Hódmezővásárhely, 1906. július-december (36. évfolyam, 78-156. szám)

1906-09-20 / 113. szám

­ Császtvay akar a kérdéshez szólani, azon­ban az elnöklő polgármester figyelmezteti, hogy interpellációknál csak az interpelláló szólalhat fel. Császtvay azonban minden áron beszélni kívánt, mire a polgármester megvonta tőle a­ szót. A tanácsnok jelentését a közgyűlés tudo­másul veszi. Bodrogi Bálint villanylámpát kér a Szen­tesi- és Rákócy-utcát összekötő Kálmán-ut­­cába. A közgyűlés megszavazza. Mucsi Bálint a plakátragasztás ügyében indítványt nyújt be. A közgyűlés elrendeli, hogy a tanács készítsen szabályrendeletet e dologról s azt terjessze be a közgyűléshez. A temető­ utak kikövezése ügyében be­adott kérelemre a tanács jelenti, hogy nincs pénz. Lencse Ernő és társai Újvárosra patikát kérnek. MirCSi Bálint, ki szintén újvároson lakó polgár, nem látja szükségét a patika felállítá­sának. Inkább orvos kellene újvárosnak. Kovács József ellenzi a patika felállítását. Dr. Imre József, a közegészségügyi bizott­ság üléséből tudja, hogy két patikaügyről is van szó, ezért azt javasolná, hogy a két ügyet egyszerre tárgyalják, mert egyugyanazon érvek szólanak mellette és ellene. Dr. Endrey Gyula dr. Imre József indít­ványát pártolja. A polgármester kijelenti, hogy a törvények értelmében a vita mehet egyszerre, de sza­vazni külön-külön kell. Endrey Gyula és társai kérelmét olvassa fel ezután az előadó, amelyből kitűnik, hogy a vöröskereszt tájékára is kérnek egy patikát. Dr. Imre József: Minden érv, ami egy új patika felállítása ellen szól, helyes, mert ahol elegendő gyógyszertár van, újabb gyógyszer­­tárak felállítása a közegészségügy rovására­­ megy. Gyógyszertár alapítását indokolja az,­­ ha a felszaporodott forgalom kimutatható. A­­ patikát nem szabad olybá venni, mint a trafi­­­­kot. Az orvosok számához kell a patikát is arányítani; 18 orvos van, 16 orvos él meg; tehát az orvosok számához képest alig két orvosra esik egy patika; ez páratlan az egész országban. Egyetlen komoly érv az, hogy fiatal emberek akarnak jövőt alapítani, de a közérdek rovására nem lehet jótékonyságot gyakorolni. Mondja ki a közgyűlés, hogy gyógyszertár felállítását egészségügyi szem­pontokból nem adja meg. Bodrogi Bálint szerint amihez nem kell pénz, meg kell szavazni. Endrey Gyula nem ért egyet Imre József orvossal, mert szerinte a közönség érdeke kívánja a gyógyszertárak felállítását. Nem félti a konkurrenciától, mert ellenőrzéssel lehet gátat vetni a visszaéléseknek. A megélhetés pedig nincs veszélyeztetve. Hosszabb vita után a közgyűlés meg­szavazta úgy újvárosra, mint az V-ik kerületbe ,a patika felállítását s ily értelmű kérelmet rendel el intézni a belügyminiszterhez. A patikajogot azonban nem egyes személyekhez kell kötni, hanem pályázat útján töltsék be. A megüresedett házipénztári ellenőri ál­lásra Bakacsi Ferenc számvevőségi könyv­vezetőt választották meg. A számvevőségi számtiszti állást egy­hangúlag Tóth Jánossal töltik be. A város tűzbiztosítását a tanács a Gaz­dák Biztosító­szövetkezetének kéri megsza­vazni, mivel az adta be a legelőnyösebb aján­latot. Fári Antal szerint nem szabad esélyeknek kitenni a város vagyonát, mert a Gazdák Biztosító­szövetkezete nem nyújt elég garan­ciát szerencsétlenség esetén, kevés lévén a tőkéje. Azonkívül fölmondási idő nincs, mert­­egyszerű ajánlott levélben fölmondhat a vá­rosnak, míg a többi biztosítosító társaságok 6 havi fölmondást ajánlnak fel. Akár