HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)

4. szám - Lator László: Lengyel Balázs ravatalánál

LENGYEL BALÁZS RAVATALANUL Nagy kort ért meg, de évtizedeken keresztül szorongató közegben kellett élnie. Első könyvét, A mai magyar LÍRÁ-t majdnem egy negyed századdal ké­sőbb követte a második. De így is terjedelmes életművet hagyott az utána jövőkre. Micsoda hivatástudat kellett hozzá, vagy annál is több: elemi szen­vedély, hogy végül is betöltse a neki rendelt teret! Egyetemista korában kezdte. Újságcikkekkel, kisesszékkel, kritikákkal. De alighogy elkezdte, jött a háború. Kivette belőle a részét. Két évig katonáskodott, veszélyes he­lyen is, a Muraközben, vele gyönyörű, még alig felnőtt felesége, Nemes Nagy Ágnes. Milyen tündökletes elbeszélő költeményben, a Mihályfalvi KALAND-ban idézi majd meg azt a lidérces világot! S ami ezután következik: a karpaszományos tisztjelölt katonaszökevény lesz, bujkálva várja ki a há­ború végét. Végre béke, egy remélt emberibb világ ígéretével. A Márciusi Front részesét, a népiek mozgalmához közeli írójelöltet akár politikai pá­lya is várhatná. Egy ideig dolgozott is a belügy-, majd a kultuszminisztéri­umban. De becsvágya, tehetsége másfelé szólította. És nemcsak írni, ha­nem folyóiratot indítani, összefogni nemzedékét, a huszonéveseket. Arról akartak beszélni, új nyelven, ki-ki a maga módján, ami történt, amivel va­lahogy el kell számolni. A főszerkesztő Lengyel Balázs Babits Mihályt mu­tatta fel nemcsak esztétikai, hanem erkölcsi, világnézeti, politikai mintául is. Ez lett aztán az Újhold célba vehető közepe, lehetett támadni, úgy lát­szott, lehet védeni - csak éppen nem egyenlő eséllyel. A lap két esztende­ig élt. Megfojtották, mint a többi, pártparancsokhoz nem igazodó folyó­iratot. Vele együtt a negyedik nemzedék java is elnémult. Derékba tört Lengyel Balázs ígéretesen induló pályája is. Hogy is lehetett volna szük­ség a fordulat éve után független kritikusi-kritikai szellemre? Jött a hosszú hallgatás, a többnyire kelletlenül, ritka pillanatokban akár mulatságul is űzött irodalmi bérmunka. Az átdolgozások, az átírások, az előadások, úgy, ahogy Mándy Iván megírta. De az egykori újholdasok, a hozzájuk társult, hasonló sorsú öregebbekkel, a hallgatás éveiben is összetartottak. Eleinte eszpresszókban. Később már biztonságosabb volt Lengyel Balázsék Kék­golyó utcai lakása. Ott jutottak szűk körű nyilvánossághoz, ott jártak kéz­ről kézre a tilos kéziratok. Mert verset, még regényt is, lehetett az íróasz­talfióknak írni. De esszét, kritikát, tanulmányt? Lengyel Balázs hát fordí­tott, ifjúsági regényeket írt, remek meséket, pénzért, napszámban. De új esszékötete csak 1972-ben jelenhetett meg. A hosszú kihagyást azonban sértetlenül vészelte át. Úgy tetszik, a vers a prózánál is jobban érdekelte. Most már sűrűn megjelenő könyveiben a kortárs költészet szinte teljes színképe ott van. Mert egy olyan kastélyról álmodott, amelyben minden­nek helye van, ami jó. A kritikus dolga: amennyire csak lehet, elfogulatla­nul ítélni. Némi túlzással talán: egymaga elvégezte, amire kritikusaink, iro­dalomtörténészeink csapatban is alig-alig vállalkoztak. Portréiban, közel­képeiben úgy írt a versről, ahogy csak a költőmesterség művelői tudnak.

Next