Hód-Mező-Vásárhely, 1898. január-június (28. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-01 / 1. szám

A törvényhatósági bizottság bár mint óhajtaná is, nem ismerheti meg előzetesen a polgármester (tanács) intenzióit, a polgármester pedig egyáltalában nem törődik azzal, hogy egy vagy más ügyben a törvényhatósági bizottságnak mi a kívánsága, mi a nézete, mi a közvéleménye s a törvényhatósági bizottsági tagokkal bizalmasan, előzetesen nem értekezik. Nem tudhatja tehát, mi volna a közgazdasági és közművelődési követelmények közül már most megvalósítható, mivel kellene még várakozni a közvélemény javulására. Saját önmaga által elszigetelt álláspontját viszi keresztül könnyen a tanácsüléseken , ezzel ütközik bele lépten-nyomon a törvényhatóság közhangulatába, aminek elkerülhetetlen eredménye a tanácsi javaslatok gyakori, néha talán helytelen, de természetes megváltoztatása. És ebből lehet haszna mindenkinek, például jó szónokká képezhetik ki magukat a törvényhatósági biz. tagok; de hogy a városnak kiszámíthatatlan kára van, az bizonyos. És mit tett dr. Baksa Lajos polgármester, mikor mindezekre törvényhatósági bizottságunk egyik kiváló tagja által figyelmeztetve lett ? Kategorice kijelentette 1895. október havában, hogy ő nem hibás abban, hogy nincs meg a kontaktus: »Támogassanak engem abban, amit szükségesnek tartok és meg lesz. Íme egy másik jellemző vonás ! Hiszen tudjuk, hogy kisebb testüle- tekben, egyesületekben, egyházakban is, s mennyi érintkezés, előzetes megbeszélés, hosszas kapacitáció szükséges ahhoz, hogy valami létesíttessék és mégis dr. Baksa Lajos polgármester azt kívánja, hogy a törvényhatósági bizottság mindezek nélkül csak úgy vaktában »támogassa őt abban, amit szükségesnek tart« — ha kontaktust akar. Ha pedig a polgármestert, mint gazdát tekintjük, még kedvezőtlenebb tapasztalatokra jutunk. A város pereinek száma szaporodik s szaporodnak különösen a vesztett perek, az alaptalanul, kellő ok nélkül indított perek, amint erre legközelebb a törvényhatóság egy kiküldött bizottsága is felhívta a figyelmet. A vállalkozók a vállalat lebonyolí-tása után a várost még évekig emlegetik, némelyiket kalácscsal sem lehet többé visszacsalogatni. Már van olyan pénzintézet, amely Hódmező-Vásárhely városának semmiféle felhívására nem reflektál. És a városi gazdálkodás ilyen állapotának oka másban, mint a polgármester makacs, akadékoskodó s kicsinyeskedő egyéniségében nem kereshető. Nem akarjuk hosszabbra nyújtani vizsggálódásunkat, egy és más tárgyról úgyis lehet még alkalmunk szóllani, de rá kellett mutatnunk, hogy azoknak akik a város boldogulását óhajtják, más polgármesterről kell gondoskodniok. Dr. Baksa Lajos egyénisége lehet bármily tiszteletre méltó, képzettsége bármily magas, le kell tennünk a reményről, hogy azokat városa javára tudja valaha fordítani, mert ha az az egyéniség hat év alatt nem változott, nem fog változni ezután sem. Közéletünk legújabb szenzációja a Szabó Sándor-féle sikkasztás nem sokat változtathat e nézetünkön. Hogy Szabó Sándor Baksa Lajos ellenőrzése mellett sikkasztott négy éven keresztül a legegyszerűbb készpénzzel való manipuláczió által , azt neki sem róhatjuk fel nagyobb bűnül, mint a többi ellenőrző közegeknek, akiket bizalmuk félrevezetett, de viszont a sikkasztásnak elvégre való felfedezését sem tekinthetjük oly érdemnek, amely hibáit kiegyenlítené. Baksa Lajos : Baksa Lajos marad, az pedig a