elfo­gadják, akár nem az ő javaslatát, hogy ne acceptálják a Gazdák Biztosító­szövetkezetét, névszerinti szavazást kér elrendelni. Azonban a polgármester — hivatkozással a törvényre —­­csak nyílt szavazást rendel el. A közgyűlés HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 57 szavazattal 13 ellenében a Gazdák Bizto­sító­szövetkezetének ajánlatát fogadja el. A tűzifa szállításra nézve a Bihari erdői ipar rt. ajánlatát, mint legolcsóbbat, fogadja e a közgyűlés. A közgyűlés többi tárgyáról jövő szá­munkban számolunk be. TÁVIRATOK. Andrássy beszéde. (Kassa, szept. 19.) Andrássy Gyula gróf belügyminiszter mai beszámoló beszédében ismertette a mai politikai helyzetet; a kiegye­zés tárgyalását is ismertette. A teendők közül első sorba helyezi a belügyi reformok keresz­tül vitelét. Anyagi jólétét előmozdítani a nép­népnek, programaiba vette, valamint a bírói védelem kiterjesztését. Az önkormányzat meg­erősítése nemzeti alapon. Bérczy ártatlan. (Budapest, szept. 19.) Az öngyilkossá lett Bérczy rendőrtanácsos levelet hagyott hátra, hogy az öngyilkosságra a sok alaptalan vád vitte , de ő ártatlan. Néhány hét előtt vissza­tért a zsidó hitre, hogy lelkiismeretét meg­nyugtassa e tekintetben is.­­ Temetése felől még nem rendelkezett senki. A k­egyezés. (Budapest, szept. 19.) Bécsből jelentik, hogy a kiegyezés ügyében­ megindult a tár­gyalás. A magyar ügyeket képviselő kikül­dötteknek erősen kell küzdeniök a magyar érdekekért. Vasúti katasztrófa. (London, szept. 19.) Óriási vasúti szeren­csétlenség történt egy közeli állomáson. Egy személyvonat beleszaladt egy folyóba és sok utas belefulladt, sokan megsebesültek, a kár óriási. HÍREK. Lapunk vasárnapi számában Turingel és Bajmóci csőszök fognak a sztrájkról cse­vegni. Valamint a tabáni templom kakasát versben megénekelni. — Kinevezett tanítók. A vall. és közok­tatásügyi miniszter Csókán Pál és Bajkai La­jos okleveles tanítókat, a városunk területén most újonnan épített állami elemi iskolákhoz tanítóknak kinevezte. — Pályázat a színkörre. A szinügyi bi­zottság, legutóbbi üléséből kifolyólag, átírt a városi tanácshoz, hogy a jövő évi szini­ évadra a pályázat kiírása iránt intézkedjen, illetve a pályázatot írja ki. — Átirat. Győr m. kir. város törvény­­hatósága átirt városunk polgármesteréhez, hogy a rendőrlegénység és altisztek javadalmazására vonatkozó szabályrendeletünket tanulmányozás végett küldje meg. — Kinevezés. Juhász Mihály kir. tan. polgármester Cserepes Zsigmondot a katona­ügyosztályhoz napidijasnak nevezte ki. — Gyász. Szabó Sándorné szül. Szabó Judit f. hó 18-án élete 76-ik évében elhunyt. Hült tetemei ma d. e. 10 órakor fognak a gyászháztól IV. ker., Farkas-utcza 3. szám alól a Kincses-temetőben örök nyugalomra helyeztetni. — Kamarai ülés. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara f. hó 23-án délelőtt 11 órakor a kamarai székház termében ülést tart. — Kulinyi emlékezete. A szegedi keres­kedelmi és iparkamara elhunyt kiváló és nagyérdemű titkára Kulinyi Zsigmond sírem­lékének felavatása f. hó 23-án d.e. 9 órakor lesz a szegedi izr. temetőben, mely felavatási ünnepélyen a kamara testületileg vesz részt. Gyülekezés fél kilenc órakor a kereskedelmi és iparkamara helyiségében. A Dugonics Tár­saság ugyancsak szept. hó 23-án d. u. 4 órakor a szegedi városháza nagytermében ülést tart, melyen Kulinyi Zsigmond emléké­ről Gelléri Mór az Orsz. Iparegyesület igazga­tója tart emlékbeszédet. — A vasvilla. (Esküdtszéki tárgyalás.) A szegedi esküdtbiróság előtt halált okozó sú­lyos testi sértés bűntettével vádolva egy hód­mezővásárhelyi szolgalegény, Illés Imre állott. Az ügyészség vádirata szerint Illés a vele Gy. Molnár Imre tanyáján együtt szolgáló Szöllősy Istvánt 1906. június 9-én este vas­­Villával többször megütötte. Szöllősy oly, sú­lyos testi sérüléseket szenvedett, hogy be kellett szállítani a kórházba, ahol még ugyan­aznap meghalt. A tárgyaláson Hevesi Kálmán elnökölt. Szavazóbírák voltak: dr. Gerhauser József és dr. Magyar János törvényszéki bí­rók. Az ügyészség képviseletében dr. Kovács Rókus királyi alügyész jelent meg. Illés Imre védője dr. Nyikos Dezső hunvásárhelyi ügy­véd volt. A vizsgálati fogságban lévő vádlott elővezetése után az esküdtszéket alakították meg. Az esküdtek kisorsolása után dr. Ko­vács Rókus királyi alügyész azon az alapon, hogy a vizsgálat adatai szerint a tárgyalás folyamán a közerkölcsiségbe ütköző dolgok is fognak fölmerülni, kéri az esküdtbíróságot, hogy rendelje el a zárt tárgyalást. A bíróság a védő ellenzése­­dacára elrendelte a zárt tár­gyalást. A tárgyalás során kiderült, hogy Szöl­lősy fajtalansággal gyanúsította meg Illést és ez azért ütötte le a vasvillával. Az esküdtek verdiktje alapján a törvényszék a vádlottat halált okozó súlyos testi sértés miatt 2 évi börtönre ítélte. — Automobil - omnibusz városunkban. Fleischer Sámuel szegedi lakos hat darab automobil-omnibusz üzembe helyezését kéri megengedni. —­ Hát bizony ránk férne már egy kis civilizáció az utcán is . . . — Mén-beosztás. A földmivelésügyi mi­niszternek dr. Gonda József lótenyész-bizott­­sági elnökhöz intézett leirata szerint, városun­kat legközelebbről érdeklő már megvásárolt és megvásárolandó ménlovak beosztása, ahová a város részéről dr. Gonda József tanácsnok, Balla István állatorvos és egy törvényhatósági bizottsági tag fog kiküldetni, Bábolnán október 1- én, Kisbéren pedig október 16-án lesz.­­ A Kereskedő Ifjak Egyesületének zászlóavatása alkalmával zászlószögre adományoztak a következők: Auer Dávid fiai Bpest, dr. Endrey Gyula és neje, Hazai ált. bizt. társ., Vá­­zsonyi Vilmos 50—50 kor. Bauer Gyula és neje, Beregi Lajos és neje, Kokovay Mátyás és neje, Molnár István és neje 40—40 kor. Ariszf­éld Sándor és neje 30 kor. Gallay Mihály 22 kor. Copany Márton Brassó, Div. Cenardo V­ilete és­­fia, Frank H. és fia, Fővárosi Keresk. Egyesület, Graf és Bailos, Herczeg és Geiger, Keresk. ifj. Egylete Nyíregyháza, Kern Róbert Bpest, M. Francia Conyak gyár világos, Müner Lajos és neje, Zsolnai gyapjuáru rt., Posiak Sándor, Szedő Gáspár és Tsa, Scherg Vilmos, Weisz Ká­roly és fia 20—20 kor. Gyapjúszövet gyár Gács, Kereskedő Ifjak Egylete Kecskemét, Keresk. Ifj. Egylete Miskolc, Szendrey Mihály lo—1­ kor. Piukovics Ödön, Keresk. és Kér. Ifj. Egylete Kolozs­vár 12—12 kor. Antall Lajos és ha Selmecbánya, Államvasuttár­­saság Bp.... Bruschik és Miedler Bp., Berman, Ster és Haás, Brammer Ödön, dr. Balassa Ármin,­­Konrád és 'fiai, Eisinger M. J. és Kai, Édeskuty L., Első, Magy. Csavargyár, Első Magy. La­katos és Lemezárugyár, dr. Ernyei István és neje, Elkán Lajos, Fischer Gusztáv utóda, Frisch Zsigmond, Faik A. és Tsa Deb­recen, Fragel Hugó, Groszpitzer József, Gschwand R. T., Hód­mezővásárhely város, Hunvásárhelyi Takarék, Hartmann Mór, Izr. nőegylet, Keresk. és Kér. Ifj. Egylete N.Bánya, Keresk. Ifj. Egy­lete Orsova, Keresk. Társulata Veszprém, Keresk. Egyl. Szeged, Keresk. Egylete