Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)

1863-07-02 / 1. szám

Életész. Jönnek már a hosszú esték, A­z idő is hidegebb, A régi tűz alvófélben, Minden, minden csendesebb. Köd borul el a vidéken, Szűkebb lesz a láthatár, A messze utat tett vándor Béké­­s nyugalomra vár. De mielőtt elnyugodnék, Visszagondol, visszanéz •— Csak feledni tudna mindent, Nem von’ a válás nehéz. De a múltnak tükörében ott ragyog az ifjúság : A tavasz , a hold, csillagok , Erdő , dal, mező , virág. Lauka Gusztáv: Egy menyegző. C. Lastya, január 1853. Édes barátom! Felkértél, írnék neked bővebben Anet­­táról, nem hallgatva el azon apróbb kö­rülményeket se, melyek ezen, előtted érde­kes alak s a vele megtörtént jelenet átér­­zésére elkerülhetlenül szükségesek. Méltánylom kivánatodat. Ki egy bizonyos mennyiséget számokban akar kifejezni, az egy­nél nem állapodhatik meg. Közelebbi levelemben megemlítve Anet­­tát és esetét, •A szárazon, a tények egy­szerű szavaival, mindenesetre okot szolgál­tattam arra, hogy a nálatok teljesen isme­retlen, sőt meglepő népszokások eme nyi­­latkozványát ne csak színezett rajzban, de a felvilágosító magyarázatokkal is ellátva kivánjad tőlem. És én ez óhajtásodnak nem csak megfe­lelek, de tehetségem szerint szívesen fele­lek meg. Helyzetemben, viszonyaim közt egészen magamra és gondolataimra utasítva, szin­te jól esik, ha — bár egypár száz mért­földnél nagyobb távolság fekszik is köz­tünk, — veled és veletek foglalkozhatom, e néma betűk segélyével gondolatot cserél­hetek, s elérem, hogy ennyivel is többször fordul meg emlékedben barátod, ki saját mostoha életének tett szegény mai szaká­ról naplót nem vezethetvén, szórakozásból jegyezgeti tárcájába azt, mi körülötte má­sokkal történik, szép vagy rút, nemes vagy aljas, utánzásra vagy megvetésre méltó. A mivelt világ népeit nyelve és zenéje, öltözéke és szokásaiban te nem csak szé­lesre terjedő olvasmányaidból, de ■— mint gyakran és sokat utazott ember — tapasz­talataidból is ismered. Anglia és Francia­­ország fénye és dicsősége sok remekírónak szerzett már babérokat; tudománya és mű­vészete kincsein sok szemlélő gyönyörkö­dött; a haladás terén buzdító példájának utánzására tömegek vállalkoztak, népek indultak meg. Olaszország regényes vidé­keit a­ki életben nem, szemlélheti élethű rajzokban; városainak történelme, harci eseményei világrázkódtató nagy változatai már a gyermekkornál tanulmányi tárgyat képeznek. Több kevesebb eltéréssel így látjuk ezt civilizált világrészünk többi tar­tományaiban is, hol a gőz ereje vizen, és vas sineken gondolatsebességgel szállítja az utast keletről nyugatra, éjszakról délre, s a drótsodronyok villámgyors segélyével eszmét és szavakat cserél Pecking és Lon­don, Tobolsk és Lisbona. Hol a közlekedést a kényelem és gyor­saság ily eszközei könnyítik, ott a legje­­lentéktelenebb falu is lassanként elveszti névtelenségének régi homályát, s a legegy­szerűbb házikó is a távolról érkező előtt mohos teteje, szögletes ablakai, vagy csavargós folyosója által mint meglepő szépség tűnik fel, habár közelebbi megte­kintéssel azt sem berendezés, sem kénye­lem, sem gazdasági felosztás nem aján­lanál^ ^^Rként van ez itt édes barátom! ^Totalra szerettél ábrándozni; képzelő erőd nem ritkán szárnyald túl a költő Gondolatkörét, kinek maige épen lelkesí­tett, vagy lehangolt. Emlékszem, midőn Dugonics Etelkája fájdalmát három na­pig könnyeződ, s Hector hős halálát egy egész hónapig gyászolád. Korunk bekövetkezett anyagi iránya ily eskületre tán nem leh­ete oly hatással, hogy miben hajdan a szellem kiváló gyö­nyörét