Hódmezővásárhely, 1914. október (44. évfolyam)

1914-10-02

2­ Nem is valószínűtlen, hogy e­­zeknek a kétségbeesett betörési kísérleteknek nincs is más célja, minthogy élelmiszereket zsákmányolhassanak össze. Csonkítanak a franciák. — Archiest elpusztították. — (A miniszterelnökség sajtóosz­tályától.) Berlin, szept. 30. A Wolff ügynökség jelenti a nagy fő­hadiszállásról. Schering, a­­ hadsereg fő törzsorvosa és a szolgálat jelentést nappal megtá- A mikor tábori egészségügyi főnöke a következő tette a császárnak: Orchiesban néhány ezelőtt franktizeurok­­adtak egy kórházat, a 35-ik honvédzászlóalj büntető expedícióra indult, minden fegyvernemben túlerőben levő ellenséges csapatokra bukkant és 8 halott és 30 sebesült hátra­hagyásával volt kénytelen visz­­szatérni. A következő napon egy bajor utászzászlóalj vonult ki, mely sehol sem akadt ellenségre töb­bé és a helyiséget üresen talál­ta. A helyiségben húsz borzal­masan megcsonkított németet találtak, kik az előző napi üt­közetben sebesültek meg. A németeknek füleit és orrát le­vágták, néhánynak szája és or­ra fűrészporral volt betömve és ily módon fulladtak meg. A felvett tényállást két francia pap aláírásával erősítette meg. Ordnest egyenlővé tették a földszinével. Az élelmiszerek ára. Intézkedett a tanács. Lapunk egyik közelmúlt szá­mában szóvá tettük, hogy a piacról élő közönség elkesere­detten tiltakozik az élelmisze­rek árának további mesterséges felsrófalása ellen. Hangot ad­ván ennek az elkeseredésnek s jogos felháborodásnak, kértük­­a hatóságot, hogy az élelmisze­rek árának megállapítására vo­natkozó miniszteri rendelet ér­telmében járjon el s hasson o­­da, hogy a piacról élő közön­ség ne legyen kitéve a piaci hiénák kiuzsorázásának. Felszólalásunknak meg lett az eredménye, a­mennyiben a városi tanács az élelmiszerek megállapítására vonatkozó mi­niszteri rendeletet azzal adta ki a főkapitánynak, hogy sürgős javaslatot készítsen. Ismerve Szathmáry Tihamér főkapitánynak a közönség ér­dekében kifejtett eddigi ered­ményes tevékenységét, hisszük, hogy a túl felsrófolt élel­miszer árak hamarosan ismét azon a nívón lesznek, hogy nem leszünk kénytelenek utol­só fillérünket is a kofa nénikék zsebeibe vándoroltatni, ha csak koplalni nem akarunk. HAJ»'-1 KOVAS A'11 \ \ F. f: \ — P—■ Bulgária meg­szállja a szerb Macedóniát. Bukarest, szept. 30. A lapok ma közük, hogy Bulgária meg fogja szállni a szerb fennható­ság alá került macedón terü­leteket. Az Adverul jelenti, hogy Bulgária ezen elhatározá­sához már bírja Törökország és Románia teljes beleegyezé­sét. Bukarest, szept. 30. A ro­mán sajtó a legnagyobb kész­séggel veszi tudomásul, hogy a román kormány hozzájárult a­­hoz, miszerint Bulgária az ő hadseregét esetleg Dél-Szerbiá­­ban foglalkoztassa. A fejtetés borzalmas tettei: Mi­hadifog-A már hazatért Károlyi Kálylyal volt francia­ságban Friedrich István új­pesti gyáros. Friedrich rettenetes színek­kel festette azt, hogy milyen tortúrán mentek keresztül.­­ Legborzalmasabb elbeszélésé­nek az a része, mely a franciák szövetségeseinek, az afrikai fe­ketéknek tetteit ismerteti.­Ezek­ről így beszél Friedrich: — A haláltól való rettegés­hez hozzájárult, hogy a hábo­rú kitörése után sebesült zuá­­vokat hoztak a harctérről, a­kiket hozzánk csuktak a bör­tönbe. Ezek az órák és napok, a­miket a zuávok megérkezése után átéltünk, nem emberi i­­d­eg és szív számára valók. A zuávok bő nadrágjaiban le­vágott német fejek voltak, a­melyeket állati röhejjel húztak elő és mutogattak. A vadállatok nyakába pedig zsinórra fűzve levágott fülek, orrok és gyűrűs ujjak voltak akasztva. Ennnél rettenetesebb ékszert még az emberevő vadak sem viselhetnek. Ezekkel a vadálla­tokkal kellett együtt lennünk. Friedrich István elbeszélése. A premontreiek ötvenezer koronás adománya. Takács Menyhért, jászói pré­post, a premontrei kanonok­­rend nevében 50.000 koronas készpénzt ajánlott fel a háború acéljára Tisza István gróf mi­niszterelnöknek. Ez a fényes a­­domány méltó betetőző­je an­nak a nagyszerű áldozatkész­ségnek, a­melyet a premontrei rend főpapja és összes tagjai állandóan gyakorolnak a had­­b­avonultak családjainak ellátá­sa, a szegények élelmezése, a sebesülteknek önfeláldozó á­­polása és a Vöröskeresztnek a rend székhelyén való állandó sejtése körül. A bábom hiénái. Közbelépett a királyi ügyész. ff háborús állapotokkal kap­csolatban sokan vannak olya­­nnok­, kik a rendkívüli viszonyo­kat a maguk zsebeinek megtö­mésére szeretnék­­kihasználni.’ így, — mint a szegedi kirá­lyi ügyész most a rendőrséggel közli — megtörtént az, hogy egyesek 4—5 koronáért vették meg a gazdáktól a szénát s 20 koronáért adták el a katona­ságnak, megtörtént az, hogy a kereskedők vasgyűrűket árusí­tottak két koronáért azzal a hangzatos reklámmal, hogy a pénz bizonyos százalékát hadi célokra juttatják, visszaéltek a jelvényekkel is. Mindezeket a kalózkodásokat a szegedi ügyészség csalásnak minősítette és felhívta a ren­dőrséget, hogy az ilyen dolgo­kat mivelő pasasok ellen a le­hető legszigorúbban járjanak el. Hangok a b­ékéről. Az angol békét kínál. Rotterdamból jelentik a Neu­este Nachrichtennek. Hollan­diai lapok­­tudomást vesznek ma a londoni Westminster Gazette egy feltűnést keltő cikkéről, a­miely így végződik: — Angliának nem célja Né­metországot megsemmisíteni. Minden olyan békekötés, mely újabb sebeket ütne és a meg­torlás vágyát élesztgetné, cél­talan volna. Ha tehát a német birodalom arra a felfogásra tér­ne át, hogy élni akar, de mást is boldogulni enged, akkor Anglia nem oltaná ki a­­remény­ség utolsó pislogó parázsát. Vallásos délután a katolikusoknál. — Az ünnepség műsora. — Jörtek és imádva boruljunk le és sírjunk az Ur előtt, ki­­minket alkotott. Mert ő a mi Urunk Istenünk és mi az ő le­gelőjének népe és kezeinek ju­hai. — Ma ha az ő szavát hall­játok, meg ne keményítsétek a sziveteket. Jöjjetek és rebegje­­­tek néhány forró imát az Űr­höz, segítse meg a magyar né­pet, mely mindig az igazság, igy az Isten ügyéért küzdött. (Kérjük egyúttal hazánk Nagy­asszonyát, kinek első szent ki­rályunk örökségül hagyott, ne engedjen bennünket ádáz, irigy ellenség fegyverétől elpusz­tulni. Bizzunk és reméljünk,­ Ve­lünk az Isten! Egyúttal áldozzunk hős ka­tonáinkra filléreinkből, hogy '91-­ október 2 lefejezték a segélyesek összeírását. Soós István dr. főjegyző ve­zetése alatt a családfő katonai szolgálatra való bevonulása kö­vetkeztében segélyre szorultak összeírását befejezték s ezen összeírásból tudjuk meg, hogy Vásárhelyen több mint 1800 o­­lyan család van, a­kik kenyér­keresőjüket vesztették el, a­ki­ket tehát segélyezn­i kell. A segélyre összeírtak közül egyetlen egyet se utasítottak el, mindnyája részére megérkeztek a könyvek, melyeknek alapján a törvényben előírt összegeket meg fogják kapni. A­ könyvek szétosztását most kezdték meg, na ezt befejezik, rögtön következik a p­énz kiu­talása, melynek pontos idejé­ről a hatóság értesíteni fogja az érdekelteket. A segélyezet­tek július 28-ára visszamenőleg kapják meg pénzüket, termé­szetes azonban, hogy a város által már eddig kiutalt összegek levonásával. Néhány nappal iven azon esedező dúltunk városunk ( Sürgős kérelem városunk közönségéhez. — Mincs ide a halogatásra.— előbb e be­kéréssel for­nagy közön­ségéhez, hogy mielőtt a dér meglepne a szabadban tenyésző­­növényeket, a hadban szenve­dő, hazánkért és mindnyájunk nagy érdekeiért küzdő katoná­ink részére égetően szükséges, nélkülözhetetlen, télviz idején a testet belsőleg melegitő, a való­di teát pótló, áldott földünkön bőven és vadon termő szeder­­inda levelet szedni s azt hoz­zánk juttatni szíveskedjék. Tagadhatatlan, hogy akadtak, kik esdő kérésünket meghall­gatták, de bizony nagyon keve­sen­ kezdődő kö­meleg ruhaneműekhez jussa­nak. A délután 4 órakor vallásos délután műsora a­­Vetkező: J­i*s Király himrnusz. Éneklik a Dalárdák. Bevezető beszéd. Mondja Ber­­nátsky Ferenc. Ima óra hazánk jólétéért, e közben: Boldog asszony a­­nyánk, énekli Gravátz Ferenc, ír­a, énekli Marjayné Nagy Margit úrnő, Mária imája, é­­nekli Csincsák János. Szent beszéd, tartja Zadra­­vetz István Szent Ferenc rendi házfőnök Szegedről. Mária énekek, éneklik a zárda növendékei. Mária litánia és szentség be­tétei áldással. Isten álld­ meg a Magyart, é­­neklik a dalárdák és a hívek. Összes raktáron levő árukat 20 százalékkal olcsóbb árban árusítom Raktáron van a legolcsóbbtól a legfinomabb minőségű áru­m.­m Házlebontás miatt selymek, divat szövetek kpeppon, grenadin, brossé, karton, delé­nek és nagy mennyiségű vászon, zefirek, függöny, szőnyeg, paplan asztal ágyterntők és a rőfös szakba vágó kelmék. Saját érdekében kérem a t. vásároló közön­­yet raktárom megtekintésére és nagyobb vásárlás eszközlésére és rőfös divatárukereskedő Klauzál u. 5 szám al udvar NEUMANN VILMOS

Next