Baja, Orosházi Ker. Ifj. Egylete, Kereskedelmi Csarnok, Keresk. Ifj. Egylete B.Csaba, Keresk. Ifj. Egylete Besz­tercebánya, Kereskedő Ifj. Egylete Szentes, Kertész és Gorka, Krausz és Tsa, Könyves Kálmán, Kellner Albert Bpest, Kardos Ignátz, Kisbirtokosok orsz. földhitelintézet, Kiss Lajos, Keleti Adolf, dr. Kanitzer Sándor, Kovács József, Kühne gépgyár, Lőwy H. hai Bpest, Lackó és Popper Bpest, Magyar petroleumgyár, Moskovitz Adolf és fia, Mayer Herman, Magyar kender- és len­ipar, Müller Testvérek, Mayerfy József, Neff és Steinkopf,, Pesti magy. ker. bank gyufaosztály, Rigler József Ede, Rakotyai György és fia, Ringenzer Testvérek, Rákos Rezső, Róm. kath. nőegylet, Szabados Sándor, Singer Sándor ügyvéd, Szép Imre, Solti Vilmos, Szemler N. Bpest, Stiassny Testvérek, Weisz Mór és ha Arad, Winter M. és Tsa, Weisz Mór Gyula 10—10 kor. Központi taka­rék 8 kor. Lukács Soma 7 kor. Halász Istvánné (Sa), Keresk. Ifj. Önképző-egylete Zalaegerszeg, Müller Árminné, Latz M. és ha, Schwartz Ede Makó 6—6 kor. Ág. ev. nőegylet, Adler és Bauer, Bisám Zsigmond, Berger Dániel, Balassa József, Bauer Sándor, Bauer Imre, Biró Gábor, Bernauer Lajos, Bárány Béla, Budai Ist­ván, Balla gyógyszerész, Czukor Márton, Czukor László, Dobó István, Deutsch Zoltán, Draskóczy Lajos, Deák László lakatos, Eckmayer István, Engel Bernát és Tia, Engelthaller Kálmán, En­­gelthaller Ferenc, Friedmann L. és Testv., Ferenczi Alajos és Fábián Lajos, Flóra-gyár, Freddel és Ziibbeck, Felberbau­er István, Földesi Jenő, Fischer Jakab, dr. Friedländer Pál, Fári Antal, Feiner Mór, Guttmann és Weinberger, Gaál István, Grossmann Benőné, Grabner Pál, Gaál István, Gazdasági Egylet, Geschmey József, Halász L. Pál, Háhn Gyula, Hermann József, Janáky Gyula és neje, Justh Manó, Justh Zsigmond, Keresk. Lloyd Szeged, Ke­resk. Egylete Zenta, Kaposvári Keresk. alkalm. egylete, Kiss L. Pál, Káldor Miksa, Kiss Bertalan, Ifj. Krámmer Mór, Koloson Pál, Kőrösy Fülöp, Konstantin Sándor, Kovács János ügyvéd, Kovács Sándor ker., Kohn­ Mór csúcs, Kruzslitz Péter, Kun Miksa ügyv., Keleti és Murányi Újpest, Modern és Breitner, Müller István, Magy. élet és jár. bizt. társ., Moesze Károly, Mannheim Lipót, Németh Kálmán, Nagycenki cukorgyár, Nemcsik Árpád, id. Nagler testvérek, Paunz Sándor, Panca István, Pozsgay Gusztáv, Putsch Sándor, Pollák Sándor Szeged, Részvény­nyomda, Reisinger Gyula, Reisz Dezső, Strobenz Testvérek, Szécséner Mór, Singer Arnold, Székely Dezső, Leltmann Dezső, dr. Szalay József és neje, Sza­kács János, Schenk Ármin, Schrőger Károly, Schillinger E. J., Steinberger Izidor, Steiner József, Stomatin gyár Zombor, Stempel Mátyás, Toffler Lázár, Udvarhelyi Sándor, Vasváry Elemér, Vér­tes és Tsa Lugos, Vékony József, Vásárhelyi Dalárda, Weisz Mór, Zenke Lajos, Zalatnai kénkőgyár 5—5 kor. Albert Lajos, Bo­rotvás Sándor, Farkas Menyhért, Horovitz Jakab, Juhász Mihály polgármester, Káserléber János, Klopfer Fülöp, Lázár Lajos, Neubner és Sarandi Vág-Ujhely, Novák József, Klohn József, pol­gári leányiskola 4—4 kor. Biztositó­intézet 3’50 kor. Atheneum rt., Bartha Ödön, Bacher Adolf, Busa Géza, Bogyó Kálmán, Engel­thal­er­ János, Friedmann József, Gartsik Tivadar, Gonda Mór, Kalmár B. Ferenc, Lévai Simon, Lindenfeld Sándor, Langer A., Lukács Zsigmond, Marsovszky László, Mandl Izidor, Nagy Lajos gyógyszerész, Nagy Endre pék, Nemes Ármin, Politzer Mór, Panits Sándor, Rex Ignátz, Szeremlei Sámuel, Szilágyi Sándor, Séra Já- Szept. 26

Next