HOLMI, 1996 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2. szám - Talamon Alfonz: A Gibraltári sor

172 • Talamon Alfonz: A Gibraltár­­sor nehogy tévedésből többet adjon. Szája szélének apró rándulásaiból láttam, úgy olvassa őket, mint egy uzsorás. - Számlát kérj hozzá! - kiáltotta a mozgásba lendülő szerelvény után, s a lehú­zott ablaknál állva attól tartottam, utánam talál ugrani a peronra. Hosszas vívódás után, kényszerűségből szánta rá magát, hogy engem küld a bélyegekért, melyekre oly sokáig várt. - Ön, tisztelt uram, félreismerte a fiát, hogy ennyi pénzzel felengedte a városba - csóválja fejét az osztályfőnököm a váltót állító vasutas mellett. - Elhiheti, amit mondok, tisztelt uram, a fia a múlt héten is minősíthetetlen módon leselkedett az egyik kolle­­ginám után az illemhelyen. Úgy mustrálgatta a kulcslyuk előtt, mint egy lókupec. El­lenkezik az elveimmel, de fenyítenem kellett! Hogyhogy? Nem is említette incidensét magának? Pedig az igazgató úr tanácsára még levelet is írtam önnek. Én az ön helyé­ben, tisztelt uram, a következő vonattal utánautaznék, és a körmére néznék a jóma­dárnak. Másfél óra múlva indul egy gyors, azzal még talán megakadályozhatja a tra­gédiát. Még hogy mindent világosan lerajzolt! Az ön térképe, bátorkodom feltételezni, tisztelt uram, azóta már a szeméttartóban hever. Vagy a számításait végzi rajta, hogy mennyit sikkaszthat italra, cigarettára meg valamilyen olcsó utcai nőre. A legszívesebben elköszönnék tőle, s a bélyegüzletbe nyargalnék. Késésben vagyok ugyan, de ennyi még behozható. Valahol itt van a sárkányfejes gyógy­kút. Megnézhet­ném a térképen. Akár meg is kérdezhetném tőle. Apámnak azt hazudom majd, bele­ittam, és furcsa íze volt. Nem, inkább azt, hosszú sor állt a kifolyó előtt hordócskákkal, korsókkal, vödrökkel. Bár ki tudhatja, mennyire felkapott a forrás, sort egyik mellék­utcában sem látok. Ettől mégiscsak hihetőbb, hogy belekóstoltam, de különösebben nem ízlett. Meglehet, nem is létezik már a forrás, elapadt a vize, csak erről apám nem tud. Esetleg pontosan értesült róla, s csak engem akar próbára tenni. Végül is mind­egy, pár keresztkérdés után úgyis rajtakap, hogy nem mondok igazat. - Férfi előtt levetkőzni? - Kacéran felvihog. Vontatottan kezdi, hogy csigázza csilla­píthatatlan kíváncsiságom. Titokzatosság bujkál szája sarkában, ahogy folytatja: - Hát, nem is tudom... A múltkor épp vizet engedek a kádba, amikor betoppan az egyik barátnőm. Addig ugratott, míg végül megfürödtem előtte. Behozott egy pezsgőt, és lespriccelt. Illatos vízben a kádban ül, lába kétoldalt kilóg. Felsőtestét kiemeli, felette ugyancsak mezítelen barátnője, akár óriási falloszból, rázza ki a fehéren gyöngyöző, habzó nedűt. - Mókuskám, ne maradj szégyenben - pihegi. Lakkozott körmű ápolt ujjaival ágyé­kom körül matat. - Tiszteld meg barátnőmet egy kis viszontfröccsentéssel, te vadóc! Itt kellene hagynom őt, és az átkozott bélyegeket kellene megvennem. Elkérem a cí­mét, és mihamarabb sort kerítek rá, hogy meglátogassam. Tudom, hol tartja apám a klienseitől kapott csúszópénzt. Talán fel sem tűnne neki, ha elvennék egy százast. Szü­letésnapomra nénikém pénzt szokott adni, de addig még másfél hónap. Elképzelhető, adna előlegbe is, csak ki kellene találnom, mire kérjek. A kalaposüzlet előtt megsimítja arcom, hogy pelyhedzik-e már a szakállam. - Máshol is ilyen csupasz vagy? - kacagja. - Szeretnél meggyőződni róla? - vonom karjánál fogva közelebb magamhoz. Most

Next