Hód-Mező-Vásárhely, 1900. július-december (30. évfolyam, 52-103. szám)

1900-08-09 / 63. szám

ban ez nem közös, mivel (szó szerint idézzük :) »a tudósítás tendencziája a főispán ellen irá­nyul, és megc­áfolni igyekszik a Búd. Tud.­­nak ez ügyről hozott tudósításait. Minthogy pedig a dolog úgy áll,­hogy a szabadelvűpárti dolgok megítélésében a Búd. Tud. föltétlenül autentikus, azonfelül pedig nekünk magunknak czélunk csak az lehet, hogy az ilyen esetekben a felmerült differencziákat lehetőleg békés úton egyenlítsük ki, elítélünk minden olyan mozgalmat, mely a helyzet kiélesítését czé­­lozza.« Hogy mit tartalmaz a beküldött tudósí­tás, milyen annak a hangja, nem tudjuk. De tudjuk azt, hogy a »Szegedi Híradó« említett vezérczikkének tendencziája határozottan oda látszik v­eagálni, hogy a párt elnökét provo­kálja a helyzetet megmagyarázó kijelentésekre. És azért hiszszük, hogy a »Sz. H.« ily czél­­zatú tárgyilagos közleménynek még helyet fog adni. Az említett vezérczikket a »Vásárhely és Vidéke« jónak látja egész terjedelmében leközleni s olvasóit annak belátására kiok­tatni: »mire vezetnek az alattomos intrigyák, melyeknek több mint két évtized óta oly nagy szerepe van a mi közigazgatásunkban s álta­lában egész közéletünkben.« Ez odavetett megjegyzés nyilvánvalóan erőltetett. Ugyan hol vannak azok az intri­gyák, mi módon találhatnak formát épen az említett téren, hacsak az maga nem intrigya, hogy a szabadelvű párt élni és lélekzeni akar. Majd a »Sz. H.« szombati száma hír­rovatában »Készülő vihar« czímmel jelent meg egy újabb közlemény. E szerint az augusztus hó 17-iki közgyűlésen »a szabadelvű pártnak az a része, mely vakon követi Fári Antalt,« újból kirohanást akar intézni a város főispánja ellen, miután ennek egyik tárgya lesz a főispáni lakás átalakítási kiadásainak téte­lenként való elszámolása. »Pedig — mondja a közlemény — a kiadásokat a tanács esetről­esetre utalványozta és pedig a közgyűlés fel­hatalmazása alapján.« Ezzel szemben az a meg­jegyzésünk, hogy itt nincs szó kirohanásról, hanem igenis egy közgyűlési határozat tör­vényszerű végrehajtásáról. Mert a közgyűlés rendelte el júliusban, hogy a kérdéses kiadá­sok tételenként való elszámolásáról a tanács intézkedjék s jelentést terjeszszen a következő közgyűlés elé. A határozat foganatosítás alatt is áll s a számvevőség a napokban a tételen­kénti elszámolás adatait elkészítette és beter­jesztette. S ebben elkülönítvék a kiadások, melyeknek alapja a közgyűlési felhatalmazás, azoktól a kiadásoktól, melyekre a közgyűlés felhatalmazást nem adott. Az azonban kétségtelen, hogy a dolgok ily bonyolítása, s a valóságnak épen a leg­lényegesebb pontokon való eltakarása egyál­talán nem alkalmas az áldatlan helyzetből való kibontakozást elősegíteni. Annyival inkább, mert az megmásíthatatlan tény, hogy a szabad­­elvű párt nagy választmányának kompakt több­sége állást foglalt a pártelnök mellett, s annak ügyét magáévá tévén, a pártelnök elleni sze­mélyi élű támadásokkal szemben is állást fog foglalni. S ilyen jellegű a »Készülő vihar« czim­ü közlemény.______ A „Hód-Mető-Vásárhely“ tárnája. Vásárhely múltjából. VII. Nádkorszak. Nincs a meséknek olyan falánk sárkány­szörnyetege, mint a milyen falánk a czivilizá­­czió. Régi világnéz­eteket, szokásokat, divatot elnyel, nem egyszerre, hanem lassan-lassan, mint a­hogyan a boa-kígyó izenként nyeli le és emészti meg zsákmányát. így tünedeznek el az alföldi régi tipikus lakóházak. A jövevény új építészet kikergeti őket a városszélekre. Itt nem szúr annyira szemet a legjellemzőbb sajátságuk, hogy reg­gel »néznek« az utczára, hogy az utczai ré­szen minél kisebb egyetlen ablakocska eset­­lenkedik, s ez sem az épület középvonalában, hanem félszegen