HOLMI, 2006 (18. évfolyam, 1-12. szám)
9. szám - FIGYELŐ - Szegő János: Isten hozott – amúgy ki vagy? (Grecsó Krisztián: Isten hozott)
Pál utcai fiúk című regény kései bűvöletében” született. (18.) Az árva Gallér Gergely és Gallér Eszter, akik árvaságuk ellenére avagy éppen árvaságuk miatt egymás testvérei, az apátlanul felcseperedő Beregi András (a továbbiakban: Весе) és a különc nagybátyjánál élő különc Metz Dezső egyfajta irodalmi valóságban él. Idegenségüket leplezve egy mitikus világot építenek, mesélnek maguk köré. Elemei az Ótestamentum és az Újszövetség könyveiből a Kabbala gondolatvilágából és népi hiedelmekből, helyi babonákból, megmagyarázhatatlan rejtélyekből és a közelmúlt konkrét történelmi traumáiból (a teljesen alaptalan vérvád Klein Ede ellen 1948-ban) együttesen tevődnek öszsze. Ez a mondakör annyira sokszínű és változatos, annyira váratlan tagokból áll egybe, hogy eklektikussága egyáltalán nem zavaró. Ennek a felfokozott hiperliteralizáltságnak remekbe szabott példája, hogy amikor Metz Dezső Orosházára tart a vonattal, Szentetornya községénél, ahol Justh Zsigmond parasztszínháza működött, egy majorságbeli szellemmel találkozik, aki megszólítja. „Azt mondta, boglyarakás közben Plautus- és Moliére-monológokat szavaltak az alföldi parasztok, és porzott az irtózatos saller, ha a legény aratás közben Shakespeare-t tévesztett. ” (78.) Az ehhez hasonló délibábos jelenetekben a valóság versus fikció nem túl izgalmas oppozíciója helyett szóba kerül a kitalált, mert fikcionált valóság viszonya a valódi valósághoz. Ahogy ugyanez a szellem mondja feje tetejére állított platonizmussal: „mert csak a megírt létezik, a valóságban nincsen semmi". (79.) Ugyanez a szentencia másutt valamivel modorosabban hangzik a maga mívesre csiszolt kiazmus alakzatával: „Minden meg van írva, illetve az létezik, ami írva van, és amiatt, mert meg van írva.” (157.) Itt a reflexív meglátás már-már a saját farkába harap, magához nyúl. Erre a félig-meddig kettősségre épülnek a regény helyszínei is: Orosháza, Szeged igazi neve mellett Sáraság, Feketeváros és az evangélikus Tótváros kitalált helységnév, de nagyon egyszerűen működő megoldó kulccsal lefordíthatjuk e helységeket úgymint: Szegvár, Csongrád, Békéscsaba. A katolikus Sárasággal szemben reformátusok lakta „szenteskedő város” neve pedig szó szerint magáért beszél: Szentes. Az adott régió belső tagolódását mutatja, hogy a települések vallási-kulturális vonatkozásban különböztethetők meg, azaz saját magukat így különböztetik meg. Ebben a világérzékelésben a vidék az, ami kívül van a szülőfalun. Maga a „szülőfalu” figurája is automatikusan az árvaság metaforája: Gallér Gergelyt valójában a falu (történelme, nyelve, mitológiája) hozza világra. És aztán a falu kergeti el, hogy újra hazatérjen, ha ugyan hazatérhet. Gallér Gergely arc nélküli elbeszélő, miközben ő lát mindenkit, őt nem látja senki. Miközben minden történetet ő elevenít fel, ő mesél el, őt senki sem hozza szóba. Mert a szó nincsen másnál, csakis őnála. Még maga a Klein-napló szövege is csak az ő elbeszélésén keresztül jelenik meg. Nincsen teste, de van szava. Pontosabban csak szava van, története van, de élete nincs. Mivel árva - így nincsen családja, családregénye, viszszaolvasható múltja. Azzal, hogy a könyv népével azonosítja magát, múltat is talál magának. Más kérdés, hogy a regényben a zsidó az idegen metaforája. A regényben többféle időszemlélet ütközik, de mindenképpen találkozik egymással. Gallér Gergely keresztneve eleve az idő tagolásának, az időfolyam felosztásának a lehetséges jelölője. Az idő értelmezhetőségének feszültségét a regény mottói előkészítik: „A földmíves élete rövid, mint a gazdasági év. A tavasz már kimossa az emlékezetből a telet, a tavaszt a nyár. A falu kis házaiban nem marad jel, hír, emlék azokról, akik elébb lakták" - Móricz Zsigmond. A másik mondat Krúdy Gyuláé: „...nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké”. A két szöveg jelentéstani ellentmondása már-már gyanúsan egyértelmű: nincsen jel, vagy van jel. Az Isten hozott nyomkeresőinek kétségkívül jó szemük van, és talán azért is tudják meglátni a nyomokat, mert ők árvaságuk folytán nem tartoznak egyik nemzedékhez sem; eleve kívülről (és közben mégis belülről) próbálják nyomon követni a dolgokat. Talán a két mottó még továbbolvasható lehet egy prózaretorikai allegorikus szerkezetben: Móricz a regény, a totális világleírás, Krúdy pedig a novella, a részletek mágiájának a metaforája - de az ilyen behelyettesítések éppen a mottók nyitott elevenségét tennék zárójelbe. (Az mindenesetre megállapítható, hogy Grecsónak, mint prózaírónak, jó szeme van az irodalmi hagyományhoz, a könyv tele van finoman beleszőtt vagy Figyelő • 1243