HOLMI, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
4. szám - FIGYELŐ - Bazsányi Sándor–Darabos Enikő: Két bírálat egy könyvről (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben)
A nemi kérdésben több volna az egyéni véleményem. ” (134.) Egyszóval: :„Az emberiség boldogulásához és a jobb jövőhöz, melyet minden orvosnak szolgálni kell, viszont a nemi kérdés megoldása járulhat döntően hozzá. Erről ír a nagy Forel is. ” ( 134. ) Összefoglalóan, a tudományos hivatástudat eleven, azaz kísérleti tárgytesttel rendelkező szellemeként: „Én a női nemi élet és orgasmus függvényeit, ahogy tudományosan meg van állapítva, rendszeresen és módszeresen fogom kutatni. Azaz, félretéve az erkölcsi hanyatlásom okozta lelki furdalást, az O.N. tudományos művelésével kutatom majd az igazságot. ” (140.) A kísérleti-tudományos lelkesedés és küldetéstudat azonban két fejezettel később új tárgyat talál magának egy bizonyos „fürdőügyi ösztöndíj” jóvoltából, és az „O.N.”-ről vagy a vele kapcsolatos dolgokról (elfojtásokról, lelkifurdalásokról, testi-lelki folyamatokról, önelemzésekről stb.) többé nem esik szó a regényben. (Ami persze bőven elképzelhető s így hiteles lehet az ábrázolt korszakos mentalitás összefüggésében - ahogyan azt a szexualitás történetének modern kori fejleményeit taglaló Michel Foucault,, mi viktoriánusok ” fordulata után mondhatnánk: ’mi monarchisták’.) És ha nem is ilyen arányban, de a „kettő orvos” másika is kiveszi a részét a magánjellegű zugokat és mélységeket elfedő orvoslásügyi regénycsevejből - amiért persze valójában, végső soron, nem ők, hanem az őket beszéltető szerző a felelős. Akinek azért, túl a regényes ismeretmegosztás épületes feladatán, az is a dolga, hogy, ha csak lehet, új és új fényben, új és új regényfordulatok vagy legalábbis regényhelyzetek és regénytémák révén tüntesse fel hősei (inkább) szakmai és (kevésbé) magánéleti előrehaladásának pasztellszürke történetét. A hálószobái onánia elkendőző (nem) mutatása és a vidéki és fővárosi fürdővilág (túl) részletező megjelenítése mellett ilyen lehetőséget jelent az első világháború igencsak sajátos látószögű ábrázolása. Nagyjából a regény közepén kapunk hírt a háborút kirobbantó szarajevói merényletről, amely nem csak a meggyilkolt trónörökös „fürdői saison”-jának vet véget, de a balneológiával és fürdőkultúrával ismerkedő orvos hősöket is új körülmények közé sodorja: a férfi hadisebészként, a nő kórházi orvosként érzékeli a négy év borzalmát. És nem mellesleg a hadikórházban találkozik először a két elbeszélő hős, mégpedig egy ikerszülés kapcsán, amelynek során a császárral világra jövő ikrek „fejtől s lábtól” fekszenek az anyaméhben, miként a műtét fáradalmait kipihenő hősök is a férfi szűk szolgálati ágyán - ami ugyanakkor nem akadálya annak, hogy a doktornő (aki maga is ikertestvér) megfoganjon a sebésztől, még akkor is, ha erre ők különbözőképpen emlékeznek könyvünkben, és még ha a doktornő utóbb elveteti a hadivéletlen során fogant magzatot. A háborút látjuk tehát hátulnézetből, illetve megismerjük a kórházi munkát a háború szörnyűségeinek vonatkozásában. A hadisebészet olyan nézőpontot kínál, ahonnan új fénytörésben tűnnek fel mind a szereplők, mind pedig a jól ismert történelmi tények. Ahogyan a legelső háborús fejezet címében áll: Háború van, újbóli mérleget kell vonni. A majd’ százoldalnyi mérlegvonás volna a regény kimagasló része; sehol máshol nem lelünk fel ennyi eseményt és feszültséget, sehol máshol nem érezzük ennyire kihegyezve az orvosi világ és a történelmi kor közötti kölcsönviszonyt. A kezdő sebész eleinte éppúgy örvendezik a kivételesen dús szakmai gyakorlatnak, mint amennyire lelkesednek a bevonuló újoncok a várható villámgyors győzelem hamis tudatában. Azután persze, miként a diadaléhes sorozott vagy önkéntes katonák, a kivételes kézügyességű sebészdoktor is megcsömörlik az egésztől, az üzemszerű testcsonkolástól (és - remek ötlet a szerzőtől! - a perverz egyidejűséggel gyakorolt szépészeti sebészettől), és végleg búcsút vesz a sebészettől, káprázatosan induló orvosi karrierjétől tehát. Mindenesetre, hadikórházbeli tapasztalatai nyomán, a trianoni döntés pillanatában immár készen áll a hajszálpontos sebészeti metafora: „Mert itten minden le lett vágva, mondhatni. Amit csonkolni lehetett, az le lett amputálva, s helyére pótlás ugyan biza nem került. Fogták szépen a kést, eg hatalmas országnyi fejszét, s úg kanyarítottak eg grandiózusat ezen a mi életünkön, s aztán máshová varrták, hová nem tartozik ez a testrész.” (319. k.) És persze az ország „csonkolása” utáni mentális és szellemi állapot, közérzet orvosi rajza is példás térség- és történelemismereti szempontból. Van szó továbbá a Trianon előtti és utáni korszak megannyi tudományos vagy áltudományos jelenségéről, az adott kulturális jelenségcsoport összetettségéről, annak megannyi jellemző részletéről - így például az egyszerre életmódbeli, bölcsészeti és politikai-retorikai ajánlatokat megfogalmazó Bicsérdi Béláról. De nevesítés nélkül említésre kerül a bicsérdizmus Figyelő 1 471