Hód-Mező-Vásárhely, 1895. július-december (25. évfolyam, 53-104. szám)

1895-07-04 / 53. szám

HÍDMEZŐ-VASARHELY, 1895. JULIUS 4. s& szám HUSZONÖTÖDIK ÉVFOLYAM. . .. .................. y-1* ELŐFIZETÉST DÍJ \ I Egész évre . . 4 frt | i Fél évre . . 2 » i iNegyedévre . 1 » i Egyes szám ára 5 fer. \ Előfizetéseket, és hirdeté- ; seket elfogad d kiadóidra­ \ \ tál a ..HUEGÁTIA' i könyvnyomda. ..............................................-----.................. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉFIRODALMI LAP. a „H.-m.-vásárhelyi Gazdasági­ egyesület“ közlönye. .MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖK REGGEL x®~­.......................................... | SZERKESZT­ŐSÉG­­ VI . ker. Szentesi­ utca , 28. szám. | KIADÓHIVATAL \ | Kossuth-tér Templom-­­ bazár 6. Kéziratok nem adatnak­­ vissza. Hirdetések és nyílttéri­­ közlemények mérsékelt \ L áron vétetnek fel. rt­ sW................................®% Lódijjazás és lóverseny A gazdasági egyesület kiküldött bi­zottsága már elkészítette javaslatát, a szeptember 8-án tartandó lóversenyre és lód­ijj­azásra vonatkozólag. Igen érdekes, hogy m­íg a lódijjazás­­nak teljes bizalommal néz elébe a bizott­ság, addig a lóversenytől semmi jót nem reményi, mert gazdáink lovaikat futó lo­vakká rendszerint nem idomítják, mivel­­ ez a pontosság és kitartás némi kényel­metlenségével járna, másrészről pedig a ló esetleges letörésénél fogva koc­kázat­­tal is jár. Lótenyésztőinket tehát még mindig a túlságos óvatosság jellemzi. Igazi elő­­retörekvő ujjító szellem hiányzik belőlük. A lovat óvatosan felnevelik, azután el­adják, a nélkül, hogy idomitás által an­nak értékét megháromszoroznák. E téren okvetlenül példaadásra volna szükség. Tehetősebb fiatal gazdáinkhoz fordulunk tehát s egyenesen felhívjuk őket e téren a példa megadására. Fogjanak hozzá lovaiknak idomítá­­sáh­oz. Ne n­y­e­r­s állapotban vigyék azokat a piaczra, hanem gondot, fárad­ságot nem kimélve tanítsák be kocsis vagy hátaslónak. Hiszen nap napután láthatják , mi különbség van a nyers és az idomított ló között. Láthatják annál az egy-két lókereskedőnél, a­ki rövid időn vagyont gyűjtött magának a gazdáknak azon kö­zönyössége alapján, hogy lovaik idomí­­tására nem­ is gondolnak. A lókereskedő azt a lovat, a­me­lyet a tenyésztőtől megvett 4-­500 írtért egy hónap múlva ezer forintért adja el — be­tanítva. Nem gondolják takarékos és szerző gazdáink, hogy a betanításnak ezt a szép hasznát nagyon könnyen biztosíthatnák egy kis szorgalommal a maguk számára ? Gondolják meg ennek a lótenyész­tés emelésére irányuló kihatását is és le­gyenek legalább gyakrabban kísérletet az idomitással. Ne adják meg magukat fátumszerű­­leg annak a hitnek hogy a vásárhelyi gazda lovát a versenyen úgyis legyőzik a szomszédok lovai, ham­ar k­ü­z­d­j­e­­nek csüggedetlenül ez ellen a legy­őzése ellen. A bizottság által készített javaslat egy másik érdekes pontja, hogy a há­roméves kancza csikóknak kitűzött dí­jakra csak gazdasági egyesületi tagok csikói pályázhatnak. Érdekes ez a pont azért, mert mi­­nálunk tényleg szükség van még erre a megszorításra. Az 500-nál több tagot számláló gazdasági egyesület tagjainak e­g­y­h­a­r­m­a­d része ugyanis honorá­­t­or, kereskedő vagy iparos. Nagy gazdaközönségünkhöz viszo­nyítva tehát ele­­yészőleg csekély azon gazdák száma, akik tagjai a gazdasági egyesületnek, és igen nagy azok száma, akik rideg önzésből nem sietnek legalább azzal a­z írt 40 kv tagsági­ díj fizetéssel közreműködni e fontos közgazdasági té­nyező kifejlesztésére. Ezeket az önző, a gazdasági egye­sület iránt annyit sem érdeklődő gaz­dákat, mint amennyire érdeklődnek ez iránt az iparosok, kereskedők,­­ akarja ez a pont kötelességük teljesítésére figyel­­­­meztetni. És igen helyesen. Sőt tovább kell menni. Ezekkel az indolens gazdákkal éreztetni kell a ma­­­­ga lesújtó rosszulását a társadalomnak is. Hiszen természetes, hogy aki a kö­telességét nem teljesíti, azt kevesebb tisz­tesség illeti meg, mint a­ki teljesíti a kötelességét. Ez alkalommal ajánljuk a gazdasági egyesület figyelmébe a virilis városi kép­viselők névsorát. Nézze meg kik nem­­ tagjai azok közül a gazdasági egyesü­­l­letnek, s ezekkel a nem tagokkal érez­tesse indolentiájuk következményeit ön­maga az a gazdatársadalom. Felhívás az 1896-iki Ezredéves országos kiállítás keres­kedelem-, pénz- és