HOLMI, 1993 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám - Mesterházi Mónika: Penzum - Villányi László: Postáskisasszonyok
PENZUM Ha elővenném a gyerekkorom, néhány hangsúlyt, néhány írásjelet biztos megváltoztatnék - lenne honnan nézni (és húzni), rálátás, gyakorlat - Bele nem írnék, még ha sejteném is, hogy jó volna a védelmemre kelni, és máshol megingatni akkori magam; nem húznám ki a kínosan ismerős, visszatérő részeket, titkon büszke is lennék erre-arra, és örömmel dolgoznék rajta, jó anyag, de még bármi lehet, akármi. De ezt a mostani, kísérletekből semmibe (sémákba? - ha) átmenő koromat, ezt nincs kedvem toldogatni. A frissen kicserélt szó visszatér a következő sorban. Szinonimák mutatják, milyen esetlegesek, a mondatok tompán felbuknak, egymást üti ki mind. Szervetlen és hamis, ahogy van. És a mondanivaló! Üres és didaktikus. A cselekmény leül (talán a kor miatt, talán). Unalmas. Feljavíthatom rutinból. Mért nincs jobban megírva? Villányi László POSTÁSKISASSZONYOK Naponta várok levelet, hogy válaszom vigyem, s az ablak mögött nekem rezdüljenek mellek, öltsenek vékony blúzt a postáskisasszonyok; ünnep, ha egyikük feláll, vagy rám néz cinkos, esdeklő szemével, ha kezemet is elveszi, s éjszaka újrakomponálja vörös haját, a barna, borítékra szeretkezi a bélyeget, a szőke ferdén ragaszt, így tudom titkaikat. Villányi László: Versek • 103