fent előadottakból kitűnik, hogy az ő számára a törvényhatósági élet terén babérok nem teremhetnek. Ajánljuk az elmondottakat ismételten a városi képviselők figyelmébe. Helyettesítések a sikkasztás folytán. A közelebbről kiderült sikkasztások törvényhatóságunkra nézve a közeli választások alkalmából szerfölött bonyolult és kellemetlen helyzetet teremtenek. A házi pénztárnok és a hivatali kötelesség-mulasztás miatt felfüggesztett ellenőr ellen illetékes hatóságuk a fegyelmi eljárást elrendelte, azonban semminemű kilátás nincs s nem is lehet arra, hogy ezen fegyelmi ügyek még a leggyorsabb intézkedések mellett is az általános tisztújítás napjáig befejezhetők legyenek s igy a fölfüggesztett tisztviselők elmozdítása végérvényes fegyelmi határozattal mondassák ki. S viszont a fegyelmi eljárás teljes lejáratása érdekében áll a felfüggesztett tisztviselőknek, kiket a törvény ügyük elintézéséig bűnösöknek nem vélelmezhet s más oldalról ügyük végződhetik oly ítélettel, (egész általánosságban értjük ezt) mely enyhébb büntetést szab ki, pl. a hivatalvesztésnél. S ezek kapcsán az 1886. évi XXIII. t.-cz. 4. ipából kifolyólag fölmerül a fizetés egyharmad részének folyósítása, mely mellett azonban figyelembe veendő, hogy ez az egyharmad rész tulajdonkép a család ellátására van rendeltetve. Azután meg a fegyelmi eljárás alatt álló házipénztárunk és ellenőr az általános tisztújításnál pályázati kérvényt be nem nyújhatnak, holott a fegyelmi ügy lejáratása, illetve le nem járathatása az ő hatalmukon kívül esik. De mindezekkel szemben áll az a felfogás, hogy január 20-ával az általános tisztújítás folytán a házipénztárnok és ellenőr mandátuma lejár, itt viszont figyelmen kívül nem hagyható, hogy a pályázatból történő kizárásuk az ő saját tényeik eredménye. Az is bonyolítja a helyzetet, hogy, ha a felfüggesztett tisztviselők állása az általános tisztújításon túl is ideiglenesen, helyettesítés útján töltetnék be, úgy ezen állásokra, mint egyéb állások tekintetében a végleges betöltés részint akadályoztatnék, részint alkalmas egyéneknek alkalmas állásokra megválasztatását gátolná. A dolog botolódott és a törvényhatóságra szerfölött kellemetlen. Mi azonban a RagHód-Mező-Vásárhely“ tárnája. Asszonykérő. Irta: Tömörkény István. A cselédgulyás az őszszel meghalt s miután a cselédgulyásra télen szükség nincsen, ott hagyták azon időre az özvegyasszonyt. Meg kell adni Hab Lajosnak, hogy becsülettel végző földi hivatását s ekként is fejezte be, mert akkor halt meg, amidőn már reá semmi szükség nem volt. A majorbeli cselédség, kiknek konvencziós marháit legeltető s fölöttük pásztorkodott, meg volt e dologgal elégedve s mikor elpusztult, sok jó szavat ejtettek a Lajos után. El is temették, a faragó-béres csinálta a koporsót, a lovas csősz ment lovaival a faluba papért s megadták neki a tisztességet, ami az embert haló porában illeti. Az özvegy pedig magára maradt s mehetett volna a fagyos pusztán az Isten világába amerre lát, ha éppen nem ily szerencsésen hozta volna ki a mindeneket intéző sors ezt a halált. Tavaszig hát benne maradhatott a gunyhóban, ámbár igaz néven nevezve, nem is gunyhó volt az, mint inkább verem. Csak tűrt ember a cselédgulyás a majorokban, akinek semmiféle házhoz joga nincsen, s ha valahol ilyen vermet csinál magának, hát éppen csak hogy megtűrik. Szemet hunynak előtte, mert amúgy is van annyi esze, hogy nem valamely termőföldből szakítson ki