Hódmezővásárhely, 1904. július-december (34. évfolyam, 78-156. szám)

1904-07-01 / 78. szám

Péntek 1904. julius hó 1.­78. szám. Harmincznegyedik évfolyam. POLITIKAI LAP. A Hunvésárhelyi Vajdasági Egylet közlönye. Szerkesztőség- és fdsoldhivatal : IV. Kossuth-tér te­­plon-bazár. főszerkesztő. Felelős szerkesztő: Dr. Ernyei István. Kun Béla. Megjelenik : minden vasárnap szerdán és pénteken. 1­3 fi­z­e t­é s­i díj. • 1­5ES évre 8 kor. 1-­él a­ro­m kor. Negyed évre 2 kor. Egyes szám 10 fi­t Földbirtok politika. Hun­vásárhely, 1904. jul. 1. Rövid időn belül két nagyszabású terv foglalta le az ország közvéleményét. Az első a földbirtok politikánk (a mi nincs) helyes megoldását, a második­­, kisbirtokosok megmentését czélozza. De ha egymagában is megvolna valamelyik, eredményt mutatna föl mindkét részen. Az elsőnek a tervét Magyarország egyik nagy közjogi írója, Beksike Gusztáv eresz­tette útnak. Nem éppen most hangoztatta először, tanította, magyarázta már évek óta. Mint public­ista is, számtalanszor rámutatott arra a veszedelemre, mely erő­sen fenyegeti a magyarságot a kisbirtokok­ pusztulásával. A közép- és kisbirtokok törpe birtokokra hullanak szét, részben örökösödés, részben eladósodás miatt. Aztán jön a feneketlen gyomra nagybir­tok, mely az elzüllött birtoktesteket mind felfalja. Ennek a veszedelemnek elejét veendő, Beksics ismét előrukkolt csodálatosan egyszerű és mindamellett nagyszerű ter­vével. Csak végre kellene hajtani és meg van mentve a magyarság a nemzetiségi támadásoktól ; meg van mentve a közep­es a kisbirtokosság ; minden felsőbb hely­ről eredő presszió nélkül eleje van véve a nagyszámú kivándorlásoknak és sok­sok szocziális bajoknak. Az egyik terv, a Beksicsé, ez: Az Alföld latifundiumait, amelyek közül leg­erősebb a hozzáférhetetlenség, parczellázni kell és parasztkézre kell adni. A fölszaba­dult nagy tőkéből pedig nagybirtokot kell szerezni az ország nemzetiséglakta határ­szélein. Ott aztán legföljebb a szláv meg a román vándorolna ki a nagybirtok szomszédságából, de az Alföldön, a ma­gyarság főfészkében, volna mit a tejbe aprítani a magyarnak. Ennél demokrati­kusabb és­ nemzetibb megoldás el sem képzelhető. A másik munkaterv Horánszky Lajos szájából hangzott el a múlt héten a tör­vényhozás házában. Ez a terv sem mos­tani keletű. Néhai Horánszky Nándornak volt az az ideája, hogy a válságos időket élő magyar kisbirtokos osztály csak úgy menthető meg az elzülléstől és adható neki vissza államtámogató cseréje, hatalma és tekintélye, ha az állam konvertálja adóssá­gait. Horánszky Lajosnak az az érdeme, hogy apja örökét nem engedte elkallódni és elismerést érdemel az a fáradozás, melylyel fölnevelni, terebélyes fává igyek­szik növeszteni azt a még csirájában alig megfogamzott magot, melyet apja elve­tett és gondosan öntözgetett. És végül elismerést érdemel Horánszky Lajos azért is, hogy egy könnyelmű és súlyos ter­mészetű vádtól mosta tisztára a magyar közép- és kisbirtokosságot, attól a vád­tól, melyet nagyon sokan hangoztattak és hangoztatnak most is, t. i. hogy a ma­gyar közép- és kisbirtokosság tisztán a maga könnyelműségének, életrevalótlan­­ságának köszönheti szomorú helyzetét. Ezzel az alaptalan váddal szemben bebi­zonyítja, hogy a közép- és kisbirtokoso­kat az önvédelmi harczok és az egymás után következő áldatlan esztendők béní­tották meg. De mennyiben is áll ez a szomorú helyzet? Ezt már szinte fölösleges volt Horánszky Lajosnak bizonyítani. Csak nagyon kevés azon boldog tudatlanok száma, akik nem tudják, hogy a közepes becslés szerint tizenkét milliárdot érő közép- és kisbirtokot körülbelül értéké­nek egyharmadáig terhelik adósságok. Hanem itt mindjárt azt mutatja ki Ho­ránszky Lajos, hogy a tehermentesítés nem volna koc­kázatos dolog, mert a biztosíték már benne van a kisbirtok háromszoros értékében. Már