát legalább minálunk abban rejlik, hogy számolva a társadalom alkotó elemeinek anyagi helyzetével a társadalmi érintkezés alkalmait, annélkül, hogy azok erkölcsi, szellemi stb. színvonala alá szállana, olcsóvá tegye. Ugyan vannak-e nekünk ilyen művészeink? A mi társadalmi életünkben — azt a legrosszakaróbb ellenségünk sem vitathatja el, — kétségtelenül van valami természetesség, ha egyébb nem hát az, hogy városunk gazdálkodó jellegének megfelelőleg nálunk is ősszel kezdődik ez az élet. Ez idén például társadalmi életünk első mozzanata — a nagy aratási pauza után — a műkedvelő társulat november 18-iki és 19-iki szinielőadása volt. Műkedvelőink igen ügyesek, többé kevésbbé bírnak bizonyos művészi inklinalioval ép úgy mint társadalmunk zöme is, minek folytán a műkedvelő előadások mindig igen szép közönséget vonzanak a sas-vendéglő nagytermébe, s minthogy egy egészséges társadalmi életnek ily nemű passzív szórakozásra, nemesítő élvezetre is van szüksége, a műkedvelő társulat által nyújtott alkalmak, — noha a magas belépti díj miatt épen ama művészet hiányában szenvednek, melyet egészséges társadalmi élet megteremtésére szükségesnek mondottam a nagyközönségre nézve igen kedvezőek és jó hatásúak. Más kérdés az, hogy ezen alkalmak ilyen kedvezőknek és jó hatásúaknak mondhatók-e magukra a műkedvelőkre nézve. Ezt a kérdést azonban ezúttal békében hagyva s tárgyamnál maradva, azt hiszem, hogy jó hatással volna társadalmi életünkre, ha a műkedvelő társulat színi előadásaira szólló belépti jegyek árát olcsóbbra szabná, mert ez az igen csekélységnek látszó körülmény következményeiben formálisan bénulólag hathat társadalmi életünk egyébb mozzanataira, mert a folytonos erőltetés elernyedést szül. Társas életünk második mozzanata gyanánt vehetjük a Kaszinó november 25-iki társas vacsoráját. A „Kaszinó“ aristokratikus fogalmához a mi társadalmunk úgy látszik, sehogy sem bír hozzá szokni. Noha a Kaszinónak majdnem 300 tagja, van társas összejövetelein nem igen vesznek részt 30—40-nél többen. És ennek is van bizonyos természetes magyarázata. A kaszinó egyesíti tulajdonképen a mi intelligenciánkat, márpedig tekintve a férfiak családjait is, mi nálunk sem a gazdák, sem az iparosok között nincsenek akkora különbségek általános műveltség, vagyoni helyzet és józan gondolkodás tekintetében mint intelligenciánk között. A kaszinóban tehát teljesen hiányzik a társas szellem. Nem tekintik magukat a tagok, mint