HOLMI, 2004 (16. évfolyam, 1-12. szám)
3. szám - Erdélyi Ágnes: Az a nemes álom
314 • Erdélyi Ágnes: Az a nemes álom ságperiódus” kezdetén, 1965-ben jelent meg. Húsz évvel később Danto három új fejezettel kiegészítve újra kiadta a teljes szöveget. Lásd Arthur C. Danto: Narration and Knowledge (Including the Integral Text of Analytical Philosophy of History). Columbia University Press, New York, 1985. (A továbbiakban az 1985-ös kiadásra hivatkozom.) 12. A temporális nyelvről és a temporális szkepticizmusról szóló ötödik fejezetet például egy gondolatkísérlettel indítja: képzeljük el, mondja, hogy valaki összekeverte a történelemkönyveket és a történelmi regényeket, és nekünk szét kell válogatnunk őket. Ahhoz, hogy eldöntsük, melyikben szerepel igaz történet, össze kellene vetnünk a bennük szereplő mondatokat azzal, amiről a mondatok szólnak. Csakhogy erre nincs módunk, érvelhet a szkeptikus álláspont védelmezője, hiszen a mondatok mindkettőben a múltról szólnak, a múlthoz pedig nincs független hozzáférésünk - tehát nem tudhatjuk, hogy az elbeszélt történet igaz-e vagy sem. Vannak persze forrásaink, melyek alapján következtethetünk a múltra, de „mivel itt is fölmerül az ellenőrzés kérdése, a szkeptikus most azt fogja mondani, hogy nincs módunk kideríteni, összhangban vannak-e következtetéseink a tényekkel, így hát ugyanott vagyunk, ahol voltunk, erről sem mondhatjuk, hogy tudjuk”. (A gondolatmenetet lásd Dante, i. m. 63-65. o.; az idézet megtalálható: uo. 64. o.) 13. Uo. 64—65. o. Magát az érvet persze Dante alaposan kidolgozta: azért nem lehet egyszerre állítani azt a két dolgot, hogy E múltbeli esemény, és hogy mi semmit nem tudunk e-ről, mert egy igeidővel kifejezett mondat igazsága mindig feltételezi egy megfelelő, de igeidő nélkül kifejezett mondat igazságát; ha tehát azt mondjuk, hogy E múltbeli esemény, azzal már feltételezzük egy olyan mondat igazságát, amely (igeidő nélkül) azt fejezi ki, hogy E esemény egy bizonyos időpontban lejátszódott, és ez a korábbi, mint a jelen pillanat (lásd uo.). 14. XIV. fejezet: Historical Language and Historical Reality (lásd Danto: i.m. 298-341.0.). 15. A történeti mondat múlt időben beszél az eseményről, az igeidővel kifejezett mondat igazsága pedig - mint azt Danto másutt már megmutatta (lásd 13-as jegyzet) - mindig feltételezi egy neki megfelelő, de igeidő nélkül kifejezett mondat igazságát. 16. A gondolatmenetet lásd Danto: i. m. 312- 316. o. 17. A relativizmusról szóló gondolatmenetet lásd Danto: i. m. 328-330. o. 18 A historizmusról szóló gondolatmenetet lásd Danto: i. m. 330-334. o. 19. A mindössze két rövid bekezdésből álló gondolatmenetet lásd Danto: i. m. 340- 341. o. 20. Lásd Brian L. Keeley: Of Conspiracy Theories. Journal of Philosophy, XCVI (1999), 109- 126. o. A következőkben a cikk magyar fordítására fogok hivatkozni, lásd Holmi, XII. (2000), 1371-1386. o. 21. Uo. 1397. o. 22. Keeley a definíciót követően megpróbálja összegyűjteni az alaptalan konspirációs elméletek (röviden: az AKE-k) további jellegzetes vonásait. Ötöt sorol föl: az AKE-k mindig olyan magyarázatot adnak, amely ellentmond az elfogadott, „hivatalos” verziónak (amelyről ki is derítik, hogy az tulajdonképpen „fedőtörténet”, melyet az összeesküvők próbálnak elhitetni a közvéleménnyel); az összeesküvés mögött mindig aljas szándékot feltételeznek; látszólag egymással semmilyen kapcsolatban nem álló eseményeket próbálnak összefüggésbe hozni; a magyarázott események hátterében meghúzódó igazságot hétpecsétes titoknak tekintik, melynek napvilágra kerülését az összeesküvők tevőlegesen igyekeznek megakadályozni; végül pedig többet magyaráznak, mint a hivatalos verzió (a hivatalos verzió által magyarázat nélkül hagyott vagy az annak ellentmondó, ún. „kóbor adatokra” is magyarázatot adnak). Ezek azonban - ezt Keeley maga is belátja - nem különböztetik meg az AKE- kat minden olyan esettől (például a Watergatebotránytól és az iráni kontrák ügyétől), amelyben joggal hisszük, hogy összeesküvés történt (a felsorolást és a gondolatmenetet lásd uo. 1377-1378. o.). 23. Még abban is szerepe van a bizalomnak, hogy hiszünk a modern tudomány állításaiban, hiszen mi nem végezzük el azokat a kísérleteket és megfigyeléseket, amelyekre alapozzák őket, hanem „elfogadunk egy olyan procedúrát, melynek segítségével azok, akik tényleg elvégzik a megfigyeléseket - akik tehát megalapozottan hiszik, amit mondanak - állításaik episztemikus alapját átadhatják nekünk, többieknek”. (Uo. 1380-1381. o.)