HOLMI, 1993 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám - Bogoly József Ágoston: Zalai Béla kiadatlan esszétöredéke a halálról: „Encomium Mortis”

100 • Bogoly József Ágoston: Zalai Béla kiadatlan esszétöredéke a halálról: „Encomium Mortis" Az ENCOMIUM Mortis című autográf kézirattöredék fekete tintával írt, két, kissé sárgult lapon olvasható szöveg. Folyamatos írással készült, apró saját kezű javításokat tartalmaz. A két lap mindkét oldalán a szerző által számozott négy oldal folytatása va­lószínűleg el sem készült, vagy ha létezik a teljes szöveg, akkor mind ez ideig ismeret­len. A töredék, a négy kéziratos oldal mérete: 17,5x22,5 cm. Lelőhelye: az Eötvös Lo­­ránd T­udományegyetem Könyvtára Kézirattárában, az F 69/m raktári jelzet alatt, Za­lai Béla hagyatékában. Az eddig kiadatlan ENCOMIUM MORTIS című kézirat, mint fragmentum, nem ke­rült bele Zalai Béla jelentősebb írásainak 1984-ben kiadott első gyűjteményes köteté­be. Töredékjellege, lezáratlansága tehette ezt indokolttá a szerkesztő előtt. Tárgyi el­igazításul megjegyezzük még, hogy az említett gyűjteményes kötetben közölt, a Zalai­életművet feltárni szándékozó műjegyzékben ugyancsak nem szerepel a halálról szóló kézirattöredék. A halál dicséretével foglalkozó encomiumirodalom ókori latin hagyományába kap­csolta be művét a címadással Zalai, s egyúttal Erasmus latin nyelven írt halálról szóló dicséretét is szem előtt tartva a századokkal előtte járó gondolkodók örökösen visszatérő problémakörét egyéni mentalitása szerint, ismeretelméleti vonatkozásban dolgozta föl. A századokkal Zalai előtt járó gondolkodók közül az újkori bölcselet, a reneszánsz világszemléletének ismeretelméleti szerzőjétől, Nicolaus Cusanustól álljon itt egy fon­tos mondat: „Mors nihil aliud est quam separatio ad communicationem et multiplicationem essentiae.”* (Opp. II, 133 b) Láthatjuk: a gondolkodástörténet legkomolyabb, folyton visszatérő, válaszra váró problémái ezek. Zalai Béla az egyéni létezés határoltságát, az individuális emberi élet egyszeriségét és egyediségét, az élet és a halál szerkezeti egységét rendszerelméleti következetességgel tudta szemlélni. Az individuális létezés határoltsága és az életnek és a halálnak egymásba fonódó egyetemessége nyilatkozik meg Zalai Béla gondolatmeneteiben. A pozitivizmus korszakának végén, a század eleji intellektuális korforduló gondolko­dójaként a halálról szólván, Zalai az egzisztencializmus bölcseletében később megnyil­vánuló kérdésföltevések közelébe is eljutott. II Zalai Béla: ENCOMIUM MORTIS** A halál szükséges, így a halál jó, az élet kerete, a létezés formaprincipiuma. Formailag, aesthetikailag indokolt; az existentia a szürke vászon, a­mire a halál festi a figurákat, bizarr fantáziával és szükségképen korlátozottan. A halál a vonal, mit az alaktalan fel­hőtömegbe vágunk; a világegyetemet lehetőségeiben konstruáló erő formaeszköze; az essenciális nemlét, a­mi a lét lehetőségét adja meg; a negáció, a­mi a lógásnak reliefet teremt és értéket ad. A fantázia eszköze. De csak ez? Létet ad, de maga nincs. Két terület határa - de a határ a mi konstrukciónk darabja, az elhatároltakon nincs nyoma. És mi az eszköz­ön­ * „A halál semmi más, mint a létező szétválása a lét továbbadására és megsokasítására. ” (Heltai János fordítása.) ** A kéziratot helyesírási korszerűsítés nélkül, betűhíven közlöm.

Next