most csak az a kérdés, indo­kolt-e az állam támogatása a tönk szélén álló kisbirtokosoknak? Erre is megfelel Horánszky Lajos. Igenis, az állam érdeke éppen az, hogy segítsen a kisbirtoko­sokon. És első­sorban is rajtuk, mivel ma még Magyarország gazdasági élete túlnyomólag a földmivelő osztályon nyug­szik. És elvégre is valahol csak el kell kezdenünk a segélyakciót és szakítani kell azzal a gondolattal, ha valamennyi bajon nem segíthetünk, ne segítsünk egyen se. És miért ne kezdenénk meg a föld tehermentesítésén, mikor az nagy lökést adna az ipar fejlesztésének is. A földhitel olcsóbbodásának természetes következmé­nyeként jelentkeznék az ipari hitel ol­csóbbodása, a földmivelő osztály fogyasztó képességének emelkedése és ezzel egyide­jűleg az ipari kereset szaporodása. Terve kivitelének megoldását is he­lyesen gondolja át Horánszky Lajos. Egy olyan dec­entralizált hitelintézet adná meg a kisbirtokosoknak a segítséget, a­mely intézetnek az állam nyújtana garan-­ átkaparó. Régóta látom már itt az út mentében, Rozsdás csákányával itt a falu mellett, Gondolom, lehet már tiz-tizenöt éve, Mióta tudtommal göröngyöt egyenget. Mikor megösmertem, öreg volt már akkor, Mily régi lehet hát foglalatossága ! . . . Itt érte bizonynyal ifjúság és aggkor, Itt a hol az utat ló, kocsi felvágja. A felvágott földet visszakapargatja, Mit eső, sár elront, kijavítja egyre, A göröngyhöz forrad minden gondolatja, Nem vágyik nagyobbra, nem juthat kisebbre. Búzával telt kocsik mennek el körülte, Köszön mindegyiknek, értük nem sóvárog, Érzéketlen hagyják, épp­úgy mint a büszke Czímeres, nagyúri robogó határok. A bennök ülőkkel perczig sem törődik, Azok is hogy épen véletlen ránéznek, Tova mennek sok-sok idegen mértföldig, Várja őket hir, fény, pompa, puha fészek. Neki más sorsa van, kemény feje-alja, Fekete kenyere, foldozott ruhája, Ám a nagy különbség sohasem zavarja, S nem hat a csákányra, míg a földet hányja. Szegény öreg ember ! lám, észre sem vetted, Hogy a te munkádnak nincs jutalmazása, S a sok büszke utas, ki elmegy melletted Annyira sem ér rá, hogy munkád meglássa. Az sem volt sohasem — jól tudom — eszedbe, Mennyi társad van, ki másnak készit utat, Ki mégis arra van teremtve, születve, Hogy egy helyben marad, előre nem juthat. Az a sok társad is göröngyöt egyenget, Kiálló rögöket helyére kapargat, így szerzi meg másnak a módot, kényelmet­­ szolgálja a földi, intéző hatalmat. Az a sok társad is, töméntelen ember’, Ki egykedvün végzi, mit a sors rája ró, Ki feljebb törtetni nem akar és nem mer, Az is olyan, mint te : mind-mind útkaparó ! Milliókat példáz a te szürke sorsod, Napszámosait az élet robotjának, Földet hánynak, hordnak, mint te hány­od,hordod, A nélkül, hogy olykor álmaik volnának . . . Munkájukat soha, senki meg nem látja, Elvesznek az árban, a roppant átlagban, Legfölebb a kobzos, — koldusok barátja — Szólal meg érettek egyre hangosabban ! Ők nem tudnak erről, náluk még a lélek öntudatlan szunnyad, mint csecsemő gyermek, Eszmék, elvek nélkül, észrevétlen élnek, Mig sok mást kurjantva, zúgva ünnepelnek. Ködkép, csalfa álom : minden egyenlőség! Törvény megadhatja, soha a valóság ! Az egy szív, egy lélek mesebeli hősét Az élet vásárján nyomják, eltapossák ! Mennél jobban növünk, észben művelődünk, Annál több a gyönge, az elmaradt törpe, Annál többen csúsznak, sínylődnek mögöttünk, Mint egyenlőtlenek, itt a földi körbe ! És ha itt közelben, szomszéd birodalmak Mindenkinek közös sorsot adhatnának, Nem lennének, kiket üldöznek, megcsalnak, Hinnénk, áldoznánk a Szeretet Szavának, Senki nem dolgoznék árván, észrevétlen, Mint a más utjának az egyengetője, Azt vetnénk meg csupán, a ki henye, tétlen S nem tűrnénk, hogy álmát bíborok közt szőlje, Ha nem lenne oly sok, oly magaslat többé, Mit minden teremtmény, ha küzd, el nem érhet.

Next