Hölgyek Lapja, 1877 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1877-10-20 / 6. szám
. évfatyám. 6. szám, a a s zép őszi alkony lesz, ha viszontlátlak, A napsugára már búcsúzni fog, És a virágok hervadozó szirmán Átlátszó gyöngyként harmatcsöp ragyog. Ezüstös fátyol borít halmot-erdőt S az ákáczok közt hűvös szél zokog, Sárgult lombjai rámborulnak és a Hulló levél suttog: — „Isten hozott!“ A kis folyón hömpölygve zúg a hullám, Oly ismerős minden bokor, levél, Minden ház, minden kő a poros úton Régi, régi emlékekről regél. Szívem megdobban, elmerengve állok A hallgató, őszi tájék felett S a múlt álmait, reményeit rendre Vissza hozza a hű emlékezet. Végig sétálok lassú lépésekkel A nesztelen, sötét utcza térén, A nyárfák oly csodásan zúgnak-búgnak Mintha szólni akarnának velem .... Házatok előtt vagyok, kezem reszket, Az utczaajtót halkan fölnyitom , Nyikkan a zár, mordúl a házőrző eb S találgat])'ák bent: „Ki jöhet vájjon ?“ Te fölfigyelsz , léptimet ismered jól, Ajkad mosolyog és kijősz elém, Halvány arczodon örömpírja gyúl ki S üdvözletül kezed nyújtod felém ; S a mennyi kéj elfér egy röpke perczben, Azt én ezerszer mind át érezem, Míg forró kezed ott pihen enyémben S rád függeszteni vágyó tekintetem. Nem beszélünk szerelemről, hűségről, Nem esküdöztem én soha neked, Mégis tudod, hogy mily forrón szeretlek És hogy szeretsz, elájúlja szemed. Állok előtted néma bámulatban, Néma gyönyörben, hallgat ajakam, Mert a valódi érzés nem lel hangot És a boldogság mindig szótalan. Gróf Vay Sarolta: A jegyárusnő. Elbeszélés. ám semmi sem hozza annyira zavarba az ЦК embert, mintha valósággal megtörtént dolgokat, úgynevezett igaz történetet kell elbeszélnie. A történet színhelyének és a neveknek megváltoztatása nem elég. Sőt még a társadalmi viszonyok fölcserélése sem elegendő. Az olvasó leleményes. A helyzetekből azonnal felismeri embereit. Pedig az írónak ha valamikor, úgy igaz történetek elbeszélésénél kell ildomosnak lennie, s sem hőseit, sem forrásait conpromitálni nem szabad. Ugyanazért eleve kijelentem, hogy a történet, mit elbeszélendő vagyok, nem igaz történet, s előre tiltakozom minden netaláni összehasonlítás ellen e teljesen légből kapott és „költött“ történet és X. gróf és Y. bárónő esete között. Nos asszonyom, ki nekem ez elbeszélés anyagát nyújtani kegyes volt, megvan ön velem elégedve ? Elég önfeláldozó vagyok, midőn e történet szellemi szerzését egész őszintén igaz és jogos tulajdonosának engedtem át, nem tulajdonítva és követelve magamnak egyéb érdemet, mint amennyivel a toll bír, mely idegen eszméket és gondolatokat vet papírra ! Ez őszinte vallomás után most már nyugodt lelkiismerettel foghatok nenmanynyira izgalmas és rendkívüli, mint inkább erkölcsös és tanxxlságos történetem elbeszéléséhez. Történetem hőse báró Ordódy Emil, s harmincz éves világfi, s ennek szép és kedves neje, Adél; továbbá Péter nagybácsi, ki mint korához és állásához illik, a közvetítés és gondviselés szerepét játsza e történetben. Nagy szerep, bár nem olyan, aminőt ő szeretne játszani jxxt továbbá báró Dunay Kálmán xxrnak is, kiben hajlam is, akarat is, képesség is meg volna arra, hogy a kígyó szerepét játsza a paradicsomban, de Évának ez egyszer több esze és jellemszilárdsága van. Szidónia grófnő, a tulajdonképeni cselszövőnő, csak a színfalak mellett szerepel, de azért a történet végén, amint illik, megszégyenül. A kis Kálmánra is szükség van, hogy papáját a pillanatnyi zavarból kisegítse. Ferencz a vén szolga és Málcsi a szobaleány, alárendelt állásaik mellett is elég fontos személyek, amnennyiben a család dolgairól az ember a legbiztosabban a cselédek xxtján szerezhet értesülést. Az összes szereplő személyzet immár be lévén mutatva, megkezdhetjük a darab előadását,xnely,—a gyöngébb idegzetű olvasók előleges megnyugtatására legycxx mondva, — épen nexn tragoedia, még csak nem is dráma, hanem egyszerűen — vígjáték. Történetünk báró Ordódy házában és szobájában veszi kezdetét. A báró úr kilovagolt, s Berencz a vén szolga, kit a báró xxr még boldogult atyjától örökölt, komolyan és töprengve, tisztítgat lakosztályában. Az öreg láthatólag lehangolt s azon töpreng, hogy váljon mi lelhette xxrát, ki egy idő óta mindig oly ingerült haragos, sőt gyakran szomorú. Yaljoxx xxxi lelhette ? Hisz gazdag, fiatal s az öreg véleménye szerint a világon a legszebb felesége van. Vagy talán épen ez a baj ? Az üreg szomorxx töpxenkedését jVlálcsi, a hamis és csevegni szerető szobaboxxy szakítja meg, kit csak imént kergetett ki a szobából, s ki ime újra előtört. ■— Itt van m! már megint itt van ! — fogadá őt az öreg durczásan. — Mit akar nár megint ? 1877. Október 20.