HOLMI, 1994 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám - Petri György: Hogy jövök ahhoz, hogy idejöjjek

Petri György HOGY JÖVÖK AHHOZ, HOGY IDEJÖJJEK Nem a halottak élén, csak a hátuk mögött álldogálok tanácstalan, úttalan úton lépdelek, félve, óvatosan, mint nagybátyám, húszévesen a húsvéti sárban, amikor a magyar csendőrök kísérték a halálba, az akasztófához, és azt mondták kedélyesen nagyanyámnak: Na, gyűjjék, jóasszony, még búcsút mondhat a fiának. Öreganyám elájult. Gellért gondosan kerülgette a pocsolyákat, rángatózó lábára a korszak mocska nem száradt. Szerbzsidómagyar kommunista bácsikám a lakkcipőt fontosnak tartotta, fontosabbnak mindennél és mindenekelőtt. Ha elindulok Szabadkán az Ulica Gellért Perlován, megtántorodok, hogy jövök ahhoz, hogy idejöjjek? Hol van az én rianásom, ahhoz képest, ahogy ő volt? Bizony, előbb lehet az elevennél a meghalt. Bizony, a mi becsületünkért halt meg Nagy Imre, ezért méltó neve egy halálosan komoly játszi rímre. Ebben az országban most tisztesség­ fogyta van, gyűlölség, gyávaság, pimasz kéz-kezet-mos, segg segget nyal, és vérengzeni kezd a nyúl, és élőhúsra kap rá a pocok is. Vadak vagyunk megint, s vadásznának reánk. Ne legyen így. Gondoljatok utolsó fényképére: a csontsovány férfire, aki két fegyőr között is az utolsó szó jogán nemhogy kegyelmet nem kért, kétségbe vonta a bíróság illetékességét, a történelemhez, a munkásmozgalomhoz apellált, vállalta helyettünk, méltatlan élet helyett a szerény, emberhez méltó, tisztes halált.

Next