közelebb húzódva a kiskapu­hoz, úgy hogy félszemű emberre emlékeztet. A kiskaputól befelé csupán a »pitarajtó« iránt, s a módosabbaknál még a kamara felett ugrik ki az ereszet. S az egészet szinte agyonnyo­­mással fenyegeti a hatalmas nádtető, vagy kö­zönség­es néven : gaztető, télen meleg, nyáron hűvös , de mindenkor hálás szállás a veres­ ka­kas számára. Ha ez megcsattogtatja szárnyait, s ha a szél vagy épen orkán szédítő magas­ságra felkergeti az izzó üszkök és sziporkák milliárdjait, melyek másutt mint tűzeső hull­­­dogálnak alá , pusztulás és siralom közt áldoz le a nap ezrek felett. A XVIII-ik század végén a szentesi tisz­­teletes, Istenben boldogult Kiss Bálint fel­jegyzései szerint az egész Csongrád megye te­rületén csupán a nagyobb városokban emel­kedtek föld felett (!) épített csinosabb házak, ezek is reggel az utczára, az utczafélen két araszt széles, két araszt magas ablakkal, min­denesetre azonban nád- vagy gyékény­tetővel. Ellenben a szegény zsellérek földbevájt putrik­ban húzódtak meg ! Abban aztán megint helyre zökkent az egyenlőség, hogy e putrikról is nád-­­ vagy szalmafedél bámult az égre. Egyszóval , ha volt az építészetben czölöp-korszak, a­mi­korról az emberi lakók alakja emlékeztet egy sok-sok lábú gólyamadárhoz, ez idő viszont rászolgál a nádkorszak nevére. Nád, sárral be­tapasztva, a melléképületek fala, nádcsömpö­­lyegből készült kémény okádja a szabad­ tűz­hely füstjét a szabadba. Mintha az emberek azt akarnák minden módon kieszelni, hogy a város minél kevésbé különbözzék egy puska­poros toronytól. Ez a puskapor felrobbant többször is. Egy ízben a XIX-ik század első tizedében 1808-ban. Mely szomorú történetet a tanácsi jegyzőköny­vek a következőkben örökítették meg: 1808. die 30-a July. .(Julius 30). Ezen Vásárhely Várossá a Felséges Ur Istennek csapásától illettettvén, délutáni 3 órakor Ta­­bányi Tizedben Molnár Péter és Czakó János udvarai között fenn álló Nád Fal kerülés véletlenül tüzet kapott, s a rettenetes szél ál­­­tal Nap keletre, az Ujj Templom felé egész a Nagy Töltésig előbb segittetvén, minden em­beri segittség mellett is, a Tabányi, Belső Kis Uttzai, Ujj Utczai és ódai Kosári Tizedekben öszveséggel 236. gazdáknak külömbféle Épü­­lettyei, és 21 zselléreknek vagyonnyai lettek ezen szerencsétlen Tűznek áldozattyaivá. Ne­­vezettesen pedig azon Tizedekben Hamuvá let­tek 12 száraz Malmok, 231 Házak (ezek kö­zött lévén a Rno Catholikusok Parochiája és normális Oskolája, úgy szintén az Evangéliku­soknak Oratóriuma és Parochiális Háza), 209 Kamarák, 176 Istállók, 171 Színek, 317 Ser­tés és Tyúk alak, 16 Életes Hombárok, és külömbféle Mester embereknek 18 műhellyel, öszveséggel pedig 1150 épületek. A mellyek között 152 Gazdák, élelmek­nek és ruházattyúki­ak nagyobb részét, sőtt sokan minden vagyonnyokat. Papirosból álló folyó kész­pénzeikkel együtt az épületek pad­­lássának szinte a Földig lett be égése miatt elvesztvén, utolsó szükségre s ínségre jutottak. Mely elő számlált Kár-Vallás, önmagoknak a Kárt vallottaknak egyenes feladása szerént öszveséggel 652,101 irtokat tészen. Ezen szerentsétlen Égéshez hasonló Csa­pás a mostan élőknek emlékezete szerént Vá­sárhely Városát még ez ideig nem érdekelvén, ezen szomorú Történetnek rövid előadása a következő Maradékra nézve itten emlékeze­tül fel­jegyeztetett.