kérése, hol a szív magasztosult, ott na pusztaság legyen! Ne neheztelj kérlek az ide felejtett tán szóért, melyet csaló­­dások támogatnak, de mely rád semmi vo­natkozással sincs. Csupán azért kockáztatom e futó mm­eg­­egyzést, hogy hivatkozva hajdani képzelő­­rödre, mit a kor tanulmányai és tapasz­­alatai finomíthattak, de el nem tompu­lha­­tának, — téged felkérjelek, néhány pilla­natra ide átszállni, eme szerény levélzetű hajfa gyér árnyában mellettem helyet fog­aim, széthordozni szemeidet a lábaink közt elterjedő nagy tengeren, kisérni az egymást kergető, a pihenés nélkül küzd­ő hullámok csatáit, hallgatni a szél üyvölté­­sét, rettegni a vészszel ölelkező tenebron szerencséjéért, — vagy elmerengni a del-­ phinek táncán, a halsovár sirályok zsákmá­nyolásán, s egyszer másszor látni a természet legnagyszerűbb kedvtöltését, midőn az ég felhői aláhajolnak, s a tenger tölcsérala­­kú csoportokban felfelé emelkedik, mig végre néhány lábnyi magasban találkozva, csókot vált az ég a tengerrel, s mint­ha ez ölelkezés a kibékülés vagy az eljegyzés ünne­pe volna, ijesztő robajjal és zúgással rejtik el a márka­táncot azon irányban, melyet az ilyenkor keletkező fergeteg választ; ha most a távolban árbocok vitorláit fedezed fel, vagy épen egy halászsajkát látsz a viz­­szinen tévedezni, — huny­d be szemed kérlek, mert e látvány az iszonyé, itt az élet országa végződni és a halálé kezdődni szokott. A hajós, ki épületét e vízroham árjába látja sodorva, nem küzd többé, behúzza vitor­láit, félreteszi lapátját, letérdel és imádko­zik, ... midőn a vizoszlopok közé ér, a szi­laj mozgás alatt elkábul és — meghal; — és ha történetesen kiállta a hajó a bajt, s az ember háta megött látja a vészt, felkel, keresztet vet magára, s mint ujjászülött fennhangon ad hálát Istennek, ki mindenütt jelen van, de legközelebb a tengeren. Vagy ha e látványt ezernyi változatai­ban unnád, ám tekintsünk végig a parton, nézzük annak növény- és bokor-szegélyze­­tét, az óriás kaktuszokat, melyeknek törpe ivadékát ti cserepekben, mesterséges me­leggel ápoljátok, de itt erős szálaikból kö­telet és hálókat fonnak; vagy keressük fel a gránát-almát, s ha izzadsz, mi itt napi rend, h­ütsd le magvának fanyar nedvével belső heved; vagy szedjük fel a­ tengervi­rág kihányt bokrocskáit, a szárazra kerge­tett s legkülönfélébb alakzatu kagylókat s állatokat, s hidd el, oly gyűjteményt rög­tönözhetsz, mi legalább is megéri a félórai fáradozást. És végül, ha a végtelen víztányér csillá­ma, a habok egyhangú s folytonos zúgása idegeidre kellemetlen hatnának, ám fordul­junk arra be, édes hazánk határa felé s nézzük a szerte­ kanyarodó kopár hegylán­cot, melyen felhők laknak s villámok szü­letnek, hallgassuk ott a mennydörgés száz­szoros visszhangját, gyönyörködjünk a szik­lák magasan derengő napfényen, mig a hegy oldalain zivatar és fergeteg tomból, s alant a lábnál mélységes csend takarja az élők temetőjét! line barátom! egyszerű tájképe a hely- Mutatványszám. (I Szerkesztői szállás 1^ 1 (hova a kéziratok bérment- M re küldendők) V zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hir­­detési dijak küldendők) K Kertész József könyv- É nyomdájában, K feldm­asor 13. sz. J. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet te divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy mű­lap- és számigmam­elléklettel. II. szám. XIV. évi folyam. II. félév. Csü­törtök, julius 2. 1863. Előfizetési dij: (vidékre vagy helyben egy­aránt) Egész évre . . . 17 frt Félévre .... 9 frt r­­t Évnegyedre . . 5 frt Hirdetések­ gyorsan és jutányosan közöltétnek.

Next