HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
4. szám - Lator László: Lengyel Balázs ravatalánál
LENGYEL BALÁZS RAVATALANUL Nagy kort ért meg, de évtizedeken keresztül szorongató közegben kellett élnie. Első könyvét, A mai magyar LÍRÁ-t majdnem egy negyed századdal később követte a második. De így is terjedelmes életművet hagyott az utána jövőkre. Micsoda hivatástudat kellett hozzá, vagy annál is több: elemi szenvedély, hogy végül is betöltse a neki rendelt teret! Egyetemista korában kezdte. Újságcikkekkel, kisesszékkel, kritikákkal. De alighogy elkezdte, jött a háború. Kivette belőle a részét. Két évig katonáskodott, veszélyes helyen is, a Muraközben, vele gyönyörű, még alig felnőtt felesége, Nemes Nagy Ágnes. Milyen tündökletes elbeszélő költeményben, a Mihályfalvi KALAND-ban idézi majd meg azt a lidérces világot! S ami ezután következik: a karpaszományos tisztjelölt katonaszökevény lesz, bujkálva várja ki a háború végét. Végre béke, egy remélt emberibb világ ígéretével. A Márciusi Front részesét, a népiek mozgalmához közeli írójelöltet akár politikai pálya is várhatná. Egy ideig dolgozott is a belügy-, majd a kultuszminisztériumban. De becsvágya, tehetsége másfelé szólította. És nemcsak írni, hanem folyóiratot indítani, összefogni nemzedékét, a huszonéveseket. Arról akartak beszélni, új nyelven, ki-ki a maga módján, ami történt, amivel valahogy el kell számolni. A főszerkesztő Lengyel Balázs Babits Mihályt mutatta fel nemcsak esztétikai, hanem erkölcsi, világnézeti, politikai mintául is. Ez lett aztán az Újhold célba vehető közepe, lehetett támadni, úgy látszott, lehet védeni - csak éppen nem egyenlő eséllyel. A lap két esztendeig élt. Megfojtották, mint a többi, pártparancsokhoz nem igazodó folyóiratot. Vele együtt a negyedik nemzedék java is elnémult. Derékba tört Lengyel Balázs ígéretesen induló pályája is. Hogy is lehetett volna szükség a fordulat éve után független kritikusi-kritikai szellemre? Jött a hosszú hallgatás, a többnyire kelletlenül, ritka pillanatokban akár mulatságul is űzött irodalmi bérmunka. Az átdolgozások, az átírások, az előadások, úgy, ahogy Mándy Iván megírta. De az egykori újholdasok, a hozzájuk társult, hasonló sorsú öregebbekkel, a hallgatás éveiben is összetartottak. Eleinte eszpresszókban. Később már biztonságosabb volt Lengyel Balázsék Kékgolyó utcai lakása. Ott jutottak szűk körű nyilvánossághoz, ott jártak kézről kézre a tilos kéziratok. Mert verset, még regényt is, lehetett az íróasztalfióknak írni. De esszét, kritikát, tanulmányt? Lengyel Balázs hát fordított, ifjúsági regényeket írt, remek meséket, pénzért, napszámban. De új esszékötete csak 1972-ben jelenhetett meg. A hosszú kihagyást azonban sértetlenül vészelte át. Úgy tetszik, a vers a prózánál is jobban érdekelte. Most már sűrűn megjelenő könyveiben a kortárs költészet szinte teljes színképe ott van. Mert egy olyan kastélyról álmodott, amelyben mindennek helye van, ami jó. A kritikus dolga: amennyire csak lehet, elfogulatlanul ítélni. Némi túlzással talán: egymaga elvégezte, amire kritikusaink, irodalomtörténészeink csapatban is alig-alig vállalkoztak. Portréiban, közelképeiben úgy írt a versről, ahogy csak a költőmesterség művelői tudnak.