hitelügyi csoportja érdekében. Az ISIHi-iki e­ázedéves országos kiállítás kereskedelem-, pénz- és hitelügyi csoportjá­ban több régi irodai és üzleti helyiség bemu­tatása van tervbe véve. Hogy ez lehetőleg híven és teljesen le­gyen eszközölhető, első­sorban a régibb ezé­­gek segítségére, de ezeken kivül mindazoknak a közreműködésére van szükség, a­kiknek birtokában vannak a régebbi időktől egyes berendezési és felszerelési tárgyak (aszta­lok, székek, állványok, ezégtáblák, dobozok, csomagoló papírok és vásznak, mértékek stb.) vagy nyomtatványok (számla-, árjegyzék-, kör­­­­levél-, ethm­ette-minták, plakátok, váltók, ér­tékjegyek stb. •Száz meg százféle tárgyról van itt szó, a­melyeket felsorolni, de megjelölni sem lehet, a­melyek azonban bármi jelentékteleneknek látszassanak, az említett czélra használhatók, sőt szükségesek. Fölkérjük ennélfogva mindazokat, a­kik ily tárgyakkal a csoport intéző bizottságának vállalkozását elősegíthetik, szíveskedjenek azo­kat az Ezredéves országos kiállítás igazga­tóságának Budapest, városliget „az V. cso­port. • "ujra" mielőbb rendelkezésre bocsátani. I­­.ten, 18­15. június hó • 20-án. Az 18 redéves országos kiállítás ke­resked és hitelügyi csoportjának elnöksége. Fáik ■ Lukács Antal s. k. on . főrendiház tagja. Igazgatói évzáró beszéd Tartotta 180n­.jtm.20-á FUTÓ MIHÁLYgymn. igazg. Mélyen tisztelt Egyházi Elöljáróság és Tanári Kar ! Kedves Tanulóifjúság ! Valamint az országutak mentén szabá­lyos méretekben váltogatva követelik egymást az emlékeztető oszlopok, a­melyek nemcsak a a távolság kisebb nagyobb közeit, hanem oly­kor a tájék és hely jelentősebb sajátságait avagy múltját is jelölik , ezért nem ritkán emelő, vagy fájó, lelkesítő, vagy örvendetes érzelme­ket támasztanak szívünkben, épen í­gy van­nak a halandó ember élete útján a gyorsan tova röppenő időnek is oly mozzanatai, a­me­lyek az életnek nemcsak kisebb vagy nagyobb fordulásait jelzik, hanem olykor megállapo­dásra intik, sőt komolyan magunkba való szál­lásra is figyelmeztetnek. Jóságos istenünk ke­gyelméből mi is, — e főgymnasium­ tanári kara és növendékserege, — ily forduló pontra érkezünk ; eljutottunk az 1894 -95-ik tanév szélső határára. Iskolai életünk e nevezetes fordulója, ez emlékeztető jelzője hozzánk is kiáltóan beszél. Szózata fölkelti bennünk egyfelől a hála lán­goló érzetét az égi atya azon kegyelméért, hogy e tanintézetet, ennek elöljáróit és nö­vendékeit nagyobb szerencsétlenségtől megóva, sőt nem egy újabb áldásaival boldogítva, el­juttatott e tanév alkonyára! de másfelől ma­gunkba való szállásra is indíthat és való­ban kell is indítania bennünket e forduló pontnak, hogy visszatekintsünk ti múltba és merítsünk annak eseményeiből,­­— ha kedve­zezők voltak, — mint az üde gyógyforrás csepjeiből, üdítő és vidámító, — ha kedve­zőtlenek, bár keserű, de gyógyító erőt, tanul­ságos eszméltetést és bölcseséget a jövőre. Mert nincsen életkor és életpálya, nincs tár­sadalmi állás, a­melynek, — miként a tenger hajójának a delejtüre, — az élet zajongó ten­gerén a tanulságra elmaradhatatlan szüksége ne volna ; de bizonyára nincs életpálya, nincs jövő hivatás, a mely jogosultabb, a mely h­i­­vatottabb volna, hogy a múlton és a múlt­ból okuljon, mint a tanulói életpálya. Kedves Tanulóifjúság! A kegyes isten segítségével és saját szorgalmatok utján ti vagytok hivatva, hogy az irás szavai szerint a jövő társadalmában ti legyetek a világ vi­lágossággá ti az életnek java, nektek kell azért már a gyermeki és ifjúi évek zsenge és serdülő napjaiban megértenetek a nemes élet­­bölcseség ama követelményét, hogy tudjatok már most még több üdvöt és sarkaló ösztönt a szerencsés körülményekből, a mostohákból pedig a lankadatlan méh példájára mérges nö­vényből az okulás édes és a javítás tápláló mézét szívni. Ily értelemben óhajtok főgym­­nasiumunk múlt évi eseményeinek vázolásához fogni. Az 1894—95-ik tanév nem egy tekintet­ben maradandó nyomokat hagy maga után tanintézetünk életében. Nem állítom ugyan, hogy minden hévvel ápolt várakozásunk tel­jesedését megérhettük, sőt nem egy forrón óhajtott reményünk hajótörést szenvedett, de viszont oly vívmányaink is vannak, melyek egy szebb jövő hitével tölthetik el remény­kedő lelkünket. Nevezetesen államsegélyünk ügye egy hatalmas lépést tett előre. Egyetemes konventünk ugyanis novemb­r­beri üléseiben véglegesen megerősítette a nmn

Next