Hód-Mező-Vásárhely, 1897. január-június (27. évfolyam, 2-51. szám)
Ieletet a „Hód-Mező-Vásárhely“ 1. számához. Inlén eseasztübb tőgy mig más városok vált veteelenek, a hit, jog s erő nevében, addig medugott kezekkel, meddő tanácskozások lett, önmegtagadással vártuk, hogy a suit g,b hozzánk repüljön. Ha egyetlen alkotás, egyetlen kis oszlop írhetné ezredéves ünnepségünk dicső emlékét,tán szavunk se lehetne, mert pénzügyi settünk indokolná némileg, de ez a sem--'a zérus, szégyenfolt lesz törvény,.u' i felruházott városunk homlokán! lassú fejlődés, csiga léptekkel va , s nem tagadható meg mi tőlünk, de őket, hatalmasabbat is képesek vagyunk produkálni, vájjon miért ne tennék ? * És épen ezért nehéz a leszámolás az ó évvel az újnak hajnalán . . . HÍREK. — Közgyűlés. Törvényhatósági bizottságunk f. hó 13-án, szerdán fogja havi rendes közgyűlését megtartani. A tárgysorozat több fontos pontot ölel fel. — Uram bátyám naptár. Lapunk mai számához, egész éves előfizetőink részére az »Uram bátyám« czimű népies humorú naptárt mellékeljük. Hisszük, hogy az »Uram bátyám« laptár, hasznosságán kivil, kellemesen is fogja zórakoztatni olvasóinkat. — Újévi tisztelgés. Törvényhatóságunk tsztviselői dr. Hódy Mózes főügyész vezérletelatt tisztelgettek dr. Boksa Lajos polgára istennéi s dr. Hódy Mózes a tisztviselői kar nevében meleg szavakkal üdvözölte a város élét. Biztositá a hivatalnokok önzetlen munaszeretetéről, ragaszkodásáról s továbbra is érte a polgármester szives bizalmát, pártfoását. Dr. Baksa Lajos köszönettel vette tuomásul hivatalnok társai üdvözletét s több egyelmet, több munkát kérve tőlük, biztositá két pártfogásáról, s a tettek terén való szolidaritásról. Az egyes ügyosztályok tisztviselői tután hivatalfőnökeiknél tisztelegtek és grauláltak. — Vajha az a bizonyos »szolidariás« megvolna a törvényhatóság tisztviselői között s ne pusztitaná ki a makacs ellenszenv és gyűlölet a becsülés szikráját a tisztviselők lelkéből. — Közegészségügyi felolvasás. Dr. Halász Henrik, orvosi karunk, tehetséges fiatal tagja ma délután 2 órakor a tarjáni református iskola helyiségében, »A gyermekek gondozása az első életévekben, különös tekintettel a fül- bajokra« czímmel, közegészségügyi felolvasást tart. A hasznos és tanulságos felolvasásra különösen felhívjuk olvasóink figyelmét. Mint-hogy azonban január hó folyamán öt vasárnap lesz s ezen közegészségügyi felolvasások négyre vannak tervezve, óhajtandónak tartanák, ha az ötödiket az illető felolvasó orvos a központban tartaná meg. — Ajánlat a villanyos világításra. Gerzson Bőhm és Rosenthal budapesti czég ajánlatot adott a városi tanácshoz, mely szerint hajlandó volna a város egész területén felállítani a gázlámpákat 6500 forint évi díjért. A czég teljesen ingyen állíttatja fel az oszlopokat s s csak a világításhoz szükséges anyagért kéri 6500 frtot. Hat év múlva a város tulajdonába menne át az egész felszerelés, ez ideig azonban kötelesek volnánk a világítási anyagot e czég- jtől szerezni meg. Az ajánlat mindenesetre figyelmet érdemel, már annál is inkább, mivel a jelenlegi petróleum világítás 3500 forintjába kerül évente a városnak s igy a gázvilágítás hasznos voltát tekintve, alig figyelembe vehető azon differenczia, mely a gáz és petróleumvilágítás között fennáll. A nevezett cég ezen ajánlatát igen jól tennék tanácsnokaink, ha alapos tárgyalás alá fognák. — Farsang. A czipész és csizmadia szakegylet Sylvester esti tánczmulatsága mérsékelt érdeklődés mellett tartatott meg az izr. hitközség nagytermében. Fokozta az érdeklődést Poór Árpádnak a budapesti szakegylet küldöttjét kilátásba helyezett beszéde, kiről a kő -‘iD ■ közt az a hir keringett, hogy az a szoczia ‘lója tanairól fog bizonyára értekezni. E