magának egy darabot. A legelő szélén épp jó helyen van, ott gödröt ás, az oldalába ágas fákat illeszt, arra megint keresztbe helyezvén egy rudat, körültámasztja az egészet nádkúppal. Ha érzéke van a rendhez, a nádat belül még ki is tapasztja sárral, abba ablakot is vág és rendes bejárót csinál az épületbe. Ilyenforma készség volt ez, állván a legelő szó én, a szikes földben néhány csenevész ákácz között, melyek el voltak hagyatva egészen. Gyökereiket hiába eresztették le a széki földbe, az nem adott erőt neki; ha lett volna, talán adott volna, de ha nem volt magának sem szegénynek, akkor mit csináljon. Az asszony meg az ura, már a volt ura, ez a Hab Lajos nevezetű, estére kelve, gyakran ültek kint a nádkúpok előtt, a fák alatt, nézve végig az egyenes tájon, amelyet elöntött világával a holdfény és csillogó tükröket rakott a szines tócsákba. Minden embernek, bárki legyen s bármily állásban foglalatoskodna, van- nak néha órái, amidőn a reménységeinek él. Ki volna reménykedés nélkül való ? Mindenki vágy erre vagy arra, a király, akinek sok koronája van, még egyet szeretne, a koldus pedig egy krajczárkát. Ők maguk is szerettek volna valamit, ami után vágyakoztak, tudniillik, hogy Isten ő szent felsége kegyelméből vagy halál utján, vagy előbbre menetel, vagy pedig rosszalkodásból támadt elcsapatás utján eltávozna valaki a majorbeli béresek közül és akkor Hab Lajosra esne a szeme az ispánnak. — Akarsz-e béres lenni Lajos? — kérdezné az ispán. — Akarok ténsur, — felelné Lajos és akkor beköltöznének a majorba, a béresházak közé s nekik is lennének konvenciós sertéseik, teheneik, Lajos négy ökröt hajtana hol erre, hol arra, már ahogy a parancs szól, lassan és méltósággal emelvén a hosszú nyelű ostort, amint ez urasági alkalmazottaknál szokás. Ez nagy, nagy dolog lett volna. Nemcsak az előnyösebb vagyoni helyzet, aztán a nyugdíj, hanem a lakás miatt is. Ez kellett volna nagyon, ez után vágyakoztak, mert Hab Lajosérnak volt egyszer egy gyerekük (mindösszevissza csak egy), egy nevető kicsi ember. Ha többet ad az Isten, bizonyára egyiket sem szerették volna, mert sok gyerek szegénység, hanem ha csak egy van, azt szeretni szokás. Úgy is volt, apró Hab Lajos szeretetnek örvendett, — bizonyos, hogy örvendett, mert mindig nevetett szegény, amíg élt. Hanem ez nem sokáig tartott. Bármilyen tömzsi volt is a rövidke férfi, nem birta ki a földkunyhót s belehalt Hab Lajosék lakásviszonyaiba. Biz ez nagy szomorúság volt, de az ilyenek ellen nem lehet tenni, ki merné vádaskodó panaszszal ostromolni az eget?Csak a sóhajok maradnak meg enyhítés gyanánt, mert sóhajtani szabad; ez nem vétek. És ezek a sóhajok sűrűn jelentkeztek, mert úgy Hab Lajosban, mint Hab Lajosnéban élt folyton a gondolat, hogy ha egy ilyen másikjuk lenne, azt újra csak türkon ragadná a veremlakás kisértete és agyonfojtaná szegénykét. Mindezen változtatni kellett volna, s a változás egyetlen eshetősége az, ha Hab Lajos béresnek kerül be az urasághoz. Hát ez már majdnem megtörtént volna, ha Lajos időközben el nem halálozik. Azonban megtámadta a száraz betegség, amely csodálatosképp mindig nedves helyeken keletkezik s nagyhamar a fia után küldte. Ilyképp Lajos kikövetkezett az élők sorából, magára hagyva az asszonyt, azaz hogy nem egészen magára. Ébredés meg elalvás az élet s a halál után következik újra,az elevenség. Azon állapot elé nézett az asszony, ami után néha sóhajtoztak ők, de most már