Hölgyfutár, 1878 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-14 / 7. szám

1878. Harmadik évfolyam, 7-ik szám Csütörtök, február 14. HÖLGYFUTÁR 2T - ------------------MEGJELENtt MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRA : Egész évre . . . írt — kr. Félévre .... 3 „ — „ Évnegyedre . i frt 50 kr. SZÉPIRODALMI HETILAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : ír. A. FIP MIKLÓS. SZERKESZTŐSÉGI IRODA : | | LYCEUMI NYOMBA. | ---o-cJO-o--Nem Használható kéziratok nem küldetnek vissza. ______ ________ „SISYPHUSI HARCZOT. . . . Sisyphusi harczot folytatok magammal, Küszködik a szívem láz-beteg agyammal. ... Melyik lesz a győztes ? Mikor lesz már vége! ? Ennyi küzdelemnek lesz-e pályabére? E két ősellenség vájjon megbékélhet, S a késő békétől melyik, mit remélhet? Sajgó sebeimre lesz-e gyógyír, balzsam, Avagy csak a sírban lesz majd nyugodalmam ?... — Ezer ilyen kérdés szövi át a lelkem, Mióta szivemmel beléd temetkeztem Oh, ha te azt tudnád, mi minden vagy nekem : Üdvöm, boldogságom, életem, mindenem..., Te vagy költészetem, te vagy imádságom, Poklom, menyországom, életem, halálom. Ha szívednek volna annyi érzeménye, Mennyi az én lelkem hozzád szőtt reménye; Ha te úgy szeretnél a mint én szeretlek, A mily rabja vagyok bűbájos szemednek: Ezer csókot adnál epedő ajkimra Égő — forró — édes gyógyírt fájdalmimra. De a te szívednek nincs hangadó húrja, Szívem lelkem harczát fel-fel szítod újra: Hadd csapkodjam szárnyam, míg elhull a tolla, S reménytelen szállók zord-rideg síromba. Turul. EGY CHIGNON TÖRTÉNETE. (Elbeszéli ő maga.) Közli: Harmath Lujza. (Folytatás.) „László még egyszer látni akar.“ — Súgta e kígyó fülembe. „Látni Lászlót látni ! — kiáltottam fel. — Eredj hát, hozd el őt, s azután legyen meg akaratja.“ Petrászky eltávozott, s késő este lehetett, midőn a léptek zajáról ítélve másod magával visszatért. Ott feküdtem a kunyhó padlóján öszetörve a fájdalom miatt, s azon idő alatt, mig Petrászky távol volt, iszonyú gondolatok születtek agyamban. A boszu, a minden szent érzelmet levetkőzött boszu, e gyilkos, vészes érzelem fészkelte be magát lelkembe. Minden ami jó lehetett bennem, e pokoli érzelemnek áldozatja lett. Beléptek, én fel sem tekintettem. Éreztem, hogy közelemben van László, hogy átölel karjaival, de egy hang sem szólalt fel mellette keblemben. „Anicza! — szólt behízelgő hangon — nagyon haragszol reám?“ Nem jött ajkamra felelet. Hát megteszed a mire kérlek? — folytató vidám hangon — felesége leszel-e Petrászkynak? Mert hát igy jobb lesz, én segíteni foglak titeket, aztán igy nem fog haragulni atyám, ha néha eljövök hozzátok. Aztán-------na, tudod---------hát így sokkal jobb lesz. — Hát beleegyezel?“ Reá tekintettem, ép oly kényelmű mosolylyal, oly vidáman mondta e szavakat, mint midőn szerelméről beszélt. Oh, bár egy fájdalmas vonást láttam volna arczán, talán megmentett volna az iszonyú jövőtől!------„Nos, nos ?