HOLMI, 2001 (13. évfolyam, 1-12. szám)
3. szám - Gogolák Lajos: Romemlékek I. (Közzéteszi Nóvé Béla)
Gogolák Lajos: Romemlékek (1) • 30- ban ezen újabb anglomán korszakában szegény jó hazánknak sok helyütt utánozták a londoni eleganciát - sajnos nem a párizsit, sóhajtom utólag, nyöszörögtem magamban egykor... A maître d’hotel arcán már elsimultak londiner-, lakáj-, liftboykorának viharzó érzelmei; az uralkodó osztály tagjának számított maga is, legalábbis oldalról, miként a megyeházi hajdú, a főszolgabíró ajtónállója, a minisztériumok és bankok főportása, a rendőr és csendőr főtörzsőrmester, az egyetemi vagy gimnáziumi pedellus, a bankhivatalnok, kinek apja-anyja még külvárosi proletár volt, ám ő már bekerült az úri körökbe, s nemsokára cégvezető lesz stb. Igen, a maître d’hotel sima és szinte miniszteri tanácsosi arcán már semmi sem látszott azon érzelmekből, ahogy alantasabb beosztású korában és jóképű kültelki proletárfiúként irigyelte a grófokat, bárókat, bankárokat, huszárönkénteseket, a léha és gazdag úrifiúkat és mindenféle demimonde-okat, akik Herczeg Ferenc regényeiben és színdarabjaiban (pl. A láp virága) maguk is éppen itt, a Hungáriában mutogatták magukat. A maître d’hotel odalépett mély meghajlással Balogh Józsefhez, s nyilván azt susogta: „Tálalva van” - Balogh József erre odalépett Bethlen Istvánhoz, és úgyszintén mélyen meghajolva rebegett neki valamit. Bethlen, jól láttam, szokása szerint felhúzta szemöldökét, és tétován körülnézett, kissé eltartván magától kivételes méretű cigarettaszipkáját. Chorin Ferenc a kandalló párkányára ágaskodott, s elvett onnét egy kristályüveg hamutartót, rikácsoló, agresszív hangján mondván, hogy mindenki hallja: „Parancsolj, kérlek, kegyelmes uram.” Kornfeld Móric báró szivarjának egy ifjú lakáj tartott oda egy másik, súlyos hamutartót, amit Kornfeld elvett tőle, belenyomta szivarját, barátsággal mondván a szomorú arcú fiúnak: „Köszönöm, kedves fiam!” [...] Általában tudható volt, hogy Kornfeld Móric báró, mint jellemes ember és „erényhős”, mindent őszintén, alaposan és lelkesen csinált. Hadd mondjak el erre nézvést egy konfesszionális jellegű életrajzi adalékot. Tudni való, hogy még e század elején a Kath. Szövetség s a Szent Imre-kör kezdeményezésére az egyetemi tantermekben mindenütt kiakasztották a feszületet. A „zsidó” és „szabadkőműves” ifjúság fellázadt ez ellen, s letépték a falról a keresztet, mire óriási verekedések támadtak. A fiatal Kornfeld Móric joghallgató - a báróság és a pelikános címer csak 1910-ből való, a Weiss báróság pedig csak 1918-ból! - hősiesen és támadón verekedett és őrjöngött, akár egy igazi Makkabeus a „keresztény” ifjúságnak a Szent Imre-körben és a MISE-ben (Magyar Jogász Sport Egyesület) tömörült vezéreivel, ezek közül hadd említsem most a bethleni, majd gömbösi politika híres, ám hírhedt hírességükben is jelentéktelen alakjait, mint aminek Zsitvay Tibor későbbi igazságügy-miniszter, Karafiáth Jenő ügyvéd, képviselő, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter voltak, de ide tartozott, a pofozkodó és zsidóverő keresztény ifjak közé Kelemen Kornél neves józsefvárosi ügyvéd, Gömbös egyik későbbi alzászlótartója is. Amúgy ezek is, a többiek is mint keresztények teljesen agnosztikusok és híres kurvapecérek voltak, szemben Kornfeld Móriccal, ki utóbb maga volt a tiszta bibliai vallásosság és erény... Hadd mondjam el itt még, hogy az 1918-ban már báró Kornfeld Móricot személyes nagykapitalista élmények terelték a kereszténység s a kath. egyház felé. Az első világháborús összeomláskor immár vagy két éve - alig harmincöt évesen! - a Ganz-gyár vezérigazgatója volt, persze családja-rokonsága jogán, igen expeditív és semmiképp sem munkásbarátnak nevezhető vezérigazgató, precíz bürokrata és kizsákmányoló. Kitört a Károlyi-forradalom, s az egyesült „fejmunkások” (Nagy Endre!) és kétkezi munkások már november elején véresre verve pofozták ki gyárából a munkahajcsárként gyűlölt Kornfeld Móricot, ki épp hogy csak élve megúszta ezt az inzultust. Bár a Kun Bé