HOLMI, 1993 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám - Bogoly József Ágoston: Zalai Béla kiadatlan esszétöredéke a halálról: „Encomium Mortis”

Bogoly József Ágoston: Zalai Béla kiadatlan esszétöredéke a halálról: „Encomium Mortis” • 99 Zalai bölcseletének egyik kutatója, Áron László rövid formában közölt vázlatos elemzésében egyrészt arra tett kísérletet, hogy az életművön belül, a korai Zalai-írások között jelölje meg a halálról írt esszétöredék szerepét. Másrészt nagy vonalakban igye­kezett jelölni a töredék korabeli bölcseleti áramlatokba való beágyazottságát is. Az Encomium Mortis írásának időpontja bizonytalan. Viszont a keletkezési idő meghatározásakor egy belső és egy külső bizonyítékra alapozhatunk. Az utóbbi életrajzi vonatkozású. Az 1907 és 1910 közé eső időköz Zalai Béla gondolkodói világának és hétköznapi életének is válságos időszaka volt. A budapesti egyetemen 1906-ban tette le a doktori szigorlatát, középiskolai tanári oklevelét 1909-ben szerezte meg. Felesége 1908-ban meghalt, két gyermekük maradt árván. Tudható, életrajzi tényekből csak óvatosan lehet gondolkodási minőségekre következtetni. Belső bizonyítékként említ hető, hogy ebben az időszakban Zalai gondolkodói világké­pében is voltak interferenciára utaló jelek. A rá hatást gyakorló, ekkoriban érvénye­sülő, egymástól alapjaiban eltérő két nagy világszemléleti mód, melynek metafizikai irányultságát Bergson, a metafizikától távoli mentalitását pedig Avenarius és Mach neve jelöli, Zalait válaszkeresésre sarkallta. Inspirálódván a bölcseleti koreszmékből és szigorúan érvényt szerezve saját gondolkodásmódjának a filozófiai rendszerezésel­­mélet kidolgozási folyamatában a metafizikai gondolkodással való fokozódó szembe­sülés számára immáron elkerülhetetlenné vált. Ebben a halálról szóló írásában imma­nens metafizikai kiindulással Zalai Béla arra tesz kísérletet, hogy a halál és az élet köl­­csönviszonyának szerkezeti alapját rendszerelméleti vonatkozásban tárja föl. Az ENCOMIUM Mór I IS című töredékben maradt vagy lezáratlanul hagyott írásról föltételezzük, hogy az 1907 és 1910 közé eső időszakban keletkezett. Ebben az 1907-tel induló és 1909-cel záródó időszakban csak két fordítás jelent meg Zalaitól. Önálló mű­vel újra 1910-ben jelentkezett, viszont ez már igen figyelemreméltó volt. Az ETIKAI RENDSZEREZÉS címmel, egyetemi professzora, Alexander Bernât emlékére kiadott kö­tetben látott napvilágot a munka, amely a halálról írt töredékhez hasonlóan nem a tőle már A KÖZVETLEN TAPASZTALÁS ÖSSZEFÜGGÉS-RENDSZERE című doktori érteke­zésében megszokott stílusban íródott. A szakmai köztudatban a szárazon fogalmazó Zalai él. Az ENCOMIUM MORTIS című töredéket, a halál dicséretét viszont a bölcseleti esszé műfajában, helyenként költői stí­lusértékkel írta „a létezés formaprincípiumáról”. E formaprincípium őt magát különö­sen korán elválasztotta az élettől. Az ENCOMIUM MORTIS című írását követően nem telt el egy évtized sem, s komoly szavával törte meg a Babits Mihály által „acélfeju’-nek nevezett és igen nagyra tartott filozófus gondolatvilágának ígéretes alakulását a saját halál. A Nyugatban 1937-ben megjelentetett addig még kiadatlan jegyzeteiben a közeli barát, Juhász Gyula adta meg az utókornak az. egyik legérzékletesebb karakterképet Zalai Béláról: „[...] az ismeretelmélet egy új rendszerén dolgozott, de nem fejezhette be élete nagy müvét (amelyről a magyar filozófiai irodalom hivatásos képviselői, köztük Alexander Bemát, a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak), mint hadifogoly pusztult el Omszkban. Hozzáértők szerint ő volt a magyar filozófiai irodalom legnagyobb reménysége. Még most is hallom harsány, élet­örömtől áradó kacagását, amint párizsi és egyéb éhezéseit és nyomorát említette. Igen finom iro­dalmi ízlése volt, Babits, Kosztolányi, Oláh Gábor sokat adtak véleményére, ő volt az ideális ol­vasó, akihez a költő elsősorban szól. [...] Minden félbemaradt élet megrendítő, az övé különösen az. Mint mikor egy óriás repülőgép futni kezd, hogy magassági rekordot érjen el és egy csavara eltörik. ”

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék