Hódmezővásárhely, 1903. január-június (33. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-01 / 1. szám
2. hitét elvesztve azon a ponton áll, hogy csak azokban bízik, akik a szája íze szerint, földosztást és egyébb efféle mesebeli gyönyörűséget hirdetnek. Politikai életünket hazugságok silányítják , zavarosban halászó kalandorok piszkítják. Társadalmunkat középkori előítéletek tartják lenyűgözve; czimbórság, felekezetek szerint való osztályozás gyöngíti az összetartásban rejlő erőt. Művészeti, irodalmi életünknél ugyanilyen szomorú a kép Limonádés álerkölcsök győzedelmét látjuk ott, ahol a szabad gondolkodó leplezetlen igazainak kellene diadalmaskodni s ha észre merészeljük venni a kegyes csalást, magunkra zúdítjuk a sötétségbe szerelmes bagolyhadak engesztelhetetlen haragját. Rajta csak! Állunk elébe. Ez az újság magyarán, kurucz hangon fog beszélni és igazat mond akkor is, mikor a koponyánk épségét koczkáztatjuk az igazmondással. A szabadelvű eszmék szolgálatában, de függetlenül egyesek, vagy klikkek befolyásától, egyesegyedül a közérdekért állunk csatasorba és megvivjuk a harczot az igaz és becsületes irány minden ellenfelével. Csak nyíltan, sisak nélkül, legyen szerencsénk, íme a mi útjelzőnk! Egyenes beszéd, őszinte írás. Hódmezővásárhely polgárságát hívjuk tanúbizonyságul, hogy el nem térünk ezektől az elvektől soha. Dolgozni, harczolni akarunk fáradhatatlanul, szünet nélkül, pihenést nem ismerve. Küzdeni kívánunk Hódmezővásárhely jövendő felvirágzásáért. A legmagyarabb város predesztinálva van arra, hogy példaadója legyen a többi vidéki városoknak s a maga magyarságának őserejével útját állja a hazug erkölcsök terjedésének. Kezdjük meg a munkát ! Részt kérünk a küzdelemből, részt kérünk mindannyian, akik ennek az újságnak irányt és utat szabunk. Lelkesedéssel állunk dologba azzal a jóleső öntudattal, hogy e nemes város érdemes közönsége méltányolni fogja a »Hódmezővásárhely« műhelyében szorgoskodók törekvéseit, így hiszszük, így remélljük és polgári szavunkra mondjuk : ott leszünk a gáton mindig, ha emberre lesz szüksége a köznek. Szentmiklósi József: sonlit ez a csonkaorrú kolossus, amely megvető kicsinyléssel nézheti a tűnő emberöltőket. Sehol semmi hang. Mert e homokban oly nesztelenül jár az ember, mint az adeni keresztes templom szentélyének puha szőnyegén. A semmiségnek és nyugalomnak ittassága ömlött el a tájon, úgy, hogy szinte nyűgös volt a tompa egyhangúság. Ilyen nagy sivatagot ti még nem ismertek ! . . . Egy helyt azonban feketés foltot láttam a sárga homokon. Messziről olyan volt, mint egy rongydarab. Közelről — ember. Vörös hajú, kidülledt szemű, a fájdalomtól összeaszott váz. Hogy kerülhetett ez ide ? Mit akart itt ? Nem lehet tudni. Három teve lábnyom még látszott a homokban. Az emberroncs egyszerre megmozdult, beszélni akart talán de nem birt. Érzékei már egyenként eltompultak. Nyitott szeme nem érzi a perzselő napsugarakat s hiába szagoltattam vele a szeszszel s myrrhával összevegyített alvófolyadékot. Talán csak még hallása volt ép, mert Cannesnek, a tengeri szörnynek a bömbölésére meg-megrezzent. A ravasz tengeri lény pedig aki csak a haldokló embereket tanítja mindenféle tudományraés bölcsességre, mert azok úgy sem vehetik már hasznát a tanításnak, ilyen beszédet kezdett: — »Látod dolgoztál és kínlódtál egész életedben a mások javáért. Tönkre is tetted magad, de munkádból még annyi hasznot sem volt, hogy megélhettél volna belőle. Miért írtad éjen és napon át folytonosan a betűket egymás mellé? Volt czélja ? Tettél azzal magadért valamit ? Nem kellett volna dolgoznod ■embertársaid javáért, mert ezzel magadnak nem kerestél kenyeret ! Üzend meg rokonaidnak és barátaidnak, hogy ne irkáljanak a pergamentekre, hanem gyűjtsék a kávét, fügét és datolyát. Ne adjanak másnak belőle, legyenek önzők, amilyen te nem voltál !« A halpikkelyes szellem eltűnt. A porban fetrensző ember pedig meghalt . . . De mégsem. Egyszerre gúnyos mosoly rándítja meg arczvonásait. Zenét hall. Költeményeket énekelnek. Azokat, amelyeket ő irt, ő teremtett, amelyeknek minden hangja az ő lelkének gyümölcse. Sok elismerést, dicséretet kapott ő ezekért. De csak dicséretet ! Az édes, halk zene egyre zsongott. A szellemek búcsúztak mesterüktől. De hirtelen orkán támad, felkap egy csomó homokot s eltemeti a költőt, a hangot pedig elűzi. Négy-öt forgó portölcsér is keringett a zivatarban. Elnyelődtek és összeütköztek s mire a nyugalom beáll, semmi nyoma az elemek garázdálkodásának. Csak egy kis dombocskán van valami beleírva a homokba, talán a homoktölcsér hegye szántott bele. »Éhen halt!