HOLMI, 2009 (21. évfolyam, 1-12. szám)

8. szám - FIGYELŐ - Márton László–Szilágyi Márton: Két bírálat egy könyvről (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete)

KÉT BÍRÁLAT EGY KÖNYVRŐL Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz Osiris, 2008. 540 oldal + 24 oldal képmelléklet, 4500 Ft . FÉLRETÖRT ÉLET TELJES RAJZA Köztudott, hogy a Petőfi-kutatásra súlyos te­herként nehezedik az, aminek inkább a hiányát szokták felpanaszolni más életművek kutatói: a recepció. A Petőfiről szóló megnyilatkozások mennyisége óriási, sokaságuk úgyszólván átte­kinthetetlen, és emiatt az irodalomtörténészek gyakran érzik úgy, hogy nem mondhatnak olyat Petőfiről, amit már mások valamiképp (ugyan­úgy vagy másképp, ugyanabban vagy másmilyen kontextusban) el ne mondtak volna. Ugyan­akkor, paradox módon, a Petőfiről szóló szak­szerű és átfogó művek száma egyáltalán nem nagy: monográfiát utoljára (és lényegében először) Horváth János tett közzé róla 1922- ben, és mostanáig, az alábbiakban tárgyalan­dó munka megjelenéséig teljes, befejezett kri­tikai életrajzból is csak egy állt rendelkezésre, Ferenczi Zoltán 1896-ban megjelent háromkö­tetes munkája. (A XX. század második felében előbb Dienes András, majd Fekete Sándor fo­gott neki az életrajz újbóli összerakásának; kü­lönféle okokból egyikük sem jutott a munka vé­gére.) De még a Petőfiről szóló nem monogra­fikus tanulmánykötetekből sincs sok: az utób­bi időkből Margócsy István, Fried István és Lukácsy Sándor munkái jutnak eszembe. A részleteket illető (például hely- és tárgy­történeti, filológiai, kronológiai stb.) kutatások és publikációk száma persze mindig is nagy volt az elmúlt százhúsz-százharminc évben, de nem ezek teszik a Petőfi-recepciót áttekinthetetlen­né és bizonyos értelemben kilátástalanná, ha­nem az életmű és a költő emlékezete körül elburjánzott kultusz, annak összes ideológiai vonatkozásával, a nacionalista kisajátítási kí­sérletektől a keményebb és puhább marxista jelentéstulajdonításokig. A kutatók egy része jelenleg a Petőfi-kultusz feltárásán dolgozik, annak történetét rekonstruálja, így próbálva a közéleti-politikai értelmezések özönét levá­lasztani az életműről, hogy - majd egyszer - ugyanúgy költészetként lehessen értékelni az alkotói teljesítményt, mint, mondjuk, Vörös­marty vagy Arany esetében. Kerényi Ferenc más utat járt. (Az állítmány múlt idejéről majd írá­som végén ejtek néhány szót.) A textológiai és életrajzi résztanulmányok felől haladt az ösz­­szegzés felé. Az előbbiek eredménye az új kri­tikai kiadás utóbbi három kötete, az utóbbia­ké a tavaly megjelent kritikai életrajz. A kritikai életrajz szerzőjéről olyasféle szán­dékot tételezhetünk fel, hogy keveset markol, de azt jól megfogja. Elvégre nem az életmű szisztematikus értelmezésére törekszik, hanem az életrajz tényeit rakja össze, és minthogy az alkotás része, méghozzá kitüntetetten fontos része a költő életének, így az alkotás folyama­táról, a művek létrejöttéről (plusz azok kora­beli fogadtatásáról, a költőnek e fogadtatásra adott reakcióiról) is számot ad. Már ebből látszik, hogy igazából nem is olyan kevés, amit az életrajzírónak markolnia kell, és nem kis teljesítmény, ha jól megfogja. Mielőtt azonban továbblépnék, fel kell, hogy tegyek egy éppannyira ildomtalan, amennyire - ese­tünkben - elkerülhetetlen kérdést. Miért van szükség egy - mégoly kiváló - alkotó személyi­ség újabb kritikai életrajzára, ha már egyszer van belőle egy? Méghozzá nem is akármilyen, hanem egy ma is nélkülözhetetlen alapmű. Fe­renczi Zoltán munkája alapos, tárgyszerű, meg­bízható; Petőfi életútja és személyisége ma is jól megismerhető belőle; szerzője igyekezett min­den mozzanatot ellenőrizni és dokumentálni, az ellentmondásokat gondosan és higgadtan mérlegelte, beszélhetett egy sor, akkor még élő adatközlővel, akik nem sokkal később mind meghaltak, és láthatott számos olyan dokumen­ FIGYELŐ 1115

Next