HOLMI, 1994 (6. évfolyam, 1-12. szám)
11. szám - FIGYELŐ - Kováts Zoltán: Nagy pipa, kevés dohány (Nemeskürty István: A magyar irodalom története 1000-1945)
által felrótt filológiai pontatlanságokat illett volna kijavítani. Nemeskürty ezt sem tette meg. Kemény Zsigmond Zord idő című regényénél például 1993-ban is megmaradt a hibás évszám (,,írta 1854-56 között, megjelent 1857. január" 569. o.). A könyv szerkezeti felépítése esetleges. Egyszer van kultúrtörténeti bevezetés (barokk), máskor nincs (reneszánsz); a történeti háttér néha részletező (XVII. sz.), más esetben viszont vázlatos (XVI. sz. ), s alkalmazása csupán a múlt századtól következetesebb. Nem jobb a kép a szerző stílusa tekintetében sem. Átgondolatlan szövegfolyama túlzsúfolt, modoros fordulatok vegyülnek az előadásba; eltérő szövegtípusok váltakoznak, s ez utóbbi például Az EMBER TRAGÉDIÁJA ismertetése során kaotikus hatást eredményez. Még fikciós részeket is találunk a könyvben. A szakirodalomból vett idézetek ebben a helyzetben ahelyett hogy összefognak, még inkább szétvetik a szöveget, mert így sokkal élesebb fénybe kerül az az ellentét, mely ezek világos beszédmódja, illetve a szerző zaklatott és pongyola fogalmazványa között feszül. Nemeskürty gyakran megengedhetetlenül zsurnalisztikus. Értetlenül állunk ilyen mondatok előtt: „Valósággal dühöngött a kegyességi irodalom’’ (308. o.); a NÉRŐ „nem jobb (és nem rosszabb) mint Kosztolányi kortársainak számos jó beszélje" (862. o.); „...a vers olvasása - ha átélve és átgondolva olvassuk, netán félhangosan mondjuk - bennünket is izgalmi állapotba hoz, s ha vérnyomásmérővel kísérleteznénk, bizonyára vérnyomásunk is emelkedne” (930. o.); vagy: ....hogy apa és anya így bánhasson fiával (József Attila], ahhoz az a társadalmi rend kellett, ami akkor volt" (940. o.). De a legzavaróbb mégis az, hogy a dikció nemegyszer tudálékos. Ez az eddigi idézetekből vagy a fentebb már elemzett „motívumkutatás”-ból is látható, de fontos megemlíteni, mennyi erőltetett, valójában semmitmondó analógia és utalás szövi át az előadást (pl. Pázmány és Petőfi - Salvador Dali; Rákóczi Ferenc - E. A. Poe; Berzsenyi - Kierkegaard; Ady - Hyeronimus Bosch stb.). Végezetül a könyv filológiai hiányosságaira utalok. A szövegben jelentős az adattévesztések, a tárgyi tévedések, illetve a súlyos nyomdahibák aránya. Ezek kimerítő felsorolására és helyesbítésére itt nincs hely (sem energia), csak mutatóba néhány (a *-gal jelöltek ugyanígy találhatók az 1983-as kiadásban). Groote nem a devonito, hanem a devotio moderna mozgalmát irányította (28. o.). Az SZENT APOSTOLOKNAK MÉLTÓSÁGOKRÓL szóló mű címének első szava helyesen: KÖNYVECSE (55. o.); Bornemisza Péter műve címének Kísértetek szava (109. o.) több alakváltozatban is szerepel* (Kisírtetek 144. o.; Kisértetek 308. o.); Pascal nem volt II. Rákóczi Ferenc kortársa* (319. o.); Asbóth János Álmok álmodója című regényének végén nem Madách-, hanem Katona József-idézet található* (627. o.); Jókai A jövő század regénye című művét túlzás az atomháborúról való jóslatnak tekinteni (635. o.); Justh Zsigmond naplójának nem „újabb” kiadása jelent meg 1941- ben, hanem az első (680. o.); Osvát Ernő könyveit nem is vásárolhatták, mert életében egyetlen könyve sem jelent meg* (706. o.); Márai Sándor halálának évszáma: 1989 (822. o.); Szabó Dezső* a 829. oldalon Tisza Istvánnak, a 867.-en Tisza Kálmánnak támad; Cholnoky László Ingovány című kötete nem elbeszélésgyűjtemény, hanem regény, és az 1919-es Piroska új kiadása* (870. o.; ez utóbbi mű különben a 820. oldalon regényként, a 870.-en novelláskötetként szerepel); Füst Milán Advent-je nem 1923-ban, hanem 1922-ben jelent meg* (884. o.); Schöpflin Aladár könyvének címe helyesen: A magyar irodalom története a XX. SZÁZADBAN* (887. o.); Kassák Lajos kötetének címe nem Harmincöt vers, hanem 35 vers* (881. o.) stb. A következő mondathoz nem kell kommentár: Dsida Jenőnek „életében három kötete jelent meg, a közfigyelmet a harmadik, posztumusz [!] Angyalok citeráján (1938) ébresztette fel”. Összefoglalva a mondottakat azt gondolom, hogy Nemeskürty István munkájában nem történik meg a magyar irodalom fejlődésének alapos értelmezése, az alkotók életművének, legkiválóbb műveiknek irodalomelméleti közelítésű feldolgozása és esztétikai értékelése. A könyv oktatásban való felhasználása megtagadná az utóbbi húsz év minden tudományos és pedagógiai teljesítményét. Kováts Zoltán Figyelő ,1691