HOLMI, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)

5. szám - FIGYELŐ - Kovács Éva: A "cigánykérdés" Magyarországon (Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890-2008)

talanítani kezdett a cím: A magyarországi cigány­ság története. Én most valóban a magyarorszá­gi cigányság történetét olvasom? A szerző azt írja a bevezetőjében: ,A fent említett kettős törek­vést - tehát ismertetni egyrészt a romák történe­tét, másrészt a romakutatások történetét - nem lehetett volna külön-külön megvalósítani. Az együt­tes tárgyalás logikáját a cigányok története határoz­za meg, erre vannak felfűzve a kutatások. Azaz: a szerkezetet a tárgyalt témák kronologikus sorrendje határozza meg, nem pedig e témák feldolgozásának időrendje." (13. Kiemelés a szerzőtől.) S noha a kronologikus sorrendben rejlő történelmi de­terminizmust és annak tudásszociológiai kö­vetkezményeit a szerző - szerintem nagyon he­lyesen - az egyes fejezetekben nem érvényesíti, eszmetörténeti elemzéseit mégiscsak a törté­netiség, a történetmesélés leplébe burkolja, és a XV-XXI. század közötti kronológiára fűzi fel. Nagyon hasonló ez a szerkezet ahhoz, amit Gyur­­gyák alkalmaz a fent idézett műben. Ő a politi­kai eszmetörténetbe sorolja írását, Dupcsik tu­dásszociológiai és eszmetörténeti elemzésként és kritikaként határozza meg vállalkozását. Gyur­­gyák világosan elkülöníti a Történelmi kere­tek-et (I. fejezet), Dupcsiknál ugyan a történetin csak fokozatosan mosódik át az eszmetörténeti megközelítés, és nagyjából az V. fejezettől a (je­­lenkor)történeti mozzanatok fokozatosan el­tűnnek a szövegből. Gyurgyák II. fejezete a Szel­lemi-politikai IRÁNYZATOK ÉS A ZSIDÓKÉRDÉS Címet viseli, Dupcsiknál a III. fejezettől leginkább a kutatási irányzatok és a cigánykérdés történeté­ről olvashatunk. A hasonlóság kitapintható. De míg Gyurgyáknak jelentős történeti anyag állt rendelkezésére a magyarországi zsidóságról, Dupcsiknak alig-alig, erre utal a II. fejezet címe (Egy „történelem nélküli nép” története) vagy a Nagy Páltól kölcsönvett alfejezetcím (Ahol A TÖRTÉNETKUTATÓ MEGÁLL ÉS A FEJÉT VAKARJA...). A kötet mégis A magyarországi cigányság tör­ténete címet viseli. Ez szerintem mindvégig za­varó. A cigányok történetéről ugyanis nagyon keveset tudunk meg a könyvből, hiszen Dupcsik nem végzett történeti kutatásokat, csupán ösz­­szegezte a meglévő történeti ismeretek egy ré­szét, melyek azonban így sem állnak össze „a” magyarországi cigányság történetévé. Ennek, hangsúlyozom, egyik oka, hogy ezt a történetet még nem írta meg senki. Egy másik oka lehet az is, hogy a szerző szinte kizárólag levéltáro­sok tollából, jórészt korabeli adminisztrációs intézményi szándékokból keletkező levéltári forrásokon nyugvó történettudományos publi­kációkból építi fel e „történetet”. Pedig minden korszaknak van írásba foglalt és nem foglalt más „beszédmódja” is, amely ugyan gyakran elke­rüli a történészek figyelmét, azonban épp a ro­mákéhoz hasonlóan nehezen hozzáférhető múl­tak esetén tágíthatná a horizontot. Ilyen a cigá­nyok ábrázolása a képzőművészetben már a ko­rai reneszánsztól,­ de ilyen az irodalom, a köz- és műköltészet, vagy a XIX. század második felétől a sajtó is. Nem állítom, hogy mindebből a ma­gyarországi cigányság történetét létre lehetne hozni, de a képet árnyalni mindenképp. Feltehetjük azonban azt is, hogy a címhez való ragaszkodás - a szerző által jelzett prakti­kus okokon túl - tükröz valamiféle történelem­­szemléletet, eszmetörténeti jelentést is. Ahogy a recenzió elején már említettem, a kötet gon­dolatmenete magába foglal egy „metahistorikus elbeszélést”, jelesül a cigányokkal kapcsolatos előítéletek és a kirekesztés-befogadás hosszú távú társadalomtörténeti mozzanatait és egy „metapolitikait”, mely kritikával illet bizonyos tudományos eljárásokat, miközben a cigányság­ról, az asszimilációról, integrációról, elismerés­ről alkotott korabeli és kortárs elképzeléseket rekonstruálja. Gyurgyák János is hajszálponto­san így járt el a Zsidókérdés...-ben. Megkockáz­tatom, szerencsésebb lett volna e kötet címét ha­sonlóképp alakítani: A „cigánykérdés” Magyar­­országon. Szándékkal tettem ki az idézőjelet, mert úgy sejtem, Dupcsik Csaba ízlésének az idézőjel nélküli megnevezés nem felelne meg. Ha ekként veszem kezembe újra a könyvet, sok minden a helyére kerül, amit korábban prob­lémaként tüntettem fel. Nyugodt szívvel olvas­hatom - nem mellesleg a szerző szándékainak megfelelően - eszmetörténeti töprengésként. S ha ekként olvasom, ismét Trencsényi Balázs Gyurgyák-kritikáját hívom segítségül : „ Szerintem egy igényes eszmetörténeti munka értékmérői az aláb­biak: a) a fogalmi háló tisztasága és reflektáltsága; b) a politikai, társadalmi kontextusok és a vizsgált szövegek viszonyának problémaérzékeny feltárása; c) a releváns komparatív keret felvázolása (egy adott kultúra sajátos­ idioszinkratikus beszédmódjai, illetve a regionális és tágabb ideológiai hagyományok és be­szédhelyzetek összevetése); d) egyes gondolatok intel­lektuális forrásvidékének azonosítása; e) a személy feletti diszkurzív egységek (hagyományok, politikai nyelvek, nyelvezetek stb.) heurisztikusan termékeny megragadása; fi a műfaji sajátosságokra való érzé­kenység, a kiemelt gondolatok relatív súlyának és

Next