HOLMI, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)

4. szám - FIGYELŐ - Bazsányi Sándor–Darabos Enikő: Két bírálat egy könyvről (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben)

A nemi kérdésben több volna az egyéni véleményem. ” (134.) Egyszóval: :„Az emberiség boldogulásához és a jobb jövőhöz, melyet minden orvosnak szolgálni kell, viszont a nemi kérdés megoldása járulhat döntően hozzá. Erről ír a nagy Forel is. ” ( 134. ) Összefogla­lóan, a tudományos hivatástudat eleven, azaz kísérleti tárgytesttel rendelkező szellemeként: „Én a női nemi élet és orgasmus függvényeit, ahogy tudományosan meg van állapítva, rendszeresen és módszeresen fogom kutatni. Azaz, félretéve az erköl­csi hanyatlásom okozta lelki furdalást, az O.N. tu­dományos művelésével kutatom majd az igazságot. ” (140.) A kísérleti-tudományos lelkesedés és kül­detéstudat azonban két fejezettel később új tár­gyat talál magának egy bizonyos „fürdőügyi ösz­töndíj” jóvoltából, és az „O.N.”-ről vagy a vele kapcsolatos dolgokról (elfojtásokról, lelkifur­dalásokról, testi-lelki folyamatokról, önelem­zésekről stb.) többé nem esik szó a regényben. (Ami persze bőven elképzelhető s így hiteles lehet az ábrázolt korszakos mentalitás összefüg­gésében - ahogyan azt a szexualitás történeté­nek modern kori fejleményeit taglaló Michel Foucault,, mi viktoriánusok ” fordulata után mond­hatnánk: ’mi monarchisták’.) És ha nem is ilyen arányban, de a „kettő orvos” másika is kiveszi a részét a magánjellegű zugokat és mélységeket elfedő orvoslásügyi regénycsevejből - amiért persze valójában, végső soron, nem ők, hanem az őket beszéltető szerző a felelős. Akinek azért, túl a regényes ismeretmegosztás épületes fel­adatán, az is a dolga, hogy, ha csak lehet, új és új fényben, új és új regényfordulatok vagy leg­alábbis regényhelyzetek és regénytémák révén tüntesse fel hősei (inkább) szakmai és (kevésbé) magánéleti előrehaladásának pasztellszürke tör­ténetét. A hálószobái onánia elkendőző (nem) mutatása és a vidéki és fővárosi fürdővilág (túl) részletező megjelenítése mellett ilyen lehető­­séget jelent az első világháború igencsak sajátos látószögű ábrázolása. Nagyjából a regény közepén kapunk hírt a háborút kirobbantó szarajevói merényletről, amely nem csak a meggyilkolt trónörökös „fürdői saison”-jának vet véget, de a balneológiával és fürdőkultúrával ismerkedő orvos hősöket is új körülmények közé sodorja: a férfi hadisebész­ként, a nő kórházi orvosként érzékeli a négy év borzalmát. És nem mellesleg a hadikórházban találkozik először a két elbeszélő hős, mégpe­dig egy ikerszülés kapcsán, amelynek során a császárral világra jövő ikrek „fejtől s lábtól” fek­szenek az anyaméhben, miként a műtét fára­dalmait kipihenő hősök is a férfi szűk szolgála­ti ágyán - ami ugyanakkor nem akadálya annak, hogy a doktornő (aki maga is ikertestvér) meg­foganjon a sebésztől, még akkor is, ha erre ők különbözőképpen emlékeznek könyvünkben, és még ha a doktornő utóbb elveteti a hadivé­letlen során fogant magzatot. A háborút látjuk tehát hátulnézetből, illetve megismerjük a kór­házi munkát a háború szörnyűségeinek vonat­kozásában. A hadisebészet olyan nézőpontot kínál, ahonnan új fénytörésben tűnnek fel mind a szereplők, mind pedig a jól ismert történelmi tények. Ahogyan a legelső háborús fejezet cí­mében áll: Háború van, újbóli mérleget kell vonni. A majd’ százoldalnyi mérlegvonás volna a regény kimagasló része; sehol máshol nem lelünk fel ennyi eseményt és feszültséget, sehol máshol nem érezzük ennyire kihegyezve az or­vosi világ és a történelmi kor közötti kölcsön­­viszonyt. A kezdő sebész eleinte éppúgy örven­dezik a kivételesen dús szakmai gyakorlatnak, mint amennyire lelkesednek a bevonuló újon­cok a várható villámgyors győzelem hamis tu­datában. Azután persze, miként a diadaléhes sorozott vagy önkéntes katonák, a kivételes kéz­ügyességű sebészdoktor is megcsömörlik az egésztől, az üzemszerű testcsonkolástól (és - remek ötlet a szerzőtől! - a perverz egyidejű­séggel gyakorolt szépészeti sebészettől), és vég­leg búcsút vesz a sebészettől, káprázatosan in­duló orvosi karrierjétől tehát. Mindenesetre, hadikórházbeli tapasztalatai nyomán, a triano­ni döntés pillanatában immár készen áll a haj­szálpontos sebészeti metafora: „Mert itten minden le lett vágva, mondhatni. Amit csonkolni lehetett, az le lett amputálva, s helyére pótlás ugyan biza nem ke­rült. Fogták szépen a kést, eg hatalmas országnyi fej­szét, s úg kanyarítottak eg grandiózusat ezen a mi életünkön, s aztán máshová varrták, hová nem tar­tozik ez a testrész.” (319. k.) És persze az ország „csonkolása” utáni mentális és szellemi állapot, közérzet orvosi rajza is példás­­ térség- és tör­ténelemismereti szempontból. Van szó továbbá a Trianon előtti és utáni korszak megannyi tudományos vagy áltudo­mányos jelenségéről, az adott kulturális jelen­ségcsoport összetettségéről, annak megannyi jellemző részletéről - így például az egyszerre életmódbeli, bölcsészeti és politikai-retorikai ajánlatokat megfogalmazó Bicsérdi Béláról. De nevesítés nélkül említésre kerül a bicsérdizmus Figyelő 1 471

Next