« Rendesen, mint a­hogyan az arany a tűz­ben megtisztul, leégett városok és városrészek újra épülvén, régi külsejükhöz képest meg­szoktak ifjedni. Nincsenek azonban arra ad a­­dataink, hogy ez a nagy tűzvész után nálunk is így történt volna. A később ismétlődő nagy tüzek viszont bizonyítják, hogy a nád­korszak továbbra is veszedelmeskedett. Nem is lehetett máskép, míg a Hódtó, Tisza és Maros által közreölelt óriási háromszögben ál­lott a régi réti világ, nád-, gyékény- és sás­rengetegeivel. Addig olcsó és könnyen kéznél eső alkalmatosság volt a réti gaz. Csak úgy általában olcsó, mert ime az Urnák 1808-ik esztendejében a Molnár és Czakó uraimék ő kegyelmeik nehány ölnyi rongyos nádkeritésök 650,000 írtjába került a lakosságnak. A nád­korszakkal akkor kezdett igazán megbirkózni a cserépkorszak, mikor a kultúra ekevassal indította meg a rétségek ellen az irtó­háborut. A régi ősnövények még mindig lappanganak, s kedvező időjáráskor itt-ott meg-megkisérlik erőszakoskodni és visszaszerezni a több évez­redes lét jogát. Hanem hát az embereknek ma már mind kevésbé van rá szükségük s az em­ber irgalmatlanabbal tud pusztítani és átfor­málni, mint maga az anyatermészet. (sz. gy.) h­írek. — Szeptember havi esküdtek. A szegedi esküdtbiróság harmadik ülésszaka szeptember elején kezdődik meg, melyre az esküdtek ki­sorsolása már megtörtént. Vásárhelyi esküdt kettő sorsoltatott ki : Szűcs Mózes és Megyelka József. — A Sas pályázata. Ebben az ügyben legújabban Komor Marczell építész küldött be a város polgármesteréhez két levelet, Fischer Ferencz és Hitter műépítészek leveleit. Mind a­­ketten tudatják Komor Marczell építészszel, hogy Reich József hozzájuk levelet in­tézett, mely szerint ő tévedés folytán tévesen informálta Fischer és Ritter urakat úgy, mintha az általa és Reich Ede által készített tervek Grenál Gyula főmérnök részére készültek volna. S a tévedésre az adott okot, hogy Reich Ede maga is pályázni óhajtván, e szándékának el­titkolása végett mondotta Reich Józsefnek, hogy a tervek egy vásárhelyi mérnök számára készülnek.­­ Ezektől kifolyólag először is Fischer Ferencz műépítész kijelenti, hogy mi­után most Reich József máskép vélekszik az ügyről, Komor Marczell és társaihoz intézett levelének értékét ily értelemben leszállítja. Ritter műépítész pedig a Reich József leg­utóbbi leveléből kifolyólag konstatálja, hogy Reich József a múltkori nyilatkozatáért felelős­séget nem vállalván, a Reich József utóbbi le­vele után önálló véleményt nem akar formálni ; ha Reich József visszavonta állításait, neki (Ritternek) csak registrálás szerepe marad fenn. E tárgyban mi is kaptunk egy levelet Ritter Ig­­nácz műépítésztől,melyben a leghatározottabban visszautasítja Reich Edének aug. 5-iki számunk­ban közölt levelének azon passzusát, hogy ő le­másolta a Fischer Ferencz építőmester levelét és azt küldte volna el Komor Marczell és társainak. Mert mindazon tényeket, melyeket Ritter a Komor Marczellhez és társaihoz in­tézett levelében állít, a Reich Józsefnek direkt hozzá intézett elbeszélése után írta, a nélkül, hogy ő Fischer Ferencz hasonló tartalmú le­velét látta volna. — Fegyvergyakorlaton. Lapunk szini re­ferense Auspitz Jenő vasárnap Szegedre be­vonult 5 hétig tartó fegyvergyakorlatra. A városi tisztikar tagjai közül ugyancsak bevo­nultak : Vörös István házipénztári könyvelő és Zombory­ Gyula ügyosztályi fogalmazó. — Esküvő: Klein Miksa, a Grossmann Benedek könyvkereskedő c­ég üzletvezetője ! hó 19-én d. u. 5 órakor az izraelita templom­ban tartja egybekelését Leiv Mariska kisasz­­szonynyal, Löw Dávid­ leányával. — A város aszfaltjárdái. A mérnöki hi­vatal az aszfaltozandó járdák lejtmérezését megkezdette s a Zrínyi-, Andrássy- és Kál­­lay-utczákban bevégezte. Kiszámította továbbá a mérnöki hivatal, hogy a város közönségé­nek az utcza-keresztezéseknél, középületek, templomok és iskolák előtt összesen 5800 ú­ méter területet kell aszfaltoztatnia. A kiépí­téshez szükséges összeg iránt a mérnöki hiva­tal csak a kitűzendő árlejtés után s ennek eredményéhez képest tud majd tájékoztatást nyújtani. — Eljegyzés: Friedmann József helybeli

Next