HOLMI, 2006 (18. évfolyam, 1-12. szám)

4. szám - FIGYELŐ - Kerényi Ferenc: "Egy ember, akit még eddig nem ismertünk" (A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa)

­uszkulánum, a svábhegyi telek megvásárlásá­nak indulótőkéje. A katalógusban fellelhetjük a „Kauf Vertrag”-ot is, azaz a Budán, 1853. au­gusztus 4. és szeptember 14. között lezajlott te­lekvásárlás adásvételi szerződését, amelyet ve­vőként Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Ró­za írt alá (110.). Hogy kezükön mivé lett a kert, azt Morelli Gusztáv 1893-as rajza (159.) vagy az Új Idők számára 1898. október 2-án készült fotók bizonyíthatják, amelyeken az agg író szü­reten, illetve szeretett-gondozott rózsái között látható (198-200.). De részesei lehetünk akár a hajdan elébe táruló panorámának is, a Pest a Svábhegyről vihar után c. olajfestményről, amelynek hátlapján halványuló fekete tusírás­sal még elolvasható: „Jókai Mór festette 1882.” (141.) Ami pedig az anyagiakat illeti, az utolsó ilyen bizonylat a kötetben a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. 1901. november 3-i iga­zolása igazgatósági jutalék felvételéről (111.) - az író nevéért ekkor már bármely cég szí­vesen áldozott, csak hogy igazgatótanácsában tudhassa. Jókai egyik legismertebb ábrázolása Ferra­ris Artúr olajfestménye, A történelmi tarokk­parti, amelynek dátuma, az 1893 azonnal el­árulja, hogy eredetileg az írói jubileumra szán­ták (161.). Pontosabban: szánták volna, mert nem készültel idejében. Némi lapozgatás árán most végigkísérhetjük az alkotás fázisait. Fenn­maradt ugyanis Erdélyi Mór fényképész mű­termi fotója, amelyen a festő beállította a ké­pet, de még csupán a kártyakompánia szokott tagjaival: Gajári Ödönnel, Sváb Károllyal, Ne­­deczky Istvánnal, Beöthy Algernonnal, Tisza Kálmánnal és a középpontban persze az ü­nne­­pelttel (195.). A fénykép alapján - hogy a ne­ves szereplőket ne terheljék ismételt modellt­üléssel - készült az első olajképvázlat, amelyre már neves kibicek is felkerültek, mint Podma­­niczky Frigyes, Csernátony Lajos vagy Pulszky Károly - ám még nem volt rajta Mikszáth Kál­mán (160.). A sokszor reprodukált, végleges változaton azonban már a „nagy palóc”, Jókai majdani életrajzírója is szerepelt (161.). Hogy Jókai életében ez a társaság - a napi másfél órai, általában délután öt és fél hét közé eső együttléttel - mit jelentett, arra a levelezés egyik tétele szolgálhat bizonyítékul. 1897. feb­ruár 13-án kedvelt unokavejét, Hegedűs Sán­dort invitálta (21.): „Kérlek, jöjj el hozzám 18án csütörtökön vacsorára 72 éves születésnapomra, este nyolcz órakor. Tisza Kálmán is eljön a tarokk kompániával, de Te csak 8 órára jöjj, a­ki nem tudsz tarokkozni...” (A levél hasonmása is olvas­ható: 91.) Köztudomású, hogy Jókai Mór igényelte az erős személyiségű nőket maga körül, akik te­hetsége kibontásában a hátország megszerve­zésével segítették. Az édesanya, Jókay József­­né Pulay Mária helyét 1848-ban az írónál nyolc évvel idősebb Laborfalvi Róza, a Nemzeti Szín­ház tragikája vette át. A Jókaynénak írt 32 + 11 levél (1842 és 1849, illetve 1851 és 1856 év­közben) jól mutatja a törést, és kijelöli az idő­szakaszt is, amíg az édesanya megbékélt fia választásával. Pulay Mária halálának évében, 1856-ban készült Jókai Mór első végrendele­te, felesége javára. A másik testamentum már 1903-ból való, kedvezményezettje pedig a má­sodik feleség, Nagy Bella (110.). (Az utóbbi do­kumentum csak 1993-ban került, vétel útján, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárába.) Az öregkori botránykő, a Nagy Bella-házasság ér­zelmi töltését szintén saját szemünkkel láthat­juk. Például azon a 2004-ben vásárolt Erdélyi Mór-fotón, amely valamikor 1900-ban vagy 1901 -ben készült, és amely itt kerül először nyil­vánosság elé (209.). Visszarímel rá Jókai utol­só akvarellje a kanapén pihenő fiatalasszony­ról : „Az én édes Bellám. Rajzoltam Siófokon 1903. junius 14. Jókai Móricz sk.” (136.) És a pálya vége, a kézirattárban őrzött ok­mányok szigorú sorjázása szerint: [orvosi] ér­tesítés [Jókai Mór haláláról]. 1904. május 6-án, az ugyanaznap kelt halottvizsgálati bizonyít­vány és a,Jókai Mór 79 é­ves], író bebalzsamozá­­sa alkalmából felvett bonczjegyzőkönyv”, 1904. má­jus 7-ről (110-111.). A három kötetre tervezett albumegyüttes utol­só kötete tartalmazza majd (bevett szokás sze­rint) a pótlások és javítások jegyzékét is. Ez azonban nem csak a kisszámú hiba javítására szolgálhat majd (például a 300. és a 320. tétel­számú kéziratok hibás egymásra utalása, egy­­pár téllhiba kiküszöbölése). A pótlások pedig vélhetően felölelik annak a rendszeres múze­umi feldolgozó munkának az eredményeit is, amelynek során albumokból, vegyes tartalmú kézirategyüttesekből, kötéstáblákból újabb do­kumentumok kelnek önálló életre. És remél­hetőleg folytatódhat a restaurálási program is, amely szintén szolgálhat újabb felfedezésekkel. Jókai Mór több mint száz évvel a halála után Figyelő • 549

Next