« mondták a betűk. Ezt álmodtam egyszer — végezé az öreg s Abulalára meg a mellette levő könyvre nézve, mely a Szamakhsari költeményes kötete volt, megfenyegette az ábrándos fiút. — Vigyázz Abulala ! ma egész nap figyeltelek s láttam, hogy többször olvastál e könyvből, mintsem kergetted volna tevéd hátáról a csípős legyeket s valami verseket is írtál üres lapjaira. Vigyázz Abulala! Inkább szedjél datolyát, kávét, fügét, tömjént és myrrhát. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A kiegyezés ügye. Válságos hírek. — Saját tudósítónktól — decz. 31. Új esztendő napjára váratlanul aggodalmassá vált a politikai helyzet. Pillanatról-pillanatra változhatik a kiegyezés ügye s minden jel arra vall, hogy az alkudozások végfázisába jutottunk s megtörténhetik, hogy mikorra e sorok megjelennek , már be is állott egyik vagy másik fordulat. A magyar kormány elment a legszélső határig, megfontolt mindent, mérlegbe vetette az ország nagy érdekeit, a vámközösség kétségtelen értékét és a különválás kétségtelen kockázatait. Mindezek számbavételével tette meg engedményeit, ügyet vetve az osztrák érdekekre is, amelyeket nem akart egyoldalúan megsérteni, hanem csak a magunk érdekeivel összeegyeztetni. Hiszen a czél nem az volt, hogy Ausztria megsarcoltassék, hanem az, hogy megtaláltassék a módja a sok ponton ellentétes érdekek méltányos kiegyenlítésének. Felelőssége komoly tudatában igy jutott el a magyar kormány ama határpontig, a melynél meg kell okvetlenül állnia, ha csak koczkára nem akarja tenni a gondjaira bizott nemzeti érdekeket. Ahol ma megállt, ott szilárdul veti meg a lábát s onnan akár hajszálnyira is tovább húzni kormányunkat többé nem lehet. Azt a kiegyezést, a melyet Magyarország elfogadhat Széll Kálmán odakinálta Körbernek, olyan kiegyezést pedig, a mely ránk nézve elfogadhatatlan, Széll Kálmánra ráerőszakolni nem lehet, sem arra, sem másra. Egyezkedni igenis akarunk Ausztriával, de arra, hogy Körberék rigolyái előtt Magyarország kapituláljon, Magyarországon sem kormányférfi, sem parlament nem kapható. Bécsi tudósító jelenti a következőket: (A királynál.) Tegnap délelőtt a felség dolgozószobájában fejtették ki álláspontjukat a két kormány tagjai, délután nyilván ebből a tanácskozásból kifolyóan a Sacher-szállóban tettek egy utolsó kísérletet az ellentétek kiegyenlítésére. A tanácskozást azonban eredmény ezúttal sem koronázta, úgy hogy a helyzet válságos jellegéből e pillanatig mit sem vesztett. Később Körber és Széll folytatták a tárgyalásokat, de eredménytelenül. A magyar kormány tagjainak nem volt mit felajánlani engedményül, az osztrák kormány pedig nyilván megmaradt álláspontja mellett és így a kormányférfiaknak nem maradt egyébb hátra, mint hogy egyelőre a további fáradozás eredménytelenségét konstatálják. Széll Kálmán miniszterelnök nem tehet egyebet, minthogy a sajnálatos tényekről a felséget is informálja. A magyar kormányelnök ismét a Burgba hajtatott, hol a király haladéktalanul magánkihallgatáson fogadta. E kihallgatás közel egy óráig tartott és annak során Széll Kálmán részletes jelentést tett a kiegyezési helyzetről. Miután a kihallgatás után elérkezett az az idő, mikor ő felsége rendesen ebédelni szokott, az osztrák kormányelnök kihallgatására sor nem kerülhetett. (Minisztertanács.) A kihallgatások után a Burgban ő felsége elnöklete alatt miniszteri tanácskozás volt, amelyben magyar részről Széll Kálmán miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter, osztrák részről Körber Ernő dr. miniszterelnök és Böhm-Bawerk pénzügyminiszter vettek részt. A tanácskozás másfél órát vett igénybe. A korona elnökeje alatt tartott tanácskozást megelőzőleg Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszterrel és Popovics Sándor miniszteri tanácsossal fél órányi konferenciát tartott. Délután 2 órakor Körber osztrák miniszterelnök és Böhm Bawerk pénzügyminiszter ismét megjelentek a Sacherszállóban és tanácskozásra ültek össze Széll Kálmán miniszterelnökkel és Lukács László pénzügyminiszterrel. A tanácskozás ezúttal sem vezetett eredményre. Lukács László pénzügyminiszter a délutáni vonattal vissza is utazott Budapestre, Széll Kálmánt az éjjel várják vissza. Január 1. Politikai hírek. — A szabadelvűpárt újéve. Az országgyűlési szabadelvűpárt tagjai ma délelőtt pontban 10 órakor gyűlnek egybe a szabadelvű pártkör helyiségében, ahol a párttagok nevében Piukovich József országgyűlési képviselő fogja Podmaniczky Frigyes báró pártelnököt üdvözölni. Féltizenegykor a párttagok a miniszterelnökség épületébe vonulnak, ahol Hódossy Imre országgyűlési képviselő üdvözli a párt nevében a miniszterelnököt, majd a képviselőházba mennek, ahol Apponyi Albert gróf képviselőházi elnökhöz a párt nevében Rohonyi Gyula országgyűlési képviselő intéz üdvözlő beszédet. — Az olasz kereskedelmi szerződés felmondása. Az osztrák-magyar nagykövet, a közös külügyminiszter megbízásából hivatalosan felmondta az Ausztria-Magyarország és Olaszország között fennálló kereskedelmi és hajózási szerződést, mely így az 1903. évi de-