HOLMI, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
11. szám - Richard Rorty: Tizenkilencedik századi idealizmus, huszadik századi textualizmus (Beck András fordítása)
1440 • Richard Rorty: Tizenkilencedik századi idealizmus, huszadik századi textualizmus az álom által megváltoztatott valóságot alakítja tovább, vagyis még jobban eltávolítja a mindennapi valóságtól, mint az álom. A műalkotás [...] mindig a valóság elváltozott álomképének további elváltoztatása. ” Kálnoky az álom és a képzelet szféráinak közvetlen közelében helyezi el a költői alkotóerőt, azt követelve és várva tőle: „Hadd szállja be a végtelent, emelkedjék mind magasabbra, míg madártávlatból dereng felé a földi dolgok arca.” Richard Rorty TIZENKILENCEDIK SZÁZADI IDEALIZMUS, HUSZADIK SZÁZADI TEXTUALIZMUS Beck András fordítása Némely múlt századi filozófus szerint az ideákon kívül nem létezik semmi. Századunkban pedig sokan abban a meggyőződésben írnak, mintha minden csupán szöveg volna. Ez utóbbiakat „textualistáknak” fogom nevezni. Az irodalomelmélet úgynevezett „yale-i iskolájára” gondolok például, mely Harold Bloom, Geoffrey Hartman, J. Hillis Miller és Paul de Man körül csoportosul, olyan francia „poszt-strukturalista” gondolkodókra, mint Jacques Derrida és Michel Foucault, történészekre, mint Hayden White, és társadalomtudósokra, mint Paul Rabinow. Egyikük-másikuk Heidegger gondolataiból indul ki ugyan, összességében azonban a filozófia szerepe inkább csak áttételes. Az iménti nevekkel fémjelzett szellemi irányzat súlypontját nem a filozófia adja, hanem az irodalomkritika. A következőkben e mozgalom, valamint a XIX. század idealizmusa közötti rokon vonásokra, illetve különbségekre szeretnék rámutatni. Először is mindkét szellemi irányzat hasonló módon helyezkedik szembe a természettudományokkal. Egyikük sem tekinti a tudóst a kultúra reprezentánsának vagy tudományos ismereteinket mindennél előbbre valónak. Azt bizonygatják, hogy létezik egy, a tudományostól eltérő s valamiképp emelkedettebb szemlélet is. S nem szeretnék, ha az emberi szellem legnagyobb tettét a „tudományos módszer” alkalmazásában és kiterjesztésében látnánk. Mindkettő olyan önképet és olyan retorikai eszközöket kínál, melyek a C. E Snow elnevezte „irodalmi kultúrát” jellemzik. Hasonlóságukat az a közös meggyőződés fűzi még szorosabbra, hogy az emberi gondolatokat és az emberi nyelvet sohasem áll módunkban összevetni a meztelen, közvetítés nélküli valósággal. Az idealisták Berkeley tételéből indultak ki: „egy idea csak egy másik ideára hasonlíthat”. A textualisták kiindulópontja szerint pedig minden prob