Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-01-01 / 1. szám

T.2-dik évi folyam. ik hetenkint hat feg­­yen, másodnapi ran..t­­venkénti két nagy szám­osiniínjel­­k­­­e 11 e 1. 1 ífi­tás: _­­. sz. 1. emel., hová szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési di­jak Einich Gusztáv úr kiadó-hiva-Felelős szerk­sztő: TÓTH KÁLMÁN­­ Kedd január 1-én 1861. Ilin isTAR falai»«» (ferenciek terén, 7 dik sz., földszint) küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre . . . . 17 uj frt. Félévre..................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek; egy hasá­­bozott sorért 5 új krajcár fize­tendő. Közlöny az irodalom, társasélet, mű­­vészel, és divat köréből. Rózsafámhoz. Vége van már a tavasznak, Hosszú a nap és heves. Hallgat a dal — a madárka Hűvös árnyat bú, keres. Oly kies volt, oly rövid volt... S ránk jött a nyár, rózsafám! Oh, hogy a bájt mindörökre Rajtad meg nem tarthatom ! Leveled zöld, szirmod hullong, Az a gyöngéd fris szirom : Melynek halvány hideg mása Piroslik a bíboron! De kedves vagy úgy is, igy is, S bár hullasd el ékeid : A hű emlék- s képzeletben, Az mint voltál szépen, szebben Én lelkem fölékesit! Tompa M. \?/o \ (/ A KÜLSZI­I HATALMI Beszély. Irta: Heckenast Bajza Lenke. I. Az elmúlt ősz néhány hetét Párisban törve, egy napon a Champs-Elyséen gyönyörű fogat, és annak még jöbb tulajdonosnéja ragadd meg figyelmemet. A kocsi igen magas, tágas,s a legatósó divit szerint három lép­­c­sőjü, és hátul inas számára üléssel ellátott jámil volt. A lovak ha­sonlóan a lehető legnagyobb és nemesebb fajról valók. A szerszám aranyzott magas díszítésű angol készítmény a cselédség egyenru­hája pedig egészen új, vörös és narancs­sárga színeivel igen feltűnő, de mind a mellett ízletes volt. Az első ülésen a kocsis, a hátulsón ké inap foglalt helyet, s a kocsi belsejében a már említett hölgy nyúlt végig, inkább jél fekvő, mint ülő helyzetben, mi most Párisiin—úgy látszik- az utósó divathoz tartozik. Szeptember eleje volt, s e napon különös meleg és kellemes­­jeg , s a fiatal nő érdekes sárgás arcbvét kissé megpiriták a nap jogarai. E könnyű pirosakemelé szépsége és öltözékének fehér színét, mely az égő fekete szemekhez és halhoz különös szépen és ízlete­sen állt. Ki ezen hölgy ? — kérdem, érdekkel fordulva egy mellet­tem álló ismerősömhöz, ki több idő óta Párisban lakva, igen sok is­merőssel bir. — Csodálatos, hogy e nő, senkire sem téveszti el hatását,­­ viszonzá ismerősöm mosolyogva, s megmondd nevét; sőt hozzá téve, hogy e nő , egyike Páris legszebb hölgyeinek, pár év előtt ment férjhez és azóta, úgy mint az előtt, közszeretet tárgya, s az elő­kelő köröknek egyik igen ünnepelt és ismert személye. — Csak pár év­­a van férjnél ? — kérdem csodálkozva, — hi­szen külseje után ítélve már harminc éves lehet. —­ Még anyi­­án nincs , de csak pár évvel hiszem fiata­­labbnak. Azonban most már másodízben van férjnél, s ha története érdekli kegyedet, elmondhaom. Rövid, jellemző és érdekes az. A maga idejében e hölgy ismerői, és a főbb körök, igen sokat beszél­tek róla. Örömmel fogadom ez ajánlatot, s most már kétszeres érdekkel néztem a fogat után, mely épen ama percben tű­nt el az úgy nevezett „Arc­ de Triomphe de l’ Etoile“ alatt, mely a Champs Elyséenek leg­pompásabb dísze, s m­ely valódi , méltó „diadalíve“ i­se Napoleon tetteinek. Mihelyt haza tértünk, és alkalom volt reá, azonnal kértem is­merősömet az ígért történet elmondására, mely különösségénél fogva megérdemli, hogy az elbeszélő előadása után körülményesen ír­jam le. n. Mintegy nyolc év előtt díszes esküvő tartatott a Madeleine tem­plomában, mely magára vonta a párisiak figyelmét. A „Place de la Concor.! !“„nv egy naptömeg lépő él, valamenyien a teraplomb­ó­n?— jövendő násznép láthatására várakoztak. Késő ősz­­ ótt. Hűvös szél lengeté a menyasszony fátyolát, mi­dőn az a templom széles lépcsőin lehaladva a kocsiba lépett, s a je­lenlevő nép és bámulok egyhangúlag állták, hogy soha sem láttak halaványabb menyasszonyt, és kellemetlenebb külsejű vőlegényt, mint aminő az épen előttük kocsiba ülő két alak. A menyasszony ifjú, szép, deli;­a vőlegény már régen túl az élet delén, komor merev tekintetű ur volt. És a párisi nép, mely oly sokat ad az ember külsejére, sajnálkozva kérdé a menyasszony nevét. —­ Dumont Izabella, — mondák, kik­et ismerők. — S a vőlegény ? — — Gróf Dubois Erneszt. .. — Szegény leány, sóhajták szétoszlásuk közben, s a két vőfély egyikéről kezdének beszélni, kit a közvélemény egyforma dicséret­tel halmozott el.. — Ez már inkább hozzá­­lett volna a szép menyasszonyhoz! Minő termet, minő szemek, mosoly- és tekintettel bir ama fiatal em­ber! — mondák menet közben, s midőn az ismerősök elváltak egy­mástól, utósó szavuk akkor is a „szép vőfély“ vala. A násznép pedig ezalatt kocsikra ült, s mindnyájan a menyasz­­szony szállására kisérék az uj párt, honnét az a legelső vasúti vonattal Svájzba indult. Ez volt az első és utosó alkalom, hol Dumont Izabellát férje oldala mellett láthatók. Mindenki tudta, hogy Dubois Franciaország szélén, Párisiél legalább 18 órányira lakik, s ennélfogva Izabellával sokáig nem találkozhatnak , azért a búcsú szomorún és szívre­hatóan ment végbe. A násznép között jelen volt Izabellának minden barátnéja, többi közt öreg nevelőnéje, ki rég meghalt anyja helyét potóla, kö­zelebb ismerősei, sőt még imádóinak egy nagy része is, s így a vá­lás pillanatában elmúlt napjainak minden emlékét maga előtt látva, úgy­szólván egy félélettől kellett búcsút vennie. Midőn az új pár eltávozott, eleintén sokat beszéltek a szép .

Next