HOLMI, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
9. szám - Forgács Éva: Budapest, a fehér folt. A főváros hiánya a huszadik század eleji magyar festészetben
1138. Forgács Éva: Budapest, a fehér folt 32. A budapesti nyilvános tér korabeli természetrajzához vő. Gábor Gyáni: Identity and the Urban Experience: Fin-de-Siècle Budapest. New York: Columbia University Press, 2004. 33. Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől. Napvilág Kiadó, 2002. 183. 34. Vö. „Az új művészgeneráció, amely immár a festészet autonómiájáért küzdött és a tiszta festőiség jelszavát tűzte zászlajára, nem festett sem piaci zsánert, sem Budapest-vedutát. A modern magyar festészet úttörő generációja, a Nagybányaiak és újító kortársaik, Vaszary, Rippl-Rónai, még ha éveken át Budapesten éltek is (elsősorban telente), nem látták meg a fővárosban a festői témát, nem kerestek itt képi motívumot. ” Sármány Ilona: i. m. 83. L. még: „Budapest közvetlenül egyszerűen nem inspirálta [a modern]festőket. ” Éva Forgács: Avant-Garde and Conservatism in the Budapest Art World: 1910-1932. In: Bender-Schorske (eds.), i. m. 317. 35. Az ünnepi vagy szórakozó nagyvárosi tömeg impresszionista ábrázolására kitűnő példa Édouard Manet Zene a Tuileriák kertjében című festménye. 36. A történetírói beszédre vonatkozóan tartalom és forma dialektikáját részletezi Hayden White: The Content of the Form. Narra tive Discourse and Historical Representation. Baltimore-London: The Johns Hopkins University Press, 1990. Forgács Éva BUDAPEST, A FEHÉR FOLT A főváros hiánya a huszadik század eleji magyar festészetben. „Hol vannak Budapest festői?” - kérdezte Kállai Ernő 1947-ben, amikor szétnézett a történelemnek a városba vésett nyomain, a szétlőtt bérházak, leszakadt gangok, a „felépített belterek tátongó szakadékai” látványán. A kortárs művészet kritikusaként, aki 1935- ben tért haza másfél évtizedes németországi tartózkodásából, ebben a pusztulásban ott látta mindazoknak az erőknek a lenyomatait is, amelyeket a szürrealizmus és a modern művészet sok más irányzatának a művészei évtizedekkel a második világháború előtt megjelenítettek Európában. Kállai már korábban szóvá tette, hogy a budapesti festők érzéketlenül mennek el városuk különféle részletei mellett, de mintha most vette volna észre, hogy valami hiányzik a magyar képzőművészetből. Az nem lehet, hogy a festők nem látják a saját városukat. Vagy hogy nem vették észre, mi történt vele. Nem az olyan korrekt látleleteket hiányolta, amilyeneket többek közt Zádor István rajzolt és festett Budapestről és háborús sérüléseiről. A művészek némaságát nem értette, Budapesttel kapcsolatos érzéketlenségüket, a háború előérzetéhez és élményéhez kapcsolódó képek vagy víziók elmaradását. A kataklizma nem egyetlen, de egyik leglátványosabb, mindenki szeme előtt lévő képe, évekkel a háború után is, maga a főváros volt. A Budapest iránti festői érdektelenség nem volt új keletű. Valóban különös, hogy éles ellentétben az európai nagyvárosok és New York festőivel, akiket a város elcsábított a természettől, Budapest utcái, városi látványai és városi élete nemhogy nem jelentettek kényszerítő inspirációt XX. század eleji festőpolgárainak, hanem éppen ellenkezőleg: a századelő budapesti festői kivillamosoztak a zöldbe, s a Tabánban és Óba-