Hölgyfutár, 1878 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1878-07-04 / 27. szám
HL évfolyam Kolozsvárt! 27-ik szám Csütörtök, julius 4. 1878. HÖLGYFUTÁR 23' ...... ^ M, asr I mbgjblbbjik MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁEA : Egész évre . . . írt — kr. Félévre .... 3 ., — „ Évnegyedre . } írt 50 kr. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐSÉGI IRODA : | j LYCEUMI NYOMDA. J S —~»— i Nem használható kézira- Iok nem küldetnek vissza, j »------------*9—----E SZÉPIRODALMI HETILAP. K. PAPP MIKLÓS: SZÜLETÉS NAPRA. Tavasz korában életednek Légy üdvözölve, jó leány! E szép napon fogadd szívesen, Mit annyi jó barát kíván. Légy boldog teljes életedben, Üröm hintse be lépteid; Soha se ismerd — adja isten! — Bú, fájdalom érzéseit. S ha mégis olykor fájdalommal Sújtana sorsod, végzeted: •Fájdalmad legyen édes, enyhe, S a hit gyógyitsa meg sebed. Az emberekben bizva-bizzál, S szeresd, miként szeretheted; És ha csalódnál egyben-másban, Békésen tűrd e végzetet. Nemednek minden szép erénye Ragyogja körül homlokod, Szelídség, jóság és szemérem Legyen örök talizmánod. S ha lesz ... midőn az isten ujja Egy férfi képet tart eléd’, S édes beszéddel súgja szíved: „Ő az, kit eddig keresek.“ Sejtelmed ám legyen valóvá: Áldozz neki, szeresd, imádd; De oltárára mindent ne vigy, A pazarlás üdvöt nem ád. Egy kincse van főleg a nőnek, Mit áldozatul nem vihet. . . . — Az oltár tüze kialhatik egykor, S mi lesz, ha minden elveszett ?! Ki megcsalódott, még remélhet: A szív sebe könnyen heged. Minden tavasz hoz új virágot, .Minden borút, derű követ. De sört virág nem éled újra ... Kiégett szív üres marad . . . S ki szemvilágát elveszíté, Nem lát többé napsugarat. * * % Agaibogas az élet útja; Itt hegyre visz, ott völgybe fut, S ki elszédül, vagy félre lépik, Hamar örvény fenékre jut Az út szélén virágos rétek, Rajtuk sok szép hímes virág A nagy természet mindannyinak Ékes külszint, illatot ád. S ha leszakitád: bensejében A legszebb a legmérgesebb, A mely szerényebb, illatosabb S kelybe méze még édesebb. Hímes pillangó jár előttünk; Röpkéd csapong el- s vissza száll, De nyugalomra sehol, soha, Rövidke perczig sem talál. Reménynek hívják a csapongót, Mely tündérképp játszik velünk, Kaczérkodik a képzelettel S varázszsal köti be szemünk. S ha megcsalódtunk bűvkörében: Új, szebb vidék felé ragad, Mesés beszéddel szól a szívhez: S új csalódást, új vágyat ad. Ne szakíts le minden virágot, Reményre csak ne bízd magad. — Mindennek megvan véghatára; Éltünk is egyszer megszakad. S tudod ki boldog mindenek közt ?! Ki sokat örült s szenvedett, És soha el nem bízta magát, És soha el nem csüggedett. Turul. A MINDENNAPI KENYÉR. Elbeszélés írta: Vértesi Arnold. (Folytatás.) A szatócsné csupa szívesség, csupa nyájasság ma, czukros mandulát hoz a gyermekeknek, kínálja a finom kávéjokat, melyet épen tegnap kaptak: nem tetszik belőle egy font? Még arra is ajánlkozik, hogy húst hoz a mészárszékből, épen oda megy a saját számukra. A fiatal nő kissé elpirul Férje elfelejtett pénzt hagyni itthon. — Oh, az nem baj, lelkem tenis aszszony, — felel a szatócsné. És nemsokára van már otthon hús is, kávé is, pénz is. Csak Viktor jókor haza jőne! — susog az ifjú nő. Sóhajt és mosolyog. Fölváltva majd az öröm villan meg szép szemeiben, majd könyek lopóznak pillái alá. Olyan boldognak érzi magát és mégis olyan szomorú. Ebéd ideig százszor is elmondja magában. — Csak jókor haza jőne Viktor! Mikor azonban elmúlik egy óra, mikor már közel jár a kötőhöz is, akkor látja, hogy Viktor már nem jön haza ebédre. A kicsinyek éhesek, nem várhat tovább, enni ad nekik, hanem ő maga csak alig kóstol meg valamit, nem esik jól neki így Viktor nélkül — Szegény Viktor! — gondol reá szüntelen. A gyerekek jól laktak, egy darabig szaladgálnak a szobában, aztán összeszedik töredezett játékaikat, a fejetlen lovat, az egylábú bárányt s letelepednek anyjuk lábaihoz és játszanak. Az ifjú nő le-lehajol hozzájuk és sorba csókolja őket. Olyan jó meleg van itt bent, a gyerekek oly vigak és szegény Viktor ki tudja hol jár künn a hideg esőben! Az ifjú nő szíve sokszor el-elszorul, úgy aggódik, Viktor könnyedén van öltözve. — Istenem! ... ha megbetegszik! Aztán megint más aggodalom szállja meg. — Viktor oly levert volt ma reggel, mikor elment. Már egészen beesteledett. — Istenem !... Viktor még most sincs itthona! Eszébe jutnak a fiatal nőnek a némi baljóslatú szavai, nem mintha képes volna elhinni, hogy Viktor őt valaha elhagyhatná, hanem maga sem tudja, miért, azok a szavak mégis eszébe jutnak. Mindegyre szorongóbb, mindegyre aggódóbb lesz. — Istenem! Csak valami baja ne legyen Viktornak! A fiatal nő már nem tud nyugodtan maradni, fölkel meg leül. Félre teszi a varrást, melybe belekezdett. Most már bizonyosan mindjárt jő Viktor. A levest oda helyezi a nő a kályhára, hogy meleg legyen, ha férje meglő. De az idő múlik, a gyerekek elálmosodnak, le is fekszenek, Viktor még sincs itt. Az ifjú nő igyekszik megnyugtatni magát, hiszen máskor is megtörtént már, hogy ilyen sokáig elmaradt Viktor, talán valami MELLÉKLET AMAGYAR POLGÁR* 152-ik SZÁMÁHOZ.