Hódmezővásárhely, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-77. szám)
1904-01-03 / 1. szám
2. részt. De amit engedett a vasmarok nyomása, újult erővel feltámadt az ősi átok és pártos nemzetségeik a szabadság harczi riadójával egymásnak estek, ellenség prédájára hagyva az országot. Hová lettek az egykor oly hatalmas hunok ? Az avarok ? A kunok, besenyők ? Mivé lett a mongol, a török ? A szívós ■és fegyelmezett germán és szláv népek, valaha a turániak lenézett szolga népei, ma a világ urai. Pedig mindenben külömb volt náluk a keleti hódító, csak egyben nem: a békés összetartásban. A turáni nomád nemzetek közül a magyarnak volt még legtöbb államalkotó és államfentartó képessége. A hazát, melyet elfoglalt magának, megtudta tartani. Jól-rosszul, mégis megtartotta mind a mai napig. De őt is, valahányszor a Gondviselés valamely nagy kiválasztottja fölvezette a nemzeti nagyság verőfényes hegycsúcsára, hogy megmutassa neki az ígéret földjét: a régi átok saskarma mindig lerántotta megint a sötét mélységbe. Mikor volt erősebb és tiszteltebb a nemzet, mint Szent István, Nagy Lajos és HONO3 Mátyás korában ? És volt-e valaha nyomorultabb és megvetettebb, mint éppen e nagy királyok halála után, mikor a vasmarok nyomása engedett és a pártos önzés bábkirály után üvöltött, ki tiszteli a szabadságot és kinek üstökét kezében tarthatja ? Egy uj és nagy eseményekkel terhes esztendő küszöbén állva és jövődet mérlegelve, tekints vissza múltadba, magyarom ! Az átkot nem az ur haragja küldte rád, hanem a magad szive. Ne vádold az eget, hanem kérj irgalmat önmagadtól. Mert ember sorsát Isten intézi, de ország sorsát a nemzet kezébe adta a legfőbb bölcseség. Az átok csak addig fog sújtani, édes magyarom, míg a féktelenséget szabadságnak nevezed, a fegyelmezettséget pedig szolgaságnak. Mig jogokat követelsz, ahelyett, hogy igazságot gyakorolnál. Mig mérlegeden többet nyom a hangos szó a néma tettnél. Mig kedves neked az asszonyos hízelgés és gyűlöletes a férfias igazmondás. Mig el nem hiszed, hogy a nemzeti nagyság várát nem hebegyurgya vakmerőséggel, hanem szívós munkássággal lehet csak felépíteni. Meg vagyon írva, hogy az Ígéret földjére csak akkor léphet be a vándornép, ha sátrai megtisztultak a hamis prófétáktól, szíve pedig a visszavonástól. Ha ez bekövetkezik, akkor megéred azt a boldog újesztendőt, melyet minden hit fiad kíván neked ! A politikai helyzet. Polónyi egy nyilatkozata révén az a hír került forgalomba, hogy a Szederkényi-csoport abbahagyja az obstrukciót, minthogy ereje már úgy is elfogy. Az obstrukciós csoport lapja tegnap esti számában burkoltan elismeri azt, hogy a tegnapi nap folyamán tényleg tanácskoztak , azt határozatot hozták, hogy a záróbeszédek elhangzása után az »objektív és komoly« vita terére lépnek. Polónyi Géza e fordulatról a következőképen nyilatkozott : A pénteki ülés folyamán Ugron Gábor fölkeresett egy oly csoport képviselőt, kik az utóbbi időkig jóindulattal nézték az obstrukciót s megkérdezte tőlük, hogy mi a véleményük a most folyó parlamenti harcról. Ezek mindannyian kijelentették, hogy tekintve az óriási károkat, melyeket a teljesen meddő harcs okoz, helytelenítik az obstrukcziót. Ugrón erre megjegyezte, hogy maga is belátja ezt s barátait tanácskozásra fogja összehívni, amelyen megbeszélik a harcz beszüntetésének módozatait. Ezen képviselők egyike rögtön hozzám jött s örömmel újságolta Ugrón kijelentését. Magam még megjegyeztem, hogy helyesen teszik, ha leszerelnek, így jutottam a leghitele Bécs vagy Wien? — jan. 3. Meglepetve olvasom a legújabb magyar hivatalos iratokban, a delegáczió jegyzőkönyveiben és leiratokban ezt a helynevet: Wien. Hogyan ? Wien ? Hisz ennek a városnak egy évezred óta jó magyar neve is van : Bécs. Ez a Bécs név valódi magyar szó : az a város, melyet a németek Wien-nek neveznek, magyar beszédben Bécs, ép úgy, mint ez a német szó: die Stadt, magyar elnevezéssel így hangzik : a város. Mért változtassunk egyszerre ezen? Miért töröljünk egy jó magyar szót örökre a műnyelvünkből és miért tegyünk egyszerre egy német szót helyébe ? Sajnos volna, ha ez a dalszokás elterjedne és a Bécs név kiirtására vezetne. Úgy látszik, hogy akkor majd meg kell változtatni, illetőleg kijavítani Kölcsey Himnuszát is. Ezentúl majd így fogjuk énekelni : „Nyögte Mátyás bus hadát Wiennek büszke vára.“ Arany János Rákóczinéja pedig a korrigált ballada-szöveg szerint igy fog szólani : „Jobban ismered te Wient nálamnál Hitszegővel alkuba mért állanál ?