HOLMI, 2006 (18. évfolyam, 1-12. szám)
10. szám - Gömöri György: "Gloria Victis 1956" – a magyar forradalom és a világ költői
1382 • Gömöri György: „Gloria Victis 1956” - a magyar forradalom és a világ költői ként sem engem, sem másokat nem elégített ki. Az Észak-amerikai Magyar Egyetemisták Szövetsége például hosszú (de a Nemzetőrben nem publikált) levélben foglalt állást mellettem, annak a reményében, hogy a Nemzetőr szerkesztősége „megtér a magyar nép dicsőséges forradalmának szelleméhez”. Levelezésem és kapcsolatom a Nemzetőrrel tehát 1959 júliusában megszakadt. Nem követtem a lapot ezután, lehet, hogy kicsit mérséklődött a jobbra tolódása. Közben az 1963-as amnesztiával Magyarországon konszolidálódott a Kádár-rendszer, én elhagytam Oxfordot, két évig az Egyesült Államokban tanítottam és kutattam. 1965 elején lehetett, amikor már visszatértem Angliába, és a birminghami egyetem egyik kutatóintézetében kaptam állást, hogy a posta levelet hozott Tollastól. Tibor nem sokat kertelt, megírta, mire készül: egy nagy versantológiára, ami a világon 1956-ról írt összes verset magába foglalná. Tudta, hogy számos lengyel vers is született a magyar forradalomról, Cs. Szabó Lászlóhoz fordult tanácsért, hogy ezeket kivel fordíttassa le, mire Csé rávágta az én nevemet. Tollas tehát írt nekem, s részben megkövetett az 1959- ben történtekért. Levelében elmondta, hogy már nem haragszik a nyílt levél miatt, csak sajnálja, hogy megtörtént. Most a politikai véleménykülönbségeket félre kell tennünk, együtt kell működnünk a közös cél érdekében, tehát kéri, egyezzek bele, hogy a már magyarra fordított ’56-os lengyel versek megjelenhessenek az antológiában, továbbá, hogy fordítsak még néhányat angolból a nála lévő amerikai versek közül. Erre a Münchenből 1965. december 10-én írt levélre hamarosan válaszoltam, és Tollas következő levelében már úgy gondolta, rám bízhatja a kötetbe beválogatandó öszszes lengyel és angol nyelvű vers gondozását. Egyébként ezt írta: „ne tételezd fel, hogy akár múltamnál, akár nevelésemnél, akár más körülmények folytán bármelyik szélsőség híve lennék, vagy vissza kívánnám fordítani az idő kerekét”. Ez nekem elég volt ahhoz, hogy teljes gőzzel nekiálljak az antológia körüli munkának, segítsek a jó szándékú, de könyvkiadási dolgokban meglehetősen járatlan költő-szerkesztőnek. Összeszedtem az összes Angliában írt verset - nem volt túl sok, mindössze három, a negyedik, George MacBeth verse később született, s így nem kerülhetett be a Gloria Viriis-be -, kettőt közülük le is fordítottam, s a lengyel anyagból, ami rendkívül nagy volt, kiválogattam az öt legsikerültebb darabot, azokat is átültettem (Woroszylski, Sliwiak, Wazyk, Milosz és Herbert verseit). Tollas Tibor mindezt kitörő örömmel fogadta, sőt elkezdett fizetni az újabb fordításokért, amit persze én fogadtam kevéssé titkolt örömmel. Az eredetileg kétszáz oldalra tervezett kötet anyaga 1966 tavaszára rohamosan nőni kezdett. Tollas a világ minden részébe írt, ahol csak magyarok éltek, s döbbenten állapította meg, hogy rengeteg verset írtak világszerte az ötvenhatos magyar forradalomról. Egy 1966. május 10-i keltezésű levelében azt írja, bányában érzi magát, szénomláskor: „kicsit megkaparom a falat, és ömlik a szén”. Vagyis mivel az eredeti elgondolás többnyelvű, teljes antológiáról szólt, négyszáz lapnyira kell, hogy tervezze az egészet (a végén még huszonkettővel több lett a jegyzetekkel együtt). Erre nincs elég pénze, de majd valahogy összeszedi, még ha az „adósok börtönébe” kerül is. Ugyanebben a levelében arra kért, állítsam össze a befutott angol, német és magyar életrajzi adatokból a kötet szerzőinek bio-bibliográfiai jegyzeteit. Elküldi majd nekem az egész paksamétát, és nyugodtan szerkesszek, rövidítsek, csak csináljam meg, mert ehhez neki se ideje, se ereje. Vesztemre, elvállaltam - iszonyú munka volt a vasvillával összehányt papírhalmazból kiszedni pár értelmes sort mindegyik költőről. A teljes névjegyzék tizenhét oldalt tett ki, és még így is kimaradt vagy öt szerző, akiről vagy nem érkeztek, vagy túl későn érkeztek adatok.