hitűekazonban csalódtak. Poór helyett, ki betegség által akadályozva volt a lejövetelben, Zsigmondi szaktársuk érkezett meg, ki azután tartott egy higgadt és átgondolt, beszédet az » úri irány«-ról. Egy szóval sem említette el, hogy szoczializmus, nem is fejtegette ama politikai tanait, vagy programmját, hanem alkalmazkodva ahhoz, hogy báli közönségnek beszél, az új irány társadalmi kérdéseit fejtegette. Volt még két szavalat is, melyeknek elhangzása után tovább tartott a táncz egész a késő reggeli órákig. Mint halljuk, a mulatság deficzittel végződött. — Megszűnt sertésvész. A kapitányi hivatalunkhoz küldött jelentés szerint Szegvár községben a járványszerüleg fellépett sertésvész megszűnt. — Visszaemlékezés. Jókedvű társaság volt. Volt csak ! Egyharmada azóta már ki itt, ki ott kitette lakását abba a házikóba, a melyben a fölmondást trombitaszó hirdeti, a föltámadás napján. Szomorú hely lesz az, hol a lakónak a szigorú házirend csak annyi szórakozást se enged meg, hogy hébe korba fektéből felülve, kiszívhasson egyegy pipadohányt. Ennek a kompániának érdemes tagja volt egy orvosnövendék, vásárhelyi fiú, aki azóta a messze idegenben a modern gyógyászat szabályai szerint szaporítgatja a sírkereszteket. Egyizben a vasúton összeakadt épen új év napján Pestre menet egy idegennel, aki elmesélte, milyen jól mulatott ő a fővárosban (akkor a „székes" név nem dukált még ki Budapestnek) itt és itt. Megmondta a mulatóhely nevét is. (Régen volt, én már nem emlékszem reá.) Misa merészen reá nézett s mondja: — Az nem lehet! Az idegen indignálódva kérdezi: — Aztán miért ? — Olyan nevű mulatóhely tehet Kamcsatkában, vagy Patagóniában, de Budapesten nem existál. — De uram . . . — Igen igen! Bizonyára ön e részben tévedett. Amit mondok hiteles. Az ön mondotta czim előttem ismeretlen, pedig engem már minden — értse meg uram, minden fővárosi mulatóból legalább egyszer kidobtak. Hát jól tudhatom a nevüket. A disputáló úriember áhitatosan hallgatott el a különleges nagyság előtt . . . — Hangverseny. A helybeli intelligens ifjúság a lapunk hasábjain felvetett üdvös javaslat kifolyása gyanánt az ambulatórium tartalék alapja javára hangversenyt szándékozik, rendezni, s az intéző bizottság, melynek ez időszerinti vezérei Szikszay Dénes városi tanácsnok és Dr. Halász Henrik orvos, a vétkező tagokból álló rendező bizottságot hívták össze holnap, egy a kaszinó helyiségében tartandó rendezői értekezletre. Ifj. Szilágyi Gyula, Vetró Lajos Endre, Se Hmedek Gyula, Gonda József, Brunner Feencz, Vörös Sándor, Técsy Gyula, Kokovay Andor, Auspitz Jeiő, Halász Manó, Szemző Miksa, I. Nagy Sándor, Zombory Gyula, Zombory József, Neier Mór, Szkalák Kálmán, Pokomándy Sándor Szilágyi Gyula (könyvvezető), Steiner Fertez, Solti Jenő, Neumann Ede, dr. Kánnter Sándor, Groszmann Ernő, Gosztonyi Sándor, Steiner Román, Gadl Dániel. Adja Isten, ha nemes irányú mozi ............ ism .................met jó uram, talán síkos parketten jártál, mikor rólam írtál, én csak szeretek és meghalok, mint az erdő, a fák, a rét, a mezei virág és senkit meg nem csalok! . . . S jött egy Pompadour ruhás hölgyecske, hajporos fejecskéjét kecsesen himbálta, virágos szoknyácskáját ingerlően emelgette s elém csoszogott halk menüett hangjainál. Lábacskáinak, testének minden ritmusában benne volt annak a szép bizarr rococo korszaknak minden ingere, varázsa s a mint mellém ért, fejemhez dörzsölte pajkosan havas fejecskéjét s füleimbe suttogá: »Honi sui qui mai y pense, monsieur! Ön a múltkor nálam feledte egy ifjú úr parókáját!