Hölgyek Lapja, 1880 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1880-05-30 / 22. szám

IFJÚSÁGOD.I­ fjuságod tündérkertjét Járod még ma gondtalan, Hajh de alig tekintesz szét, A varázskert oda van. Fehér hajjal, sötét szívvel Állsz a hideg sir előtt S hova eddig csak virágért Jártál, mostan nyugalmáért óhajtod a temetőt. Éltél-e már ? szerettél-e ? Az idő nem kérdi meg. Akárhogyan fukarkodtál, Elrabolja kincsedet. Mondhatod, hogy a jövőre Bíztad boldogságodat, Az idő jár sebes szárnyon S míg kesergsz az eltűnt álmon, Már fölötted elhaladt. Mit bajlódol hát a múlttal? Mit tűnődél a jövőn ? Élj vígan a pillanatnak, Mit sorsod nyújt kedvezőn. S ha majd, bús hajótörött, ülsz A kietlen partokon, Édes emlék bűvös szárnya Visszavisz a tündér tájra, A hol bolygtál egykoron. Inczédy László. VIHAR UTÁN. ELBESZÉLÉS. IRTA: ReNGEI MyLANDZA. I . (Folytatás.)­omhegyi itt ismerkedett meg a fiatal Szondyval és pár napi együttlét után szorosabb barát­ságba léptek, mint az afféle fürdői felü­letes ismeretségek szoktak lenni. Fiatal emberek közt ez a leghamarabb meg­történik. Nem életbevágó összeköttetés, — gondolja az egyik-másik — és egy po­hár bordeaux, vagy felsővidéki magyar­­országi termés szentesíti ezt. Az öreg Szondiné itt tartózkodik a nyáron át egyetlen leányával, Ilonnal s Gida fia — nem lévén épen fontosabb dolga, — elkísérte őket ide. Ő mutatta be Romhegyit családjának, melynek szi­lárd jelleme és finom társalgása miatt hamar megtetszett. Épen befordultak egy sűrü fasor­nál, midőn Gida éles szeme megpillantá anyját, kit a társalgónő kis kerekes ko­csin tolt. Ilonka követte őket. — Anyám, mégis kijöttél, — mondá Gida és a közelgők elébe sietett. — Nem fog ártani a levegő ? — Ugyan mit gondolsz, — válaszolt anyja helyett Ilonka,— e szép est balzsa­mos levegőjével kinek árthatna. Ellen­kezőleg , felvidítja ez a kedélyt s meg­gyógyítja a betegeket. Nemde ma­­mácska. Ad jó estét Romhegyi úr! Nem vettem önt észre. Mondja minden pártoskodás nélkül, nem üdítő ezen bal­zsamos esti­ség ? — Romhegyi úr — mondá az öreg nő szelíden, — úgyis tudod, hogy a te pártodon áll. A fiataloknak, — téve hozzá mintegy magyarázatul, — nem árt a levegő, tehát csak kellemes oldalról ismerik azt. Nemde? — Igen, — szólt Romhegyi isme­retes, komoly hangján. — De miért teszi ki magát nagyság a veszélynek? Hon kisasszony miért fogadja el ezen áldo­zatot ? — Nem áldozat, — mondá Szondiné, — ha az ő kivonatát teljesítem. Hisz még nincs ez által kifejezve, hogy ezen séta nekem ártani fog. Gida a társalkodónő helyét foglalt­a el a kocsi mellett. Romhegyi és Ilo előre mentek. — Örülök, hogy kijött а к isassz _ с у — mondá Romhegyi a beszélgetést meg­kezdve. — És épen most kérdezte, hogy miért jöttem ki, — válaszolt Ilon inge­rülten. — Nem ezt akartam azzal kifejezni s ha nem hisz szavai­mnak, meggyőződ­hetik igazságukról; kérdezze meg Gi­­dát, hogy mily nehezen vártam jöttét. Hogy édes­anyjának áldozatról beszél­tem, azzal csak azt akartam kifejezni, hogy Dániné is lekisérhette volna önt. Ön engem mindjárt félreért Ilon kis­asszony. A fiatal nő hallgatott. — Ön ad okot erre, — mondá ké­sőbb vontatva. — Miért olyan komoly ? 1880. Május 30. IV. évfolyam, 22. szám. Jelen számunk ötödik már e hó­ban s így ez programmunk szerint képek nélkül ugyen, de kettős tarta­lommal jelent meg; a jövő s a többi számok ismét mind párisi képekkel fognak megjelenni s emellett jövő szá­munk még igen fényes párisi divat­képet is hozand mellékletül s a jövő hóban párisi színes munkarajzot is adunk külön mellékletül.

Next