“ A közmondásokat is ki kell tán javítani? Ezentúl igy kell mondani : »Magyarnak Pécs, németnek Wien* ? Vagy : »kinek lova nincsen, Wienben is gyalog jár* ? Kérdezem : miért ítélték halálra ezt az ősrégi nevet ? Azt felelik nekem: a következetesség miatt. Erre azt válaszolom : E részben lehetetlen következetesnek lennünk. Mi nem fogjuk mind az idegen helyneveket úgy kiejteni, mint az illető város lakói. A franczia büszke fővárosát igy nevezi: Paris (az utolsó betűt, a mint tudjuk, nem ejti ki). Ki fogja közülünk az aranykalászszal duzzadt kereszteket, csak úgy a tagból hordták a gépbe a négyökrös szekerek s úgy adogatták fel villán a kévéket a dobba. Jéjárt Balázs az etető. Füstös üvegű porvédő pápaszemmel állott a cséplőszekrényben egy értelmes gép pontosságával el vette át az adogató leánytól a kévét s megoldván szalmakötelét, mint valamely lelkes állatot, szinte gyöngéd gonddal etette az alatta remegő, doromboló masinát. Akkurátosan ment minden, szőke zuhatagban omlott a tiszta szem a gyorsan kifeszülő zsákokba. Szalmavontató leányok, ponyvakaparó suhanczok közt esett egy kis játékos kacsalódás, míg rájuk nem riasztott a tanyásgazda, hogy ne lopják az Isten drága szép idejét. Jójárt Balázs ott fent az etetőben minderre ügyet sem vetett. Az ő munkája osztatlan figyelmet, aggodalmas gondot, gyakorlott ügyességet követelt, azért is bízták éppen ő rá, aki mint afféle káplári sorsban kiszolgált rezervista, jóformán tanult emberszámba ment a többi cseléd, munkás között. Nem is esett az ő izmos, ügyes keze alatt semmi hibája, fennakadás a dolognak, ment az simán, mint a patyolat. Gazda, munkás örömére garmadára gyűltek a teli zsákok s a jó aratás nemcsak a búza tömegében, hanem a piros, aczélos, súlyos szemével is minden kívánságot kielégített. Már-már a levegőég legtetejére hágott a fehéren szikrázó nap, mikor a Jójárt Balázs szeme egy pillantásra félrevillant. Hát látja, hogy a távolabb eső kis tanya felől jön az asszony. Egyik kezében hozza a vászonkantárban a mázos cserépbögrében a délebédet, a másik kezén meg vezeti a három esztendős Pista gyereket, apja-anyja legédesebb örömét. Abban a tulipiros kartonkantásban döczög a kis buczkó, amit a keresztanyja, a tekintetes asszony vett neki a nyárra. Olyan mint egy guruló piros gombolyag, már messziről ide virít. Nagyobb baj az, hogy valamelyik haszontalan gulyásbojtár nyitva felejtette a karám kapuját s a kánikulai hőségtől bogárzó jószág kényére kiszabadult. Ott van a Kormos, az a butafejü fiatal bika, melynek mindkét szarvára fényes rézgomb van erősítve, hogy ne öklelhessen: mérges, rekedt bőgéssel épp arrafelé tart. Most meglátja az eleven vörös gombolyagot. No most . . . A cséplő dobja nagyot nyekkent, mintha valami tömör, súlyos falat esett volna a torkába s a zsákba véres buzaszemek hullongáltak. Hirtelen lecsapódott a szil. A masina megállt. Az emberek rémülten összeszaladtak. Szegény Jójárt Balázst eszméletlenül kapták le a cséplőről. Jobb karjának helyét csak véres húszafatok, szétroncsolt csonttörmelék mutatta. Az aggódó apai érzés vitte veszedelembe, hogy ne sajnálta volna minden jó lélek. Szomorú volt a feleség, gyerek megérkezése, akik a saját ijedtségüktől pihegtek, ámbár nem tett bennük semmi kárt az a szörnyű, haragos állat. — Édes jó uram! Hogy eshetett ez? Hát kinek hoztam én a jó tepertős lebbencslevest? Sírva borult van az ura mozdulatlan véres tetemére szegény fiatal menyecske, ha jó emberek el nem vonszolják tőle. — Jaj mi lesz velünk, szegény kis árváiddal ? Végre a kisgyerek is nagy hangos sírásra fakadt. Bizony még a szurtos sütő fekete pofáján is végigperdült egy kormos könycsepp. Ami azért, mert igaz szívből eredt, kedvesebb a jó Isten előtt, mint a legtisztább csillogásu gyémánt. A lármára előjött a tanyaházból a földesuris. Ő aztán sebtibe intézkedett, hogy be kell kötni a szegény Balázs irtózatos sebét, el ne vérezzék az istenadta. Szépen puhán aláágyaztak s a tekintetes ur maga ült a kocsi bakjára, hogy ha cselédjét bevigye a faluba a doktorhoz, mert a Balázs feleségének ott bent volt a szülei háza. Az asszony gyerekestül velük ment. A doktort útban lelték, az mindjárt megvigasztalta őket, hogy kibírja azt Balázs, szó sincs róla, hogy belehaljon. Csak úgy a bajusza alól dönögte, hogy bár inkább belehalna a szegény, minthogy nyomorék, földterhe, munkaképtelen koldus legyen élte fogytáig. De már erre megint megeredt az asszony könnyeinek buzogó forrása. A tekintetes úr egy kicsit meg is haragudott az öreg doktor kegyetlen nyiltságáárt, oszt ráförmedt: — Nem is úgy lesz az, doktor, szegény Balázs rendes, pontos tagja ám munkássegítőpénztárnak. Ha cselédem volt, én se hagynám el, a pénztártól pedig élete végéig kijár neki a rendes segítsége, hogy se maga, se családja nem juthat koldusbotra, nem szorulhat kegyelem kenyérre. ____ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Január 3. jobb helyről informácziómhoz, melyet tegnap este a Kereskedelmi Csarnokban előadtam. Polónyi értesülései, mint a következmények mutatják, a héten valónak fognak bizonyulni.