HOLMI, 2004 (16. évfolyam, 1-12. szám)
10. szám - FIGYELŐ - Bán Zoltán András: Lovagok egymás közt (Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy A nap lovagja)
gött - még a legröhejesebb dilettáns esetében is - mindig ott rejtőzik [...] a komor elem, az esendőség, a szánalmasság nem mindig vicces élethelyzete”. Vadász Géza valójában nem dilettáns és nem profi, hanem karikatúra: a férfiasság megtestesült sztereotípiája. Ha azonban tényleg sört iszik, nem kellene vizet (ráadásul desztillált vizet) prédikálnia, bátran átengedhetné magát a részegség dionüszoszi szenvedélyének. Kritikusai nem véletlenül gyanúsítják súlytalan szerepjátékkal: Vadász Gézának nincsen karakteres arca, hiába a köteten a fotográfia. Igaz, hogy „ha nincs, akkor is ши”10 viszont, ha van, akkor sincsen. Csak egy innen-onnan ellesett, legtöbbször hamis, de helyenként igazi szenvedéllyel átfűtött hang létezik, egy másodlagos dalnok, aki az elődeitől (vagy Leporello gyanánt uraitól) megtanult slágereket és „megfakult melódiákat” (Kisváros) adja elő, hol bravúrosan, hol botladozva. De vajon szükségünk van-e újabb imitátorokra? Nem Petőfinek van-e igaza mégis: „ Fogj tollat, és írj, hogyha van erőd / Haladni, merre más még nem haladt; / Ha nincs, ragadj ekét vagy kaptafát, / S vágd a földhöz silány dorombodat!"11 Szabó T. Anna LOVAGOK EGYMÁS KÖZT Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy A nap lovagja Az utószót írta Alexander Brody noran, 2004. 228 oldal, 2000 Ft 1925-ben Nagy Lajos érdekes kritikát közölt a Nyugatban Bródy Sándor posztumusz, Rembrandtról szóló novellasorozatáról. Itt olvasható: „Formátlansága kevesebb, mint a regény formája, mert csupán szerves egésszé felfokozódni nem tudó novellák egymás mellé rakása a Rembrandt. Csakis annyiban egységes és egy mű, hogy valamennyi novella Rembrandtról szól, meg hogy a többiek támasztó ereje nélkül a legtöbb darabja nem állhatna meg mint zárt, valamit elejétől végéig elmondó írás, szóval némelyik novella maga is töredék. ” Akárha Krúdy Bródy-regényéről szólnának e kissé csikorgó sorok. A kötet csak annyiban egységes, hogy mindegyik novella, tárca, szösszenet Bródyról szól, önállóan tán egyik sem állna meg, és némelyik maga is töredék. Ugyanaz a formaprobléma, ugyanaz a hiánya az egységnek, ugyanaz a dramaturgia, egy neves ember, művésztárs maszkjába bújva elmondani saját fájdalmainkat, örömeinket. És ekkor talán aligha véletlen, hogy Krúdy éppen Bródy Sándort választotta regénye hősének. Hiszen a külső és belső rokonság nyilvánvaló; mindketten női ágyak csatárai, szívtipró meleg szeműek, a kulinária megszállottjai (de fontos eltérés, hogy Bródy passzionátus szakács, míg Krúdy csak ételélvező), lakásról lakásra, szállodáról szállodára vándorló hivatásos hontalanok, fiákeres, gumirádlis útjukat több házasság, sok gyerek tarkítja, de ki törődik velük, kinek van ideje rájuk?! - hiszen a versenybíró már felszólította a lovasokat starthelyük elfoglalására: starthooooz, starthooooz! A nő egyébként is csak arra jó, hogy vakargassa a másnapos ember talpát; a gyerek nyűg, nem egyéb. Osztódással szaporodó adósságok, szakadatlan birkózás a külső és belső totalizatőrrel, megfeszített újságírói munka, irodalmi munka is persze, ám ez olykor alig választható el a zsurnalizmustól, az éjjel kártyát tartó két másnap hajnalban ugyanazzal a lendülettel írt apró tárcát, mint novellaremeket. Pályájuk ívének hasonlósága szintén egyértelmű: hanyatlástörténet, nem más. A kezdet fanfárosan ünnepi, mindketten az irodalom és az élet roppant állkapcsú arszlánjai, léptükre megnyílik az összes redakció ajtaja, lehullik minden selyembugyika, csak rájuk süt vasárnap aranynapja, hogy aztán a hétfő, sőt szerda fád fénye következzék, a nők mások hátát vakargatják, a közönség nem vágyik immár jelzőikre, a szellem kifárad, és vele a test is. Bródy szíven lövi magát Bécsben, Krúdyt a bor elmeosztályra viszi, aztán a hideg feltámadás, a purgatórium, végül már csak a csalódott legyintés és az élet summája: „Azt hittük, hogy örökös vasárnap van. ” Ez Krúdy utolsó monda t Dérczy Péter, i. m. Összehasonlításként érdemes felidézni az idős poéta, az egyébként hazafias dalokat író Katona László Vadász Géza melankóliájára hajazó versrészletét: „Hol vagytok ti lányok, / régi boldog nyárok,/hol a romantika, /s régi boldog álmok?/ // Hol vagytok ti lányok, / régi »lányos« lányok; / kik még tiszta szívvel /gyújtottatok lángot! // Hol vagytok ti lányok, / romantikus lányok ?! / Miért tüntetek el / tiszta ipúságok?" (A MAI LÁNYOK.) 10 Ferencz Győző: i. m. 11 Petőfi Sándor: Az utánzókhoz. Figyelő • 1301