HOLMI, 1994 (6. évfolyam, 1-12. szám)
9. szám - Marchait György: ...és most tavaszodik - Ardó Zsuzsanna: Az angol szív rejtelmei?
Ardó Zsuzsanna: Az angol szív rejtelmei? • 1331 1991:8), s az angol irodalom legtöbb klasszikusa - Shakespeare-t és az angol szótárak atyját, Samuel Johnsont is beleértve - egészen biztosan nem menne el bennszülött beszélőnek, lévén, hogy ma valószínűleg többször kellene felvilágosításért az LDELC- hez fordulniuk, mint az angol nyelv nem bennszülött tanulóinak. És melyik kultúra? Jóllehet, az LDELC állítása szerint a szótárban egyenlő súlyt kap az angol és az amerikai kultúra bemutatása, valójában a célkörzetek százalékos megoszlása — Delta Summers (1991:8) adatai szerint egyenlőtlen: ötven százalék brit és negyven százalék amerikai. Ami tíz százalékot (!) hagy az angol nyelv egyéb változatainak, mint amilyen „az ausztrál, az ír és az afrikai angol” (Summers, 1991:8) — ebben a sorrendben, és nem történik említés az Indiában, Hongkongban és egyéb helyeken beszélt angolról. A tíz százalék kontra kilencven százalék arány nyilván értékítéletet sugall, azt az előfeltevést, hogy „a brit (és mások számára az amerikai ) angol felsőbbrendű, mint az angol nyelv helyi variációi” (Greenbaum, 1990:81). Világos: bizonyos bennszülött beszélők egy hajszálnyival bennszülöttebbek, mint más bennszülöttek, nem is beszélve az angol nyelv nem bennszülött tanárairól. A bennszülött beszélő feje Nos, nézzük. Úgy látszik, az ember csak a bennszülött beszélő koponyáján keresztül juthat el az angol nyelv szívéhez, bármit jelentsen is ez. Ami bizony, könnyen beláthatjuk, nem valami jó hír az angol nyelv nem bennszülött használói számára, akik közé, ne feledjük, az angoltanárok nagy többsége is tartozik. A nehézség, úgy tűnik, abban áll, hogy mivel a nem bennszülött tanároknak - tetszik, nem tetszik - be kell érniük a saját kobakjukkal, ezért számukra teljességgel lehetetlen elérni a folyékony, anyanyelvi angol beszéd szintjét: a bennszülött beszélő koponyája híján számukra nem vezet út az angol nyelv szívéhez, vagyis a folyékony, anyanyelvi szintű beszédre sem lehetnek képesek - legalábbis implicite ez következik mindabból, amit az LDELC ismertetője állít. Persze az LDELC kulturális tartalmát tekintve az embernek nem is nagyon akaródzik elirigyelni a bennszülött angol beszélő fejét. Ám ennek ellenére az komoly kalamajka, hogy valaki nem a megfelelő fajta fejet hordja a nyakán - s ezzel még a lehető legkevesebbet mondtuk. Ennek számos következménye van „a bennszülött beszélő misztériuma” (Ferguson és Kadiru, 1982) szempontjából. Az egyik professzionális jellegű: a bennszülött fejet nélkülözni kénytelen tanárok nem lehetnek elsőrangúak, bármenynyire képzettek és gyakorlottak is. Ahogy vizsgálatom egyik (nem bennszülött) válaszadója fogalmazta, kifogástalan (echte bennszülött?) angolsággal, amely paradoxon önmagában mutatja a misztérium abszurditását: Bármilyen elsőrangú legyek is, csak másodrendű lehetek! (At best, I can be second best!) (Ardó, 1992.) A másik következmény gazdasági: bizonyos állások cerberusainak ez a kitétel igen kapóra jön ahhoz, hogy továbbra is kényükre-kedvükre folytathassák a nem bennszülött koponyák elleni diszkriminációt. „Attól tartok, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy valamennyi tanárunk bennszülött angol beszélő legyen. Diákjaink nem azért utazzák körül a fél világot, hogy utána csak egy nem bennszülött beszélő tanítsa őket (bármilyen jól beszél is az illető angolul).” (Illés, 1991, kiem. A. Zs.) Ám a pszichológiai következmények a legrombolóbbak. Hiszen olyan csáváról van itt szó, amelybe biológiailag kerül az ember, változtatni rajta nem lehet (hacsaknem koponyaátültetéssel), és hatása végzetes. Végzetes, hiszen úgy tűnik, genetikai deformitás, „születési hiba”, s ezt a bélyeget valamennyi magamfajta nem