“ — szólt sürgetve. „Mindenbe beleegyezem“ — szóltam mélyen felsóhajtva. Most már igazán pokol Aniczája lettem, mert lelkemet e perczben a boszu ördögének adtam el. Néhány nap múlva egy közeli faluba kisértem Petrászkát, hol egy pap összeadott minket. E szertartásnál László mint násznagy szerepelt. E naptól kezdve iszonyú dolgokat műveltem. A közeli távol falu minden legényét elbolondítottam, s ha a tánczban megjelentem, véres harcz fejlődött ki közöttük mindannyiszor. Igaz, hogy valahányszor haza mentünk, uram mindig elvert, de boszúból többször megcsaltam, mint ahány nap van az esztendőben. Csak László számára nem volt mosolyom. Mindig akkor jött, midőn uram nem volt otthon, s én felismerve lépteit, orra előtt zártam be ajtómat. Oh, hogy könyörgött ilyenkor, hogy elnevezett boldogságának, mindenének. Ígért eget földet, de én csak kaczajjal feleltem. Tudtam én, hogy most jobban szeret mint valaha, de most már én gyűlöltem. Miért dobott el, mikor övé voltam! Hadd érezze a kínokat, mik e gonosz szellemet szülték lelkembe! hadd érezze ő is. Oh, hogy gyűlöltem e két embert! de nem is maradtam adósuk. A mit a gonoszság kitalálhat s a mit a boszu véghez vihet, mind megtettem ellenökben. Petrászky az ivásban keresett szórakozást, s a gróf ajtóm előtt órákat töltött könyörögve. Oh, milyen édes a boszu ! Egy nap elhatároztam, hogy békülést szvilek Lászlóval, hogy beeresztem, s hogy majd játszam vele — — hiszen ő is igy tett énvelem. Sötét zivataros éj volt; a szél iszonyú erővel csapkodta a havat az ablakokhoz, s tovább rohanva üvöltéssel, zúgással, csapkodással keresett magának áldozatot. Olyan iszonyú ilyenkor egyedül lenni ! Léptek zaja közeledett, el-el veszve a tomboló vihar süvöltése között, midőn közelebb jőve megismertem László lépteit. A pokol küldte őt most — gondolom —■ gyönyörködjék hát müvében. A nyitva hagyott ajtó engedett keze nyomásának s ő belépett. Ijedve sikoltottam fel e zúzmarával bevont ember láttára, s azután majdnem szánalommal tekintettem reá, ki ilyen iszonyú időben is eljött hozzám könyörögni. Szinte egy év óta nem láttam ez ifjút s azóta nagy változáson ment keresztül. Szemei mélyebben feküdtek üregükben, s különös fényben ragyogtak, az arca is sokkal beesettebbnek látszott. Ez a te műved — suttogta az ördög bennem — s én majdnem felkaczagtam örömömben. László szomorú hangon kezdett beszélni, s én hallgattam. Mentegette magát azért a mit ellenem elkövetett, s elmondta, hogy most jobban szeret mint valaha, s ha én akarnám könnyen elválhatnék Petrászkytól, hogy ismét az övé legyek.. Az ördög működött bennem, midőn e szavakra sokat mondó mosolyat feleltem, s engedtem kezemet megfogni, s átöleltetni magamat. A vihar folyvást dühöngött valakünn, mig ide benn szerelmet színleltem egy ember iránt, kit lelkemből gyűlöltem. E perczben felnyilt az ajtó, s Petrászky részegen, tántorgó léptekkel lépett a szobába. Te itt vagy, gaz . . . áruló — dadogó — megöllek-------meg-csal-ta-tok.--------E perczben két lövés dördült el, s mielőtt én leestem volna, Lászlót láttam élettelenül összerogyni. Mindketten meg voltunk találva. Petraszkynak majdnem kijózanodva a vér láttára, első dolga volt összeszedni ami értékesebbnek látszott, egy késsel tőből metszette le a gyönyörű aranyszőke hajzatot neje fejéről, s eltűnt a sötét éjszakába. Így jutottam én Petrászkától egy zsidónak eladva, több rendű rangú hajzatokkal, és sok nyomorteljes vándorlás után a főváros egyik legfényesebb fodrásza műhelyébe. Itt kezdődnek eddig homályos életemnek leggazdagabb élményei.