HOLMI, 1996 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2. szám - Talamon Alfonz: A Gibraltári sor
172 • Talamon Alfonz: A Gibraltársor nehogy tévedésből többet adjon. Szája szélének apró rándulásaiból láttam, úgy olvassa őket, mint egy uzsorás. - Számlát kérj hozzá! - kiáltotta a mozgásba lendülő szerelvény után, s a lehúzott ablaknál állva attól tartottam, utánam talál ugrani a peronra. Hosszas vívódás után, kényszerűségből szánta rá magát, hogy engem küld a bélyegekért, melyekre oly sokáig várt. - Ön, tisztelt uram, félreismerte a fiát, hogy ennyi pénzzel felengedte a városba - csóválja fejét az osztályfőnököm a váltót állító vasutas mellett. - Elhiheti, amit mondok, tisztelt uram, a fia a múlt héten is minősíthetetlen módon leselkedett az egyik kolleginám után az illemhelyen. Úgy mustrálgatta a kulcslyuk előtt, mint egy lókupec. Ellenkezik az elveimmel, de fenyítenem kellett! Hogyhogy? Nem is említette incidensét magának? Pedig az igazgató úr tanácsára még levelet is írtam önnek. Én az ön helyében, tisztelt uram, a következő vonattal utánautaznék, és a körmére néznék a jómadárnak. Másfél óra múlva indul egy gyors, azzal még talán megakadályozhatja a tragédiát. Még hogy mindent világosan lerajzolt! Az ön térképe, bátorkodom feltételezni, tisztelt uram, azóta már a szeméttartóban hever. Vagy a számításait végzi rajta, hogy mennyit sikkaszthat italra, cigarettára meg valamilyen olcsó utcai nőre. A legszívesebben elköszönnék tőle, s a bélyegüzletbe nyargalnék. Késésben vagyok ugyan, de ennyi még behozható. Valahol itt van a sárkányfejes gyógykút. Megnézhetném a térképen. Akár meg is kérdezhetném tőle. Apámnak azt hazudom majd, beleittam, és furcsa íze volt. Nem, inkább azt, hosszú sor állt a kifolyó előtt hordócskákkal, korsókkal, vödrökkel. Bár ki tudhatja, mennyire felkapott a forrás, sort egyik mellékutcában sem látok. Ettől mégiscsak hihetőbb, hogy belekóstoltam, de különösebben nem ízlett. Meglehet, nem is létezik már a forrás, elapadt a vize, csak erről apám nem tud. Esetleg pontosan értesült róla, s csak engem akar próbára tenni. Végül is mindegy, pár keresztkérdés után úgyis rajtakap, hogy nem mondok igazat. - Férfi előtt levetkőzni? - Kacéran felvihog. Vontatottan kezdi, hogy csigázza csillapíthatatlan kíváncsiságom. Titokzatosság bujkál szája sarkában, ahogy folytatja: - Hát, nem is tudom... A múltkor épp vizet engedek a kádba, amikor betoppan az egyik barátnőm. Addig ugratott, míg végül megfürödtem előtte. Behozott egy pezsgőt, és lespriccelt. Illatos vízben a kádban ül, lába kétoldalt kilóg. Felsőtestét kiemeli, felette ugyancsak mezítelen barátnője, akár óriási falloszból, rázza ki a fehéren gyöngyöző, habzó nedűt. - Mókuskám, ne maradj szégyenben - pihegi. Lakkozott körmű ápolt ujjaival ágyékom körül matat. - Tiszteld meg barátnőmet egy kis viszontfröccsentéssel, te vadóc! Itt kellene hagynom őt, és az átkozott bélyegeket kellene megvennem. Elkérem a címét, és mihamarabb sort kerítek rá, hogy meglátogassam. Tudom, hol tartja apám a klienseitől kapott csúszópénzt. Talán fel sem tűnne neki, ha elvennék egy százast. Születésnapomra nénikém pénzt szokott adni, de addig még másfél hónap. Elképzelhető, adna előlegbe is, csak ki kellene találnom, mire kérjek. A kalaposüzlet előtt megsimítja arcom, hogy pelyhedzik-e már a szakállam. - Máshol is ilyen csupasz vagy? - kacagja. - Szeretnél meggyőződni róla? - vonom karjánál fogva közelebb magamhoz. Most