HOLMI, 1998 (10. évfolyam, 1-12. szám)
3. szám - Lukácsy Sándor: Petőfi el nem hangzott szózata
322 • Lukácsy Sándor: Petőfi el nem hangzott szózata önjellemzésének, műveinek, valamint róla másoktól származó ismereteinknek s a másfél száz éves Petőfi-kultusznak köszönhetően, őrzünk róla. Petőfi mint „a szabadság fanatikus apostola” - mily meglepően és megrendítően találó e korai kortárs szóhasználat (s mennyire összecseng azzal, amit majd a későbbiekben Petőfiről tanulni s tanítani fogunk!), mind a fanatizmust (az individuum meg nem alkuvása s mindennel szemben való önérvényesítése okán), mind az apostolt (akár isteni kiválasztottsága, akár szent életelvei, akár Petőfi nem sokkal később született poémája miatt), mind a jelszóként érvényesülő szabadságot (mely itt ugyanoly végtelen általánosságban és aktuális politikai szempontból ürességben szerepel, mint Petőfi egész életművében) illetően! Mily különös és tanulságos egybeesés, hogy még a konzervatív kortárs is a szabadság absztrakt elvét látja bele Petőfi figurájába! Akárcsak maga a költő, aki önmagáról mindig is úgy írt, mint kinek számára a legfontosabb problémát a szabad egyéniség erkölcsi helytállása jelenti, természetesen a történetileg adott helyzetre rálátott, önmaga választotta erkölcsi koordináták között. Ahogy Petőfi saját költészetéről beszél 1848. tavaszi forradalmi naplójában, az bízvást bizonyulhat számunkra kevésnek, ám amit egész életvezetése és emberi-költői vállalkozása vezérprincípiumaként jelöl meg, az érvényesnek látszik, sőt, mutatis mutandis, költészetére is kiterjeszthető; mivel individualizmusának „szigorú erkölcse” „lelkének istenével, a szabadsággal” karöltve halad, olyan költészetet tud létrehozni, mely minden mozzanatával, poétikai gesztusával valóban a sokértelmű szabadság irányába mutat és hat: „...Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtelenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utókor mondhatja rólam, hogy rosz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valók, ami egy szóval annyi, mint republikánus, mert a respublikának nem az a fő jelszava, hogy »le a királlyal!«, hanem a »tiszta erkölcs!«...” Lukácsy Sándor PETŐFI EL NEM HANGZOTT SZÓZATA „Buda vára visszafoglalva...” Csak később derült ki, hogy az ostromra vesztegetni az időt súlyos taktikai hiba volt, de nem csodálkozom a hadvezetők tévedésén: a szimbolikus gesztusoknak olykor mágikus erejük van, s a nemzeti függetlenség jelképes szent helyének megvívásától nagy hatást lehetett várni a nép hangulatára. Alighogy az örömhír megérkezett Debrecenbe, Kossuth utasítást fogalmazott a hadügyminisztériumnak. Úgy hangzik, mint egy kiáltvány, s valóban az, meg is jelent a Közlöny június 2-i számában. .. .hazánk két fővárosa ellenségünk dúló kezétől mentve van!... Jeles hadvezéreink... vitéz seregünk... dicsőséges csaták...” Kossuth mestere volt a kommunikációnak. Hatni akart, most maga is meghatottam Első gondolata reális. „Kedvesebb kötelességet nem ismerek, mint azokról, akik a szent harcban résztvettek, gondoskodni!” Az ostromban 1118 magyar esett el, mennyi lehetett a se