« S ezen az egész világ megbotránkozott. Tudom! De hát a számadás napja van ma? Azután jött egy lányos mama, kinek kilencz leánya közül ötöt férjhez adtam az egyik novellámban; jött miként egy nyári orkán, vagy miként egy anyós jöhet, tekintete rettenetes s körmei élesek valának. Ez azért szidott, hogy miért nem adtam férjhez mind a kilencz leányát, hiában magyaráztam neki, hogy még tündérmesében eshetik meg ilyen csoda, nem hogy egy szerény valószínűségben leledző novellában, de ő tovább hadart a még egy ördöglábú páncsintalanul füleibe nem sivított parányi sípjával. Kezdett forogni velem a világ. Jöttek vékony gigerlik, vastag bottal, üres erszénynyel, még üresebb fejjel. Vastag bankárok, vastag rszénynyel, különböző férjek, különböző szarkkal, apró filozopterek garasos szellemi sztokrácziájokkal; egyik szarvát siratta, sik üres fején csodálkozott, a harmadik azért kiabált, hogy miért akarom eltörni a derekában levő nádszálat, úgy zsibongtak ott körülöttem, mint egy kiözönlött méhraj. »Csend legyen!« kiáltottam közéjük, tinéktek én parancsolok ! Ők csak kaczagtak s tovább járták vili tánczukat körülöttem s füleimbe kiabálták gúnyosan : »Ma nem, ma nem !« »Szolgáim vagytok! harsogtam dühösen közéjök engedelmeskedjetek !« A kaczaj még fíilrengetőbb lett s egy tarka cocott megfricskázva orromat füleimbe énekelte: »Funiculi, funicula . . .« Brrr . . . hideg fuválom futott tagjaimon keresztül s egy boszuért lihegő hadat láttam berohanni a terembe, mintha a sans culott alakjai elevenedtek volna meg, ott volt elől vezérként a szabóm rémes stereotyp alakja, elszántan lobogtatva kezében a vörös számlát s utána cerberus hadként özönlött felém egy irodalmi becsű kabinetalakokból álló hitelező sereg. Számadás ! Számadás ! . . . Elég! hörögtem én és megadtam magam. A lárma lassanként azután elcsendesült s alakjaim elszenderedtek, eszembe jutott az Alboráknak tett ígéretem. Segítsetek, segítsetek ! könyörögtem a félálomban is kárörvendően mosolygó alakokhoz. Könyörüljetek, hisz én adtam nektek ragyogó szárnyat hintés ruhát, mesemondó ajkakat! Mindhiába. A romantikusok már elaludtak, a dekadensek bóbiskáltak, a naturalisták és symbolisták még nasi-vasiztak, de reám nem hallgattak. Végre elcsendesült, elhalt teljesen a zsivaj, sötét felhő kavargott a fejem felett, alakjaim eltűntek a homály alatt. A terem egyik sarkában kékes tűz lobogott, ott még mozgott egy-két szánandó alak, dideregtek s kezeiket melengették, csak most jöhettek. Munkás család volt, ezek is az én alakjaim. Az egyik kivált közülök, arcza rút volt, sebforradásos, én jól tudom, hogy miért, emberektet mentett meg ezer halál közül. Keze kormos volt és durva, a jobbik válla ferde volt a sok tehertől, amit már rajta elviselt, de szemeiből a durvaságon keresztül is átvilágított a jóságos lélek tükre. Felém sietett s megfogta kezemet. »Jer ! — mondá — én megmutatom neked a Sylvesteri mesét.« »Rólam mindig igazat szóltál, valóságot írtál, hálás vagyok!« Felvezetett egy ósdi szürkeház rozzantó lépcsőjén fel, fel az éghez s a nyomorhoz oly ' közel. Csendesen, nesz nélkül surrantunk be egy rozoga ajtón s megálltunk az ajtó előtt, én lélekzetemet visszafojtva hallgattam s néztem. A szobában alig volt néhány bútordarab, egy rozzant ágy az egyik sarokban, egy foszlott szőrű kerevet közvetlen az ágy előtt, egy törött faszék s egy másik, mely éjjeli szekrényül szolgált, ezen halovány fényű lámpa pislogott. A másik sarokban egy varrógép teleszórva ruhafoszlányokkal, az egyetlen ablak tépett függönye mögül a komor éj kandikált be a szobába. A rozsdás vaskályhából mint pislogó ördögszem vigyorgott ki egy két foszló parázs a négy fal szürke szegénységére. És az ágyon ott ült már a halál, végtusáját vívta egy gyötrött arcú férfival, láttuk a férfi, a férj csontváz alakján, éreztük a szoba orvosság-szagú levegőjén, a rozzant falban patkányok visongtak, zörögtek, brrr . . . mintha