HOLMI, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2. szám - FIGYELŐ - Csengery Kristóf: Rangrejtett monográfiák (Fodor Géza: Mi szól a lemezen? II. Operafelvételek – Verdi és Wagner; III. Operafelvételek Offenbachtól Henzéig)
retikusok, filozófusok esetében, mint a költészetben, a két szféra azonban nem csak Pór könyvében találkozik. Pór Péter könyveit a kritikusokon kívül nem sokan fogják ától cettig elolvasni, hanem akkor veszik majd elő, ha az említett költőkkel, valamint Petrivel, Kertész Imrével vagy a monarchikus századfordulóval foglalkoznak. Rilkéhez, Adyhoz, Tandorihoz elengedhetetlen lesz előkeresni az itt kiemelt nagyszabású, de pontos és eredeti meglátásokat kínáló tanulmányokat. A kötet jelentőségét emellett abban látom, hogy visszahozza látókörünkbe a modern költészet forrásvidékét, és az már önmagában is felemelő szerintem, ha nem és nem tudunk tágítani e klasszikusainktól, és ha újra meg újra megpróbáljuk átgondolni a költészet felismeréseit és a líratörténet életre/halálra szóló tanulságait. Nem néztem volna ezt ki az irodalomtörténetből, ha Fogarassy Miklós nem hívta volna fel rá a figyelmemet. Az ő hagyatékából maradtak rám Pór Péter könyvei, írni készült róluk, de közbejött a halál. A Tornyok, és tárnák meg a Léted felirata átkerült az én asztalomra, és ott is marad. Egy másik könyvet is sokat emlegetett a halála előtti hónapokban, valami Fekete című esszékönyvet (Michel Pastoureau: A fekete - Egy szín története). Viccelődött, hogy el tudna képzelni egy ilyen könyvet a szürke színről is. Ő valóban élethossziglan a „szürke” tartalmait és értékeit hangsúlyozta a hiúság vásárán, és csitított. Egy Baudelaire-idézettel szeretném befejezni ezt a rapszodikus recenziót, ezt is Pór Péternél találtam persze: „így, amikor egy civilizáció kihal, elegendő, hogy egy sajátos műfajú költeményt találjunk ahhoz, hogy képzetünk legyen az eltűnt analógiákról, és hogy a kritikai szellem hiány nélkül viszszaállíthassa a nemzedékek láncát. ” Azt hiszem, a mostani civilizációváltás közepette, az írásos (bookish), a politikai és az erkölcsi kultúra válságában ilyen költők és ilyen kritikai szellemek is vannak még nálunk s a határon túl, és nem szakad vége a folytonosságnak, a „tornyok” és „tárnák” - a mellőzhetetlen vertikalitás, amiből a költészet nem enged - legalábbis meg vannak örökítve. Pór Péter könyveiből világos, hogy a költészet, lett légyen bármily szakításra hajlamos és újító, csakúgy a saját történetét faggatja, írja újra s tovább, mint a filozófia, és erudíció nélkül nincs versolvasás. Radics Viktória RANGREJTETT MONOGRÁFIÁK Fodor Géza: Mi szól a lemezen ? II. Operafelvételek - Verdi és Wagner Szerkesztette Várady Szabolcs, a diszkográfiát, a tárgy- és névmutatót összeállította Várady Éva Typotex, 2012. 555 oldal, 5600 Ft Fodor Géza: Mi szól a lemezen? III. Operafelvételek Offenbachtól Henzéig Szerkesztette Várady Szabolcs, a diszkográfiát, a tárgy- és névmutatót összeállította Várady Éva Typotex, 2013. 386 oldal, 4200 Ft Minden életmű kétszer méretik meg: létrehozója jelenlétében és távozása után. Mindkét megmérettetés rejthet magában problémákat, a mi tájainkon főként a második azzal, hogy elmarad. A magyar szellemi élet betegségeinek egyike, hogy nagy művészek, tudósok, esztéták (a sor folytatható) teljesítménye haláluk után a diskurzus teréből hirtelen a feledés ürességébe zuhan, és csak a véletlen szerencsén múlik, hogy visszakerül-e méltó helyére valaha. Fodor Géza ritka gazdagságú életműve szerencsés kivétel: nem csak a kortársak értékelték tényleges árfolyamán, de a nagy hatású esztéta-dramaturgszerkesztő-filológus-pedagógus-kritikus munkásságának feldolgozása, könyv alakban publikálatlan írásainak összegyűjtése, rendszerezése és kiadása fájdalmasan korai távozását követően azonnal megkezdődött. Az operafelvételekről született kritikák háromkötetes gyűjteményének első tagja (Mi szól a lemezen? I. - Operafelvételek Monteverditől Lisztig) 2012-ben jelent meg, Pintér Tibor írt róla recenziót a Holminak (Šablikus magánszínház - 2012. július). Most, hogy a trilógia Verdi- és Wagner-felvételeket értékelő, vaskos (az elsőnél sokkal terjedelmesebb) második és az Offenbachtól Bizet-n és Massenet-n, Puccinin és Debussyn át Schönbergig, Bergig, Sosztakovicsig és Henzéig terjedő későbbi repertoárt tárgyaló, valamivel ismét karcsúbb, de még mindig igencsak tartalmas harmadik tagjáról ugyanezeken a hasábokon szólhatok, nemcsak az illő udvariasság késztet arra, hogy Pintér korábbi kritikáját megemlítsem, hanem az is, hogy mozgásteremet az ő cikke mintegy kijelöli és behatárolja. Pintér Tibor írásában több olyan nagy, általános érvényű probléma is meg Figyelő • 243